.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. március 14., vasárnap

Meglepetés és hírek

Nos, már elég régóta gondolkozom azon, hogy bele kéne fogni egy olyan saját regény megírásába, amelyet nem szeretnék kiadatni, és ezáltal megoszthatom veletek. :) Még a kezdetekkor, amikor felmerült bennem az ötlet, hogy írok egy saját regényt, és megpróbálom elküldeni pár kiadónak, eldöntöttem, hogy nem fantasy regénnyel fogok próbálkozni. Mikor a Harry Potter könyvek nagy sikert arattak, megjelent egy csomó varázslós-boszorkányos könyv, mikor pedig a Twilight lett híres, jöttek a vámpíros könyvek. Nem akartam, hogy később bárki azt mondja, azért adták csak ki a könyvemet, mert a fantasy nagy divat mostanság. Ezért írtam meg az Árnyékvilágot végül, ami hát, mint tudjátok, nem fantasy. :)
Ennek ellenére, imádom a fantasy történeteket, és az én fejemben is van néhány ötlet, amelyet szívesen megírnék. Szóval, mivel fantasy regényt úgysem akarok kiadni könyvként, ezért úgy döntöttem, hogy írok egyet nektek a netre. Ezáltal én is kiélhetem a saját fantáziáimat, ti is olvashattok valami teljesen sajátot tőlem, és megjelenhet az összes többi nem fantasy könyvem valódi könyvként. :D Így mindenki boldog lehet. :D

Ezért örömmel jelenthetem be, hogy a Saját írásos blogomon megtalálhatjátok az első, saját fantasy regényem, a Démoni érintés Prológusát és 1. fejezetét. :) Vámpíros történet, aminek remélem, hogy örülni fogtok, de semmi köze a Twilighthoz. :) Mivel ez az első komoly, saját regényem, amit megmutatok nektek, ezért kivételesen tényleg megkérlek titeket, hogy írjatok nekem hsz-eket. Kíváncsi vagyok, hogy tetszik-e a történet, és arra is, hogy érdemes-e folytatnom... Mert ha nem érdekel titeket, akkor szép lassan megírom a saját örömömre, és nem töröm magam határidőkkel, mint a ficeimnél. :) Így is elég feszített tempóban írok, szóval, tényleg tudni szeretném, hogy hány embert érdekelne, aki nem akar sokat írni, attól elég pár szó is, hogy írjam, mert érdekli. :) Előre is köszönöm. :)

A regény Prológusát és 1. fejezetét itt találhatjátok: http://spiritblissoldala.blogspot.com/

Ezen kívül április 13-20-ig fent leszek Pesten, és szeretnék valamelyik nap egy nagy olvasói találkozót rendezni. Még nem tudom, melyik nap, de aki úgy gondolja, hogy jönni szeretne majd, az jelezze itt a bejegyzésnél. Előre is köszi. :) Csak nagyjából tudni szeretném, hogy hányan lennének, és hány ajándékkal készüljek. :)

13 megjegyzés:

  1. Első Első Első
    huh Spirit hajrá már most imádom::DD:D éshajrá szerintem mi minden támogatást megadunk ami csak kell ha ilyenekt irsz
    és egy ha les z talállkozó én ott leszek:D:D
    Anita

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Ha lenne találkozó, lehetőségeim szerint biztosan ott lennék.
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Én is szívesen mennék a találkozóra. Ja és ha kell idegenvezető a városban, azt is szívesen vállalom. :D

    VálaszTörlés
  4. Én szívesen elmennék a találkozóra.;) Igazán jó lenne.:D
    Puzsi Zsizsi.

    VálaszTörlés
  5. Én is szívesen elmennék :)

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Engem is érdekelne a találkozó, bár csak 17-18-án tudnék felmenni Pestre, akkor össze is kötném egy kis Rob kukkolással.... :)
    Pussz
    Gitka

    VálaszTörlés
  7. Engem mindenképp érdekelne a regényed..:D
    Találkozóra nem tudok elmenni..=/
    És most nagyon tapintatosan megkérdezem,mert nem akarlak sürgetni meg ilyesmi,téll nem erről van szó..:D
    Csak beteg vagyok,és este nincs különösebb dolgom..=)
    Írtad még vhova,már nemtudom hogy hova,hogy lehet h hétfőre,azaz mára lesz Jelen boldogsága kövi feji ha minden összejön :D =)
    És azt szeretném megkérdezni,hogy akkor ma várjuk? :D Hogy nézegessem-e este a blogot vagy ne..:D Mert igazából nagyon ráérek most..=)
    Köszi előre is ha válaszolsz..=)
    Đory

    VálaszTörlés
  8. Én nagyon szívesen elmennék egy találkozóra....szerintem nagyon jó ötlet csak sejtelmem sincs, hogy mi folyik egy ilyen rendezvényen....de ha elmeséled, akkor szíves örömest!!!!

    Puszi B.J.

    VálaszTörlés
  9. Jujj, jujj, elmúlt 8 óra, és már ott van Szandi, és olvas, és mindjárt jön a fejezet, és, és... :D Bocsi, csak nagyon várom! puszi

    VálaszTörlés
  10. mikor jön az uj fejezet?
    már 21 ora
    kérjük az ujjat..........!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4
    please:(

    VálaszTörlés
  11. Naná, h jövök, csak csettints és ugrok... :)
    (Csak ne szerdán v. pénteken legyen, mert akkor esélytelen...)
    De amúgy már alig várom! Ezúttal sztem nem 1edül jönnék, de az még messze van, gondolom írsz részletesebben, ha majd többet tudsz.
    A regényedet tuti olvasni fogom, csak nem tom, h mikor kezdem el, mert csak az számít... Ugyanis, ha vmi fölkelti az érdeklődésem, akkor tűzön-vízen átgázolok. (Márha olvasásról van szó.)
    Találkozunk vmikor ápr. 13 és 20 között, a fejit tuti csak hnap fogom elolvasni, mert már most nyúznak az ágybamenetellel. :)
    Joccakát!

    VálaszTörlés
  12. Szia! Én is szívesen elmennék a találkozóra, nagyon szeretem a stílusod és alig várom az Árnyékvilágot is, biztosan megveszem.
    esprit

    VálaszTörlés