.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2009. december 27., vasárnap

Újabb elgondolkodtató elmélet

Először is, készül még mindig az ajándék. Most úgy tűnik, hogy kora estére kész leszek vele, hacsak nem jön közbe egy hirtelen rosszullét vagy ilyesmi... Drukkoljatok, hogy jól legyek, és befejezzem végre. :)

Másodszor... Végigolvastam a közvélemény-kutatáshoz írt hsz-eiteket, és nagyon köszönöm, hogy a többségetek feltétel nélkül megbízik bennem. :) Természetesen, azt is köszönöm, hogy kifejtette mindenki, hogy melyik elmélet mellett tenné le inkább a voksát, vagy miért hagyná rám teljesen a döntést. :) Jól esik, hogy ennyien írtatok. :)

Sok érdekes dolgot olvastam, ami alapján dönteni fogok majd, mert tényleg mindkét elméletet Meyer-hűnek érzem. És volt olyan hozzászólás, ami újabb elméletet juttatott eszembe.

Szóval, a 3. pontban lévő elméletemet kibővíteném egy kicsit Evee hozzászólásának köszönhetően. :) Ő arról kezdett tanakodni, hogy vajon a farkasok testhőmérséklete mennyire alkalmas arra, hogy teherbe essenek, hiszen a spermáknak, mint tudjuk, nem igazán használ a meleg. Igazából ez volt az, ami még inkább megerősített abban, hogy a 3. pontban leírt elméletem is helyes. Megmagyarázom miért...

Az emberi spermák számára lehetséges, hogy nem előnyös a farkashőmérséklet, ezért Leah nem vésődhetett be emberbe, mert a bevésődés lényege a szaporodás. A farkasspermák szintén magas hőmérsékletűek lehetnek alapból, és a még magasabb hőmérséklet, amit egy női farkas teste nyújthat, szintén nem feltétlenül hasznos a számukra, ezért vésődnek inkább emberbe, vagy Nessie és Jacob esetében, legalább is valamivel alacsonyabb hőmérsékletű lénybe, mint ők maguk. Leah sosem lenne képes beleszeretni egy vámpírba, mert undorodik tőlük, ergo, nála ez a szaporodási lehetőség is ki van lőve. Vagyis, Leah számára megint csak nincs megfelelő partner a szaporodáshoz. Vagyis, a Sors szerint, menstruálnia sem kell, mert felesleges.

Ezzel szemben Isa testhőmérséklete tökéletes Edward hűvösebb spermáinak. Gondoljunk csak vissza, hol is esett az eredetiben teherbe Bella... Egy szigeten, ahol a hőmérséklet igencsak forró volt. És Nahuel anyja is egy őserdőben élt, ahol magas a hőmérséklet. Mi van, ha a vámpírspermáknak fontos a magas hőmérséklet a szaporodáshoz, és ehhez Isabella teste tökéletes? Vagyis a Sors direkt arra teremtette, hogy Edward legyen a párja, és megszülhessen egy olyan lényt, amilyen még nem létezett a világon? Egy vámpír-ember-farkas keveréket. Éppen ezért nem szüntette meg a Sors Isabella menstruációját.

Ha azt mondjátok, hogy ez túl sok a Sorsból és a különleges dolgokból, akkor csak emlékezzetek az eredeti könyvekre... Ahogy a hsz-emben is leírtam, Bella mindig is különleges volt mindenben.
Különc volt a társai között.
Ő volt az első nő, aki felkeltette Edward figyelmét.
Különleges volt abban, hogy mindenki más ösztönösen félt a vámpíroktól, de ő nem.
Ő volt az a kivétel, akinek Edward nem tudott olvasni a gondolataiban.
Nem csak a szerelme volt mitikus lény, hanem a legjobb barátja is teljesen véletlenül...
Kivételes volt abban, hogy képes volt teherbe esni egy vámpírtól.
Kivételes volt abban, hogy "túlélt" egy ilyen terhességet, még ha képletesen is, míg a többi nő, akiket vámpír ejtett teherbe, mind meghaltak.
Ahogyan abban is kivételes volt, hogy vámpírként azonnal képes volt uralni a szomjúságát.

És ha már Bella ilyen kivételes és különleges volt, akkor miért ne lehetne az unokája is az?

Arról már ne is beszéljünk, hogy mennyire végzetszerű az eredetiben, hogy Jacob azért zúgott bele Bellába, mert a Sors már akkor tudta, hogy egyszer Nessie létezni fog, és muszáj volt Jacobot Bella közelében tartania addig, amíg be nem tud vésődni a kicsibe.

Az eredeti Twilight saga a végzeten, a kivételességen és a csodákon alapul, és szerintem, ha az én ficemben is történne néhány Sors által vezérelt, de mégis tökéletesen logikus dolog, az csak még inkább Meyer-hű lenne.

Ez persze, egyáltalán nem jelenti azt, hogy Isabella terhes lesz, vagy hogy a 3. pontban található megoldást választom. Lehet, hogy nagyon meg foglak lepni titeket... :D Egyszerűen csak nagyon izgat ez a téma, mint tudományos dolog, mint filozofikus elmélet és mint történetszál, és jó róla közösen elmélkedni veletek. :)

Bocsánat, hogyha untattam valakit az elméletem újabb szálával, de engem nagyon feldobott, hogy ez eszembe jutott bizonyítékképpen Evee-nek köszönhetően. :D Ezer hála neked! :D Szóval, csak meg akartam osztani veletek a gondolataimat, és továbbra is örömmel várom azt, hogy ti hogyan gondoljátok a dolgokat. :)

Most megyek vissza írni, tényleg remélem, hogy estére készen leszek. :) Viszont, most már a 12. oldalt írom, szóval, azért is tart ilyen sokáig, mert extra hosszú ajándékot kaptok. :)

22 megjegyzés:

  1. Hű... hát, tényleg elgondolkodtató. Szerintem igazad van. De hogy ezeket hogy tudod kitalálni...hát, nem vagy semmi, az tuti.:D Én teljes mértékben rád bízom a döntést, hiszek benned:) Első voltam (még mindig?xD) életemben először:D
    Noncsy

    VálaszTörlés
  2. Majdnem első lettem. Ha a gép nem ilyen lassú, első vagyok. :( Na mind1. Szóval, nekem nagyon tetszik ez az elmélet. Eszembe se jutott hasonló. Logikus gondolat. :) Ennek ellenére én még mindig rád bízom a döntést. :)

    VálaszTörlés
  3. Hmm...igazad van.:D Eszembe se jutott volna. Ha logikusan végiggondoljuk, akkor szerintem valósághű az elméleted.:D

    VálaszTörlés
  4. Kedves Spirit!
    Örülök, hogy megfontoltad, amit írtam. Szerintem eléggé logikus az, ahogy most levezetted. Kíváncsi vagyok, hogy végül Isabellával mi történik. Van egy olyan érzésem, hogy a terhesség-adut még nem játszod ki ;)
    További sok sikert kívánok és kicsit hadd sürgesselek én is, mert már elvonási tüneteim vannak :D
    Pussz: Evee

    VálaszTörlés
  5. Szia Spirit!
    Érdekes olvasni az elméleteidet. Karácsonyi ajándékként a New Moon-t és az Eclipse-t kaptam. (már olvastam őket kalóz fordításban, de az mégsem olyan...) És egyre több különös kapcsolatot, "összecsengést" fedezek fel az eredeti történet szálaiban. Úgy gondolom, ha Meyer-hű szeretnél maradni, akkor ezeket te sem hagyhatod ki (szerintem eddig nagyon jól követted), de véleményem szerint ebbe a hűségbe beletartozik Isa terhessége is. Persze én is, mint sokan mások rád bízom a döntést. :)

    Niki

    VálaszTörlés
  6. Spirit, ez az elmélet, háát... teljesen megvilágosított! teljesen igazad van!! egyre jobban meg tudsz győzni, hogy mind2 elmélet Meyer-hű. Komolyan! Érdekes tudomány lenne ezt elemezgetni, ha valóban lennének ilyen lények. Egy szó, mint száz:okos vagy és értesz ehhez, de nagyon!!!

    VálaszTörlés
  7. Hát, én most már tényleg, nem tudom, hogy mit higyjek, tényleg lesz baba, azért vagy ennyire a témán, Spirit, vagy simán csak érdekel, ahogy írtad. De egyet azért szeretnék kérni. Ha a történetben mégsem lesz Ed-Isa baba, akkor mondjuk egy novellában, vagy mondjuk ezen fic másik lehetséges folytatásaként én nagyon örülnék, ha leírnád egy ilyen babás-elméletedet is. Hú, ez most nagyon érthetetlen volt? :S
    Szóval, ha már ilyen remek fanficjei vannak a Twilight-sagának, akkor miért ne lehetne egy fanficnek is fanficje? Én nagyon szívesen látnám ezt a dolgot is! :) Nehéz lesz a harmadik könyv után Isáék nélkül élni, még ha valahogy bele is csempészed majd az életünkbe. (L)

    (egyébként tudja valaki, hogy blogspot-on lehet-e megnézni a statisztikákat, és hogy hol? Én sehol se találom! )

    A. J. Cryson

    VálaszTörlés
  8. Nyugi Spirit, szerintem itt nincs olyan akit untatnál, akármiről is írsz (:
    Amúgy lehet egy kérdésem? A nem twilightos írásaidat mikor frissíted? Csak mert érdekesek azok is, jó közülük csemegézni amíg várom a fejit (:

    VálaszTörlés
  9. Egy darabig egyet értek veled, DE utána nem. Sztem Bella legfőképp azért élte túl a terhességet, mert vért iattak vele, ezért Nessie nem roncsolta annyira a teystét. Az viszont tényleg a Sorson/szerencsén múlt, hogy a vámípr méreg még idejében került a szervezetébe. A másik, hogy amikor olvastam a BD, akkor is hülységnek tartottam, hogy Jake Nessie miatt hitte szerelmesnek magát Bellába. És azt is csak NJAKE FELTÉTELEZI, hogy későbbi Nessie bevésődés miatt volt ez a szerelmes-vagyok-Bellába.

    Olyan furcsa rájönni, hogy ne indenki ugyanúgy értelmezi a könyvet mint én. De itt legalább normális vélemény kifejtés van :D, ne úgy mint egyes helyeken.

    VálaszTörlés
  10. Emy: Benne van a kérdezz-felelekben a válasz a kérdésedre. ;)

    Cancer: De az is lehet a Sors keze, hogy időben rájöttek Carlisle-ék, hogy vért kell itatniuk Bellával. :)

    Egyébként, én magyar szakon megtanultam, hogy egy művet ezerféleképpen lehet értelmezni, és lehet mindegyik értelmezés a maga módján helyes. A lényeg, hogy meg tudd logikusan magyarázni, hogy miért gondolod azt, amit, és alá tudd támasztani érvekkel. :)

    Szóval, én örömmel elbeszélgetek a lehetséges értelmezésekről normálisan, és bárkit meghallgatok, aki érvelni tud, mert egyszerre mindenki elképzelése is lehet helyes. Ezért is van az, hogy én mindkét elméletemet simán el tudom képzelni helyesnek, pedig pont ellentétesek egymással. :D De mindkettőt meg lehet logikusan magyarázni. :D

    VálaszTörlés
  11. én is szivesen olvasnám mindkét elméletet..:)
    de bármelyik mellett döntesz is biztos izgalmas lesz és nem fogunk csalódni!
    viszont tényleg nem lenne rossz egy "ajándék novella" alternatív befejezésként a másik ötlettel:D

    VálaszTörlés
  12. Szia Spirit:)

    A közvélemény-kutatáshoz nem írtam, de itt szeretném veled megosztani a véleményem. Rád bízom. Nem akarok beleszólni a munkádba.:) Ez a TE történeted, szóval nem tartom helyénvalónak h megmondjuk mit csinálj.:) Szóval rád bízom.:)

    Én őszintén megmondom, hogy remélem, hogy legalább egy darabig nem lesz gyerek. Ahogy ismerlek lesz baba, de talán nem most. Csűröd csavarod még egy kicsit.

    HA lesz baba, nem fogok lázadozni vagy ilyenek, szeretem a gyerekeket. Csak szerintem még Isabella is gyerek. Nem a korából kifolyólag. De vannak még gyerekes megnyilvánulásai. Természetesen a nagy csapások felnőtté teszik az embert, de ettől függetlenül néha még gyerekes. Még nem tudnám őt elképzelni terhesen. Persze az anyaság mindenkit megváltoztat ez tény, de ott van a kis Edward is.

    De mondom rád bízom. Biztos vagyok benne, hogy az olvasóid százféle gondolata, elmélete mellett te kitalálsz egy 101-ket is.:)

    Az elméletekre visszatérve, nekem ez az elmélet tetszik a legjobban. Ennek van számomra a legátgondoltabb magyarázata. :)

    NA puszi, és egy vagon gyógypuszit küldök:)
    apropó, megkaptad az e-mailemet?

    Gyógyulgass, Truska

    VálaszTörlés
  13. Én egy kicsit belemagyarázósnak érzem. Azért van klönbség két kivétel között. Az, h Bella fel tudja kelteni Edward figyelmét azért nem ugyanaz, mint a farkasoknak feltalált immunisság injekció meg egy hiper-szuper egyedüli élőlény a világon, aki vámpír és farkas is.
    Bocsi, de szerintem ez már sok. Nem baj ha vannak kivételek, de ha csak azok vannak és azok is mind természetfelettiek és agyonmagyarázottak, akkor levonsz a többi kivételed értékéből.
    Lenka

    VálaszTörlés
  14. Az immunitás injekció nem természetfeletti. Az színtiszta tudomány és biológia. Annyi természetfeletti van benne, hogy képzeletbeli lények biológiájáról van szó, de erről nem én tehetek, hiszen ez egy farkasokról, vámpírokról szóló történet. :D

    Nem hiszem, hogy a ficemben olyan sok kivétel lenne... Szerintem, ez az első, ami olyan kivétel, aminek köze van a Sorshoz is, nem csak a tudományhoz. Szóval, egy darab félig tudományos, félig természetfeletti kivétel nem hiszem, hogy sok lenne. Ha ez sok neked, akkor az eredetiben lévő sok-sok kivételtől már túladagolásod lehetett. :D Szerintem, ennyi még bőven belefér, ha ezt a megoldást választom. :)

    VálaszTörlés
  15. Én arra gondoltam, hogy alapból két kivétel farkasod van, mert rögtön kettő nőt is farkassá tettél. Aztán arra, hogy vámpír/vérfarkas párt hoztál össze, mert az ember még elmegy, abból lehet vámpír, vagy a párja lemondhat a farkasságról, de ők már nem lehetnek emberek.(arról nem is beszélve, hogy ha lemond a farkasságról szerinted még lehet vámpír, az már extra túlzás lenne ha megtennéd, de ha jól emlékszek már valamikor szóba jött) Mégis tök simán kezeled a helyzetet, és még Edward szaga sem zavarja, pedig a farkasok genetikailag undorodnak a vámpírszagtól. És még a falkára is gondoltam. Kiválni a falkából, vagy feladni a farkaslétet évekbe telik, rengeteg gyakorlás és tapasztalat kel hozzá, de te ennek ellenére elég sok ilyet csináltál. A könyvben a történelemben nem is volt még két falka, nem is tudták, hogy ez lehetséges. Jacob találta fel véletlenül, de ugye az nálad nincs. Ennek ellenére a pici Forksban, a jelentéktelen kicsi La Pushban már egyszerre 4 alfa is volt. Semmi nehézség nélkül. Szerintem ezek nagyobb kivételek, vagy különlegesebb dolgok, mint az, hogy Bella különleges képessége által nem lehet olvasni a gondolataiban(ennyi erővel Alice kivétel, mert csak ő látja a jövőt) vagy hogy nem fél a vámpíroktól.
    Szerintem ez a gyerek költői túlzás lenne, amugyis ott van nekik Isabella kisöccse, ha babázni akarnak, de szerintem nem kellene amúgy sem nekik gyerek.
    Bocsi, nem megbántani akartalak, csak leírtam a véleményem, mert szerintem csak elrontanád a babával a sztorit, mert eddig nekem tetszik, de tudod jól, hogy jól írsz, már egy csomóan írták.
    Lenka

    VálaszTörlés
  16. A falkából való kiválás egy másodperc műve, nem tart évekig. Jacob eldöntötte, hogy kiválik, és kivált. És volt már példa erre Jacob előtt is, mert Jacob is tudta, hogy alfaként kiválhat, ha akar. Szóval, volt már a quileute-k múltjában kiválás, egyesülés, farkasságról való lemondás és egyszerre több falka. Olvass utána az eredetiben. :)

    "Senki nem harcolhatott az Alfa döntéseivel – kivéve engem. Semmivel nem érdemeltem ki. De voltak dolgok, amik velem születtek, dolgok, amiket nem követeltem. Soha nem akartam vezetni a falkát. Most sem akartam megtenni. Nem akartam a vállaimra venni a felelősséget mindannyiunk sorsáért. Sam jobb volt ebben, mint én valaha is lennék. De ma este tévedett. És én nem azért születtem, hogy térdet hajtsak előtte. A bilincsek abban a pillanatban eltűntek rólam, ahogy magamévá tettem az, ami születésem óta járt."

    Ahogy a részletből kitűnik, Jacob tudta, hogy a származása miatt követelheti az alfaságot. Sam mondta el neki ezt még korábban, de Sam ezt csak akkor tudhatta, ha előtte a quileute-ok történelmében történt már ilyen. És a részletből az is látszik, hogy elég Jacobnak arra gondolnia, hogy alfa akar lenni, és ki akar lépni a falkájából, és egy pillanat alatt megtörténik a dolog. Ez ennyire egyszerű. :)

    VálaszTörlés
  17. És szerintem, az, hogy amúgy sem kéne nekik gyerek, nem igaz. Tökéletes családdá és tökéletesen boldoggá egy gyerek tehet két "embert", ahogyan az eredeti sagában is. Nessie tette teljessé Edward és Bella életét. Saját gyerek nélkül egy szerelmespár élete lehet boldog, de mindig ott lesz benne az űr, amit a gyerek hiánya okoz. Sokan nem így gondolják a mai világban, de Edward és Isabella az a fajta ember, akik számára a saját gyerek a világ legcsodálatosabb áldása.

    Szerintem, amiket felsoroltál csak te látod kivételnek, és teljesen logikusnak találok mindent, és hiszem, hogy mindennek így kellett történnie.

    Egyébként, csak egy kivétel farkasom van, mert az én ficemben Leah sosem változott át farkassá. :) Ha pedig az eredetit vesszük alapul, akkor Leah nem kivétel. Mivel a farkasok alapból utálják a vámpírokat, és embertől meg másik farkastól a fenti ok miatt nem lehet gyerekük, így nem szaporodhatnak és nem vésődhetnek be. Szóval, Leah az átlag farkasnő, semmi kivétel nincs benne. Isabella pedig a kivétel, aki azért szülhet és azért lehet bevésődése, mert már a farkassá válás előtt megtalálta azt, aki képes vele szaporodni és akit képes tiszta szívből szeretni. Számomra ez teljesen logikus, és nem csodákon alapul, hanem az élet eseményei logikusan így alakították a dolgokat.

    Az, hogy a farkasok genetikailag undorodnak a vámpírszagtól... Hát, Jacob sem undorodott Nessie-étől, pedig félig vámpír, és szerintem, egy idő után megszokta a többi vámpír illatát is. Tudod, mint ahogy mondjuk egy lovász megszokja az istálló illatát és szereti is, míg egy kívülálló ha belép az istállóba, húzza az orrát, hogy fúj, de büdös van. A szagok szeretete vagy utálata nem csak a genetikától függ, hanem a megszokástól és az érzésektől is.

    Jah, és nem akarom Isabellát vámpírrá változtatni, mert az nem is lehetséges már. :D Immunis a vámpírméregre, így ha lemond a farkasságról, akkor sem lehet belőle vámpír, mert a méreg nem öli meg, de nem is változtatja át.

    Érdekes, hogy sokan ennyire irtóztok a gyerek gondolatától is. Szerintem, nincs annál csodálatosabb érzés, minthogy valaki szülővé válik, egyeseken meg azt látom, hogy zsigerből elutasítjátok a gondolatot úgy, hogy valójában nem cáfoljátok vagy kérdőjelezitek meg az elméleteimet, hanem csak a babát nem akarjátok egyszerűen. :D Ez tök furi... :D

    Egyébként, tényleg nézz utána a quileute-ek történelmének és legendáinak, mert sok érdekes dolog van bennük, amiket a hsz-ed alapján nem vettél észre. :) Szerintem, nagyon érdekes dolgokat lehet megtudni róluk az eredeti könyvekből. :)

    Jaj, és bocsi, ez már csak kötekedés, de mindenkit ki szoktam javítani (még a barátaimat is :D )... A farkasok nem vérfarkasok, hanem alakváltó farkasok. A vérfarkas teljesen más faj. :)

    Ha utána olvastál kicsit a quileute-oknak, vagy közben eszedbe jut még valami gondolat, nyugodtan írd meg, én imádom végiggondolni, amit írtok nekem, és vagy egyetérteni vagy megcáfolni. :)

    VálaszTörlés
  18. Amiket most leírtál, az alapján megértem, hogy te alapból máshogy látod az egészet mint én. Mindent lehet többféleképpen értelmezni, ezen kár vitatkozni. Én a farkasságról lemondásra értettem, hogy évekig tart, mire sikerül, a kiválás tiszta, hogy csak pár másodperc. Azzal csak annyi volt a bajom, hogy rögtön Isabella és Josh is kiszállt, ami nekem nagyon nem mindennapi dolog, de úgy tűnik ezt csak én látom furcsának. Ahogy az illat és a gyerek dolgot is. Személyes tapasztalatom nincs, szóval valszeg ebben neked van igazad. :)
    A vérfarkas témával teljesen tisztában vagyok, arra a pár sorra fog épülni egy elég komoly fanficem, amire már fél éve készülök, de azt hittem, csak engem érdekel annyira, és neked elkerülte a figyelmed. Attól féltem, ha rendesen leírom, hogy alakváltó, nem érted mire gondolok, szóval azért bocsi :)
    a quileute-okért sosem rajongtam, inkább vámpírpárti vagyok, és a "hold gyermekei", vagyis a rendes vérfarkasok érdekelnek, de úgyis terveztem újraolvasni a könyveket, szóval frissítem majd kicsit az információimat róluk :)
    Lenka

    VálaszTörlés
  19. Szia Spirit!
    Nekem ez a legelső hsz-m, mert nemrég ismertem meg a ficedet, és most jutottam el addig hogy már nincs több kész fejezet amit tudnék olvasni... és gondolom a múlt árnyaihoz írt hszket nem nézed mostanában :D
    Két dologért előre is bocsi: az egyik, hogy nem olvasom elég szorgalmasan a hszket, úgyhogy lehet hogy olyat kérdezek amit már kérdeztek... a másik, hogy most nem az elmélettel kapcsolatban írok csak nem tutam hogy ilyenkor elolvasod-e még a kérdezz-felelek előtti fejezethez írt hszket...
    Tehát...
    Te tényleg úgy képzeled el Benjit mint amilyen képet ideraktál róla? Csak mert én valahogy nem tudom őt így elképzelni... kíváncsi vagyok a válaszodra :D
    A másik kérdésem pedig: Russel. Amióta kiderült Russelről hogy különleges képessége van, azóta mindig egy dologra tudok gondolni... bár most egy nagyon kicsit megnyugodtam, amikor Edward azt mondta, hogy nem sokáig lesz mérges rájuk, azért mégiscsak leírnám mire gondolok... szóval, a Volturi fülébe jut Russel képessége, értejönnek, és mivel Russel eddig mindig különc volt és magányos, úgy gondolja, hogy (mivel Isabelláék nem mondják el neki, hogy mik ők) a Volturiva vámpírként végre nem lenne magányos, értékelnék a képességét, nem kezelnék különcként, stb, így beáll közéjük. És úgy szeretném, ha Russel pozitív szereplő maradna!!! ugye az marad??? De mondjuk ha megint barátok lesznek Isával meg a Cullenékkel, akkor nem lesz magányos... meg ha beállna a Volturiba akkor már megtudná hogy Cullenék is vámpírok, és akkor talán elmenne a Volturik közül... huhh nem tudom... szerintem jönni fog a Volturi :D tök jó lenne ha vámpír lenne, de esetleg összejöhetne Tanyával hogy legyen értelme vámpírnak lennie... bár más értelme is lehet... És nem tudom hogy mit tervezel vele, de már úgy várom hogy megtudja, hogy léteznek vámpírok! Biztos meg fogja tudni... úgy izgulok mi lesz Russellal!!! Meg Benjivel és a matektanárával :D
    Na, így tovább, nagyon tehetséges vagy!!! (úgy örülnék, ha én is így tudnék írni mint te!)
    Kittti

    VálaszTörlés
  20. én nem írtózok attól, hogy Edwardnak és Isabellának babája legyen, csak szerintem az már elég túlzás lenne :D Tök sablonos, hogy ha már 2 "ember" szereti egymást, akkor rögtön lesz babája, szerintem baba nélkül is lehet ugyanolyan szeretetben és boldogságban élni, nemkell ahhoz feltétlenül baba :D

    VálaszTörlés