.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2009. december 19., szombat

Infók az új fejezetről, kérdezz-felelekről és egyebekről

Túl vagyok a vizsgákon egészen januárig most, úgyhogy holnap megírom nektek a kérdezz-feleleket, és remélhetőleg, minden kérdésetekre kaptok választ majd. Ezzel kapcsolatban annyit szeretnék kérni, hogy akinek van kérdése, vagy azt szeretné, hogy magyarázzak el neki valamit, de a kérdését még 3 fejezettel korábban tette fel, az írja le ehhez a bejegyzéshez még egyszer. Csak mert a legújabb fejezeteknél átnézem újra, hogy ki mit kérdezett, mert ez az aktuális, de minden régi fejezetet, amihez még nem írtam kérdezz-feleleket, és amiknél a kérdések felére az új fejezetekben már megkaptátok a választ, nem lenne időm újraolvasni. Előre is köszönöm, hogy megkönnyítitek a dolgomat. :)

Van egy rossz hírem is számotokra. Szandi elutazik előkarácsonyozni a tesójához holnap, és csak kedden fog ráérni elolvasni az új fejezetet. Így csak kedden lesz friss mindenképpen. Sajnálom, de hát, karácsony van... :) Remélem, hogy a kérdezz-felelek kárpótol majd titeket egy kicsit. :)

Aki banner vagy linkcserét szeretne, az írjon a mail címemre. Annyi hsz van, hogy mire kiszűrök minden cserekérőt, megőszülök. :D Mailben megbeszéljük, rendben? :) Köszönöm. :)

Amit még szerettem volna... Olvastam az első fejinél a hsz-eket, és csak annyi, hogy akár lesz baba, mint Meyernél, akár nem, bízzatok egy kicsit jobban bennem. Eddig is volt, amiben követtem Meyert, hiszen az alap is az övé, és volt, amiben egyedi utat választottam, de azt hiszem, mindig meg tudtam úgy oldani a dolgokat, hogy azok végső soron egyediek és sajátok legyenek. Emlékezzetek csak, mikor Isát farkassá tettem és nem vámpírrá, akkor is elégedetlenkedtetek, hogy ez így nem lesz jó, aztán a többségetek még mindig itt van (legalább is, remélem... :D ). Szóval, egy kis bizalmat kérek. :) Bármi is lesz, igyekszem a tőlem telhető legizgalmasabbra megírni a történetet, ahogyan eddig is igyekeztem. Ne ítélkezzen előre senki. Az olvasók egyik fele ne utálja előre a történetet akkor, ha babát akar, és mégsem lesz, a másik fele pedig ne utálja előre a történetet akkor, ha nem akar babát, és mégis lesz. Mert bárhogy is alakul majd a történet, én nagyon igyekszem, hogy végső soron mindenki elégedett legyen, és mindenkinek átadjak vele jó érzéseket és érdekes gondolatokat.
Persze, ha már végigolvastátok a történetet, és úgy sem tetszik a 3. könyv, akkor nyugodtan lehet utálni, az nem zavar, csak ne előre tegyétek. :D Várjátok meg, hogy hogyan alakítom a szálakat, hátha képes vagyok megváltoztatni a mostani meglátásotokat akár babapártiak vagytok, akár anti-babások. :)

Szóval, kedden lesz folytatás, és talán kiderül, hogy mi is a helyzet Isával, addig türelem és kitartás. :) Jó karácsonyi készülődést mindenkinek! :)

39 megjegyzés:

  1. Már várom a keddet nagyon,hogy végre kiderüljön ez a babás dolog:D:D

    Fanni

    VálaszTörlés
  2. Jaaaj, de várom már a keddet, de legalább lesz egy jó kis kérdezz-felelel-ünk, szuper :-)... Neked is jó karácsonyi készülődést... Amit mék akartak kérdezni: meg fogod írni a 2. könyv utsó fejezetét Edward szempontjából? Az olyan jó lenne... mondjuk karácsonyi ajándéknak nekünk... *bociszem* dár sajna azt mi nem tudnánk viszonyozni

    VálaszTörlés
  3. Egyetértek az előtem szóló ismeretlennel!Lécci lécci lécci Spirit!Ez lenne a legjobb karácsonyi ajándék!

    Panda és tesója

    VálaszTörlés
  4. Jaj, Panda, drága, ha már itt vagy most éppen... :D Megkaptam ám a leveledet, csak tegnap a vizsgámig egy percnyi időm nem sok, annyi sem volt (Szandi bizonyíthatja, mert amúgy minden nap vagyok msn-en, de most nem voltam, mert tanulnom kellett :-/ ). Ma meg egész nap fontos elfoglaltságom volt... mondjuk úgy, karácsonyi előkészületeket tettem. :D De akkor itt válaszolok a mailedre. :) Készülök karácsonyi meglepivel. :) Hogy mi lesz az, még titok, lehet, hogy Edward szemszögű írás lesz, lehet, hogy más... :D De abban biztos vagyok, hogy örülni fogtok neki. ;)

    VálaszTörlés
  5. Hali!

    Egy jó hír: megyek a talira!!! :D
    Fummie-val megyünk azzal a vonattal, ami 10.36-ra ér be - a menetrend szerint, ami csak arra jó, h megtudjuk, h mikor nem jönnek a járatok, legyen szó mávról, bkvról v. egyéb másról. XD

    Remélem, engem nem soroltál azok közé, akik előre nem szeretik azért a ficedet, mert lesz benne gyerek. Én úgy értettem, h most úgy gondolom, h nem szeretném, h baba legyen, és mostani gondolataim szerint nem tetszene az ötlet.

    És azt is írtam, h a babától még olvasni fogom a töridet - naná! -, és babaesetben érdekelne a magyarázat, mert nekem eléggé érthetetlen.
    Szóval, én nem bélyegzem a ficedet az "olvashatatlanok" közé, akár lesz baba, akár nem. Sőt! XD

    És én is örülnék egy Edward szemszögnek, de nagyon!

    Pusz:
    Kisildikó

    VálaszTörlés
  6. Igen, tudom, hogy jössz. :D Fummie már elújságolta nekem. :) Örülök, hogy megismerhetlek majd téged is személyesen. :)

    Nem, nem, azzal nincs semmi baj, ha valaki most úgy gondolja, hogy nem akar babát, vagy pont hogy éppen akar babát. Szóval, az nem baj, hogy te most úgy érzed, nem akarod, hogy Isa terhes legyen. :) Csak ha valakinek van egy nézete, attól még olvassa el a folytit, és utána döntse el, hogy a nézete ellenére jó lett-e, vagy sem. Ne pedig előre írja, hogy így vagy úgy már nem lesz jó. Azt szeretném, ha az olvasóim bíznának bennem. :) Megpróbálom úgy megoldani, bármi is lesz, hogy arra legyen logikus magyarázat, ne rontsa el a történetet, és továbbra is izgalmasnak találjátok. :) Szóval, csak az a lényeg, hogy mindenki csak akkor mondja, hogy valamit rosszul csináltam, miután már ismeri a folytatást és úgy sem tetszik neki a történet. :)

    De értettem a hsz-edet, és tudom, hogy te a nézeted ellenére tovább olvasnád a történetet akkor is, ha nem úgy alakulna, ahogyan te szeretnéd most, és csak ezután döntenéd el, hogy tetszik-e, amit írtam, vagy sem. :)

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Újrakérdezném már nem tudom hanyadszorra,de tudom hogy elfoglalt voltál és én megértő vagyok.Na azért nem glóriával a fejem felett.:D Mi lett Bella nagyi naplójával?Isabella elvesztette vagy megvan neki,csak feledésbe merült a sok cselekmény miatt?És tudom,hogy benne lesz a történetben de nem bírom kivárni.Edward és Isa elköltöznek vagy ott maradnak a Cullen házban?
    Köszi(hogy végre elhoztál egy kérdezz-felelek-et+elmondtad meddig kell még szenvednünk és megkönnyítetted,hogy hamarabb teljenek a napok):D
    Kopi

    VálaszTörlés
  8. Bocsi, Kopi, tudom, hogy te már nagyon sokszor kérdezted ezt, ígérem, hogy a mostani kérdezz-felelekben megválaszolom végre. :D És köszönöm, hogy megértő vagy. :)

    VálaszTörlés
  9. Spirit!
    Én és még jó sokan abba reménykedünk h Edward szemszöge lesz, mert már nagyon várjuk meg nagyon szeretnénk elolvasni.Szerintem te az ilyen erotikus részeket is olyan jól megfogalmazva tudod leírni, akkár Isa akkár Ed szemszögéből írod, h szinte láttom magam előtt a történetett megelevenedni mintha csak egy filmet néznék!
    Semmi baj, h nem tudtál válaszolni!Remélem sikerült minden vizsgád.Gratulálok!

    VálaszTörlés
  10. Én az előző fejezetekhez nem írtam komit, és ezért bocsánatot kérek! De kíváncsi vagyok valamire: (ez egy elég buta kérdés) Szóval, Isa ugye mindig vagy farkas alakban, vagy ember alakban van. És ugye a farkasok szőrösek, és... Isa nem lesz ettől szőrös? Mert az embernőkön is van szőr,és ez a farkasdolo nincs hatással erre? (Bocsánat a buta kérdés miatt.)
    xoxo

    VálaszTörlés
  11. Hali!
    Itt vannak a kérdéseim:

    1. Dominicnál tulajdonképpen mi történt? Lehet esetleg összefüggés Isa akkori eszméletvesztése és a mostani ájuldozása között? Elvégre még nem tudjuk, h akkor pontosan mi történt. Az is lehet, h Dominic csak idegesíteni szerette vna Isabellát azzal, h a 'múltkor is élvezte', és közben nem is történt semmi.

    2. Maria kapcsolata. Két variációm van, mi lehet majd a kérdezz-felelekben, téged ismerve:
    a) Azt írod, h 'Maria kapcsolata köszöni szépen, nagyon jól van, örül, h megszabadult Mariától, és fölhívta Jade-et, aki fölvette/nem vette föl, így elmondta neki/v. nem tudta elmondani. (Amennyiben elmondta, utána Jade letette, és el van felejtve.) Szóval, nem lesz lényeges a könyv szempontjából. Egyébként nem is gondoltam rá, de örülök, h jár az agyatok. :)'
    b) Teszel egy homályos utalást, vhogy így: 'Maria kapcsolatáról egyenlőre még senki nem tud semmit. A későbbiekben pedig... majd meglátjátok. :)'

    Ezeket majdnem szó szerint korábbi hsz-kből másoltam át. (Asszem a 34-ik fejitől.)
    És köszi választ, én is alig várom, h találkozzunk!
    Pusz

    VálaszTörlés
  12. Hello, én tegnapoelőtt nekiálltam és végig olvastam az egészet az első könyvtől idáig. Már a merin is bírtam a sztorijaidat, de mostanában csak ritkán kerülök gép elé, akkor is csak rövid ideig, így kommenteket nem szoktam írni (most beteg vagyok, így időm is van). Én úgy látom, hogy a stílusod egyre javul, egyre jobb történeteket írsz, mint például ez a trilógia. Elkezdtem olvasni és egyszerűen nem lehetett engem levakarni a gépről :) Már az elején tetszett, hogy egyedi az ötlet (Bella unokája, hát merész gondolat volt) és bátran kiállva mellette írtad meg az első könyvet :) Aztán a többi ötleted is mind megdöbbentett (napló, vérfarkasok, Jasper mint Jade vőlegényének gyilkosa, Jade feltétele stb...) és nagyon tetszettek. A sztori tele van izgalommal és meglepő fordulatokkal, amikkel könnynen elérheted nálam, hogy lélegzet visszafolytva várjam a folytatást. Bízom benned, és remélem, hogy a jövőben is meglepsz minket különös ötleteiddel. Kösz az élvezetet, és grat az eddig megírtakhoz (a bétádnak is :) ).

    VálaszTörlés
  13. Szió:) nekem mindegy hogy lesz-e baba vagy nem...sztem te akkor is meg tudod írni fantasztikusan...szóval nem aggódom :) juppijuppijee kedden új fejezet :D:D
    Puszi: Beus

    VálaszTörlés
  14. Én a babapártiaknál vagyok... :) (csak mert imádom a babákat... :) )
    de ha belegondolok, hogy milyen gyerekük lenne... egy kicsit megnevettet... Szerintem ha Iza szülne egy vámpírvérfarkasos kölyköt akkor nem halna bele mint a könyvben Bella... (tulajdon képpen meghal Bella)

    Szóval mien is lenne a gyerekük...

    -erősebb a vámpíroknál és a farkasoknál is...
    -hideg, kemény és fehér bőrű...
    -Barnaszemű...
    -gyorsabb a farkasokknál és a vámpíroknál is...
    -örökéletű
    -át tud változni farkassá...(a szőre természetesen fehér)
    -gyönyörű...
    - különös képessége... nem is tudom... talán, mint Nessi.nek...

    Azt hiszem, hogy mind két fajt megrengetné egy ilyen hír... szerintem kitörne a háború ha a Volturi fülébe jutna... hisz ők rettegnek a nap gyermekeitől... és szerintem nem hiányzik neki egy újabb és erősebb kiadású farkas...
    ------------------------------------------------
    Ha valami hasonlóról szólna a könyved... akkor az akcíók és veszélyes helyzetekben bővelkedne... (mint az előző kettő...)
    De én azt hiszem nem lesz baba... mert már szerintem a suliban is eleget pletykálnak az eljegyzésről... (lehet hogy gyenge az érvelésem...)
    Vagy az arany középutat választod... később lesz baba... most nem...

    hát nem tudom... de alig várom a a következő rész meg az azutánit és az azutáni... stb. :)
    Nekem mind1 hogy mi fog történni... biztos úgy lesz a legjobb ahogy te írod meg :)

    VálaszTörlés
  15. Dori! A hold gyermekeitől. Biztos elnézted.:)))
    Nem sértegetni akartalak,ha félreérted akkor bocsi. Én is örülnék egy Ed-es fejezetnek.
    Üdv
    Laura

    VálaszTörlés
  16. Hát elég gáz lenne, ha baba helyett valami nemi fertőzést szedne össze Edwardtól! Apropó a vámpíroknak lehet nemi betegségük? Mekkora oltás lenne ha Isabella terhesség helyett valami nyavalyát szedne össze! Tudom, hogy halott a vámpír szervezete, de nem most lenne az első eset, hogy szabályt szeg egy író! Különben is mindig van kivétel! (Félre ne értsd csak elmélet, amit leírtam én a baba mellett szavazok) Bocsi néha beindul a hülyeség!

    Cup Cup Szupcsi

    VálaszTörlés
  17. Szia!
    Hát nem is tudom...én mindig örültem neki, hogy Isát farkassá tetted :D:D
    És nem tudom mért de én se örülnék ha lenne baba...Mert, akkor szinte csak a babára figyleni és szerintem akkor elveszne valahogy Isa szeleburdisága, hogy ingázik ide-oda a farkasok között xD...Ezt csak úgy mondtam....de az se baj ha lesz, ahogy te mondtad :) Bár mindegy, hogy mit írsz ígyis-úgyis jó lesz:) :)
    Vagy tényleg ha úgy lesz a ygerek ahogy Dóri írta az még talán jó is lenne, ha valami egész más faj lenne aki tökéletes...:D
    Jajj alig várom még a fejezeteket...Annyira szeretem amikor Isa a farkasokkal hülyül...Szerintem(vagyis nekem) ezek a legjobb részek!!!!!!!!!!!!! :)
    Puszi: L. Vivi

    VálaszTörlés
  18. Szia Spirit!
    (Csatlakozom a babapártiak klubjába... :D)
    De viszont lenne egy két kérdésem... lehet hogy hülyeséget mondok, de mindegyj, majd kiderül. :D
    Szóval...
    Nem úgy volt, hogy a farkasoknak csak akkor lehet gyerekük, és csak akkor öregedhetnek, ha feladják a farkas énjüket?

    VálaszTörlés
  19. Szia! Az új fejezet is klassz! :)
    Megtisztelnél vele, ha megnéznéd ezt a blogot: Farkas333666999.freeblog.hu
    és kommentet is írnál. (Előre is boccs a helyesírási hibákért, de korban kb. a feled vagyok.)

    VálaszTörlés
  20. Szia.
    Csak egy kérdésem van...Mikor Isa és Edward először voltak ÚGY együtt,akkor Isa vérzett,nem???
    Ha igen,akkor Dominik hazudott és nem történt köztük semmi mig Isa eszméletlen volt...:D

    VálaszTörlés
  21. Szija Spirit!

    Én is szeretnék pár kérdést feltenni.:

    1. Isa és Edward elfognak költözni??
    2. Alice most depis vagy haragszik a fiúkra vagy Bellára vagy egyszerűen csak Jasperrel szeretne lenni?
    3. Ha esetleg gyerekük lenne akkor ő milyen lenne? Vagy is milyen vámpír, vérfarkas és emberi tulajdonságai lesznek?
    4. A kis Edwarddal mi van? Vagy is mostanában kicsit elett felejtve a többi dolog miatt, de én kíváncsi vagyok rá, hogy meg volt e az első szava vagy ilyesmi? :)
    5. Akkor most Mariával mivan? Őt megölte Jade??

    Hát most ennyi kérdés jutott eszembe.:)

    És Spirit én is remélem nem sorolták azok közé, akik elítélik a babát vagy a "nem" babát.
    Én ígyis úgyis hű olvasód maradok.

    Mindenkinek jó karácsonyi készülődést! <3
    Soksok puszi:*

    VálaszTörlés
  22. Szupcsi, hát ez nagyon jó! Majdnem hangosan felröhögtem a komidon. :D Érdekes ötlet. De szerintem, ha életükben volt is nemi fertőzésük, azt nem adják tovább. Bár, most, hogy belegondolok, végülis ki tudja... :P (és ne értsd félre, nem bunkózásnak szántam a második mondatot! :) )

    Egyébként én még mindig nem szeretném a babát, most egyelőre ott van nekik a kicsi Ed. De így is - úgy is olvasni fogom tovább a törit az biztos. :D

    Egyébként, Spirit! Úgy vettem észre, hogy a "zenék, amelyek megihlettek" topicot már nem frissíted. Ez azért van, mert egyszerűen már nincs rá időd, vagy mert már nincsenek olyan zenék, amelyek megihletnek téged? (gondolom az első)
    Néha tök jó, hosszú fejiket írsz, mármint hosszabbakat is, mint általában, ami tök jó! Lehet, hogy volt már ilyen kérdés, akkor előre is bocsi, de hány oldal a fic, úgy össz-vissz world-ben? Ez a második rész, már majdnem kérsz, szerintem már ezt is tudod, illetve a Múlt Árnyai mennyi lett? (idézve a 33. fejis komimból.) :)

    VálaszTörlés
  23. Szerintem nem valószínű, hogy Isa bármit is elkaphatna Edwardtól... mivel az Edward szemszögű részekben (Edward elemzések)sokszor előjön, hogy Edward sosem hitte volna, hogy ezt is megtapasztalhatja egyszer. Vagyis nem csak Isa volt szűz még... szegény Ed, azért így 100 felett már megérdemelte :D Vagy én értettem teljesen félre a dolgot, és csak Isának volt ez az első alkalom?

    VálaszTörlés
  24. Hát... a nap helyett holdat akartam írni... csak egy kicsit hosszú volt a nap...

    Azon tisztára röhögtem, hogy Ed megérdemli 100évesen hogy elveszítse a szüzességét... XD nekem erről az ugrott be hogy "Mennyire kanos lehet??"... XD

    VálaszTörlés
  25. Szia Spirit! Tudom h sok a dolgod és imádunk amiért a kevés szabadidődből ránk is szentelsz valamennyit, de csak azt kérdezném: a nem twilightes regényedet folytatni fogod még? az is olyan aranyos szerintem...

    VálaszTörlés
  26. DORI!

    Hát igen... XD Nehéz elképzelni a mindig udvarisas és kimért Edwardot kanosnak :D De hát ennyi idő után :)

    VálaszTörlés
  27. Köszi Spirit! Tényleg szükségünk volt erre a fejmosásra...:D
    A fejezeteket pedig mindig nagyon-nagyon várjuk, bármi történjék. Holnap például remek szülinapi ajándék lesz nekem! Előre is köszi! Ne félj, bízunk benned ;-)!
    Másik Zsani

    VálaszTörlés
  28. Szijasztok.:)

    Hát csajok én nagyon jót nevettem ezen.:D (ezt nem sértésnek szántam:) )
    De tényleg..töb mint 100 év után..Edward biztos nagyon bevolt indulva, bármilyen nehéz is elhinni róla :D
    De hát ennyi neki is kijár.;) :D
    Sok puszi midnenkinek: Flohh

    VálaszTörlés
  29. hát... ha a srácok 17évesen már alig bírnak magukkal... sőt már 15évesen...
    Nagy tiszteletem Edwardnak aki képes volt 100 évig várni... XD
    Csodálom, hogy egyszer kétszer nem kapott el-e egy utcalányt... XD... biztos ingyen adták volna magukat... XD egy ilyen pasinak... XD

    Egy kérdés... "MELYIK PASI LENNE ARRA KÉPES, HOGY 100 ÉVIG VÁRJON ÉLETE NŐJÉRE ÚGY, HOGY A FÉRFIASSÁGÁT BENT TArtsa A GATYÁJÁBAN??" szerintem semeik... -.- XD

    VálaszTörlés
  30. Júúúúúúj mindjárt kedd:D:D:D vagyis egy óra múlva:D de gondolom nem akkor lesz 2.fejezet:( :D:DDDD nembaj:D én nagyon várom már....sztem csak én vagyok ilyen elvetemült h feljöttem,hátha mégis fentvan már:DDDD jóéjt,minél hamarabbi felrakást :D puszi:Beus

    VálaszTörlés
  31. ez nagyon régi kérdés..de még a 2. könyvbe Ed beszélt Natel és úgy emlékszem Isa erről megfeletkezhetett..mert rá akart kérdezni csak nem sikerült :D tehát mi volt az a bezsélgetés?
    borsy

    VálaszTörlés
  32. Az en kerdesem csak annyi , hogy majd IsaBella is vampir lesz ugy-e ? Es mar tukon ulok , hogy olvashassam az uj fejit !

    GothicPrincesse

    VálaszTörlés
  33. Nem úgy volt h ma jön az új feji??
    álltalában ilyenkor már fent szokott lenni...
    vagy csak én vok a hülye...

    VálaszTörlés
  34. DORI mindig mákor van feji.. du. vagy hajnali egy, ahogy jön:D
    Mondjuk ahogy látom végül kérdezz felelek sem lett..xD mondjuk, mind1, engem amúgy is a fejezet jobban érdekel:D az meg ma este jön, szal:D

    VálaszTörlés
  35. Nem ma lesz uj feji??:(
    Már tűkön ülök..
    Spirit siess!(:

    Fanni.

    VálaszTörlés
  36. Mi van Saoreval, Juliette, a kicsi Edwardal és Benjamin bevésődésével? És mi lessz a Jövő reménysége könyv boritója? Kb hány napon keresztül játszódik a történet, és meddig hiányzott Isa a suliból? Alice látta Edward döntését arról, hogy el fogja jegyezni Isát? Egyenlőre ennyi kérdés jutott az eszembe, de később még kérdezek.:) kiki

    VálaszTörlés
  37. Szia!
    Isabella rosszullétei erősen egy terhességre utalnak, de nekem, valahogy nem tetszik az az ötlet, hogy gyereke legyen. Nem tudom miért, talán jobban el tudnám képzelni a történetet úgy, hogy nem jön közbe semmi 'váratlan'. A másik meg az, hogy, hogy is van ez? Elvileg a farkasok nem lehetnek terhesek, csak akkor, ha föladta a farkasságot. Akkor most ő föladta, vagy mi? Azért gyógyult olyan lassan, mert nem akart farkas lenni, vagy hogy van ez? Vagy ez egy újfajta betegség ami kitört Isabellán? Remélem az utóbbit.. :)
    Nagyon jó az írásod, ez a legjobb, amit ilyen témában olvastam! Csak így tovább, gratula! Várom a következő fejezetet! :)
    Puszi Dawn - Hajni

    VálaszTörlés
  38. Szia!
    Én tökre élvezném ha bájuk lenne.És ED-del minden olyan lenne mint eddig.Aztán meg mikor Ed megtudja, iszonyatosan örülne a babának,együtléteiket ez cseppet sem zavarná.Minden féle módon kényeztetné Bellát és tök boldogan telne a babavárás.Annyira szeretném ha ilyen lenne,mert sok fajta fic-et olvastam már és mind ugyanolyan.Eddig a tiéd az ami mást ad és ha ezzel is megspékelnéd ez lenne a legjobb írás az eddigi létezők közül,a maga egyediségével.Remélem lesz valami hasonló!kÖSZI AZ EDDIGIEKET !!!!Zs.

    VálaszTörlés
  39. Nekem igazából teljesen mindegy, hogy lesz-e baba, vagy sem, gondolom ígyis-úgyis lesznek majd még meglepetések és fordulatok. :D Szóval, ahogy érzed. :D Ha a baba meg akar születni, meg fog, ha nem, nem. :D
    Üdv.:ewoO

    VálaszTörlés