.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. április 3., szombat

Rob és én Budapesten

Nem, még nem értem haza, itt vagyok Pesten, csak már nem bírtam ki, hogy ne írjam meg nektek mi is történt velem az elmúlt pár napban. Kezdem az elején...

Szombat este megtudtam a netről, hogy Rob már megérkezett Budapestre. Eredetileg úgy volt, hogy csak húsvét után jön, és én addigra szereztem szállást meg minden... Szóval, 10 percig ültem a monitort bámulva, és arra gondoltam, hogy basszus, nem fogom látni Robot (megjegyzem, évente kb. egyszer szoktam káromkodni...). Aztán 10 perc után megszállt valami fura érzés, és egy óra alatt megszerveztem az utazásomat. Ezer hála Verocsnak és Stigunak, akik befogadtak engem ilyen váratlanul. :)

Vasárnap reggel anyu felébredt, én pedig közöltem vele, hogy másnap egy hétre Pestre megyek. Az ő válasza pedig ez volt: "Te nem vagy normális, édes kislányom!" :D

Anyu megjegyzése ellenére, én fogtam magam, és elindultam hétfőn Pestre. Felszálltam a buszra, hogy kimenjek a vonathoz, és volt nálam egy két literes kóla az útra. A buszon, fogalmam sincs, hogyan, a kólás üveg alja kilyukadt, a kóla pedig szembe spriccelt egy srácot. Szerencsére, csak röhögött a dolgon. :D Szóval, átfutott az agyamon, hogy jobb lenne otthon maradni, mert ha így kezdődik az utazás, hogyan folytatódhat. :D De én mindig szembe megyek a sorsommal, elég makacs tudok lenni, úgyhogy felszálltam végül a vonatra, és elindultam Pestre Robot nézni. :) Ekkor még úgy gondoltam, hogy hétfőn kimegyek a forgatási helyszínre, maximum messziről látni fogom hangyatávlatból, vagy még úgy sem, aztán a többi napot a barátokkal töltöm majd. Nah, ebből csak annyi lett igaz, hogy barátok közt voltam minden egyes nap. :)

Amikor megérkeztem, Fummie várt rám a Keleti Pályaudvaron, hogy elvigyen a forgatás helyszínére. Nah, ez úgy történt meg, hogy először is telefonos segítséget kért. :D Aztán végül odataláltunk. :)

Rob már ott volt a helyszínen. A lakókocsija egy étteremmel szemben állt meg, és az étterem melletti épületben forgatott. Beálltunk a tömegbe, de így semmit sem láttunk belőle. Épp kezdtem feladni, mikor egyszer csak szemből felém sétált egy ismeretlen lány, és megszólított. "Szia! Ott ülünk az étteremben, odajöttök hozzánk? Közelről látni Robot." Körbenéztem először, hogy hozzám beszél-e. :D Aztán megkérdezte, hogy ugye, én vagyok Spirit Bliss, mert felismert egy fényképről. Mondtam, hogy igen, én vagyok, és Fummie-val együtt követtük őt az étteremhez. Kiderült, hogy ő Nikita, az egyik blogos lányzó. Nagyon-nagyon rendes volt tőle, hogy ismeretlenül odahívott magukhoz, ezer hálám érte neki és a barátnőjének! :)

A tömegben maradó rajongók valószínűleg, utáltak minket, de hát, ilyen lehetőséget, senki sem hagyott volna ki, és drágán meg is fizettünk érte, de megérte. :D Ugyanis, az étterem kerthelyiségében úgy lehetett csak maradni, ha az ember rendelt is. Márpedig iszonyatosan drága volt a legolcsóbb rendelhető étel és ital is. :-/ Fogalmam sincs, megint mi jött rám, mert nagyon nem akartam pénzt költeni, de elkapott valami érzés, hogy nekem látnom kell Robot, ezért rendeltem magamnak és Fummie-nak is, mert nála nem volt semmi pénz, de nem hagyhattam, hogy kimaradjon az élményből.

Aztán rendelés után eltelt 15-20 perc, és kiderült, hogy a világ legbunkóbb pincérét sikerült megtalálnunk. Két asztalnál ültünk, mindketten 5000 Ft-ért rendeltünk, és 10 percet vártunk kb. a kajára, aztán 5-10 perc eszegetés után már az asztalunknál is volt, hogy közölje, tudja, hogy csak Rob miatt vagyunk itt, úgyhogy együnk és húzzunk el, mert pörgetni kell az asztalokat. Még egyszer mondom, összesen kb. 10000 Ft-ért rendeltünk, és 10 perce volt előttünk az étel. Rohadtul felhúzott! nem mindegy neki, hogy miért ülünk ott, ha egyszer fizetünk rendesen? Ha egy 250 Ft-os ásványvíz felett ültünk volna 2 órán át, azt mondom, igaza van, de így? Szóval, a Szabadság téren lévő olasz étterembe ne menjetek, mert a kaja drága, és pocsék (majdnem hánytam tőle, de komolyan!), a pincér pedig egy tahó. :P

Végül megérte a pénzt kiadni és a pincért elviselni, mert Rob 3-szor sétált el tőlem 3 lépésnyire. Jól halljátok! :D Nem lehetett hozzá szólni, de láttuk őt testközelből. :D Annyira, de annyira édes, tökéletes, gyönyörű (igen, tudom, hogy pasira nem szokás ilyet mondani, de az volt!) férfi, hogy azt hittem, kiugrik a szívem a helyéből. Azt a korhű ruhát viselte, amelyet a külföldi forgatásokon is korábban. Nagyon jól állt neki. :) Egy képet készítettem róla, amelyről egy fotós később azt mondta, hogy jobb lett, mint amilyet nekik sikerült készíteni (amint Szandi feltöltötte nekem a képeket a gépre, megmutatom nektek), aztán csak a szememmel ittam a látványt, mert ha a fényképezővel voltam elfoglalva, akkor nem tudtam jól megfigyelni Robot. :)

Miután harmadszor is elsétált Rob előttünk (a házból ment a lakókocsijába és vissza), muszáj volt mennünk az étteremből, szóval visszaálltunk a tömegbe. Megint csak azt hittem, hogy ennyi volt a nagy élmény egész hétre, de tévedtem. :)

Mikor befejeződött a belső forgatás, elkezdtek a külsőhöz készülődni. A biztonságiak közül valaki (a nevét nem mondhatom, hogy ne kerüljön bajba), azt ígérte nekünk rajongóknak, hogy ha a járdán maradunk, nem vakuzunk és csendesek leszünk, akkor végignézhetjük. Mi betartottuk a szavunkat, később mégis jött a paraván a rendező utasítására. :-/ Az említett biztonsági odajött hozzánk, és bocsánatot kért tőlünk, amiért nem tudta tartani a szavát. Nagyon rendes volt ez tőle, és ő végig nagyon rendesen viselkedett velünk. :)

Szóval, a rendező miatt jött a paraván, és megint csak azt hittük, hogy ennyi volt, nem látunk többet Robból, de mivel nekem csak negyed 9-re kellett mennem a barátomhoz, akinél szállást kaptam, mert ő még dolgozott, ezért jobb dolgunk nem lévén, a helyszínen maradtunk. Leültünk a járdára, és az időközben megérkezett Kisildikóval és Stiguval meg a többi a helyszínen megismert fannal beszélgettünk, nevetgéltünk, énekeltünk, amíg odabent a paraván mögött készülődtek a fogatáshoz.

Mikor elkezdődött a forgatás, csendben maradtunk, és valamiért elindultunk lefelé, és megtaláltuk az egyetlen helyet, ahol be lehetett látni a forgatásra. :D Természetesen, a lyuk előtt állt egy biztonsági őr, de ő is annyira rendes volt, hogy megengedte, hogy maradjunk és végignézzük a felvételeket. Rob pont szembe sétált velünk a jelenetben. :D Tökéletesen láttuk őt, és megint csak ahhhhhhhhh... :D Négyszer vették fel a jelenetet, és mi mindegyiket láttuk. :D Annyira klassz volt! :D Mikor végeztek, megköszöntem a biztonsági őrnek, hogy ennyire rendes volt, és láttam rajta, hogy jól esett neki. :) Aztán sajnos, el kellett jönnünk, mert nekem találkoznom kellett Veroccsal, akinél a szállásom volt, és később tudtam meg, hogy kb. 10-15 perccel maradtunk le arról, hogy Rob magyarul azt mondta a rajongóknak, hogy: "Köszönöm, hogy csendben voltatok!" Váááááá, azt hittem, megőrülök! Ekkor tört ki rajtam a fanatizmus. Márpedig én akkor is hallom beszélni Robot, és még látnom kell őt! Esküszöm, sosem voltam rajongó típus, sosem jártam koncertekre, nem mentem egy híres ember miatt sem sehová, de Rob... Rob más... Nem Edward miatt szeretem, hanem azért a kedves, szerény, szeretetre méltó és tisztelettudó Robért, aki ő valójában.

Kedden úgy tudtam, hogy nem lesz forgatás, ezért Veroccsal és Fummie-val töltöttem a napot. Először Fummie-val várost néztünk egy kicsit, aztán délután Verocs, Fummie és én dvd-n megnéztük a Little Ashest és a Speaket. :)

Szerdán azt az infót kaptuk, hogy a Nemzeti Múzeum háta mögött lesz majd forgatás délelőtt. Az eső esett, hideg volt, de engem ez nem tarthatott vissza. Fummie kísért megint egész nap, aztán Eper csatlakozott hozzánk, majd Mesketéék csoportjával találkoztunk, és végül befutott Aby is, aki a mi telefonos segítségünkkel (az én telefonomat használva, Fummie irányította :D ) jutott el a helyszínre. Unio véletlenül csapódott hozzánk, nem olvasta korábban a blogomat, és nem is ismert engem, de végül háborús hadirokkant sorstárs lett belőle is… Hogy ez mit is jelent pontosan, nem sokára megtudhatjátok… :D Mindenki nagyon aranyos volt, és jókat nevettünk, nagyon klassz volt. :) Igazán örültem, hogy megismerhettem őket. :) Reggel egy riporter is megtalált a tv2-től, de szerencsére, úgy tűnik, hogy nem adták le végül a velem készült riportot. Nem szeretem, ha filmeznek. :D

Vártunk, vártunk, eltelt a délelőtt, aztán délután jöttek a munkások, felállították a forgatási díszlethez tartozó korhű lámpákat, így reménykedni kezdtünk, hogy hamarosan Rob is megérkezik majd. Végül a munkások elmentek, csak egy rendőrautó és mi maradtunk. Szegény Mesketééknek pedig menniük kellett haza vonattal, így nem láthatták Robot. Annyira sajnáltam őket. :( Először olyan infókat kaptunk, hogy este kezdődik a forgatás, aztán éjjel 2, 4, 6 óra lett belőle. Végül, fogalmunk sem volt, hogy most lesz-e forgatás vagy sem, és ha igen, mikor, de az előző nap történtek után (lemaradtunk Rob magyar mondatáról), nem akartuk megkockáztatni, hogy lemaradunk még valamiről. Inkább legyünk kint feleslegesen, minthogy legyen forgatás, és mi otthon szundizzunk helyette - döntöttük el végül, és maradtunk.

Még olyan 7-8 óra körül Szandi is befutott, és elmentünk egy teázóba, aminek már nem emlékszem a nevére, de majd megkérdezem Szanditól. Azt a helyet viszont nagyon ajánlom, mert olcsó és nagyon-nagyon kedves a személyzet. :) Szandi teázás után hazament, de Fummie, Aby, Unio és én maradtunk. Szóval, ott vártunk szerda reggel 9-től csütörtök este 11-ig (nekem akkor kellett elmennem, mert Verocs reggel elutazott, és nekem el kellett hoznom a cuccaimat tőle, de a többiek hajnali 6 körülig maradtak).

A szerda éjszakai várakozás maga volt a földi pokol – iszonyúan szenvedtünk, de jó társaságban. Annyira hideg volt, hogy elfagyott a lábunk, reszkettünk, az arcunkon és az orrunkon fagyási sérülések voltak, és annyira fájt már létezni is, hogy mind közel álltunk a síráshoz. Átfutott az agyamon, hogy a hajléktalanok hogyan bírják elviselni ezt az egészet hosszú távon. Szörnyű… :-/ Szóval, odakint éjszakázni borzalmas volt a hideg miatt. Az ébrenlétet jól viseltük, mert szórakoztattuk egymást, biztonságban is voltunk, mert a forgatási helyszín közelében maradtunk, ahol egész éjszaka állt egy rendőrautó. Szóval, csak azzal volt gondunk, hogy olyan hideg volt, mint az Északi-sarkon.

Várakozás közben beszélgettünk pár másik fannal, köztük három osztrák lánnyal, egy három gyerekes anyával, és egy Judit nevű lánnyal, aki odaadta a kocsijából a lábtörlőt, hogy ne a földön kelljen ülnünk, és csütörtök délután, miután vége volt a munkaidejének, egy hatalmas üveg forró kávét hozott nekünk a forgatásra. Értitek? Egy idegen, akivel előző este ismerkedtünk meg, annyira törődött velünk, hogy forró kávét hozott másnap! Esküszöm, ez alatt a pár nap alatt megerősödött az emberiségbe vetett hitem. Olyan összetartást mutattunk mi, Rob jelen lévő rajongói, amilyet én még sosem tapasztaltam. Önzetlenül segítettünk egymásnak, és Robot is támogattuk azzal, hogy kifogástalanul viselkedtünk!

Várakozás közben feltűnt egy, azt hiszem, nyolc tagból álló fiúcsoport is, akik szerenádot adtak nekünk. :D Esküszöm, ez volt az éjszaka fénypontja. :D Felvettem az előadásukat videóra, de ezt is csak később tudom megmutatni, ha Szandi feltöltötte nekem a gépre. :)Valamikor hajnali 5 körül annyira fáztunk már, hogy lementünk a forgatási helyszínen lévő elhagyatott autógarázsba, ahol elvileg volt mosdó, gyakorlatilag nem találtuk meg. :D Viszont, az egész olyan volt, mint egy szellemkastély valami horrorfilmből. Addigra már annyira készen voltunk szellemileg, hogy mikor a lépcsőn ülve krákogást hallottunk valahonnan az emeletről, gyorsan elhagytuk a garázst. Inkább a hideg vigyen el minket, mint egy baltás gyilkos. :D

Végül lesétáltunk a közeli McDonald’shoz, mert azt hittük, hogy 6 órakor nyit, de mikor odaértünk, láttuk, hogy csak 7-kor, a Burger King pedig csak 8-kor. Végül találtunk egy kis cukrászda szerűséget, ami nyitva volt, szóval, beültünk melegedni, enni, inni és mosdót használni. Egy kis pihenés és felfrissülés után visszamentünk a forgatási helyszínre.

Ekkor már kezdett melegedni az idő, és végül elkezdtek megint szállingózni az emberek. Megérkezett Kisildikó is, aki volt olyan rendes, hogy hozott nekünk egy jó meleg pokrócot. Mi éjszakázók lehuppantunk a fal mellett a földre, és bebugyoláltuk magunkat a pokrócba. Aztán odajött egy fiatal nő hozzánk, hogy a Meglepetés magazintól van, nem fényképezhetne-e le minket is. Mondtuk neki, hogy végül is, ha már 24 órát itt töltöttünk, miért ne… Erre elképedt, de nem olyan módon, hogy „Jesszus, ti hülyék vagytok!”, hanem inkább csak hitetlenkedve, hogy tényleg vannak olyan emberek, akik halálra fagyni is képesek Rob miatt. :D Szóval, elvileg benne leszünk a Meglepetésben. Közben telefonszámot is cseréltem az újságíró hölggyel a könyvem miatt – kellenek a kapcsolatok… :) Mellesleg, ő is iszonyatosan rendes volt. A fotózás után átment a másnapi forgatás helyszínére, hogy megnézze, milyen is, és aztán csak azért visszajött a Múzeumhoz, hogy nekünk szóljon, merre lesz a forgatás pénteken, és hogy elég durva a környék, szóval, vigyázzunk magunkra.

Csütörtök délután végre elkezdték a munkások a díszlet további felépítését, és hát… Azt kell mondanom, hogy iszonyatosan bénák voltak… Kivágták a képbe nem illő zöld szemetesládákat, de úgy, hogy a munkás először majdnem átvágta a fémvágó drótját, aztán pedig beleállt egy víztócsába, és úgy használta az elektromos szerszámot. Nézni is ijesztő volt… Mondjuk, hétfőn is összedőlt egyszer a paraván, amit felépítettek, szóval, már meg sem voltunk lepve, hogy bénáznak. :D

Aztán vártunk, és várakozás közben kihallgattam egy biztonsági őrt és egy stábtagot, amint arról beszélgetnek, hogy ki fognak küldeni minket az utca végébe majd, ha Rob megérkezik és forgatni kezdenek. Szóval, kicsit beparáztunk, hogy meddig is zavarnak majd ki minket, és hogy láthatjuk-e egyáltalán Robot.

Mikor megérkeztek a lovas kocsik, és elkezdték felállítani a kamerákat, az egyik szervező odajött hozzánk (a pléden ültünk még mindig a földön), és azt mondta, hogy ott lesz pont a kamera, ahol ülünk, úgyhogy menjünk vagy 5 méterrel balra vagy 5 méterrel jobbra. Na, mi jobbra mentünk, meg is kérdeztük, hogy itt már oké? Azt felelte, oké. Másfél perc múlva, jönnek a biztonságiak, hogy mindenki menjen balra. :D Tökéletesen összehangolva dolgoztak. :D

Kitereltek minket a kordon mögé. A forgatási helyszínnel szemben volt egy kert, ahová be lehetett menni, és egy csomóan oda igyekeztek, hogy lássanak valamit, de én megállítottam Abyéket, és mondtam, hogy a kordon mögött megállunk, és nem mozdulunk, ha a fene fenét eszik sem. Biztos voltam benne, hogy a kertből is valahogy kiterelik majd az embereket, és ha felmegyünk oda, akkor a kiterelés után hátra kerülünk, és semmit sem fogunk látni. És végül igazam volt. 9 körül zárt a kert, és mindenkit kiküldtek. Mi viszont a kordon mögött az első sorban álltunk, és mindent láttunk. :D Azt hiszem, sikerült kitapasztalnom a napok során, hogyan kell úgy taktikázni, hogy lássuk Robot. :D

Végül megjelent Rob. A jelenet, amit felvettek, abból állt, hogy a lovaskocsik mentek egy kört, megálltak, emberek szálltak ki, felmentek az épület lépcsőjén valami bálba, aztán megjelent Rob is, és felsietett ő is a lépcsőkön. Végig láttuk őt, és mikor a felvételek végeztével visszafelé ment a rendezői sátorhoz, még az arcát is jól láthattuk. A harmadik felvételnél olyan édesen mosolygott, hogy megremegett a lábam, és kivételesen nem a fájdalomtól. :D És a sétapálcával a kezében annyira aranyosan csámpázott, hogy el is neveztem Csámpikának. :D Annyira cuki, ahogyan megy. Nagyon kis béna, de pont ettől, ahhhhhhh… Imádom a kacsázó, hosszú lábait. :D

9-10 óra körül már iszonyatosan fájtak a lábaim, egyfelől, mert sokat álltam, másfelől, mert megint teljesen elfagytak. Nagyon magas a fájdalomtűrő küszöböm – két vesekőzúzást kibírtam fájdalomcsillapító nélkül, pedig az olyan, mintha másodpercentként rúgna oldalba egy ló -, de esküszöm, hogy majdnem elsírtam már magam. Egy hajszálnyira voltam tőle…

Aztán fél 11-11 körül el kellett mennem, hogy elhozzam a cuccaimat Verocstól. Így le is maradtam a forgatás további részeiről, de azt tudom, hogy Fummie-ék beszélgettek Rob közvetlen asszisztensével, aki azt mondta, hogy Rob egy teljesen egyszerű, kedves, szerény ember, aki szinte szégyelli, ha kérnie kell valamit. Azt is mondta, hogy Rob tudja, hogy mi virrasztottunk miatta egész éjszaka, és azt mondta, hogy kitartó lányok vagyunk, és szobrot kéne emelni nekünk. :D És Aby volt olyan rendes – ezúton köszönöm neki -, hogy megkérte Rob asszisztensét, hogy mondja el Robnak, hogy írtam egy könyvet, amit ki fognak adni, és ő ihlette a főszereplőjét. :D Szóval, Rob tud az Árnyékvilágról nagy valószínűséggel. :D Már a tudat is ááááááááááááááá! :D

Másnap minden csomagomat magammal cipelve indultam 3 órányi alvás után az olvasói találkozóra, ami végül inkább baráti teázásba fajult. Megismerkedhettem végre személyesen is Truskával, és Kisildikó is eljött. Szóval, Szandi és én velük voltunk a Zöld Teknősben, aztán pedig valami plázaszerűségben megebédeltünk. A többi olvasónk nem jött teázni, velük később futottunk össze a következő forgatási helyszínen. :D Hiába, no, Robot látni mégis csak nagyobb szám, mint engem. :D

Végül Stigut felszedve a metrónál elindultunk a forgatás új helyszínére. Az utcának most nem jut eszembe a neve – nézzétek el, 4 nap alatt 4 órát aludtam -, de tényleg elég lepukkant környék volt. Fummie később csatlakozott hozzánk, aztán találkoztunk még pár olvasómmal, és végül egész nagy csoportot alkottunk.

Az előző forgatásoknál már kitapasztaltam, hogy mindig Rob lakókocsijával ellentétes utcában kell állni, és hogy kb. hová szokták rakni a kordonokat, ezért a velem lévőknek elmondtam egy stratégiát, aminek köszönhetően végül megint elől álltunk a kordonnál, és egész jól láthattunk mindent. A mi oldalunkon érkezett meg Rob a kocsival, amivel szállították, és a külső jelenetekre egészen jól ráláttunk. A jelenet lényege az volt, hogy Rob valakit kilök a kapun át a földre, aztán elsétál mellette – valószínűleg, meg is ütötte az illetőt, nem csak lökte, de ez nem biztos…). Vagy ezerszer felvették ezt a jelenetet, és Rob felszabadultnak tűnt. Egyáltalán nem kiabáltunk vagy zajongtunk, és ettől egyre jobban érezte magát. :)

Aztán mikor a forgatásnak vége lett, beszállt az őt szállító autóba, ami arra ment, amerre mi álltunk. Az autó megállt mellettünk, és hátulról kiszállt egy ember, aztán előre ült. De nem ez volt a lényeg… Hanem hogy a hátsó ülésen Rob lehúzott ablak mellett mosolygott, intett egyet, és azt mondta: Good Night! :D Mi csak álltunk halálra fagyva, sokkosan, és gépiesen integettünk, mert egyszerűen nem hittük el, hogy ott áll mellettünk a kocsi, ő pedig mosolyog ránk, és hozzánk beszél. A sokkos roham után, mikor már elment, kitört belőlünk a röhögés, és tisztára megvesztünk. Az élmény elvette az eszünket. :D Bementünk egy kisboltba, és vettünk innivalót, az eladósrác pedig elnézően mosolygott ránk, mert hát, elég érdekes, felajzott állapotba kerültünk, és nevettünk, csacsogtunk, újra és újra elmeséltük egymásnak azt, amit átéltünk, mert olyan hihetetlen volt. :D Mondtam távozáskor a srácnak, hogy nem mindig vagyunk ilyen őrültek. :D

Ezután megint mosdót kerestünk egy McDonald’sban, aztán mentünk a következő helyszínre. Nos, ez egy elég forgalmas helyen volt, és az arra haladó emberek megálltak megnézni, mi történik, úgy, hogy azt sem tudták, kicsoda Rob. Nagyon idegesítő volt, hogy ők nem is szeretik, de elfoglalják azok elől a helyet, akik napokig virrasztottak, halálra fagytak és szenvedtek, csak hogy lássák Robot. :P Szóval, olyan nagy volt a tömeg, hogy hátulra szorultunk, és semmit sem láttunk. Elkullogtunk egy étterem lépcsőjéhez, és ott szenvedtünk csendesen. Megint összefagytunk, és a fagyástól a lábaink nagyon fájtak. Újra sírás közeli állapotban voltunk mind, de helyette inkább csak kínunkban röhögtünk azon, hogy nem vagyunk normálisak. :D

Megjelent négy részeg idióta is, akik ordibálni kezdtek, mert nem tetszett nekik, hogy Robert híres és odavannak érte a lányok, míg ők szánalmasak és senkinek sem kellenek. :P Szerencsére, a biztonságiak úgy kidobták őket, hogy élvezet volt nézni. Minden elismerésem a biztonságiaké, mert gyorsan és hatásosan intézkedtek.

Végül mikor már feladtuk majdnem, és annyira fájt mindenünk, hogy azt hittük, meghalunk, kezdett oszlani a tömeg, és sikerült beállnunk az első sorba. De ez már a forgatás vége felé volt… Szandi és Stigu látta, hogy Rob az orrnyergét vakargatta és a hajába túrt forgatási szünetben, valamint azt is, hogy miután megérkezett a stábtagoknak az étel, Rob egy pogácsát tömött egészben a szájába. :D Kis hörcsög… :D

Végül elkezdtek venni egy jelenetet, amelynek a lényege az volt, hogy Rob egy kirakatban megnéz valamit, aztán elsiet. A második ilyen felvétel végénél Rob mielőtt bement volna az étterembe, amiben gyülekeztek a stábtagok, kidugta egy kicsit a nyelvét. Nekem valahogy olyan érzésem volt ettől, mintha valamit elrontott volna, és ezért dugdosná a nyelvét, de nem biztos… Minden esetre, édes volt. :D

Aztán vége lett a forgatásnak, és Rob megállt előttünk. Addigra már alig voltunk ott, így az első sorban álltam, úgyhogy tökéletesen láttam őt. Látszott rajta, hogy nagyon örül, hogy ott vagyunk még, és hogy hálás nekünk, amiért rendesen viselkedtünk, nem kiabáltunk, nem sikoltoztunk, és tényleg kimutattuk iránta a szeretetünket és a tiszteletünket. Felénk fordult, integetett, és olyan mosolyt villantott, amitől a szívem olyan heves verdesésbe kezdett, mint Belláé, ha Edward rámosolygott, aztán édes akcentussal, magyarul azt mondta nekünk: Jó éjszakát! :D Még most is hallom a fülemben, ahogyan kiejti ezt a két szót. Végül az autójához ment, újra integetett és mosolygott, és én komolyan elfelejtettem a fagyást, a fájdalmat, mindent, és legszívesebben mentem volna azonnal az újabb forgatásra. Istenem, ennek a pasinak a mosolya tényleg babonázó. Én ilyet még sosem éreztem. De komolyan. Még most is remegek, ha rágondolok. Huhh… Ezt nem lehet szavakkal leírni. Ezt látni kell. Rob olyan férfi, aki egyszerűen megbabonázza a nőket… És a vicces az, hogy ő maga ezt fel sem fogja. Annyira ártatlan és egyáltalán nem használja ki a helyzetét. Megmaradt egy teljesen egyszerű, naiv, 23 éves fiúnak. Azt hiszem, pont ezért szeretjük őt annyian.

Ez volt az utolsó találkozásom Roberttel. A mai napot Stigunál töltöttem, megint megnéztem ezúttal vele a Little Ashest és a Speaket. A családja egyébként annyira klassz. Nagyon kedvesek voltak velem, és olyan igazi családi ebéd részese lehetettem. Nagyon jó érzés volt. :) Imádok Stiguéknál lenni. :D Ma délután hazajöttem, és már itthonról írtam meg a beszámolóm végét. Egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne írjam meg még ma a beszámolót, pedig már szédülök a fáradtságtól, de ezt muszáj volt azonnal megosztanom veletek, amint tudom. :)

Amit még el szeretnék mondani… A bulvárlapok megint baromságokat irkálnak, ne higgyetek nekik! A szerdai forgatás nem a rajongók miatt maradt el. A lehető legjobban viselkedtünk. Csendben voltunk, tettük, amit a biztonságiak mondtak nekünk. Tiszteletben tartottuk, hogy Robert éppen dolgozik, és egyáltalán nem zavartuk őt. Robert ezért is köszönte meg nekünk első nap, hogy csendben maradtunk, és később, ezért lett a napok múlásával egyre közvetlenebb velünk. Látta, hogy mi nem vagyunk olyan őrültek, mint az amerikai, angliai stb. rajongók, és kezdett feloldódni és megbízni bennünk. :) Szerintem, vissza fog még jönni hozzánk a forgatáson kívül is. ;) A forgatások során a biztonságiak a fotósokat dobták ki mindig elsőként (láttam hétfőn és csütörtökön is, ahogy kikísérik őket a forgatás területéről), nekünk viszont hagyták, hogy nézzük a forgatást. Ha nem megfelelően viselkedtünk volna, akkor minket is elzavartak volna. Szóval, a bulvár nem tudott Rob közelébe jutni, míg mi, rajongók igen, és ez baromira bosszantja őket. :P Úgy kell nekik. :P

Szeretném megköszönni Leiának és a többieknek a segítséget, amit a napokban az infóikkal nyújtottak, és mindenki másnak is, aki bármiben segített. Öröm volt látni, hogy milyen összetartóak és segítőkészek tudunk lenni. Esküszöm, büszke voltam arra, hogy magyar vagyok, és arra, hogy Rob magyar rajongói ennyire érettek, összetartóak, ilyen mértékben segítenek egymásnak, és tényleg annyira szeretik Robot, hogy képesek Rob érdekeit a saját érdekeik elé helyezni. :) Egy élmény volt, hogy megismerhettem ezeket az embereket, és hiányozni fognak. Megszoktam, hogy jelen vannak az életemben személyesen, és már a vonaton olyan honvágyam volt… Mert kezdtem úgy érezni, hogy a forgatásokra szinte már hazamegyek… Életem legnagyobb élménye volt ez a pár nap, és még jobban megszerettem Robot. Sokan mondták, hogy mi van, ha mégsem olyan, mint amilyennek elképzeltük, és bevallom, egy kicsit féltem, hogy igazuk lesz… De Rob tényleg a világ legaranyosabb, legcsodásabb embere, és szeret minket, a rajongóit. Ezt azt hiszem, mind érezhettük, akik kitartóan megvártuk a forgatások végét. :)

A képeket és videókat felteszem, amint Szandi elküldte őket. Most viszont megyek aludni, mert mindjárt leszédülök a székről. :D Remélem, Robbal álmodom majd… :D

46 megjegyzés:

  1. Ez... nagyon gáz. Felnőtt ember létedre... Igazából nem is tudom megfogalmazni. A bejegyzésedet képtelen voltam végigolvasni, de szerintem szánalmas ez az egész hisztéria, ami ekörül a "nagy színész" körül folyik. Gondolom a töke tele van már a sok hülye fanatikus kislánnyal, akik rá verik a nyálukat. Lehet őt szeretni, de ez már messze túlzás...

    VálaszTörlés
  2. Szia hemy...
    Én nem voltam ott a forgatáson, de akkor is... ez a lekezelő stílus engem bosszant...
    Hogy lehetsz ilyen? Biztos van egy kedvenc színészed, aki miatt elutaznál mondjuk Pestre, vagy ha pesti vagy, akkor kimennél a forgatásra.
    A rajongás pedig nem bűn. Ameddig át nem megy valami másba, addig nem bűn. Amúgy meg színész az Isten szerelmére! Ez vele jár...
    És mi az, hogy messze túlzás? Nem kezdtek el sikongatni percenként ha meglátták. Csak szép csendben nézték.
    Az pedig, hogy kint ültek és nézték a forgatást, meg közben lefagyott a lábuk, egyéni szociális probléma. Örülj neki, hogy nem a te lábad fagyott le.
    (Mondjuk én is megtettem volna:P)
    Úgyhogy hemy... ameddig nem jön egy kedvenc színészed Budapestre, addig azt hiszem ne nyilváníts véleményt :) Ha mégis volt, és nem voltál ilyen, akkor sem kell másokat fikázni. Minden ember más és más. Pont ezért vagyunk emberek, mert nincs köztünk két egyforma.

    Egy olvasó

    VálaszTörlés
  3. Hemy no comment. Szerintem nagyon aranyos lett ez a bejegyzés! :) Remélem majd összejön a tali velem is Pécsen, és akkor élőben is elmesélheted! ;)

    VálaszTörlés
  4. Hemy rosszindulatú vagy. Bárcsak ott lehettem volna...

    VálaszTörlés
  5. Hemy: Igen, a fanatikus kislányokkal, akik sikonyálnak, ordibálnak és vagdossák magukat, hogy harapja meg őket, tényleg tele van az a bizonyos testrésze. De mikor mi csendben vártunk, látszott rajta (és az asszisztense is mesélte, hogy Rob azt mondta, hogy szobrot kéne állítani a kitartásunkért, és jól esett neki, hogy ott vagyunk), hogy hálás nekünk, amiért ennyire szeretjük és képesek vagyunk ott várni csendben, és figyelni, ahogyan dolgozik.
    Egyébként, tudjuk, hogy idióták vagyunk, mi magunk is mondtuk, de az életben egyszer hadd legyünk már idióták. Soha nem csináltam semmi ilyesmit, még csak bulizni sem jártam egész életemben egyszer sem. Egyszer szerintem, bárki megteheti felnőttként is, hogy újra gyerek bőrbe bújik. Ha az ember képtelen ilyesmire, akkor elég unalmas és szánni való élete lehet. Sosem értettem a túl komoly felnőtteket.
    A lényeg, hogy elfogadom a véleményedet, de te nem értheted ezt, amíg nem láttad Robot mosolyogni. Én sem úgy terveztem, hogy kint fogok ülni a hideg éjszakában, eszembe sem jutott ilyesmi, sőt! De ott az ember teljesen másképp érez, főleg, ha tényleg közelről látta Rob mosolyát...
    Mindegy, én nem szégyellem, hogy ott voltam, hogy vártam rá, mert tudom, hogy tényleg jól esett neki a jelenlétünk és ahogyan viselkedtünk. Tudta, hogy tényleg szeretjük és támogatjuk őt. Akinek nem tetszik a viselkedésünk, az így járt. Gondolni mindenki azt gondol, amit akar... De szerintem, ha te is ott lettél volna, megértenél. :)

    Egy olvasó: Köszönöm, hogy megvédtél. :) Tényleg nem tudhatja az, aki nem volt ott, hogy milyen érzés is látni azt, aki megihletett. Az én életemet teljesen más irányba vitte az, hogy megismertem Robot anno a HP-ből és a Twilightból. Neki köszönhetem, hogy létezik ez a fic, hogy megismertem az olvasóimat, hogy kiadják a könyvemet. Ki ne lenne boldog, ha láthatná a múzsáját? :)

    Zafír: Köszönöm. :) Persze, én is szeretnélek már látni élőben. :) Vicces, hogy itt lakunk két lépésnyire, és még nem futottunk össze. :D Szóval... Mit csinálsz a héten? :D

    VálaszTörlés
  6. Névtelen: Sajnálom, hogy nem lehettél. :( Kár, hogy nem tudta minden rajongója megtapasztalni ezt az érzést, és nem láthattátok őt. :( Hemyvel pedig nem kell foglalkozni. Leírhatta a véleményét, majd eldönti a lelkiismerete, hogy rosszindulatból, féltékenységből, vagy csak szimplán azért, mert nem ért meg minket tényleg... Joga volt véleményt nyílvánítani, megtette, tudomásul vettem, de Rob mosolya után, halálira nem érdekel, ha bárki hülyének néz. :) Valahol én is annak tartom magam, de ki ne követett volna el egész életében valami hülyeséget? Ha Hemy élete minden percében tökéletesen viselkedett, és sosem csinált őrültségeket, akkor le a kalappal előtte. Nekem ez volt életem első nagy őrültsége, és megérte. :)

    VálaszTörlés
  7. Szia Spirit!
    Hát ez a beszámoló fantasztikus volt!!Én ezekből a beszámolókból merítek erőt,azért,hogy én nem tudok Pesten lenni,pedig minden vágyam tényleg.Csak sajna 120kmre lakok és munka meg stb...salala szóval elég gázos a helyzet.De remélem a próféta szólt Belőled mikormondtad,hogy szted még fog jönni Pestre forgatáson kívül is Rob.Na azt a talit,ha kettévágnak se fogom kihagyni :PPP
    Érdekes lehet látni Robot.Olyan eufórikus érzés sztem.Én ugyanígy viselkedtem volna mint Te ha rám mosolygott volna.Lehet össze is esek :))
    Sajnálom,hogy ennyiree kínlódtatok és fáztatok,de megérte,igaz? :)
    Én is a beszámolókból arra a következtetésre jutottam,hogy azért kedves magyar embertársaink nem is olyan vészesek és tudunk rendesen is viselkedni.Ez azért jó érzés,hogy még vagyunk jó páran ilyen önzetlenek és értelmesek. :))
    Teljesen egyetértek avval,hogy komoly felnőttnek lenni UNCSI!! Én itt vagyok 22 éves és mindig bele lehet vinni mindenféle mókába és ez KELL!!
    Erre szüksége van az embernek,különben azthiszem a diliházban kötnénk ki egy idő után...
    Szóval nekem nagyon tetszett a beszámoló,hatalmas élmény lehetett.
    Üdv

    VálaszTörlés
  8. Kedves Spirit!

    Nagyon jó kis beszámolót írtál, olvasás közben úgy éreztem én is ott vagyok veletek (még a lábam is elkezdett fázni:p)és ahogy olvastam, hogy Rob ezt csinált vagy azt csinált én is láttam magam előtt:D A pogis jelenetnél még nevettem is:))) Nagyon vizuális fantáziám van, és a képeknek köszönhetően amiket láttam a héten róla és a forgatásról, nagyon egyszerű volt átélve-elképzelni az egészet:D Szóval köszönöm neked ezt a remekbeszabott beszámolót, általa én is ott voltam veletek, és végignéztem ahogy elkacsázik előttem Ő. :)

    Hemy-nek pedig... Ahogy a mondások tartják: Ízlések és Pofonok; Kinek a Pap, kinek a Papné... Nem kell mindenkinek mindenki és minden tetszen, hiszen így kerek a világ:)Mondjuk ilyen esetekben én pl. elvárom az emberektől, hogy civilizáltan mondják el a véleményüket, vagy ha az nem megy, akkor inkább halgassanak. Elvégre én sem szúrom le az embereket ha olyasmit csinálnak (életükben először!!)ami nekem nem tetszik.

    Mégegyszer köszönöm neked Spirit, már is jól indul a napom:D
    Sok puszi és jó (ki)pihenést:D

    VálaszTörlés
  9. Klaudia: Igen, nekem mázlim volt most kivételesen, hogy nincs kötött munkám és iskola sem volt. De remélem, hogy ha tényleg jönne legközelebb, te is ki tudsz menni megnézni. :)
    És igen, megérte megfagyni és szenvedni. :D Igazából, mikor ott ültünk és szenvedtünk, sokszor átfutott az ember agyán, hogy mi a fenét csinálunk, miért nem megyünk egyszerűen haza a melegbe... Aztán jött Rob, ránk mosolygott, mondott valami apróságot angolul vagy akcentussal magyarul, és onnantól készek voltunk. Utólag már nem is emlékeztünk a szenvedésre, csak a mosolyára, és mentünk volna már a következő helyszínre. :D Ez olyan volt, mint a szülés. Baromira fáj, de miután kint a baba, már csak az örömre emlékszik az ember, és bevállalja a második gyereket is. :)
    És igen, én nagyon meglepődtem az embereken. Féltem, hogy olyan őrültek lesznek, mint külföldön, de nem. Annyira büszke voltam mindenkire. Kis 12-13 évesek álltak mellettünk, és ha valaki megnyikkant, ők voltak azok, akik lepisszegték, hogy fogja be. Fummie látta, hogy mikor valaki megszólalt, és lepisszegték, Rob odafordult egy pillanatra és elmosolyodott. :) Szerintem, nagyon hálás volt nekünk a külföldi rajongók viselkedése után. :) Hihetetlen volt az egész! Az emberiségbe és a magyarságba vetett hitem jóval erősebb lett, az biztos.
    És igen, éljenek az őrültségek! :D Persze, csak ésszel. :) De néha kell, hogy az ember őrült legyen egy kicsit. :) Én pedig olyan ritkán tehetem meg... Ez most tényleg kellett a lelkemnek. :)

    VálaszTörlés
  10. Keya: Örülök, ha át tudtam adni néhány jó érzést és élményt neked a beszámolóm által. :) Még mindig nem vagyok teljesen itthon, mert lelkileg, szellemileg még fent vagyok a forgatásokon. Szóval, jó erről beszélgetni, és örülök, ha másoknak is át tudom adni egy kicsit ezt az érzést. :) Puszi neked is és köszönöm. :)

    VálaszTörlés
  11. Szia!

    Végigolvastam az élménybeszámolódat és jókat kuncogtam rajta. Így utólag jó bulinak tűnik az a néhány nap, annak ellenére, hogy végigfagyoskodtátok. Szegények:(
    Ha legalább tíz évvel fiatalabb lennék én is biztos ott kucorogtam volna veletek a hidegben, bár jelenlegi agyam inkább a forgatás technikai háttere érdekli, mint az aktuális szívtipró. De azért az én szemem is benedvesedett, amikor láttam a videót, amin Rob magyarul beszél. Egyből a szivembe zártam.


    És szeretném megköszönni ezúton is az összes fannak, hogy ilyen rendes és kultúrált kislányok voltatok és csendben csorgattátok a nyálatokat a világsztár után. Büszke vagyok rátok! Minden bizonnyal Rob is jóleső érzéssel távozik picike országunkból.

    Pusszancs!

    VálaszTörlés
  12. Csilla: Nem tudom, mennyi idős vagy, de jöhettél volna. :) Szerda éjszaka egy 3 gyerekes anyukával virrasztottunk. :) És volt egy csomó harmincas, negyvenes, sőt, még idősebb ember is kint. :) Szóval, a kor nem számít az ilyesminél. :) És tényleg jó buli volt a szenvedések ellenére. Olyan zseniális társaság gyűlt össze, hogy még szenvedni is könnyebb volt velük. Egyedül valószínűleg, már rég feladta volna mindenki, de így tartottuk egymásban a lelket, és hát, Rob is tartotta bennünk azzal, hogy foglalkozott velünk, és mindig volt egy-egy kedves gesztusa, miután véget ért számára az aznapi munka. :)
    Ó, egyébként, azt elfelejtettem mondani, hogy a szerződésében benne van, hogy nem adhat autogrammot és nem kommunikálhat a rajongóival. :-/ Szóval, nem az ő hibája, hogy nem jöhetett tényleg oda hozzánk. Viszont, ennek ellenére, mindig megtette értünk, amit csak lehetett, ami igazán rendes volt tőle. :) Éééés, ő találta ki, hogy elmondja azt a magyar mondatot, ő fordíttatta le az asszisztensével, és vele gyakorolta a lakókocsiban. Aztán megkérte, hogy menjen ki vele hozzánk, mikor elmondja, mert el fogja rontani. Az asszisztense meg mondta, hogy: Ugyan, dehogy fogod, Rob. Ő meg: De, de, el fogom. :D Annyira kis édes. :D A magabiztosságnak semmi nyoma nincs benne, csak egy bizonytalan, fiatal srác. :) De annyira aranyos, hogy a szerződése ellenére gondol arra, hogy nekünk is örömet okozzon. :) És hát, tényleg sokat jelentett neki, hogy csendben voltunk, különben nem ezt a mondatot fordíttatta volna le magának. :) Szóval, imádni való. Nem sok sztár törődik így a rajongóival. :)

    VálaszTörlés
  13. Megint én!:)
    31 vagyok és ha nem lennék összenőve a 2 hónapos babámmal, akkor sem biztos, hogy ma már bevállalnék egy ilyen kalandot. De 10 éve még "bevállalósabb" voltam.:)
    Rob nagyon aranyos lehetett és örülök, hogy sikerült találkoznod vele és láthattad.

    VálaszTörlés
  14. Hemy én azt gondolom, hogy belőled csak az irigység szól. Szerintem az ember próbálja meg úgy élni az életét és olyan dolgokat cselekedni, ami őt boldoggá teszi. Spiritet ez boldoggá tette és ezt nem kritizálni kellene, hanem örülni neki. Ha láthattam volna Robertet az engem is pont annyira boldoggá tett volna mint Spiritet és ez nem szánalmas, hanem csodálatos dolog. Kívánom neked, hogy egyszer éld át azt amit Spirit érzett!

    VálaszTörlés
  15. Csilla: Óóó, értem. :) A babázás is csodás dolog, szóval, megértelek. :) Én meg sosem voltam túl bevállalós, tényleg mindig jókislányként éltem az életemet, és most kb. egy éve érzem úgy, mintha a tinédzser koromat élném. :D Valószínűleg, azért, mert anyu sokat dolgozott, nekem meg vigyáznom kellett a húgomra, és ezért nem volt időm és lehetőségem kiélni magam, most viszont, végre van. :) A kisbabádnak jó egészséget, és puszilom innen a távolból. :)

    Kitty: Köszönöm, hogy örülsz az örömömnek. :)

    VálaszTörlés
  16. szerintem is szánalmas ez a "óóó Robert". jó színész, jól nézki...de ennyire nem kéne oda lenni érte. főleg felnőtt ember létedre...ez szánalmas. amúgy meg mostanába egyre rosszabbak,unalmasabbak a fejezetek...szedd össze magad vagy szépen lassan elveszíted az összes olvasód, és a könyved se fogja senki megvenni.

    VálaszTörlés
  17. Ettől nem félek. :D Az olvasóim száma napról napra nő. :) És én mindent megteszek, hogy így is maradjon, és igyekszem mindig a maximumot nyújtani. Nem tetszhet mindenkinek, amit írok, ez van. :) Ahogyan én sem tetszhetek mindenkinek. :)

    VálaszTörlés
  18. Szia!
    Le a kalappal előttetek!!!! Nagyon szuper hogy így összetartottatok.:) Végig olvastam az egész beszámolót.Nagyon tetszett.Sajnos én nem tudtam elmenni,fűztem tesómat de ő nem ekkora rajongó.ő is az,de nem ennyire.:) Egyedül Szegedről meg nem mertem nekiindulni,főleg úgy hogy nem nagyon ismerem Pestet. Várom mikor tudom már megnézni a képet amit csináltál,meg persze a videót.
    Ja és ami azt illeti,egyáltalán nem kezdenek unalmasak lenni a fejezetek,szerintem most kezd még izgibb lenni. A könyvet meg tuti megveszem majd. Csak mikor lesz már a boltokban?!:))
    Na azt hiszem itt van minden amit leszerettem volna írni. Megyek elolvasom még egyszer a beszámolót.:))) Te meg pihend ki a hetet!
    üdv
    Laura

    VálaszTörlés
  19. Mindenkinek meg lehet a maga véleménye, de hogy csak névtelenül mer valaki durva véleményt mondani, az őt jellemzi.
    Egy ideje rendszeres olvasója vagyok Spiritnek, ám ritkán szólok hozzá, de most nem tudok hallgatni. Spirit nem szorul védelemre, az írásai magukért beszélnek, de az elvárható lenne, hogy a nem tetsző kritikát is névvel vállalja az illető.
    Én sem vagyok már tini, de megértem azolat, akik tudnak lelkesedni valamiért és így boldogok, nem megkeseredettek.

    VálaszTörlés
  20. Ja, a lényeg lemaradt az előbb: Negra vagyok (Spirit a teljes nevemet is ismeri)

    VálaszTörlés
  21. Szia, Drága, Kedves Háborús Hadirokkant Társam! xD

    A vigyor letörölhetetlen az arcomról még mindig. xD
    Már fáj a képem! Hihi!
    Nos, Rob nyelvet öltött a rajongókra egyik alkalommal, mikor péntek este forgattak, szombat hajnalig. Jaj! xD
    Kapott egy levelet, pár rajongótól, akik az összes magyarországi rajongó nevében írtak Neki.
    Azt hiszem, meleg szívvel fog nyilatkozni a Magyarországon eltöltött időről, és rólunk, a rajongóiról. xD
    A blogomon belinkeltem a beszámolódat, mert én sok mindent kihagytam, szerintem.

    A lényeg:
    Nagyon örülök, hogy a SpiritBliss névhez, már arcot is köthetek, és megismerhettelek. Elmondhatom, hogy Rob iránti rajongásom sok barátot hozott az életembe, ezért pedig nagyon hálás vagyok Neki.
    A rajongás tényleg nem bűn. Szeretjük Őt, mint embert, mert annak ellenére, hogy ilyen sikeres törődik velünk, a rajongóival.
    Amikor péntek reggel megtapsoltuk, és Ő is megtapsolt minket, akkor annyira boldog voltam.
    Élmény volt, minden tekintetben! xD

    Ennyit szerettem volna.

    Csók!

    Aby

    VálaszTörlés
  22. Drága Spirit!
    Már nagyon hiányzott az írásod, öröm volt olvasni a Rob-os beszámolódat. Teljes mértékben olyan volt, mintha én is ott lettem volna Veletek. Nagyon rossz, hogy nem tudtam menni, pedig minden tervem ez volt, de a sors közbeszólt.
    Rob tényleg aranyos lehetett, teljesen mentes a sztárallűröktől. Ami nekem nagyon tetszett, az az a gesztus, hogy megszólalt magyarul. Ez szerintem nagyon megtisztelő, hogy megszólal a rajongói nyelvén.
    Azok, akik ott vártak rá, tényleg megérdemlik a tiszteletet. Sajnos itt is voltak sikogató lányok, láttam tv-ben, hogy hogyan háborognak, hogy nem fotózkodik, vagy nem is látni. Dolgozni jött, megoldhatták volna azt is, hogy egy percre sem látja senki.
    A sajtó mindig is gusztustalan mindenkivel, én már csak elvből sem olvasok ilyen szennylapokat.
    Örülök neked, hogy ez az élmény megadatott számodra :)
    A kritizáló kommentelőnek csak annyit, hogy minek ír ide, ha el sem olvasta, meg ha ilyen véleménye van, egyáltalán miért kattint a blogra... Savanyú a szőlő...
    Jó pihenést Spirit, várom a képeket és a blog új részét. Sokszor puszillak

    VálaszTörlés
  23. :)
    Szia Blissem!

    Jaaaj, ez a beszámoló rettentő édes lett. Sőt, annyira el tudtam képzelni mindent a Te szemszögedből, és olyan jó lett volna, ha tudok menni veled! Ha én is ott lehettem volna veletek, annyira nagyon sajnálom, és komolyan kicsit rossz is volt olvasni, hogy mennyi minden történt ez az egy hét alatt. De örülök is! örülök, hogy nem hiába mentél fel Pestre, értem itt azt, hogy láttad Robot. Mert abban biztos vagyok, hogy amúgy sem hiába lett volna az út a barátaid miatt. :)
    Na és Fummie tudósításaival, meg azzal a telefonhívással feldobtátok nekem is a hetem! ;):))) Köszi Drágám a beszámolót is! :) Így mindenki beleélheti magát, annak ellenére, hogy ő nem látta Robot.:)

    A másik: Tudom, nem kell megvédeni meg ilyenek. De nem tudok elsiklani a névtelen hozzászólások felett. Ha ilyen hangnemben mer valaki beszélni egy másik emberrel, és ilyen szavakat mer használni egy embertársára, az vállalja fel a nevét. Ez a minimum. Az pedig, hogy ilyen hozzászólást írt, csak magát minősíti, és azokat az előítéleteket a másikkal szemben, amivel folyamatosan küzdenek az emberek... Kicsit talán magába kellene néznie annak, aki ilyet ír. Mert nem biztos, hogy ő különb az ilyen megnyilvánulásaival.

    Puszillak Bliss!
    És egy személyes beszámolót nem hagyhatsz ám el, remélem tudod. ;):)))
    Freeb

    VálaszTörlés
  24. Sziasztok!

    Hát, meg kell mondjam, elég érdekes vélemények születnek itt a "fórumban". Szerintem akit nem érdekel, az ne olvassa el, de ettől még nem kell hülyének nézni az embert, vagy őrültnek.

    Én nem vagyok Rob rajongó (Ismétlem NEM vagyok rajongó :)) ), de mégis péntek délutántól szombat hajnalig ott ültem én is, és fagyoskodtam. Viszont eközben annyi új ismerőst és talán barátot szereztem, hogy csak na. Az utcán egyes lányok már megismertek minket, hogy ugye tegnap is találkoztunk, meg emlékeztek ránk, meg minden. Nagyon jókat beszélgettünk közben és nagyon nagyokat röhögtünk, még a nulla fok ellenére is. Szóval én például főleg miattatok mentem, és nem Rob miatt, de azért őt is jó volt látni, meg azt, hogy milyen is, amikor dolgozik.

    És én is felnőtt ember vagyok, aki dolgozik, már túl van a tini-korszakán, de azért még nem vagyok bolond, és nem is érzem annak.
    Ez a hét nagyon nagy buli volt, és ha újra kéne csinálni, újra ott lennék... csak mondjuk vinnék egy melegebb kabátot, és pár pokrócot :D

    Szóval én köszönöm mindenkinek, aki ott volt, főleg Bliss-nek, mert nélküle tuti, hogy ebből kimaradtam volna :)

    Puszi nektek: Stigu _@/", aki amúgy most fél órája ébredt fel, és egész éjszaka Robbal álmodott :))
    (ui.: azért még mindig Team Jacob! :) )

    VálaszTörlés
  25. Laura: Hát igen, Szegedről sem könnyű feljutni sajnos Pestre. :-/ Nekem is csodaszámba megy, hogy tényleg mindent meg tudtam szervezni és ott lehettem. De legközelebb remélem, hogy már te is el tudsz jönni. :)
    A képeket épp most kaptam meg, azokat mindjárt felteszem, a videókat még Szandinak meg kell vágni, mert van, hogy korán kapcsoltuk be, és uncsi az első pár perc, plusz próbál világosítani rajtuk, hogy jobban lehessen látni mindent. :)
    Köszönöm szépen, örülök, hogy még mindig tetszik, amit írok. Tényleg igyekszem, hogy tartsam a minőséget. :) És remélem, hogy most már mihamarabb olvashatjátok a könyvemet is. :)

    Negra: Köszönöm a védelmet. :) Sajnos, mindig voltak, vannak és lesznek is ilyen emberek. Ezt senki sem tudja kivédeni. Még Robot is van, aki utálja, szóval, ez van. Mindenkinek meg lehet a véleménye, az is normális, hogy nem szeretheti mindenki az embert és amit csinál, ezzel nincs is gond. Azzal már igen, ahogyan ezt bizonyos emberek megfogalmazzák. De hát, ez őket minősíti. Szóval, igyekszem nem magamra venni, amit írnak. :) Köszönöm még egyszer. :)

    Abyyyyy! :D Váh, úgy hiányoztok! De komolyan! Pont most beszéltem Fummie-val msn-en, hogy nem csak azért volt frenetikus az elmúlt pár nap, mert Robot láttuk, hanem mert minket, Háborús Hadirokkant Társakat egy életre összeköt ez az emlék. :) Olyan fura itthon lenni, és ülni a gép előtt, miközben a fejemben még az van, hogy menni kell, és találkozni veletek, és Robot látni... Azt hiszem, kell egy jó idő, mire szellemileg visszaállok itthoni üzemmódra. :D
    Mindjárt felteszem a képeket, most kaptam meg őket Szanditól. :)
    Pussssssssz neked Sorstárs! :)

    Carrie: Én is sajnálom, hogy nem tudtál jönni. :( Rob tényleg nagyon édes volt. Teljesen átlagos, csendes, félénk srác. Tényleg nem olyan, mint a többi sztár. Szerintem, pont ezért imádjuk ennyire. Egyszerűen szeretni való. :)
    Persze, mindenhol vannak sikongató lányok, de hidd el, egy sikolyt hallattak, és mi úgy lepisszegtük őket, és olyan szemmel verést kaptak, hogy utána megszólalni sem mertek többet. :D És ez is csak a forgatási szünetekben történt, amikor Rob forgatott, akkor halotti csend volt. De komolyan. Fummie és az asszisztens hallották forgatás alatt, hogy csipog egy madár, olyan csend volt, és Fummie mondta, hogy már a madárra is automatikusan pisszegni akartak. :D
    Igen, a sajtó elég hmmm... Na mindegy, nem használok jelzőket, úgyis mindenki tudja kb. mire gondolok. :D Igazán hatalmas tisztelet a kivételnek. :)
    Én is puszillak, és köszönöm. :)

    VálaszTörlés
  26. Freeb: Szia, drága! :D Te meg Pesten hiányoztál. Nagyon sajnálom, hogy kimaradtál ebből a hétből. Jó lett volna, ha te is velünk vagy... De elmesélek majd mindent személyesen. :) A telefonhívás vicces volt, éppen közben kaptam olyan röhögőgörcsöt, hogy közben potyogtak a könnyeim. :D De örülök, hogy legalább egy kicsit beszélhettünk. :)
    Köszönöm neked is a védelmező szavakat. :)
    Puszillak, és remélem, hogy este beszélünk. :)

    Stigu: Jaj, Drága, te is nagyon hiányzol! Annyira jó volt nálatok, és a fagyoskodás közben is annyi erőt adott, hogy folyamatosan mosolyogtál és tele voltál élettel. :) Remélem, hogy mihamarabb látjuk egymást megint élőben. :)
    Egyébként, igen, tényleg nem csak Rob miatt érte meg. Egy csomó barátot szereztem, megismertem érdekes embereket, láttam, hogyan működik egy forgatás, és az emberekbe és a magyarságba vetett hitem és reményem is eléggé megnőtt. :) Szóval, több szempontból is nagyon megérte ez a pár nap. :)
    Ó, és Robbal álmodtál? :D Mázlista! :D
    Pussssz neked is! :)

    VálaszTörlés
  27. szia
    kitty vagyok
    én nagyon régota olvasom az irásodat
    nagyon testszik amt csinálsz, és remélem hogy rob tényleg megtudja hogy avn egy könyved amit ö inspirált
    nem értem hogy azok akik nem olvasnak az oldalon minek irnak kommentet
    mindegy
    én somogy megyében lakom eg yfaluban
    és anyum nem engedett el
    de igy a te beszámoloddal nagyon tetszett a történet és remélem hogy tényleg olyan jó volt mint ahogy olvastam
    legalább részben át tudom gondolni milyen lehetett
    további szép délutánt
    :)
    és lécci siess a az uj fejezettel:)
    meg peszre pihend ki magad
    kitty

    VálaszTörlés
  28. Kitty: Köszönöm szépen, örülök, ha tetszik, amit írok. :) Sajnálom, hogy te sem tudtál eljönni. :( Sajnos, aki nem pesti, annak elég nehéz volt megszervezni. :-/ Nekem is tényleg csak szerencsém volt, hogy éppen volt elég pénzem a vonatra, és hogy vannak igaz barátaim, akik befogadtak, elkalauzoltak a városban. :)
    Annak is örülök, hogy a beszámolómat élvezted. Azért is írtam meg, hogy legalább egy kicsit átadjak nektek az élményből. Boldog vagyok, hogy ez sikerült a többségeteknél. :)
    Sietek az új fejezettel. Holnap estére lesz már friss. :) Neked is szép délutánt! :)

    VálaszTörlés
  29. Szia Spirit!
    Biztos nagyon nagy élmény lehetett nektek. Megérdemled, hiszen annyira jó ember vagy! Én személy szerint Nem csípen Robertet, de egy személy miatt bánom, hogy nem lehettem ott. És az te vagy :D Illetve hallottam róla, hogy a vivás Ben is szerepelt xDD a boldond, nah miatta is egy kicsit :P
    Kívánom, hogy legyen még részed ilyesmiben, és remélem egyszer velem is összefutsz :D Sajnos én nem tudok menni ilyen találkozókra, mert anyu nem enged :/ De majd egyszer :D
    Puszi
    Nixy

    VálaszTörlés
  30. Szija Spirit!
    Szerintem bazi jó lehetett ez az egész, tisztára lököttek voltatok...én is az lettem volna, mer mért ne?!?! egyszer élünk...xd
    És nagyon de nagyon kiíváncsi vagyok a képekre, ugyogy remélem minél hamarabb és minél több képet fogsz tudni felrakni...de persze előbb pihend ki magad, mer fáradtnak lenni iszonyat... én már csak tudom...*.*
    D voltam csak igy egyszerűen...

    VálaszTörlés
  31. Spirit!

    Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm az élmény beszámolódat, teljesen olyan volt, mintha én is ott lettem volna. Nagyon szomorú voltam mert végig a környéken voltam, csak idő szükében nem várakozhattam veletek, :'(
    Kicsit irígy vagyok, de ki nem? :P
    A képeket majd lementhetem magamnak?
    Remélem ez az élmény örökre megmarad neked XD zárs Palackba....

    puss

    Kanga

    VálaszTörlés
  32. 2. számú Háborús Hadirokkant Sorstárs jelentkezik! :)

    Annyira jó volt olvasni a beszámolód (és Aby-ét is)!!^^ Igen, én egy picit kilógtam a sorból, de életem legjobb odacsapódása volt a szerdai. Nagyon örülök, hogy megismerhettelek titeket Csajok és bármikor bevállalnék még egy ilyet. :D A többi megismert leányzó nevével nem nagyon vagyok tisztában, de örülök, hogy titeket is megismerhettelek még ha csak pár percre is. De majd legközelebb. :p Juditnak én is nagyon köszönöm a kávét, hálám síron túl is a nyomodban lesz, szóval készülj! :D
    Azoknak, akik szerint hülyék vagyunk, meg szánalmas amit csináltunk, azt üzenem, hogy nekünk legalább lesz mit mesélni az unokáknak. Én se vagyok már annyira fiatal, de nem ez volt az egyetlen őrültség amit elkövettem azóta, hogy hivatalosan is felnőtt lettem. És egyiket se bántam meg. Ezt a két napot meg főleg nem! Életem legjobb két napja volt és ezt nem csak Robnak, hanem Sorstársaimnak is köszönhetem!
    Meg különben is: egyszer élünk, de akkor nagyon!Érdekes, senki nem tartott minket szánalmasnak, hogy két napig virrasztottunk. Áá, mindegy, a "normális" emberek majd hülyén halnak meg, hát van ilyen. :D Nekünk meg jóó hosszú lesz az a bizonyos film életünk utolsó perceiben (ami még nagyon messze van persze)!

    Mégegyszer köszönöm azt a két napot és imádlak titeket!! :)

    ui.: az olvasós dolgon meg majd változtatok, amint lesz rá időm. ;) és a képeket majd nekem iiiisss mutiiii, főleg Azt! :D

    VálaszTörlés
  33. Spirit!

    Annyira jó volt olvasni az élménybeszámolódat. Én teljes mértékben megértem, hogy képes voltál Rob miatt a hideg pesti éjszakában fagyoskodni. Bár én is megtehettem volna. Bevallom, most eléggé irigyellek ezért, de te tényleg megérdemelted.
    Így kívülről is nagyon jó érzés megnézni a videót, amin magyarul beszél. Hát még élőben milyen lehet látni és beszélni hallani. ÁÁHHHH!!!
    Na nem baj! Hátha lesz még ilyen lehetőség.
    Sajnálom, hogy az olvasói találkozóra sem tudtam elmenni, remélem egyszer lesz még olyan alkalom amikor a lakóhelyemhez közelebb szervezel egyet. Talán miután kiadták a könyvedet. :) Oh, és ha Rob tudna a könyvedről, az nagyon nagy lenne, tényleg. Bár szerintem még zavarba is jönne ez miatt. Ahhh, kis aranyos!!!
    És szerintem egyes esetekben igenis megengedett a gyönyörű szó használata egy férfi jellemzésénél. Rob is az ilyen esetek közé tartozik.

    Remélem sikerült kipihenned a hét fáradalmait.

    Ui.: A képekre és videókra már nagyon kíváncsi vok. :)

    Puß

    Gitka

    VálaszTörlés
  34. Nixy: Köszönöm szépen, aranyos vagy. :) A Vivás Bent azt hiszem, én is láttam, bár nem vagyok biztos benne, mert én nem ismerem őt (nem szoktam Vivát nézni), csak hallottam a hátam mögött susmorogni az embereket. :D Azt hiszem, ő lógott a kerítésen a hátunk mögött, és neki pisszegtük le a fejét, mikor nem tudta befogni a száját. De nem biztos... Ha valaki tudja, ő volt-e, írja meg. :D
    Én is szeretnék egyszer találkozni veled, remélem, hogy összejön. :)

    Deeetti: Igen, tényleg lököttek voltunk, de nagyon élveztük. :D Na jó, a hideget nem, de az csak a szükséges rossz volt, hogy végül nagyon jó legyen. :D A képek fent vannak, a felső hír résznél ott a link. ;)

    Kanga: Örülök, hogy így élvezted a beszámolót. :) Jaj, igen, az, hogy a környéken vagy és nem látod, még rosszabb is, mintha messze laknál, és úgy nem látnád. :-/ Sajnálom, és remélem, hogy legközelebb már látni fogod te is. :)
    Persze, lementheted a képeket. :) És igen, bezártam, itt van a fejemben örökre. :)

    Sziaaaaa, Sorstárs! :D Örülök, hogy idetaláltál te is. :) Annyira hiányoztok mind! És én is örülök, hogy odacsapódtál hozzánk. :) Annyira jó volt így együtt, még a szenvedést is könnyebben viseltem. :D
    És igen, legalább mi tudunk majd érdekes dolgokat mesélni az unokáinknak. Imádtam az elmúlt hetet, és annyi élmény ért (nem csak Robbal kapcsolatban), amennyi eddig még soha, és ezek örökre el fognak kísérni. Bezártam őket a fejembe és a szívembe. :) És aki hülyének tart miattuk, az tartson. *vállat von*
    Életem legjobb hete volt! :D
    Én is imádlak téged és a többieket is, és remélem, hogy még találkozunk élőben is. :) AZ a kép pedig fent van már a híreknél a linken. :) Végignézegettem az előbb az összeset, és olyan jó volt... Jahj... Bár újra átélhetném. Még a fagyoskodás sem számítana... :D
    Pusszantlak téged is! :)

    Gitka: Tényleg sajnálom, hogy egy csomóan nem lehettetek ott. Akinek tudtam segítettem infóadással és egyéb dolgokkal, mint Abynek is, mert tényleg egy élmény volt, és jó volt minél több emberrel megosztani. És igazán sajnálom, hogy nem vihettem minden egyes rajongót magammal, hogy legalább egy pillanatra lássátok Robertet. De örülök, ha az élménybeszámolómmal legalább egy kicsit átadhattam a történtekből valami jót. :)
    Én is remélem, hogy az egyik olvasói találkozón veled is találkozhatok majd. :)
    Jaj, és igen, úgy megnézném Rob arcát, mikor a könyvemről hall (vagy hallott). De már a tudat is, hogy tud róla, annyira felemelő. Istenem... *sóhajt*
    És igen, Rob tényleg gyönyörű. Erre egyszerűen nem lehet más szót találni. Hiába férfi, gyönyörű. Az ember lánya ránéz, és meg van babonázva. Főleg, ha elmosolyodik. Istenem, a mosolyát élőben látnia kéne minden rajongónak, mert egyszerűen, mintha egy istenség mosolyogna az emberre odafentről. Jaj, bocsánat, csak még mindig teljesen odavagyok ettől a héttől, és ha mesélni kezdek, akkor felpörgök teljesen. :D
    A képek már fent vannak, a videókat még Szandi nem tudta megvágni és feltenni, de amint megteszi, azokat is megmutatom nektek. :)

    VálaszTörlés
  35. Szia!
    Annyira jó volt olvasni a beszámolódat! :D Én is úgy ott lettem volna, de hát, ez van... :) legalább te itt vagy, hogy megírd nekünk, mi történt! :)
    Ma körülbelül mikor várható fejezet?

    VálaszTörlés
  36. Szia!
    Ez valami isteni beszámoló volt, mintha ott is folyamatosan jegyzeteltél volna, csak nem jól gondolom?
    Ahogy leírtál minden mozzanatot, ha most becsukom a szemem olyan mintha én is ott lettem volna veletek. Én mondjuk elég közel is lakom csak az a fránya munka, de majd 1x összejöhet még valamikor:)
    Ami meg a "kedves" hozzászólásokat illeti, ha nem tetszik nem kell egyátalán elolvasni és akkor nem irritálja őket. De azért fura, elolvassa aztán leszólja, kár hogy az ilyen emberekkel kerek a világ. De legalább a mi tárborunk a nagyobb :):):) Mi mindig szeretni fogunk tégeg és az írásaidat is, erre mérget vehetsz.
    Jut is eszembe, a könyvkiadás hogy halad? Van már szeződés?
    Pusz Syro

    VálaszTörlés
  37. Sziasztok :D
    Mindjárt végigolvasok mindent, a beszámolókat meg hszeket meg minden, csak megakadt a szemem egy dolgon, mégpedig a teázó kérdéses nevén, szóval gyorsan leírom, hogy ezen ne múljon senki délutáni programja: LIME teázó (Ráday utca, a Kálvin térről sétálva az utca jobb oldalán van, a volt vörös oroszlán teázó helyén nyílt).
    A többit később :D
    Pusz Szandi

    VálaszTörlés
  38. Szia,

    nagyon örülök h. ilyen részletesen leírtál mindent. Szívesen elmentem volna, de egyedül nem lett volna jó Pesten, és a szüleim sem engedtek volna el. Én úgy vettem észre h. Budapesten kedvesebbek és segítőkészek az emberek. Tavaj ott nyaraltam Pécsen jó lett volna ha találkozunk, de sajnos akkor még nem találtam rá a blogodra.

    VálaszTörlés
  39. Kedves Spirit!

    Húú, én nem jutottam el a forgatásokig, és én nem is szeretnék rá elmenni, de most nem ez a fontos.

    Ha hiszed, ha nem fáznak a lábaim! Eszméletlen írónő vagy! Ez az élménybeszámoló annyira átélhetőre sikeredett, hogy csak na!

    Igazából a bicegéséhez szeretnék annyit hozzáfűzni, hogy elég régen a fülembe jutott az a tény, miszerint Robert egyik lába rövidebb egy kicsivel, mint a másik! Ezért láthattátok olyan bicegőnek. Az ismerősöm akivel akkor még elég jó kapcsolatot ápoltam így fogalmazott: "Úgy megy, mint egy részeg csirke" Háát. senki sem lehet tökéletes, még Ő sem (:

    Puszi: Flóra (:

    VálaszTörlés
  40. Jajjj Spirit egyáltalán nem szánalmas sőt....
    Sajnálom, hogy nem lehettem ott, remélem, láthatom Robot egyszer élőben én is...
    Annyira aranyos lett a beszámoló, és még attól is jó érzés fogott el és madjnem kirázott a hideg, hogy olvastam, hogy hozzátok beszélt ő....
    Félelmetes, hogy iylen dolog megtörténhet velünk, egyszerű emberekkel:):):)mármint...érted....:)
    Ja, és szerintem igenis lehet modnani egy férfira is , hogy gyönyörű...én rendszeresen használom ezt a szót rájuk, igaz, hogy csoporttársaim nevetnek rajta, de kit érdekel, amikor igaz? Más szó nincs rá...tényleg az...
    Na jó, most nem a fanatikus kislány beszél belőlem, teljesen megértelek, és nagyon örülök az örömödnek...Már nagyon várom a filmet:)
    Nektek jó pihizést, sok puszi!
    Andi

    VálaszTörlés
  41. Kedves Spirit!

    Ahogy olvastam a beszámolót, esküszöm, majdnem elsírtam magam. Pedig azért amióta Rob Pesten van, elég sok élménybeszámolót futottam már át, de ez volt eddig a legélethűbb, legaranyosabb, legszívfájdítóbb... még soha semmi nem esett ennyire rosszul, aminek a pénz, ill. a távolság az oka. Küldöldi vagyok, és nagyon drága lett volna, hogy eljussak Pestre, de ezek után, hogy ezt elolvastam.. úgy érzem életem egyik legnagyobb hibáját követtem el, hogy nem láthattam. Még soha semmit nem bántam ennyire. És sajnálom, hogy itt rimánkodok neked, csakhogy itt senki sem érti meg, amit te már tudsz régóta, mennyire ellenálhatatlan a mosolya Robert Pattinsonnak. És az a legrosszabb,hogy talán soha többé nem jön ilyen közel,és még ekkora esélyem sem lesz, hogy lássam. Vagy pedig jó pár év múlva..
    Tényleg bocsi, de ezt most muszáj volt leírni. Kicsit megkönnyebbültem, azt hiszem.

    Köszönöm. Üdv. angeldia

    VálaszTörlés
  42. Drága Spitit!

    Immár harmadszorra állok neki a hozzászólásírásnak,eddig ahányszor próbálkoztam,mindig ledobott a net,vagy az oldal csinált fura dolgokat,de azért nyugodt vok:))))
    Nagyon jó volt újra hallani felőled,hiányoztál már,minden nap többször is feljöttem,hátha gépközelbe kerülsz pesti tartózkodásod alatt:)Annyira hihetetlen ,h láttátok Őt,ott voltatok ahol Ő.Sajnos én nem jutottam fel a fővárosba,a nagy távolság még hagyján,de szálláslehetőségem sem volt,ráadásul nem járok túl gyakran Pesten,kóborolni meg az én szerencsémmel nem túl kifizetődő:D Most,h olvastam,h éjszakáztatok,vagyis az utcán töltöttétek az éjszakát:D felcsillant a lehetőség,azonban ekkor jutott el a tudatomig,h suli van szerdától és nem hiányozhatok,mert sokat voltam beteg.Oh,igen,totálisan peches vagyok,dehát bele kell törődöm...
    Így az a lehetőségem maradt,h örülök a ti boldogságotoknak és esténkén,miközben fizikát magolok,rátok gondolok:)
    Egyébként nagyon tetszett az új fejezet,kellett már!:)
    Csók: Dena

    VálaszTörlés
  43. vagyis Spirit,már remeg a kezemXDXDXD

    VálaszTörlés
  44. Írtam beszámolót:
    http://kisildiko94.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  45. Szia Spirit!

    Annyira sajnálom, hogy nem lehettem ott veletek legalább az egyik nap, de sajnos ez az én szerencsém. Pedig nem voltak itthon a kicsik, erre gondok voltak a melóban így ahelyett, hogy 1 órakor letettem volna a lantot, volt olyan nap, hogy még 6 órakor itt ültem bent és melóztam. Én se vagyok se rajongó típus, se Rob rajongó én csak a társaság miatt szerettem volna elmenni és téged megismerni, aki a történetével minden szabad gondolatomat lefoglalja. A beszámolót köszönjük szépen és csak tovább fájdította a szívem, hogy egy ilyen társasággal nem lehetettem ott, hogy élvezzem a vidámságotokat.

    Ha esetleg megint jössz Pestre egy kora délutáni időpontban nem találkozhatnánk, csak kíváncsiságból, hogy megismerhesselek?

    Üdv!

    VálaszTörlés
  46. Jézus, most annyira irigyellek titeket! :) Annyira ott lettem volna..:) Nagyon remélem, hogyjön még hozzánk, és talán még autogrammot is adhat..*-* Még egy ilyen lehetőséget nem hagyok ki, ha fene fenét eszik is!:D Azt hiszem, valahogy meg kell ígértetnem anyáékkal, hogy, ha esetleg jönne valamikor még, mindenképp vigyenek fel.:D A keresztanyámmal szerintem elengednének.. Azt hiszem, mostantól mintagyerek leszek.:D Addig meg marad az álmodozás, a reménykedés, hogy jön még, és a hála annak a sok-sok rajongónak, hogy voltak annyira normálisak és hagyták, hogy Rob megszeressen minket.:) Még most is összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy nem voltam ott.*-* Sebaj, legyünk jófejek és optimisták: örülök, hogy láttátok, és remélem, hogy jön még.:D
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés