A kisbaba kérdés - Magyarázat

Mivel ez a babadolog jó pár ember gondolatait, érzéseit felkavarta, ezért úgy gondolom, tartozom némi magyarázattal…

Amióta elkezdtem írni A múlt árnyait azóta tudom, hogy Edwardnak és Isabellának muszáj, hogy a végén legyen gyereke. Nem azért, mert Meyert másolom, hanem azért, mert egyetértek Meyer nézeteivel. Egy család akkor lehet tökéletesen boldog, ha egy gyermek csodaként beragyogja a mindennapokat. Nem állítom, hogy csak gyerekkel lehet mindenki boldog, de a tökéletes boldogságot az én lelki beállítottságommal csak így tudom elképzelni. Edward és Isabella (ahogyan Bella is az volt) az a típus, akik csak egy gyerekkel teljesedhetnek ki. Ezért szükséges számomra, hogy az én történetemben is benne legyen a saját gyerek. Egyszerűen ezt nem hagyhatom ki, mert akkor a szememben nem lesz tökéletesen kidolgozott a regénytrilógia és hiányérzetem maradna. És bármennyire is szeretnék megfelelni nektek, azt hiszem, ti is inkább azt várjátok el, hogy én írjam a történetet (természetesen úgy, hogy közben meghallgatlak titeket és érdekel a véleményetek, de mégsem hagyom befolyásolni magam). :)
Ennek ellenére teljesen másképp írom meg a történetet, ahogyan Meyer. Mások a reakciók, másra lesz helyezve a hangsúly később a könyvben, vagyis, a nézetünk azonos Meyerrel, de igyekszem a lehető legegyedibben megírni a történetet akkor is, ha átveszem a gyerekmotívumot.

A másik dolog a rövid időn belül sok minden történt Isabella lelki világával kérdés… Először szeretkezett Edwarddal, ami lelkileg és testileg is hatalmas változásokat indíthatott el benne. Vagy álterhes volt, ami azért történhetett látható előzmények nélkül (bár már az első könyvben arról álmodozott, milyen lenne terhesnek lenni Edward gyermekével…), mert a szeretkezés beindított nála néhány gondolatot, mint pl., hogy tudat alatt rájött, sosem lehet anya, hiába működik a szex része a dolognak Edwarddal. Ez a tény pedig, akár 17 éves valaki, akár 30, igenis az ember egész életére kiható komoly dolog, amely hirtelen is pofon vághatja az embert egy új élmény (szeretkezés Edwarddal) hatására.
Vagy nem álterhes volt, hanem a teste tiltakozott a megtermékenyítés ellen az első szeretkezés óta, de mivel emiatt rosszullétei voltak, és felmerült a terhesség kérdése, ezért onnantól kezdve tényleg tudatosan is átgondolta a dolgokat, és rájött, hogy szeretne anya lenni.
Szóval, akár álterhesség volt, akár a teste tiltakozása mindkét esetben megvolt az oka arra, hogy rátörjön az „anya akarok lenni, és borzalmasan rossz, hogy mégsem lehetek az” érzés. Én már 3 évesen írtam a gólyának, hogy hozzon egy kisbabát, és amióta az eszemet tudom, szeretnék gyereket, szóval, nem hiszem, hogy az, hogy valaki 17 éves, bármit is jelentene… Van, aki 17 évesen nem kész az anyaságra lelkileg, van, aki igen.
Bellánál is ez volt. Nem is gondolt arra, hogy anya akar lenni, amíg nem lett az. És velem is volt már olyan, hogy valamire nem is gondoltam, aztán történt valami, és onnantól kezdve fontossá vált egy másodperc alatt. Szóval, én nem érzem hiteltelenül hirtelennek ezeket a gyors lelki változásokat Isabellánál.

A harmadik, amiről el szeretném mondani a véleményemet, az Isabella önzősége. Véleményem szerint, egyáltalán nem önző. Nem azért akarja pusztán megtartani a babáját, mert anya akar lenni. Ő maga is tisztában van vele, hogy belehalhat a szülésbe. Azért akarja megtartani a babát, mert képtelen lenne elvenni a saját gyereke életét. Inkább ő maga haljon meg, minthogy a gyereke. Ilyen az igazi anyai szeretet véleményem szerint.
Felmerült, hogy arra nem gondol, hogy milyen lehet majd a gyerekének anya nélkül felnőni… De, gondol. De honnan tudhatná előre bárki is, hogy a gyereke boldog lesz-e vagy sem (akár ő neveli, akár valami miatt, mondjuk mert meghal, valaki más)? Vannak boldog árvák, és boldogtalan családban élő gyerekek. Hogy vehetné el egy anya a lehetőséget a gyerekétől arra, hogy boldog élete lehessen? Vagy akkor senki se szüljön többet, mert mi van, ha a gyereke később boldogtalan lesz? És mi van, ha boldog lenne, de ő nem szüli meg végül?
Isabella esete pedig még speciális is, hiszen tudja, hogy ha ő meghalna, ott lenne két család is (Cullenék és a farkasok), akik szeretetben felnevelnék a gyerekét és megóvnák minden bajtól. Biztos benne, hogy jó kezekben hagyná a kisbabáját, ha neki meg kéne halnia. És ez így is van.
Kicsi Edward és Edward… Úgy hiszem, hogy az anyai szeretetnél nincs erősebb a világon. Sem a testvéri szeretet, de még a bevésődés sem. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy akár a bevésődés, akár más érzelem lehetne erősebb az igazi anyai szeretetnél. Isabella nem akar fájdalmat okozni az ő két Edwardjának (főleg a nagyobbiknak, mert ő szenvedne jobban Isa halálától), de egyszerűen nincs választása. A gyermeke az első, nem tud ellene dönteni, mert egy anyának mindig a gyermeke mellett kell döntenie. Egy igazi anyánál ez nem is kérdés.
Szóval, úgy gondolom, hogy mivel Isabella jó anya, ezért egyszerűen bármennyire is szenved a többi szerette, és ő bármennyire is szereti Edwardot, a testvérét, Cullenékat és a farkasokat, és bármennyire is élni szeretne, a gyermeke életben tartása mindezeket megelőzi. Egy igazi anyának a gyermeke az első. Ha kell meghal érte. Ha kell a szerelme helyett is őt választja. Ebből látszik, hogy valaki igazi, szerető anya.

Hát, én így látom a dolgokat. :) Ez nem jelenti azt, hogy nem fogadom el, hogy néhányan közületek másképp gondolkoznak és másképp szemlélik a világot. :) Az a szép, hogy mindenkinek lehet egyedi véleménye, saját elvei. Csak le szerettem volna írni, hogy én hogyan gondolkozom és milyen elvek szerint írom a történetet, hogy jobban megértsétek, mi miért történik. :)