.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2009. február 22., vasárnap

A múlt árnyai - 4. fejezet

4. BŰNTUDAT



ALICE-NEK KELLETT ELKAPNIA, hogy ne zuhanjak a földre. A sokk miatt a lábaim felmondták a szolgálatot. Hogy hihette a rendőrség, hogy képes lennék meggyilkolni a saját szüleimet? És ami még fontosabb, hogy hihették Cullenék, hogy képes lennék rá?

Leültettek az asztal mellé az egyik székre.

- Azt… Azt hiszitek, hogy én…? - próbáltam meg kinyögni a kérdést, ami a torkomat mardosta. – Alice… - néztem fel aranybarna szemeibe könyörgően.

- Nem hiszem, hogy te voltál – rázta meg a fejét végül, miután pár pillanatig elmerült a pillantásomban. Hallottam, ahogy Rosalie kételkedve felmordul nem messze tőlem.

Carlisle elém húzott egy széket, és leült velem szemben.

- Én sem hiszem, hogy képes lennél gyilkolni – nézett rám megértően. Az első könnycseppek megadva magukat legördültek az arcomon. – De valamit eltitkolsz… Hogy bízhatnánk meg benned, ha nem mondod el a teljes igazságot? – a hangja nem volt vádló - inkább mintha arra kért volna, hogy bízzak meg bennük, és beszéljek.

A pillantásom akaratlanul is Edward gyönyörű arcára vándorolt. Elképzeltem, milyen lenne, ha tudná az igazat. Nem bírnám ki, ha vádat és megvetést látnék a szemében.

A kezemet a szám elé szorítva próbáltam elfojtani a kétségbeesés okozta zokogásomat.

- Nem megy… - ráztam meg a fejem. – Nem tudom… - hirtelen úgy éreztem, hogy megfulladok. Nem a nátha miatt, mint az elmúlt napokban, hanem a belülről fojtogató érzések miatt. Ki kellett jutnom a házból – szükségem volt levegőre.

Egyszer, mikor még kislány voltam, a szomszéd fiú bezárt a kert végében lévő, alig pár négyzetméternyi fészerbe, ahol sötét volt, és a levegőt alig lehetett belélegezni a portól. Akkor először és utoljára volt pánikrohamom. Legalább is, eddig!

Úgy pattantam fel, mint akit megégetett a szék. Fel sem fogtam, hogy Cullenék még mindig az ebédlőben vannak. A lábaim automatikusan indultak meg a kijárati ajtó felé. Úgy téptem fel, mintha az életem múlna azon, hogy kijussak. Nem hallottam, hogy követnek-e, nem is igazán érdekelt – csak futottam a levegőt kapkodva.

Azt hittem, hogy odakint majd könnyebb lesz, hogy a szabadság érzésétől elmúlik az a hatalmas nyomás a mellkasomon, de nem így lett. Minden csak még inkább rám nehezedett. Mintha az ég megsüllyedt volna, hogy apró bogár módjára összenyomjon engem.

Újra láttam magam előtt azt az estét: szüleim halott viaszszerű arcát, a vámpír jóllakottságtól vöröslő szemeit. Ismét éreztem a félelmet, a veszteség fájdalmát. Mindent, amit eddig elnyomtam magamban.

Botladoztam a fák között – már majdnem teljesen sötét volt és a látásom is homályos volt a könnyektől. Fogalmam sem volt, hogy meddig bolyongtam. Elveszítettem teljesen az időérzékemet – valójában szinte semmit sem érzékeltem magam körül a fájdalmon kívül.

- Állj! – Csak valahol a tudatom mélyén fogtam fel, hogy valaki kiáltott, de a lábaim nem engedelmeskedtek a hangnak. Felsikkantottam, mikor hirtelen valami hideg és kemény ütődött az oldalamnak. Akkora erővel sodort a földre, hogy azt hittem, minden porcikám szilánkosra tört.

A döbbenettől elkerekedett szemekkel néztem fel a mézarany szempárba, amely aggódva nézett vissza rám.

- Jól vagy? – suttogta halálra vált arccal Edward.

Azt akartam válaszolni, hogy „aha”, de helyette egy „au” csúszott ki a számon. Meg akartam kérdezni, hogy ezt meg mi a fenéért csinálta, de valamiért a szám nem akart engedelmeskedni. Forróság söpört végig a testemen, annak ellenére, hogy Edward hozzám simuló teste jéghideg volt.

- Bella, mondj valamit… - kérte még mindig rettegéssel a hangjában. Meglepett és kijózanított, hogy a becenevemen szólított. A tekintete olyan volt, mintha a távoli múlt egyik pillanatában járt volna.

- Azt hiszem, egyben vagyok – feleltem halkan. Hallottam, ahogy megnyugodva kifújja a levegőt a tüdejéből. Egy másodpercig tétován nézett rám, aztán megrázta a fejét, mintha egy álomból ébredt volna fel, és gyorsan lemászott rólam.

Az arcom még mindig könnyes volt, de a hirtelen jött sokktól elmúlt a pánikrohamom.

- Mi a fenéért vetetted rám magad? – az előbbi kiborulás helyét a harag vette át. Magam sem értettem, hogy miért vagyok ilyen dühös Edwardra, hiszen, semmi bajom nem esett…

- Sajnálom – hajtotta le a fejét. – Majdnem átlépted a határt…

- Milyen határt? – néztem körbe, de semmilyen jelzést nem láttam sehol, csak és kizárólag fákat és bokrokat.

- Ez… hosszú – a pillantása végigsöpört a testemen. Újabb hőhullám kerített hatalmába. – Vissza kéne mennünk, mert még betegebb leszel – próbálta meg kikerülni a választ. Hagytam neki, mert rádöbbentem, hogy egy szál pizsamában és papucsban állok az erdő közepén, miközben egyre sötétebb és hidegebb van. Bólintottam, hogy igaza van, és elindultam visszafelé.

Egy hideg kéz ért gyengéden a vállamhoz. Tétován néztem fel Edwardra – hiba volt, az arca megint úgy elbűvölt, hogy lefagytam. Közelebb hajolt hozzám, én pedig próbáltam nyugodtan lélegezni – vagy úgy egyáltalán lélegezni.

- A ház arra van – mutatott bal felé. Kételkedve néztem arra: meg mertem volna esküdni, hogy a másik irányból jöttem.

Jó pár percig csendesen haladtunk egymás mellett, aztán hirtelen egy kabát terült a vállamra. Összehúztam magamon, és hálásan elmosolyodtam.

- Hogy érzed magad? – szólalt meg végül Edward halkan.

- Megvagyok – vontam meg a vállam. Valójában szörnyen szégyelltem magam, amiért úgy viselkedtem, mint egy gyerek. Kiborultam, aztán meg elrohantam – tisztára, mintha ovis lennék…

- Nem fognak szekálni.

- Tessék? – kérdeztem.

- Hogy elmondd, amit nem akarsz – magyarázta. – Na jó, Alice lehet, hogy megpróbálja belőled kiszedni… - nevetett fel. Hirtelen a szívverésem gyorsabbá vált. – Nem kell elmondanod, amíg nem állsz rá készen – hirtelen nagyon komoly lett az arca. Percekig elgondolkozva meredt maga elé, miközben én próbáltam tartani vele a lépést.

Vajon az jár a fejében, hogy a rendőrség jogosan keres-e? Tényleg felmerült bennük, hogy képes lennék… ilyen szörnyűségre? Persze, nem ismernek, de… Mégis fájt, hogy talán, nem bíznak bennem, és kinézik belőlem, hogy bűnös vagyok.

- Nem én voltam – csúszott ki a számon. Megtorpant – én meg majdnem nekiszaladtam a hátának.

- Tudom. És a többiek is tudják.

- Nem úgy tűnt. – Összeszorult a gyomrom, miközben eszembe jutottak az ebédlőben történtek.

- Zavarja őket, hogy titkolózol. És Jasper érzi a lelkiismeret furdalásodat. Nem értik, hogy miért nem mondasz el mindent. De nem hiszik azt, hogy képes lennél… - Nem fejezte be a mondatot. Ismét elindult a ház felé.

- Sajnálom – sóhajtottam.

Csend telepedett ránk. Mikor elértük a házat, már szörnyen fáztam, és átkoztam magam a hülyeségem miatt. Az kell még, hogy plusz egy hétig betegeskedjek!

Ahogy beléptem az ajtón, Alice és Esme elém rohant. Az arcuk aggodalmas volt, amitől megint csak lelkiismeret furdalásom támadt. A többiek az ebédlő küszöbén álltak – Rosalie karjában ott volt az öcsém -, és kérdőn néztek Edwardra. Valószínűleg azt akarták tudni, hogy épelméjű vagyok-e, vagy hívják a megfelelő intézmény ápolóit.

- Jól vagy? – ölelt át Alice hirtelen. Bármilyen hideg is volt a teste, jól esett. Ösztönösen a karjai közé fészkeltem magam, és beszívtam azt az édes illatot, amit magából árasztott.

- Eddig jól volt, de most, hogy épp megfojtod… - nevetett fel brummogó, mély hangon Emmett a háttérben. Halványan elmosolyodtam.

- Minden rendben – feleltem, mikor Alice elengedett. Esme gyengéden végigsimított az arcomon.

- Sajnálom, nem akartunk ennyire felzaklatni – nézett rám bűnbánóan.

- Nincs semmi gond. Csak kellett egy kis friss levegő… - pirultam el.

- Jasper mást mondott – Alice hangja furcsa volt, mintha megijedt volna valamitől.

Körbe néztem, és csak most jöttem rá, hogy Jaspert sehol sem látom. Kérdőn pillantottam Alice-re.

- Jasper egy kicsit… kiborult. Túl erősen érezte a fájdalmadat és a kétségbeesésedet. – Még inkább elpirultam. Teljesen kiment a fejemből, hogy hiába próbálok erősnek tűnni, Jasper által úgyis tudják, mikor mit érzek.

- Azért jól van? – kérdeztem – a hangom tele volt aggodalommal. Ha csak fele annyira szenvedett, amennyire én, az is éppen elég ahhoz, hogy rosszul legyen.

- Persze, kiheveri – bólintott Alice halvány mosollyal az arcán. Hirtelen elfintorodtam, majd tüsszentettem egyet. Emmett ismét felnevetett. – Jobb, ha most visszamész az ágyba – ragadott karon Alice, és mire észbe kaptam volna, már vonszolt is felfelé a lépcsőn.

Egy forró fürdő után, mikor már egyedül voltam az ideiglenes szobámban, vettem csak észre, hogy Edward kabátja nálam maradt. Bebújtam a takaró alá, és fejemet az Edward illatú kabátba fúrtam. A több napos betegeskedés és a mai szó szerinti és képletes kirohanásom után olyan fáradt voltam, hogy azonnal elaludtam.

A terem hatalmas volt, mindenki táncolt és jól érezte magát. Az asztal, aminél ültem, a sarokban állt. Mellettem a barátaim beszélgettek – próbáltam odafigyelni arra, hogy mit mondanak, de mintha valami idegen nyelven beszéltek volna. Idegesített, hogy nem értem őket. Szólni akartam, hogy beszéljenek lassabban és hangosabban, de ahogy kinyitottam a számat, elhallgattak, és meredten figyeltek egy pontot a terem túlsó végében.

Arra fordítottam a pillantásomat, és rögtön el is felejtettem, hogy az előbb még dühös voltam. A táncoló tömeg kettényílt, és egy magas, barna hajú férfi sétált egyenesen felém. Olyan volt, mintha egy plakátról lépett volna le. Csak egy szó jutott eszembe abban a pillanatban: tökéletes!

Elkerekedtek a szemeim, ahogy megállt előttem. Nem szólt egy szót sem, csak kinyújtotta felém a kezét, én pedig ösztönösen az övébe fektettem az enyém. Felhúzott a székemről, és a táncparkett felé vezetett. Úgy éreztem, mintha megbabonáztak volna.

Egy keringő első ütemei hangzottak fel, nekem pedig átfutott az agyamon egy pillanatra, hogy mióta játszanak ilyen zenét egy szórakozóhelyen... Aztán, mikor elkezdtünk forogni, kiszállt minden értelmes gondolat a fejemből. Az ismeretlen tekintete fogva tartott.

Csak akkor tértem magamhoz, mikor a zene utolsó hangja is elhalt. Olyan volt, mintha mély álomból ébredtem volna. Megráztam a fejem. Mire felnéztem, nem láttam sehol sem a férfit. Mintha köddé vált volna. Izgatottan pillantottam körbe, és az iszonyattól éles sikoly hagyta el az ajkaim.

Mindenhol holttestek feküdtek. Szemük nyitva - bennük a rémület tükörképe. Az arcuk fehér, nyakukon félhold alakú seb, amiből még szivárgott a vér. El akartam futni, de a lábam földbe gyökerezett. Aztán megláttam őket…

A szüleim élettelen teste az egyik asztal mellett hevert. A mellkasomból zokogás tört elő, és a földre rogytam. A hideg kacaj, ami betöltötte a termet, megdermesztett. Mikor felnéztem, az idegen állt előttem pár lépésnyire, szemei vörösek voltak. Ahogy elmosolyodott, láttam, hogy a fogsora maszatos a vértől. A rémülettől elkerekedtek a szemeim, mikor észrevettem az öcsémet a karjaiban.

A szeme gonoszul megvillant, én pedig tudtam, hogy mit fog tenni – elveszi tőlem a családom utolsó tagját is. Próbáltam megmozdulni, de nem tudtam. Az egyetlen, amire képes voltam, az a sikoltozás volt.

- Ébredj! Ébresztő! – hallottam meg egy hangot. Hideg kezek ragadták meg a vállamat, és finoman, de határozottan megráztak. Kinyitottam a szemem, és sikoltást hallottam. Kellett egy kis idő, amíg felfogtam, hogy én sikoltozom. Ösztönösen öleltem meg az ágyamon ülő Edwardot, mint gyerekkoromban, mikor az édesanyám ébresztett fel egy-egy rémálomból. Reszketve bújtam hozzá, ujjaim görcsösen markolták meg a rajta lévő kék inget. Annyira szükségem volt most erre a közelségre, hogy az sem érdekelt, mikor a márványkemény test megfeszült az ölelésemben.

Halkan susogó hangot hallottam, és Edward ringatni kezdett – tényleg gyereknek éreztem magam hirtelen. Mikor a hangjától és a belőle áradó illattól megnyugodtam, és ellazultam a karjaiban, lassan eltolt magától.

- Jól vagy? – hallottam meg egy dallamos – de most aggodalommal teli – hangot az ajtó felől.

Először nem értettem, hogy Alice miért nem jön beljebb, de aztán megláttam mellette Jaspert. Ha egy vámpír képes a számukra normálisnak mondhatónál még jobban elsápadni, hát akkor Jasper most megtette. Az arca merev volt, a szemei fájdalmasan összeszűkültek, keze Alice-ét markolta.

- Rosszat álmodtam. Sajnálom. Te jól vagy? – Jasper feszülten bólintott – nem hittem neki. Az én mellkasomban is ott volt még az a szorító érzés, bár Edwardnak köszönhetően kezdett enyhülni. – Nyugodtan visszamehettek alud… vagyis… csinálni, amit eddig csináltatok – zavarodtam meg.

- Menjetek csak, majd én vigyázok rá! – szólalt meg Edward. Alice töprengő tekintettel nézett rá.

- Biztos, hogy ne maradjak én?

- Te csak vigyázz Jasperre – bólintott Edward, majd visszafordult felém.

Mire újra felnéztem, Alice-ék már eltűntek a küszöbről.

- Kérsz egy pohár vizet? – kérdezte Edward.

- Nem akarok egyedül maradni – vallottam be halk hangon.

Elmosolyodott – egy olyan mosollyal, amitől a szívverésem furcsa módon felgyorsult -, majd mire észbe kaptam volna, eltűnt és megjelent egy pohár vízzel.

- Hű! – nyögtem ki, mire a mosolya vigyorrá szélesedett. Tudtam, hogy a vámpírok gyorsak, de látni egészen más volt, mint tudni… - Köszönöm – vettem át a poharat, és belekortyoltam a hűvös vízbe. Jól esett.

- Elmeséled? – szólalt meg hirtelen Edward. – A rémálmodat… - tette hozzá, mikor látta az értetlenséget az arcomon. Megráztam a fejem. – Pedig lehet, hogy megkönnyebbülnél tőle… Hát jó! – sóhajtott fel, mikor ismét nemet intettem.

Hosszú percekig ültünk szótlanul az ágyon. Hogy ne legyek annyira zavarban, lassan kortyolgattam a vizemet – nem igazán segített, főleg, mikor rájöttem, hogy Edward kabátja még mindig ott fekszik mellettem, és valószínűleg látta, hogy alvás közben azt ölelgettem. Az agyam gyors pörgésbe kezdett, hogy rájöjjek, mivel is törhetném meg a csendet. Mikor az utolsó csepp víz is elfogyott, megköszörültem a torkomat. Edward a gondolataiból kizökkenve nézett fel rám – sok mindent megadtam volna azért, hogy tudjam, mi jár a fejében.

- Mi volt az a határ dolog? – tettem fel az első kérdést, ami az eszembe jutott.

- Ez egy hosszú történet – komorodott el az arca.

- Azt hiszem, ma éjszaka már úgysem fogok aludni… Szóval, ráérek – elhelyezkedtem kényelmesen az ágyban, mintha csak az esti mesét várnám. Edward mély lélegzetet vett.

- Hallottál már a quileute-ekről? – kérdezte. Felderült az arcom, mert végre volt valami, amiről tudtam már.

- Persze. A nagypapám törzse voltak.

- Mennyit mesélt neked róluk? – érdeklődött óvatosan Edward, mire rossz érzés fogott el. Megint egy titok…

- Egy keveset… Legfőképpen a rezervátumbeli emberekről mesélt történeteket. A dédnagypapámról, a barátairól. És elmondott néhány legendát.

- A nagypapád dédapja egyezséget kötött velünk. – Próbáltam magamban kiszámolni, hogy ennek mennyi ideje lehetett pontosan, és a szám tátva maradt.

- Jó öregek vagytok… - csúszott ki a számon. Edward felnevetett.

- Az apám megígérte, hogy nem bántunk egy embert sem, cserébe a rézbőrűek megtartják a titkot arról, hogy kik is vagyunk. Ezen kívül, megegyeztünk abban, hogy nem lépünk a területükre.

- Szóval, a határ a területük határát jelöli?

- Pontosan. Ha átlépsz rajta, és megtámad… valaki…

- Nem védhettél volna meg – fejeztem be a mondatot.

Megrázta a fejét, és a pillantása az enyémbe fúródott.

- Meg kellett volna szegnem az egyezséget – javított ki.

- Képes lettél volna… miattam…? – elakadt a lélegzetem. – Miért?

- Mert nem hagyhatom, hogy az Ő vére kihaljon – az aranysárga szemek tompán néztek rám egy hosszú pillanatig, majd elfordította a tekintetét a padló felé.

A kezem önkéntelenül nyúlt ki, hogy vigasztalóan megérintsem, de amint az ujjaimmal elértem, megrándult, és arrébbhúzódott. Tétován az ölembe ejtettem a kezem.

- Most mennem kell… - pattant fel hirtelen az ágyról anélkül, hogy újra rám nézett volna, majd felkapta a kabátját mellőlem. Elpirultam. – Beküldöm Esmét mindjárt.

- Nem szükséges… - suttogtam elhaló hangon. Nem tudtam, pontosan miért, de a sírás fojtogatott.

Pár pillanat múlva Esme mégiscsak megjelent. Hálás voltam Edwardnak, hogy nem vette komolyan a tiltakozásomat – semmi kedvem nem volt egyedül maradni. Esme az ágyamra ült, körbetekert a takarómmal, hogy ne zavarjon a bőre hőmérséklete, és az ölébe vont engem. Nem szólt egy szót sem, csak halkan dúdolgatott nekem.

Próbáltam tartani magam, de a könnyeim utat engedtek maguknak. Az álmom és a múltam képei a fejemben összevegyülve újra és újra felvillantak előttem. Nem voltam benne biztos, hogy valaha el tudom-e felejteni őket… Szét voltam esve, és nem láttam kiutat. Cullenék semmi nyomát nem találták a vámpírnak, aki üldözött, így nem volt más választásunk, mint kivárni, hogy újra rám találjon. Addig pedig ennek a háznak az önkéntes foglya voltam – valahányszor ez eszembe jutott, előtört belőlem a klausztrofóbia.

A lelkiismeret is szörnyen furdalt, mert nem mondhattam el a teljes igazságot Cullenéknak. Megérdemelték volna, hogy megtegyem. Tiszta szívvel befogadtak – kivéve Rosalie-t… –, én mégsem vagyok képes rá, hogy őszinte legyek hozzájuk.

- Haragszotok rám? – néztem fel nedves szemekkel Esmére.

- Miért haragudnánk? – mosolygott rám úgy, hogy hirtelen el is felejtettem, mi okuk lehetne rá.

- Amiért nem mondom el… azt… - motyogtam végül. – Nem akarok hazudni nektek, csak egyszerűen még nem megy… – Gyengéden megsimogatta az arcomat. Ez annyira anyai gesztus volt, hogy megint összeszorult a szívem.

- Tudom, milyen érzés, mikor elveszítesz valakit – fájdalom csillant a szemében. – Sokszor nehéz beszélni róla. Még hosszú idő után is… Bármi is az, amit eltitkolsz, majd elmondod, mikor eljön az ideje.

- Olyan jók vagytok – sóhajtottam fel hálásan. Keserűen felnevetett.

- Ezzel néhányan vitatkoznának…

- Mint például? – dörgöltem meg a szemeimet, miközben visszahelyeztem a fejem az ölébe. Simogatni kezdte a hajamat.

- Vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy amiatt, amik vagyunk, nem lehetünk jók. Hogy átkozottak vagyunk és nincs lelkünk.

- Akik így gondolják, nem ismernek titeket – jelentettem ki határozottan.

20 megjegyzés:

  1. Ezt a fejezetet is imádom :) Mindig elő tudsz állni valami meglepetéssel. Nagyon várom a folytatást!!! :D

    VálaszTörlés
  2. Basszus annyira kiváncsi vagyok, hogy mi az amit Bella nem akar elmondani! :D Meg, hogy mi lesz majd közte és Edward között! Még mindig nagyon jó vagy ;) Így tovább!!!!

    VálaszTörlés
  3. Csak egyet tudok érteni a többiekkel, tényleg nagyon jó írás. Azt viszont nem értem, miért nem publikálod merengőn is, tuti nagy sikere lenne, ezerszer jobban írsz, mint néhányan mások, akik egy nyúlfarknyi, kidolgozatlan fejezetre zsebelnek be több 10 kritikát - ezzel persze senkit nem akarok megbántani, de tény, hogy kevés ebben a fandomban az igényesen író személy. Csak így tovább! Üdv: Dorkuci

    VálaszTörlés
  4. Hát nagyon jó nagyon nagyon jó csak jöjjön valami jó is úgy fáj a szívem Edwardért meg Belláért is ha nem lenne az eredeti könyv akkor nagyon el lennék keseredve ,hogy így alakult a sorsuk de remélem adsz esélyt Isabellának és Edwardnak.
    De végül is az jó ,hogy ilyen mély érzéseket ki tudsz váltani az olvasóidból az azt jelenti remek író vagy

    VálaszTörlés
  5. Fenomenális! Tetszik ez a fejezet is! Remélem hamar folytatod mert szeretném megtudni hogy mi az amit Bella nem akar elmondani. Ugye a következő fejezetből kiderül??
    Grat! :D

    VálaszTörlés
  6. Nagyon nagyon tetszik a könyv. Tényleg nagyon jól meg van írva, és érdekes. Nagyon várom a következő részt. DE szerintem nem jöhet össze Edward és Izabella. Izabella Edward nagy szerelmének az unokája. Nem szerethetsz bele a szerelmed gyerekébe. Szerintem. De majd meglátjuk mi lesz.

    VálaszTörlés
  7. Mikor jön a következő fejezet??...türelmetlen vagyok...:):):)Már nagyon szeretném olvasni...Lécci, lécci

    VálaszTörlés
  8. Szia :) A múltkori részre is akartam írni, de nem engedett valamiért bejelentkezni. Szóval, ami a lényeg, továbbra is csodálkozom, hogy mennyire szépen írsz, hogy milyen jól eltalálod a karaktereket, mennyire jól kidolgozod az érzelemvilágukat, és a jellemvonásaikat. Kicsit hiányoltam a kis Edwardot :). Persze tudom, nem lehet minden fejezetben, ide nem is illett volna, de olyan meghatóan írsz róla, hogy alig várom, hogy újra szerepeljen. :D
    A titok nyilván kiderül majd, én nem sürgetlek, minél titokzatosabb, annál izgalmasabb, és annál tovább leköti az olvasót :). Edward hirtelen nagyon megváltozott, nekem kicsit talán túl gyorsan is. Az egyik percben még ellenséges volt, most pedig már érezhető, hogy kibontakozik benne egy erős érzelem Isabella iránt. Ez nem baj, csak furcsa, hogy ennyire hirtelen más lett. Nekem tetszett a mogorva viselkedése is. :)
    Hát az számomra is érdekes lesz, ha Edward összejön az exszerelme unokájával, de úgy vélem, ebben a történetben ez elkerülhetetlen, hiszen már most érződik az erős vonzalom kettejük között :) Én meg fogom bocsájtani, ha így alakul :P:P:P.
    Na és mert valamikor írtad (emlékeim szerint, remélem nem keverem a dogokat szokásomhoz híven), hogy negatív kritikát is vársz (nekem Edward változása lehetett volna lassabb, na de ezt már mondtam), az egyetlen, amibe bele tudnék kötni az az, hogy: Vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy az miatt, amik vagyunk, nem lehetünk jók. - az miatt... amiatt... :) az után mindig magánhangzónak kell következni. Hát ez minden, amibe bele tudnék kötni, pedig nagyon figyeltem ám, hogy bármit, akár tartalmi hibát is észrevegyek. De nem, nincs ilyen, vagy én nem vagyok elég figyelmes. Ez a történet kedves, szívhez szóló, izgalmas, és magával ragadó. Köszönöm, hogy megosztod velünk, mert még mindig élmény olvasni minden sorodat :)

    További szép napot: Audry

    UI: ÁÁÁÁ és elnézést mindenkitől, hogy megint csak családregényben tudtam nyilatkozni. Nem tudom miért van ez. Bocsánat :)

    VálaszTörlés
  9. Hát...nekem személy szerint nagyon tetszett Edward érzelmi hangulatváltozása...Szerintem nagyon jól és az eredeti sztori(k)ban megismert tulajdonságaihoz hűen adja vissza Ed belső "viharait", gyötrődéseit!!! SZENZÁCIÓS... Azért azt hozzá kell tennem Audry, hogy előtted is le a kalappal...Imádom a Te írásaidat is...
    Hűséges rajongótok vagyok...és leszek is!!!

    További jó munkát!

    VálaszTörlés
  10. Szió!

    Nemrég olvastam el mind a négy fejezetet és egyszerűen annyira izgalmas, hogy nem tudtam letenni! Hihetetlen jó, olvastam már twilightos fanficet de ez eddig messze a legjobb! Egyszerűen fantasztikus, izgalmas, fordulatos, változatos és emellet meg iszonyatosan szomorú. Annál a résznél amikor Edward ül Isabella ágyánál és azt ecseteli mennyire hiányzik neki Bella egyszerűen elsírtam magam. Gratulálok csak így tovább. Remélem minél hamarabb folytatod mert már annyira kíváncsi vagyok! És egyébként milyen hosszúra tervezed, mert remélem, hogy nagyon nagyon hosszúra mert imádom olvasni. Szóval sok sikert a továbbiakban.

    VálaszTörlés
  11. Megint csak köszi a sok hozzászólást! :)
    Angyal: Örülök, hogy meg tudlak lepni. :) A folytatás hamarosan jön. ;)
    Saccc: Türelem... A titkokra még várni kell egy kicsit. :) De remélem, hogy ettől csak még kíváncsibbak lesztek a folytatásra! :D
    Dorkuci: A Merengő volt az a honlap, ami kedvet adott anno a ficíráshoz pár éve. Nagyon szerettem, de mostanában, ahogy te is írtad, már sok nem minőségi írás is felkerülhet, és ezért a jó írások elsikkadnak közöttük. Valahogy... Hmmm... Nem tartom már olyan minőségű oldalnak, hogy fel akarjam tenni oda ezt a ficem is. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem a Merit, vagy hogy nincs a Merin egy csomó nagyon klassz írás, amit imádok, csak sajnos, egyre több az olvashatatlan mű. De persze, a már fent lévő HP-s írásaimat ott fogom folytatni, de a Múlt árnyait nem szeretném feltenni... Nekem tetszik a saját kis oldalam. :) Ez csak az enyém, és biztosan csak az kerül ide fel, ami az én értékítéletemnek megfelel. :) És ami remélem, a tiéteknek is megfelel. :)
    Kedves első névtelen: Igen, én is szomorú vagyok Edward és Bella miatt. De később majd múlik ez a szomorú hangulat, ne aggódj! :) És örülök, hogy tudok hatni az érzéseitekre! :) Köszönöm szépen! :)
    Mellee: Sajnos, a következő fejezetből még nem derül ki ez a titok... De remélem, hogy még van türelmed kivárni, és addig is élvezni fogod a fejezeteket. :)
    Kedves második névtelen: Szerintem, pont azért szerethet bele Isabellába, mert Bella unokája. Más nőbe nem lenne képes újra olyan mélyen beleszeretni. Isabella egy kicsit visszaadja neki Bellát, de mégis a különbözőségeiért és saját magáért is képes szeretni őt. Legalább is, én így érzem... De majd meglátjuk, hogy mit akarnak a szereplőim... Ők irányítják az ujjaimat a billentyűzeten. :D
    Jorand: A következő fejezet, ha minden jól megy, akkor ma este jön. Bocsi, hogy most tovább kellett várni rá, csak elég súlyos családi problémáim voltak. :-/
    Audry: Igen, más is említette, hogy elsőre nem küldte el neki a hsz-ét valamiért. :-/ Remélem, hogy többet nem lesz ilyen. :-/ De örülök, hogy most tudtál írni, és ne kérj bocsánatot a hosszú kritika miatt! :D Imádom a hosszú kritikákat! :D Szóval, ne fojts magadba semmit, nyugodtan írj családregényt! ;)
    A kicsi Edward nem sokára megint visszatér. :) Örülök, hogy szereted őt, mert én is. :)
    Igen, a titok előbb vagy utóbb ki fog derülni. Nem rajtam múlik, hogy mikor... :D Majd, ha Isabella átveszi az irányítást a kezeim fölött, és azt mondja, hogy most márpedig, akkor is elmondom. :D
    Én is szeretem a morcos Edwardot. :) Még visszatér majd párszor. :) Ahogy Jorand is írta, én is úgy érzem, hogy az eredeti könyvekben is gyakoriak Edward hangulatváltozásai (Bella is mondta, hogy már lassan agyrázkódást kap tőlük :D ), megvan az oka, hogy mikor miért morcos, és hogy mikor miért vált át kedvesebb viselkedésre. :) Ha valakit érdekel, akkor szóljon, és végigelemzem neki Edward összes mozzanatát, mert a fejemben az összes reakciójára megvan a magyarázat, csak hsz-ben hosszú lenne leírni az összeset. :D
    Igen, igen, várom a negatív kritikákat is. :) És igen, igazad van az "az miatt - amiatt"-ban. Ki fogom javítani, és köszönöm. :) Edward viselkedését pedig tényleg végigelemzem neked, ha érdekel. :) Hátha meg tudlak győzni, hogy mégis csak hiteles ez a gyors változás. :)
    Még egyszer nagyon köszönöm a hosszú kritikát! :)
    Anicica: Hű, nagyon köszönöm azt a sok szép jelzőt, amit írtál a ficemre. :) És külön jól esik, hogy sikerült kicsalnom a könnycseppeket a szemedből. Ez nagyon jól esik! :) Minimum olyan hosszúra tervezem a ficemet, mint Meyer regénye, de ha fennmarad az érdeklődés, és lesz még ihletem, akkor lehet, hogy több kötetet is képes leszek megírni. :D
    Nagyon köszönöm mindenkinek a dicsérő szavakat! Igazán jól esnek, és sok erőt adnak az íráshoz! :) Hálás vagyok értük! :)

    VálaszTörlés
  12. Félre értettetek kicsit Joranddal :). Edward hangulatváltozásait nagyon szeretem, pont ez az egyik oka annak, hogy elsőre beleszerettem az eredeti történetbe. Nem az a gondom, hogy váltogatja a hangulatait, ez ő, ő ilyen. Csak számomra nem derült ki az, hogy mitől lett ilyen hirtelen, minden átmenet nélkül kedves. Nah itt a gondom, nem ott, hogy váltogatja a hangulatát. Természetesen ha van magyarázat szívesen meghallgatom, mert nagyon érdekel. (naná, megesz a fene, hogy tudjam :D). Ha gondolod, akkor privátban felvehetnénk a kapcsolatot. Nem tudom innen elérhető e a címem, de ha nem, az oldalam fórumán a nevemre kattintva a privát mailemre küldi a levelet. :)
    Kedves Jorand, köszönöm szépen, amit írtál :) Azt hiszem, Spirit Bliss nevében is mondhatom, hogy ez az, ami miatt érdemes időt, és energiát szánni az írásra. :)

    Még annyit, hogy biztosra veszem, hogy meg tudsz győzni, engem nem nehéz :). És nem mondtam, hogy hiteltelen lenne ettől a dolog, csak számomra nem világos az oka :) Abszolút hitelesen írsz, kicsit asszem irigyellek is :P:P:P Na de majd a következő fejezetre hagyom az egód fényezését, biztosra veszem, hogy akkor is okot adsz majd rá, hogy ne feledkezzek meg róla :)

    További szép napot: Audry

    VálaszTörlés
  13. Hát, mivel Isabella szemszögéből írom a történetet, így nem tudom benne megmagyarázni, hogy Edward viselkedése miért változik. Az eredeti Twilightban is magyarázat nélkül hagyta Meyer Edward hangulatváltásait. Mondjuk, a Midnight Sunból megtudhatjuk őket. :D Legalább is, az első 12 fejiben... Remélem, befejezi egyszer... *sóhajt*
    De megírom majd neked is, meg mindenkinek, aki kérte, hogy Edward miért változtatja a hangulatait. :) Úgy remélem, érthetőbb lesz az egész. :)
    Igen, igen, az én nevemben is mondhatod, amit Jorandnak írtál. :) Az olvasók szeretete és támogatása nagyon sokat ad lelkileg. :)
    Megtisztel, hogy irigyelsz. :D Ezt bóknak veszem! :)
    Szép estét neked! :)

    VálaszTörlés
  14. én mindegyik részen sírtam, nem tudom miért, de amikor a múltról írsz, és Edward szenved, akkor mindig patakzik a könnyem...nagyon jó író vagy :) csak igy tovább, és én is várom hogy milyen kapcsolat alakul ki Edward és Bella között :) tényleg ő hány éves is? :D

    VálaszTörlés
  15. Én is így vagyok, mindenk egyes résznél sírok ha a múltról vagy Edward szenvedéséről van szó...
    Amúgy az egész nagyon nagyon nagyon jó!!!

    VálaszTörlés
  16. Ó, micsoda hiba volt, hogy februárban, amikor először hallottam a fic-edről, vagyis olvastam, nem álltam neki rögtön. Igaz, akkor teljesen beleástam magam a sagába, mert a 2-3-4 könyvet akkor olvastam, de ezt akkor is kár volt elszalasztani. Vagyis rossz kifejezés, bocsi, nem szalasztottam el, csak vártam vele. Igaz, így most lehet, hogy jobb, mert van mit olvasni azok után, hogy a sagának vége van :( :) És hű-ha-há-hú, ez fantasztikuus! Kész vagyok tőled, annyira, de annyira olyan a stílus, az érzés, és a vágy is mint a sagánál. Ez szuper, Steph most kapta meg 2009 az év írója címet, hát neked az év fanfiction-osa címe járna! EZ CSODÁS! Tényleg, annyira magával ragad, és áhh (L)
    Azt hittem a saga után nem fognak annyirA érdekelni más írások, de ez, a kivétel erősíti a szabályt! Ideültetsz minden nap a gép elé, hogy behozzam a lemaradásom, és beérjem a többieket, hogy izgalommal várhassam, hogy mi lesz a még meg nem írt fejezetekben, és újra átéljem, hogy milyen is várni valamire, ami igazán kikészít és megörjít! Köszönöm neked :) Imádom! (:

    VálaszTörlés
  17. ja, és alap, hogy "Hozzáadás a kedvencekhez... Ctrl+D" :)
    puszi,jóéjt ^^

    VálaszTörlés
  18. ViviBella: Ó, örülök, hogy hatással van rád, amit írok. :) Klassz. :) Köszönöm szépen! :)
    Isabella most 17 éves, mint Edward. :)

    Moll Rowan: Akkor még jobban örülök. :D Ha már két emberre így hatok, az még klasszabb. :D Köszönöm. :)

    Csk.: Hű, hát, nagyon örülök, hogy ennyire tetszik, és ha késve is, de elolvasod, és élvezed a fejezeteket. :D Sajnos, nincs az év legjobb ficírója díj, és valószínűleg nem is érdemelném meg, mert vagy még ezer másik zseniális ficíró van a világon, de köszönöm, ez jól esik. :) Pussz :)

    VálaszTörlés
  19. dorimusz vagyok (csak azért ha esetleg más oldalon "össze futnánk")....nagyon jó a sztori.....OMG.....és a hasonlóságok ami a "régi"Bellához köti....ohh...a tű, van lelkük neki vámpíroknak is.....nem vagy semmi cshaje.....csak így tovább

    VálaszTörlés
  20. Hát, igen. Amikor Edward szenved, valamiért én is sírok. Vagy nem is az, hogy sírok, inkább eltölt valami szomorúság, és csak úgy magától, minden különösebb indok nélkül folyik a könnyem, és érzem, amit Edward érezhet abban a helyzetben.. És szerintem ezen alapszik, hogy valaki milyen író. És te bizony nagyon jó vagy.:) Én személy szerint úgy érzem, hogy Isabellának és Edwardnak össze 'kell' jönniük.. Nem tudom.. Az én fejemben ez így kialakult.:D Mindenesetre kiváncsi vagyok, hogy te hogyan írtad meg.:) A titok meg.. Ha ennyi fejezeten át húzódik, valószínűleg jó kis cselekményt ad majd a folytatásnak.:D Nagyon nem tudok aludni, egyszerűen muszáj tovább olvasnom.:D Imádom az összes fejezetet. És van egy olyan érzésem, hogy ezután sem fogok csalódni.:D Sok sikert a továbbiakhoz, én meg sietek felzárkózni. Pusz: ewoO

    VálaszTörlés