.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2011. június 8., szerda

Gyógyító pilleszárnyak - 24. fejezet

Köszönöm szépen nektek azt a hatalmas türelmet és támogatást, amit az utóbbi hetekben, hónapokban kaptam tőletek! :) Remélem, hogy tetszeni fog a fejezet, és kárpótol titeket egy kicsit a várakozásért...
És ígértem híreket is nektek... A Könyvhét nagyon jó volt! Sikerült új emberekkel megismerkednem, régi barátokat és olvasókat viszontlátnom, egy csomó könyv között lehettem, ami külön élmény, szóval nagyon élveztem. :) A suli... Arról inkább ne beszéljünk. :D A lényeg, hogy nyár van, túl vagyok rajta, és csak következő félévben kell megint rá gondolnom. :P Az egészségem... Kértem időpontokat a különböző orvosokhoz, megyek holnap és pénteken is, de szerintem még pár hétig vissza-vissza kell járnom. Remélem, hamar túl leszek mindenen. :)

És még egy hír... Sikerült beszélnem Katona Ildikóval a Démoni érintést illetően. Azt mondta, hogy ha végeztünk a Kígyók sziszegésének javításával, akkor küldjem el a szerkesztőmnek a Démoni érintés kéziratát is. :) Ha ő úgy véli, hogy elég jó történet ahhoz, hogy kiadják, akkor elég valószínű, hogy meg fog jelenni. :) Majd meglátjuk... :) Az azt jelenti, hogy 2-3 hetem van, hogy megírjam az utolsó pár fejezetet a DÉ-hez, de ez már nem fog korlátozni a blogos frissítésekben. :)

Azt hiszem, ennyit szerettem volna... Még egyszer köszönök nektek mindent! :) Jó olvasást! :)



24. MEGVILÁGOSODÁS




A NAPPALIBAN VÁRAKOZTUNK, mintha valami családi gyűlés lenne. Edward legalább olyan zavartnak tűnt, mint én. Valahogy eszünkbe sem jutott, hogy Isis… Hogy ez lehetséges lenne… Hiszen, félig vámpír. Mikor a fiam és Alice reggel hazaértek a vadászatból, már ez a meglepetés fogadta őket. Meg akartuk vitatni a kérdést, de még nem álltunk készen rá. A gondolat, hogy az a pici lány már nem gyerek, még túl ijesztő volt számunkra.

Emmett persze viccesnek találta a dolgot. Nem csak azért, mert igyekezett mindenből mókát csinálni, hanem mert tényleg jó kedve volt. Rose végre enyhülni látszott. Legalább valami jó is történt velünk. Alice szintén nem zavartatta magát. Ha így történt, hát így történt. Miért kell ebből problémát csinálni? Jasper volt az egyetlen, aki szintén feszültnek tűnt, de ő is valószínűleg csak a mi – Edward és az én – érzéseinket vette át.

A betegünk, Dave a számítógépasztal előtt ült, és valami lövöldözős játékkal játszott. Miután Edward nagyon csúnyán nézett rá, immár puffogó és zenélő hangok nélkül. Isis képességének köszönhetően el tudtuk hitetni vele, hogy a furcsaságok – nem eszünk, nem alszunk, az ikrek pedig úgy nőnek, akár a bolondgomba -, teljesen természetes dolgok. Elég volt, megparancsolni neki, hogy ne vegye észre ezeket, és a problémánk meg volt oldva.

Edan az ablak előtt ácsorgott. Sokkal nyugodtabbnak tűnt, mint amilyennek én éreztem magam. Talán azért, mert önmagában is érzi a változásokat? Próbáltam egy kívülálló szemével vizsgálni, és megfeledkezni róla, hogy alig pár hónapja még csecsemőként tartottam a karjaimban. Egész magas lett és megizmosodott. Ha nem nagyapaként tekintek rá, már azt is mondhatnám, hogy megférfiasodott – már amennyire egy tinédzserfiú képes ilyesmire.

Mikor meghallottuk a lépcsők felől a lépteket, visszafojtott lélegzettel vártuk az érkezőket. Isis megtorpant a nappali ajtajában és majdnem az anyjának ütközött, mikor észrevette, hogy mind odabent várakozunk. Zavartan hajtotta le a fejét, mintha szégyenkeznie kéne amiatt, hogy nő lett.

A pár pillanatnyi kínos csend, mintha visszhangzott volna a fülemben. Fogalmam sem volt, mit kéne mondanom vagy tennem, és valószínűleg a többiek is pont ennyire bizonytalanok voltak.

- Ó, ugyan már! – Emmett vidám hangja kettéhasította a szoba levegőjét. – Még csak menstruálni kezdett. Majd akkor boruljatok ki, ha a szüzességét veszi el valaki! – vigyorodott el. A szobában tartózkodók egy emberként szisszentek fel. Edward olyan pillantással meredt Emmettre, mintha legalább is ő ajánlkozott volna a cselekedetre, amelyről beszélt, Isabella elsápadt, Isis pedig elpirulva emelte rám a tekintetét. Edward felé kapta a pillantását megfeledkezve a testvéréről, aztán felállt mellőlem a kanapéról.

- Én most megyek és… Megyek – jelentette ki, aztán átsietett a nappalin. Hallottam, ahogy feltépi a kijárati ajtót és lecsörtet a veranda lépcsőin. A gondolat, hogy egyszer Isist… Hogy valaki… hozzáér… Nem csodálkoztam azon, hogy ez a felvetés teljesen kiborította a fiamat, mert én is pánikot éreztem, valahányszor felderengett előttem a kép.

Emmett felpattant a helyéről, aztán Isis mellé sétált és megütögette a vállát.

- Gratulálok, kishölgy! – sétált el mellette magában kacarászva.

- Igaza van Emmettnek, ez végül is jó dolog… - mosolyodott el Alice, aztán Jaspert magával rángatva az „ünnepelthez” táncikált, és két puszit nyomott az arcára. – Na, adj neki te is! – lökte oldalba a párját, mikor látta rajta a tétovázást. Jasper lassú mozdulatokkal lehajolt, és teljesítette a parancsot. Miután felmentek az emeletre, Rose megköszörülte a torkát, aztán mély levegőt vett.

- Gratulálok! – közölte nem túl lelkesen. Tartottam tőle, hogy az új hír megint visszarántja a depresszióba. Szerette Isist, de ösztönösen irigykedett mindenkire, aki megkapta azt az ajándékot, amitől én megfosztottam. Bűnbánóan hajtottam le a fejemet, miközben igyekeztem kitalálni, nekem mit is kéne mondanom.

- Ekkora felhajtást egy kis havibaj miatt – horkant fel a sarokban Dave hitetlenkedve, aztán visszafordult a számítógéphez. Ő nem érthette, hogy számunkra ez ezerszer nagyobb dolog, mint egy átlagos ember számára. Isis így esélyt kapott, hogy átélhesse a világ egyik legnagyobb csodáját, az anyaságot. Persze, majd csak úgy száz év múlva… Amikor megtalálja az Igazit.

Kelletlenül döbbentem rá, hogy én jövök, de még mindig fogalmam sem volt, mik lennének a helyes szavak. Annyira kusza volt minden, hogy automatikusan előjött belőlem az orvos megmentve a kellemetlen helyzettől.

- Én… Megvizsgálnálak majd, hogy tudjuk, minden… normálisan működik-e… - nyeltem nagyot.

Annyi beteggel beszélgettem már hasonlókról a kórházban, és még sosem éreztem magam zavarban. Általában inkább a nők vörösödtek el, amiért velem kell megtárgyalniuk a legintimebb gondjaikat. Most viszont biztos voltam benne, hogy ha vér folyna az ereimben, az arcom már rég felforrósodott volna a pírtól. Az unokámra nőként gondolni, igazán furcsa volt. Persze, tisztában voltam azzal, hogy egyszer felnő majd, de ez most egy valós határ volt, amit átlépett. Többé nem kezelhetjük gyerekként, mert már biológiai szempontból nem az.

- Igen, az jó lenne – bólintott rá Isabella.

- Nem! – Isis felcsattanó hangja meglepetten rántotta össze az izmaimat. Hevesen rázta a fejét, miközben az ajkait összepréselte.

- Muszáj tudnunk, hogy minden rendben – hajolt le hozzá Isabella, hogy meggyőzze.

- Inkább apa vizsgáljon meg – nyíltak tágra a könyörgéstől a barna szemek. Kellemetlen érzés szállta meg a gyomromat. Isis nem bízik bennem? Nem mintha nekem nem lett volna bizarr egy ilyen vizsgálat, de számára az apjával is ugyanolyan kínos lenne, mint velem. Ha nem kínosabb. Mégis Edwardot akarja.

- Biztosan ezt szeretnéd? Carlisle nagyon jó orvos és…

- Apa is az! – védte meg. – Kérlek, őt akarom! – Isabella bocsánatkérően pillantott rám, aztán mély lélegzetet vett.

- Rendben, majd beszélek apáddal – egyezett bele. A torkom összeszorult a visszautasítástól. Azt hittem, hogy az előző esti beszélgetésünk után Isisszel megint közelebb kerültünk egymáshoz, de úgy tűnt, tévedtem.

- Ha ezt szeretnéd… - biccentettem, aztán el akartam sétálni mellettük.

Nem állt szándékomban lelkifurdalást okozni Isisznek a döntése miatt, épp ezért egyedül akartam maradni a gondolataimmal. Mostanában mintha egy nyitott könyv lettem volna. Annyi mindenre kellett koncentrálnom – a kórházra, Isisre, Vaniára, hogy ne akarjak meghalni minden percben -, hogy arra már nem jutott elég erőm, hogy leplezzem a bennem dúló viharokat.

- Várj! – Isis apró ujjai a csuklómra fonódtak. Felnézett az anyára, mintha néma kérést intézne felé, és csak azután kezdett újra beszélni, hogy Isabella átsétált a konyhába. – Feljönnél velem a szobámba? – kérdezte hátrapillantva a testvérére és Dave-re.

- Persze – egyeztem bele.

Ahogy elengedte a kezemet és ellépett mellettem a nyitott ablakon át bekukkantó szél meglibbentette a haját. Az illata ismerős volt, mégis más. Mintha a nővé válásával valami alapvetően megváltozott volna benne. Mélyen beszívtam az új esszenciát, és hirtelen izgatottság lett úrrá rajtam. Nem értettem az okát, mégis ott pezsgett a gyomrom mélyén, felmelegítette a bőrömet és elakadt tőle a lélegzetem egy pillanatra.

- Car… Nagypapa, nem jössz? – Csak most döbbentem rá, hogy megtorpantam és még mindig a lépcső aljában állok és megbabonázva bámulom őt. A rettenet úgy tört rám, akár egy váratlan villámcsapás. Elemi erővel hasított keresztül rajtam. Megvilágosítva mindent, amit talán eddig is tudtam, csak nem akartam elhinni és beismerni még magamnak sem. Az arca, a tekintete, az ajkai, a haja, az alakja… Ez nem lehet! Én nem érezhetek ilyesmit… Én nem…

- Elhalaszthatnánk? – kérdeztem, de anélkül fordítottam neki hátat és siettem el, hogy megvártam volna a választ. Zihálva rontottam ki az ajtón, és a hajamba túrva indultam el az orrom után.

- Carlisle? – riadtan kaptam Edward felé a fejemet, aztán rohanni kezdtem. Gyorsabban, mint valaha. Ki La Push-ból, ki az erdőből, ki a világból. Nem tudhatja meg! Nem olvashatja ki ezt a szörnyűséget a gondolataimból!

Csak a hegyek lábánál torpantam meg. A levegőt kapkodva dőltem neki a sziklafalnak, pedig a futás egyáltalán nem fárasztott ki.

- Nagypapa, milyen a szerelem? – Isis az ölemben ült. Eddig a mesekönyvet figyelte, amiből felolvastam neki, de most a csokoládétekintet rám szegeződött. Elkaptam Esme pillantását a kanapéról – ő éppen Edyt etette Edan segítségével.

- A szerelem? – kérdeztem vissza úgy, mintha nem hallottam volna jól. Esme kuncogva hajtotta le a fejét és a bébiételes üveg aljáról megpróbálta kikaparni az utolsó falatokat.

- Igen, amit a szőke herceg érzett a szép királylány iránt… Vagy, amit te érzel a nagyi iránt… Milyen érzés? – kíváncsiskodott tovább. Már épp összeszedtem magam, hogy feleljek, mikor mind az ablak felé kaptuk a pillantásunkat.

- Megjött apa! – ragyogott fel az öröm Isis arcán. Izgatottan kéretőzött le a karjaim közül a padlóra, és tipegve indult meg az ajtó felé. Edan is követte. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, mire a szeretett nő kacaja betöltötte a nappalit. A mellkasomat azonnal forróság öntötte el. Bár szavakba önteni nehéz volt, pontosan tudtam, milyen is igazán szeretni valakit.

Ez valami más. Másnak kell lennie. Kötődés, rokoni szeretet, elmebetegség, ösztönös reakció, bármi… Egyszerűen csak volt valami az illatában, amire reagáltam. Mint mikor egy egyáltalán nem vonzó nő parfümje mesterséges hatást vált ki. Nem… szerethetem.

Persze, nem tudnék élni nélküle. Ő a mindenem. Az a valaki, aki a gondolataimban van minden egyes percben. Izgatottá tesz és megnyugtat. Alig várom, hogy a közelében lehessek. Szeretem, ahogy rám néz, ahogy megérint, ahogy beszél hozzám. Ó, édes istenem!

A szikla hangos reccsenéssel repedt meg az öklöm alatt.

Isis az unokám. Még gyerek. Persze, az én időmben, mikor még ember voltam, már akár feleségül is vehettem volna. Felnőtt nőnek számított. De itt és most… Csak egy kislány. Ártatlan, tiszta lelkű, szeretettel teli… Aki bízik bennem. Bízik a nagyapjában.

- Carlisle… - Megmerevedtek az izmaim és a tüdőm görcsösen rándult össze bent tartva a levegőt.

- Menj innen! – szóltam hátra Edwardnak anélkül, hogy megfordultam volna. – Menj, kérlek! – A halántékomra szorítottam a tenyeremet, mintha a kiszökő képeket visszatuszkolhatnám.

- Nem mehetek, te is tudod. – Lehunytam egy pillanatra a szemem, és mély lélegzetet vettem. Igaza van, vállalnom kell a következményeket. Ha már elkövettem létezésem legnagyobb bűnét, legalább most legyek férfi!

- Tudom… - feleltem halk hangon. Lassan megfordultam, de képtelen voltam Edward arcára nézni. Csak a cipőjét bámultam, ami kissé poros volt. – Tedd, amit tenned kell, nem fogok védekezni – tártam szét a karomat megadóan. Pár pillanatig csend volt, amitől csak még feszültebb lettem. Csak legyünk túl rajta minél előbb.

- Carlisle én nem foglak bántani. – Edward hangja meghökkentnek tűnt, engem viszont a válasza döbbentett meg. Persze a fiam volt, jó lélek, ezért abban biztos voltam, hogy nem lenne képes elpusztítani, de egy jobbegyenest megérdemeltem volna. Annál még többet is. Talán jól is esne, mert a büntetés megtisztítana. Apám is mindig ezt mondta, mikor egy-egy csíny után ellátta a bajomat.

- Elmegyek – jutottam elhatározásra.

- Tessék?

- Nem kell aggódnod miattam. Többé nem megyek a közelébe, nem is beszélek vele. Egyszerűen csak elmegyek… valahová… - nem mondtam ki a tervemet. A fiam így is, úgy is tisztában volt vele. – Már felnőtt, már nincs szüksége rám. El fog felejteni és… Ti is rendben lesztek. Én úgyis ezt terveztem, csak nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar… - próbáltam megmagyarázni. Halálra rettenve néztem fel végül Edwardra. Nem attól féltem, amit tenni készülök. A halál maga lesz a megváltás számomra. A saját érzéseim ijesztettek meg és a gondolat, hogy többé nem láthatom őt.

- Ugye, ezt nem gondolod komolyan? – Edward nagyra kerekedett szemekkel meredt rám.

- Így lesz a legjobb mindenkinek. – Az eddig döbbent vonások hirtelen megkeményedtek. Edward előrébb lépett és a testtartásából ítélve úgy hittem, most mégis megkapom azt a pofont, amit már rég kiérdemeltem.

- Mindenkinek? Ki az a mindenki? Te? – vicsorgott rám. Még sosem hallottam így beszélni velem. Persze, volt már rá példa, hogy vitáztunk, de mindig éreztem az apának szóló tiszteletet. Most viszont egyenrangú felek voltunk.

- Edward, hallgass meg… - kezdtem bele egy fáradt sóhajjal.

- Nem! Most te hallgatsz meg engem! – csattant fel, aztán elkezdett fel-alá masírozni előttem. – Tudom, hogy min mész át. Persze, nem teljesen, de nagyjából. És sajnállak! Igazán! Az, ami Esmével történt… - akadt el a hangja. A fájdalomtól egy pillanatra teljesen lebénultam és újult erővel tört rám a lelkiismeret-furdalás. Újra és újra elárulom őt. Először a testem, aztán pedig… - Igyekszünk óvni téged, vigyázni, hogy minél kevésbé fájjon. Figyelünk minden pillanatban, hátha megint összeomlasz, és melletted kell lennünk. Mert szeretünk téged – állt meg előttem. – Pont ezért, ha nem lennél velünk, az szörnyű lyukat okoznak mindannyiunkban. Főleg Isisben.

- El fog felejteni – szóltam közbe. Edward kétségbeesett nevetést hallatott.

- Ha tényleg ezt hiszed, ostoba vagy – jelentette ki.

Bár tudtam, hogy nem gondolja komolyan, mégis fájtak a szavai. Önzőségnek tűnt, de jó érzéssel töltött el, hogy a családom tagjai felnéznek rám, és igazi családfőként követnek. Mikor egyedül voltam, utazgatással és tanulással próbáltam lekötni magam, de nem ment. Aztán jött az orvoslás. Szerettem segíteni másokon, de valami akkor is hiányzott. Akkor kezdtem kiteljesedni, mikor Edward a fiam lett, és a családom létrejöttével váltam tényleg teljessé. A Férj, az Apa, a Vezető. Ez voltam én. Ez határozott meg. Mostanra viszont megint semmi sem maradt…

Elvesztettem a nőt, akinek a férje voltam. A gyermekeim bizalma irányomban teljesen megrendült. Az pedig, hogy példakép legyek a körülöttem lévők számára, mostanra elképzelhetetlennek tűnt. Elveszítettem önmagamat.

- Isisnek szüksége van rád. Most és mindig. És tudod mit? – fúrta a tekintetét az enyémbe. – Az apám vagy, szeretlek téged. De ezerszer inkább te szenvedj, mint a kislányom.

- Igazad van – nyeltem vissza a torkomba felgyülemlő keserűséget. – Teljesen igazad van. De nem tudom, képes leszek-e rá… Visszamenni, miközben tudom, hogy… Edward, én… - összeszorítottam a szemhéjamat, és egyszerűen képtelen voltam kimondani.

- Szerelmes vagy Isisbe.

- Ne! – emeltem magam elé védekezően a kezemet. Így kimondva olyan szörnyűségnek tűnt. Mintha máris meggyaláztam volna, pedig még csak eszembe sem jutna ilyesmi. Képtelen lennék bemocskolni őt, akármit is érzek.

- Tudod, a gondolattól is rosszul vagyok – préselte ki Edward a fogai közül a szavakat. A szégyentől, ha ember lettem volna, biztosan térdre rogyok, de ezek az átkozott vámpírlábak biztosan tartottak. – Bárki is érezne ilyesmit a lányom iránt, rosszul lennék. Az, hogy egyszer majd… - mély levegőt vett, mintha ő sem tudna kiejteni bizonyos szavakat. Vagy fél percig csend volt, aztán Edward összeszedte magát.

- Mindig arra tanítottál minket, hogy harcoljunk. Nem egymással, nem másokkal, hanem önmagunkkal. Elhittük neked, hogy képesek vagyunk rá, és nézd meg, még mindig együtt vagyunk. Még mindig emberiek vagyunk – tárta szét a karját. – Ha mi képesek voltunk legyőzni a bennünk élő vágyakat, te miért ne tudnád? – Villant meg a tekintete egyszerre könyörgően és parancsolóan. – Nem érdekel, ha nehéz lesz, az sem, hogyha fáj. Együttérzek veled ezek miatt, és hidd el, én is szenvedek a gondolattól, hogy… De nekem csak az számít, hogy Isis boldog legyen. Akkor is, ha te és én is szenvedünk. Semmi más, érted? – szorultak ökölbe a kezei. Megköszörülte a torkát, aztán hátrébb lépett.

- Most hazamegyek, te pedig összeszeded magad. Este várunk otthon – jelentette ki ellentmondást nem tűrően.

- És ha nem megyek? – A kérdés halkan csusszant elő a számból.

- Akkor nem az vagy, akinek ennyi időn át hittelek. – Lassan bólintottam, aztán lehajtott fejjel vártam, hogy magamra maradjak. Az érintés a vállamon meglepett, ahogyan az utána következő ölelés is. Egy pillanatra ledermedtem, aztán a kezem Edward hátára csúszott. – Kérlek, apa, ne hagyj cserben! – suttogta alig hallhatóan, de az én fülembe eljutott a kérés.

Ahogy hirtelen eleresztett és rohanni kezdett, iszonyatos erővel tört rám a magány és elkeseredettség érzése. Most, hogy rájöttem, mit is érzek, lehetetlenségnek tűnt úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Hogyan legyek így Isis közelében? Hogyan beszéljek vele? Hogyan öleljem vissza, ha nagyapai közelségre vágyik?

Egy ember talán képes lenne kiirtani magából a tiltott érzelmeket, de mi mások vagyunk. Ha egyszer igazán megszeretünk valakit, az örökre a szívünkben marad. Biztos voltam benne, hogy Esme mindig a szívem lakója lesz, ahogyan abban is, hogy bár Edward a létezésénél is jobban szereti Isabellát, Bella emléke benne él kitörölhetetlenül. Isis pedig… A részemmé vált. Hogyan vághatnám ki a lelkem egy részét?

Két választásom volt. Az egyik a halál. Ezáltal fájdalmat okoznék mindenkinek, akit szeretek, de a saját terheim elmúlnának – vagy így, vagy úgy. Lerombolnék mindent, amit az évtizedek alatt tanítottam a fiaimnak és lányaimnak, ám az engem emésztő fájdalom megszűnne.

Tisztán láttam magam előtt Edward csalódott arcát. Bízik bennem. Még azok után is, hogy tudja, mit érzek a lánya iránt. Nem értem, hogy lehetséges ez, miért nem gyűlöl úgy, ahogyan én magamat, de ez is csak azt bizonyítja számomra, hogy sokkal jobb ember, mint én. Egész létezésünk alatt próbált felérni hozzám, küzdött, hogy megfeleljen az apai elvárásoknak, és közben észre sem vette, hogy már rég túlnőtt rajtam erkölcsileg. Hiába ölt embert, én pedig hiába nem, mégis fölöttem állt.

A másik lehetőséget az jelentette, hogy fogom magam és hazamegyek. Maszkot öltve élem tovább az életemet, mert ami után vágyakozom, az egyszerűen lehetetlen. Igaz, Isis előbb vagy utóbb fel fog nőni és nem a vérszerinti unokám, ő mégis a nagyapjaként szeret. Sem most, sem később nem zúdíthatom a nyakába, hogy… Amit valójában érzek – javítottam ki magam. Még gondolni sem akartam arra a szóra.

Valaki mindenképpen szenvedni fog, a kérdés csak az, hogy a szeretteim vagy én.

A döntés igazából nem volt kérdéses. Ahogy Edward kimondta, mit vár el tőlem, azonnal tudtam, melyik a helyes út, csak rálépni volt nehéz. Képtelen lennék elviselni a tudatot, hogy a családomnak – legfőképpen Isisnek és Edwardnak – fájdalmat és csalódást okozok. Ők nem érdemelik meg a gyötrelmet, én viszont igen. Miért ők cipeljék az én keresztem terhét?

Sóhajtva löktem el magam a sziklától. Képes leszek rá! Valahányszor úgy érzem majd, nem bírom tovább, Edward és Isis lesz az, akire gondolok. Értük megéri. Én leszek a világ legjobb nagyapja. Megadok az unokámnak mindent, amire csak vágyik vagy szüksége van. Mellette leszek, mikor megismerkedik valakivel, mikor elmondja, hogy beleszeretett, mikor hozzámegy és gyereket szül neki. Ott fogok állni mellette egy boldog mosollyal az arcomon, akkor is, ha belül belehalok.

Mikor beléptem a házunk ajtaján, az emeletről hallottam Edward halk, megkönnyebbült sóhaját. Hazajöttem, legalább emiatt nem kellett csalatkoznia bennem, ha már más szempontból elárultam őt.

Tisztában voltam vele, hogy az első utam a gyerekszobába kell vezessen. Bele egyből a mélyvízbe. Érezni azonnal a kínt, hogy később el tudjam viselni a folyamatos szenvedést. Ez is pont olyan lesz, mint a torkom lángjait lecsillapítani. Egy ideig majd beleőrül az ember, aztán szép lassan egyre könnyebb és könnyebb lesz majd. Végül pedig el tudom zárni az agyam és a szívem egy hátsó zugába, és csak néhanapján fog a felszínre törni, mikor megkapom az élet természetes sebeit Isistől.

Mély levegőt vettem, mielőtt kopogtattam volna az ajtón. Edan tárta ki, ami hirtelen meglepett. Bár hallottam a szívverését, a mozgolódását, mégis valahogy megfeledkeztem arról, hogy ő is odabent van. Csak Isisre koncentráltam.

- Beszélhetnék a húgoddal? – érdeklődtem, mire Isis is megjelent mellette. A látványa összezavart. Mintha két filmet egymásra vetítettek volna összemosva ezzel a képet. Az egyik egy kislány vonásait mutatta, a másik viszont egy felnőtt nőét. – Bemehetek? – érdeklődtem most már tőle magamra kényszerítve a nyugalom álarcát.

- Inkább menjünk ki a kisházba – tanácsolta. Tiltakozni akartam, de mielőtt megtehettem volna, elindult az ablak felé. Ahogy a párkányra mászott és elrugaszkodott tőle, egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Átsiettem a szobán és kicsit aggódva pillantottam ki a kertbe, de Isis már a faház ablakán kihajolva integetett nekem, hogy menjek. Körbepillantottam, hogy nem lát-e valaki, aztán követtem őt.

- Nem kéne így átugrálnod, mi van, ha észreveszi valaki? – feddtem meg. Leült a földön lévő párnakupacra, és az egyiket a hasához szorítva megölelte. Máskor ezt csak egy egyszerű mozdulatként értelmeztem volna, de most attól tartottam, hogy esetleg női fájdalmai lehetnek. A gondolat, hogy valamitől rossz neki, számomra is rossz volt. Legszívesebben mindentől megóvtam volna. Még az olyan apróságoktól is, mint egy menstruációs görcs.

- Te is átugrottál – nézett rám cinkos tekintettel, mintha valami közös csínyt követtünk volna el. Zavartan megköszörültem a torkomat.

- Az más. Én figyelek.

- Én is – vonta meg a vállát, aztán a rosszallást látva rajtam felszusszantott. – Oké, többé nem ugrálok át.

- Helyes – mosolyodtam el.

- Akkor… Beszélünk? – emelkedett rám a sötét szempár. Megdörzsöltem a halántékomat, mintha a fejem fájna, aztán bólintottam.

- Beszélünk.

21 megjegyzés:

  1. Szia
    nah ne hogy itt hagyod abba:( ezt nem hiszem el:) végülis a sejtelmem valóra vált:)
    nagyon jó volt:) hamar kövit
    puszy
    Kitty

    VálaszTörlés
  2. Ez a rész... Fuh, azta..nahát... Nem találom a rendes szavakat, lehet, hogy várnom kéne, míg leülepedik az élmény, DE...
    A folytatás előtti szünetet mostantól így definiálom: Vihar előtti csend.
    Elképesztő ugrás volt ez, bár már lehetett számítani erre a fordulatra Carlisle szívében, mégis, kíváncsi voltam, hogy mi lesz az a momentum, amikor kattan benne a felismerés. :)
    Mikor az előző részt olvastam, és már lehetett sejteni, hogy itt menzeszről lesz szó, azt nem gondoltam el, hogy ezáltal az illata is megváltozik Carlisle számára és így...
    Az, hogy baj esetén elhagyják a házat és a családot, tipikus Cullen-húzás. :) Szerencse, hogy mattot kapott Carlisle, és nyomós oka van a maradásra, amiért ő még egyszer egyébként hálás lesz.. :)
    Édes pikantériája az új résznek: Nemcsak Isis fejlődik... EDAN!!!!!! Vigyorgok, levegő után kapok, nekem ő a kedvenc karakterem, és felvillanyoz a gondolat, hogy komolyodik (na nem mintha eddig nem lett volna az), erősödik, férfiasodik... :)
    Szegény Edward, nagyon nagyon nehéz lehet neki ez a helyzet, bár kellemes csalódás számomra, hogy nem bántja Carlisle-t, sőt, maradásra bírja.
    Kíváncsi leszek, hogy Isabella hogy reagálja le a dolgot, ha Edward elmeséli neki, vagy magától rájön...

    ...DE ILYEN FÜGGŐVÉGET?! :) De nem is baj, hogy még a beszélgetés elején elvágtad a történetet, mert ha elkezded a következő részt, jóó sok sorban kifejtheted a kínos diskurzust :):) (Legalábbis Carlisle-nak biztosan az lesz).

    Dave... Szerintem ő lesz az a szereplő, aki olyan bonyodalmat visz a Carlisle-Isis kapcsolatba, ami csak előrébb viszi majd később az eseményeket, és megold egy nagyszabásúbb problémát.

    A legfontosabbat el se mondtam...
    IMÁDTAM A FEJEZETET, MEGÉRTE VÁRNI RÁ! :)

    Millió puszi :)
    Viki

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Úristen!!! Ne már...én ezt igazán nem akartam!!
    Mi lesz így Vaniaval??Vele mit teszel? Carlisle ígyis úgyis csalódást okoz..akkor nem mindegy ,hogy kinek? Tudom család meg minden..de Edward..ő megtehette?Megfutamodhatott, Carlisle nem??!! Wáááá...nah ha kiordítoztam magam..egyszerűen fantasztikus lett!! Minden szavát ittam és a végén csak azt járt a fejemben,hogy :MÉG,MÉG és MÉG!!
    De ez a függővég? Jó nem lett olyan durva de akkor is!! Jól megoldottad!!
    Edward miért nem ítéli el Carlislet? Hisz ha azt vesszük télleg Isis nagyapja..és jó a korkülönbség nem számít,de akkor is!! Férfi logika!!
    És Isabellára én is kiváncsi leszek!! Szerintem ő nem fogja ilyen simán átugorni a dolgokat!
    És lécci a kövibe tégy Vanias részt is!!
    Puszyy!! Csúcs lett!!(L)

    VálaszTörlés
  5. Most mit írjak?
    Röhögtem kábé addig, amíg Carlisle meg nem torpant. Aztán a jeges félelem vette át a jókedv helyét. Azt mondogattam magamban, hogy a végén úgyis nekem lesz igazam (:D) és ez segített. Az, hogy tényszerűen közöltél valamit elbizonytalanított, igaz A múlt árnyainál is így volt...
    Na, de most itt abbahagyni... Nem szégyenled magad? :D

    VálaszTörlés
  6. Szia Spirit!
    Magasságokból a mélységbe! Edward! Szegény apának micsoda traumákat kell kiállnia. Pici lányából érett nő lett és mindjárt a szüzességét is elakarják venni. Emmett beszólása katartikus röhögést válltott ki beőlem. Miközben Edward szembesül lánya gondolatával, kivel is képzeli el az eseményt. Mindenki hozta a maga formáját, Dave, bunkó de nagyon. Carlisle viszont nem találta a sajátját. Most akkor ki is ő valójában? Nem találja a megnyugtató nagypapát, hát előveszi az orvost. Sajnos nem sok sikerrel. Isis elutasítja. Hogy is képzeli Carlisle, hogy ő fogja megvizsgálni, hiszen már a múltkor is el lett utasítva.
    Éééés megtörtént! Carlisle-nek leesett mit is érez Isis iránt. Akinek a gondolataiban már nem nagypapaként szerepel. Úgy kezdi, hogy Car...és lett belőle nagypapa. Itt érkeztünk el a mélységbe. Mig az elején röhögtem, itt enyhén szólva bepárásodott a szemem. Egy szerelmet eltitkolni, úgy ,hogy nap mint nap ott vagy vele! Nem, Carlisle nem tudja mire válalkozott. Megint Edward! Még jó, hogy vámpír. Ekkora traumát ember nem bírna kiállni. Ismeri, tudja mit érez Isis Carlisle iránt. Most már azt is tudja mit érez Carlisle Isis itánt, de nem mondhatja el senkinek. Mind a kettőt szereti, Isis a lánya, Carlisle pedig az az ember akire felnéz és tisztel. Carlile-nak nincs választási lehetősége haza kell mennie.
    "Én leszek a világ legjobb nagyapja. Megadok az unokámnak mindent, amire csak vágyik vagy szüksége van. Mellette leszek, mikor megismerkedik valakivel, mikor elmondja, hogy beleszeretett, mikor hozzámegy és gyereket szül neki. Ott fogok állni mellette egy boldog mosollyal az arcomon, akkor is, ha belül belehalok. "
    Ha ez így lesz hát én is belehalok. Az esküvőn boldog mosollyal állt, de én nem ilyen boldog mosolyt akarok.
    Idő, idő, idő! Kicsit még nőni kell Isisnek, és akkor már lehet boldog mosoly!
    KÖSZI:zsuzsa

    VálaszTörlés
  7. Imádlak, Spirit!

    Örülök, hogy újra itt vagy nekünk! A fejezetet nem is tárgyalom ki, úgy tökéletes ahogy van, pont erre számítottam, ami történt! Egy hihetetlenül fantasztikus író vagy PONT!

    Most pedig Vikinek és Petrucy-nak egy férfi szemszögből jövő magyarázat, ami nem a féltő apa magyarázata, hanem a szerelmét egykoron önnön ostobasága miatt elvesztő férfié!

    Edward pontosan tudja milyen kín elveszíteni mindörökre a szerelmét, ő már egyszer átélte azt, amit Carlisle Esme elvesztésekor, csak akkor neki még annyiból "jobb" volt, hogy a hibája miatt(Bella egy "teljes", emberi életet élt le Jacob mellett) beteljesült, amit eredetileg tervezett. Ezért lehetett képes túlélni azt, amikor Bella végül is meghalt, de neki is az örökkévalóságig!!!! égeti az elméjét a kín, amit Bella elvesztése okozott, amit csak az enyhít, hogy Isa csaknem a hasonmása Bellának. Ez azonban semmi ahhoz képest, amit Carlisle-nak kéne elviselni, ha még egyszer el kéne veszítenie azt, amit a vámpírok csak egyszer képesek elveszíteni, mert bekattannak tőle(szerelem). Ne feledjétek, hogy Edward pontosan tudja, hogy Carlisle mire gondol, mit érez! Azt a kínt, amit a szerelem újbóli elvesztése jelentene a számára, talán a legrosszabb ellenségének sem kívánná...

    Meg van még egy dolog! Edward belelát Isis fejébe is, ez is egy tétel az egyenletben, amiről Isisen kívül csak ő tudhat. Mi van akkor, hogyha, ahogyan Edan inkább alakváltó, mint vámpír, Isis a szerelemben és az érzelmekben inkább vámpír, mint ember/alakváltó? Mi van, ha Isis máris mindörökre egy vámpír módjára szerelmes Carlisle-ba(kitörölt csókjelenet a kis házban!!!) Én, ha a lányom boldogsága és egy másik lény(szándékosan nem embert írok!)szenvedése között kellene választanom egyetlen nanosecundumig sem gondolkodnék a döntésen, hogy mit tegyek, legyen bárki is, akinek szenvednie kell. A lányaim boldogságát választanám a saját életem árán is!

    Nekem a történet kezdete óta ezek a dolgok forrtak a fejemben, de nem akartam lelőni addig, míg Spirit el nem döntötte(szerintem, az első perctől tudta, hogy ez lesz), hogy Carlisle is szerelmes Isisbe.

    Befejezem, mert egy egész fejezet lesz már belőlem.

    Most pedig lehet nekem ugrani!

    ui.: Spirit! Ha bármi olyan van a hozzászólásomban, ami zavarja a történeted további folyását, töröld ki a megjegyzésem! Nem akarok kárt tenni a történetedben, és persze nem haragszok meg ha törölsz!

    VálaszTörlés
  8. Nincs benne törölni való, sőt, örülök, hogy olvashattuk egy férfi véleményét, és annak is, hogy megérted Edwardot akár ez, akár az volt az oka a viselkedésének és a hozzáállásának. :)

    VálaszTörlés
  9. Twilight Addenda!
    Szívemből, lelkemből szóltál.
    Ha valaki ugrani akar elgáncsolom, csak szólj!:D

    VálaszTörlés
  10. Szia Spirit!

    Nem is tudom, mit fűzzek hozzá! Imádlak!

    Annyira jó, h végre Carlisle rádöbbent az igazi érzéseire, csak ne kellene szenvedniük:(
    Ha két ember (esetünkben vámpír és félvámpír) szereti egymást, akkor együtt kell lenniük, és kész:) A többi meg majd elrendeződik:) Legalábbis remélem:)

    Edan... ő is hmm... kezd felnőtté válni, h szépen fogalmazzak:)
    Bele se merek gondolni, h Edward mit élhet most át:(
    Emett pedig csak egyszerűen Emett:)

    Imádom Cullenéket:)
    Puszi
    Naomi

    VálaszTörlés
  11. Szia Spirit!
    Na ezért érdemes volt fent maradnom!Nagyon klassz volt!Több értelmes mondat nem jut eszembe...Várom a folytatást!

    Vigyázz magadra!!!
    :)

    VálaszTörlés
  12. Na nee. Én Vaniának szurkoltam :(
    Sőt! És tkp most is neki szurkolok, tehát kívánok néki hosszú, boldog életet Edan oldalán, mert ugye a két 'plusz' megfelelő korú és nemű (legalábbis nemi identitású, de úgy tűnik, az is passzol) személlyel kezdeni kell valamit, és sokkal kézenfekvőbb őket összehozni, mint bevonni két új szereplőt (amely utóbbi verzió nekem személy szerint jobban tetszene, mert az sok-sok további fejezetet jelentene az új szereplők bemutatására és a párok összeozására)- bár zavaró lenne, hogy Carlisle-lel és Isisszel élnének vsz egy fedél alatt, de ezt ugye el lehet intézni akár a vámpírszerelem és a bevésődés erejével, akár egy egyszerű, spontán szétköltözéssel.(Nekem mindig fura a gondolat, hogy lassan már három nemzedék él együtt az örökkévalóságig. Aztán ugye jöhet egy negyedik, mert mind Vaniának, mind Isisnek lehet babája - te jó ég, Isis gyereke egyszerre lenne Carlisle unokájaés fia/lánya! Na, példul ezért nem szeretem ezt a forgatókönyvet.)
    De minthogy ezt történetet hál'Istennek Te írod, kedves Spirit, és nem én, ezért valószínűleg sokkal jobb, ha ezt írod meg. Tudom, hogy ha az ember kitalál egy történetet, akkor bizonyos dolgokról egyszerűen tudja, hogy azok úgy vannak és kész. Ha pedig te tudod, hogy Isis tényleg szerelmes a nagyapjába (jó, tudom, igazából nem is a nagyapja), Carlisle pedig szintén szerelmes belé, akkor a kérdés nyilván nem képezheti vita tárgyát. Nem írhatsz olyat a saját történetedben, amiről tudod, hogy nem igaz - ezzel tisztában vagyok. És azzal is, hogy ezzel a verzióval teljesen kerekre fogod megírni a történet többi részét. Nálad minden részlet klappolni szokott és összeáll az egész, a szereplőid viselkedése is passzol a karakterükbe, sőt a karakterükből jön, a külső körülményekkel is ügyesen játszol és jól tálalod őket, ha pedig valami furcsa történik, ami kifelé mutat az események sodrából, irányából, az végülis később kapott háttérinfókkal mégis illeszkedik a történet menetébe, miért most adnád alább? Nem olyannak ismerlek.
    A fő problémám tehát a tény, hogy Isis és Carlisle tényleg szerelemsek. Olyan nagyon, tippre Isis részéről is vámpír módra. El tudom képzelni, hogy most Isis elhatározza/ta, hogy nem 'zaklatja' többet Carlislet, hanem tiszteletben tartja a nagyapja általa feltételezett érzelmeit és Esme emlékét, de ha így alakultak a dolgok, biztos, hogy tényleg szereti. Egész egyszerűen azért, mert Carlisle szerelme viszonzatlanul tök értelmetlen lenne a történet szempontjából. Már ha nem akarsz tragédiát és abszolút pozitív, bár éppannyira boldogtalan szereplőket a történeted végére, de az eddigi x oldal írásod alapján nem olyannak tűnsz - szerencsére - aki ilyet tervez, vagy egyszerűen meg van győzőződve róla, hogy a világ ilyen, ezért a történetét is ilyenre írja. Szóval bízom benne, hogy a végére egy 'minden fontos szereplő megtalálta a párját, boldogan élnek, meg nem halnak' vég fog következni - reményeim szerint minél több rész múlva :)

    VálaszTörlés
  13. (fenti folyt - nem engedte át egyben)

    Most pedig, hogy a problémát fejtegetve végre rájöttem, mi böki a csőrömet, valamint meggyőztem magam, hogy ez így lesz jó, mert bízhatok Benned, köszönöm a fejit!! Azt hittem, csak hétvégén kapunk majd fejit, erre itt várt, mire bekapcsoltam este a gépet! Köszönöm!
    Persze ezt a fejezete is nagyon jól írtad meg, csak engem sokkolt a kiderülő párosítás (nagy energiabefektetéssel igyekeztem megmagyarázni és figyelmen kívül hagyni az eddigi ráutaló jeleket, sikerrel), ezért még szoknom kell a - nekem - új felállást. Azért menni fog, szerintem egy, max két fejezet múlva, mikor kiderül, hogy ez tényleg így passzol, már el se fogok tudni komolyan képzelni más verziót. Főleg, ha közben kezdesz valami Vaniával (ha már foglalt lesz, akkor nem tudok szálvisszabontva játszani a szereplőkkel, ami megtörténet, az adott, csak a még nyitott lehetőségeket tudom használni), ami várható - túlságosan benne van a történetben ahhoz, hogy most csak úgy kiessen. Na meg persze érdekel, mit határozott el Isis (valamit el kellett hogy döntsön, ha most meg akarja beszélni Carlisle-lel).
    Nagyon várom a folytatást! Persze azért éld az életed, intézd, amit kell, írd, aminek határideje van a kiadó részéről stb (a Démoni érintésnek különösen szurkolok, én azt az írásodat szeretem legjobban, jó lenne könyvben itt tartani a szobámban, na meg ez sok új fejezetet is jelentene:)
    Pusz!

    VálaszTörlés
  14. Szia Spirit!!

    Egyszerűen imádtam!! Pláne amikor szembesült Carlisle a saját érzéseivel!! Amondó vagyok nagyon meg érte várni! Remélem a következő hamarabb jön mert nagyon kíváncsi vagyok mire jutott Isis és mire jut Carlisle. C+I!!!! :)) Nekem tetszik! :)

    Puszi Katinka

    VálaszTörlés
  15. Szia!

    Tegnap elolvastam, de annyira hulla voltam, hogy írni már nem volt erőm. De lehet, hogy jobb is, hogy kicsit állt bennem a dolog...
    Függővég.. jajj! Oké, gondoltam, hogy a nagy beszélgetésről most lemaradunk, na de pont itt?! Remélem kicsit hamarabb kapunk majd folytatást, persze csak miután minden téren rendeződött körülötted minden.
    Megérte a hosszú várakozás. Ahogy leírtad Carlisle szembesülését tökéletes volt.
    Most azonban már tényleg nem tudom, hogy az Isis+ Carlisle vagy a V+C párosítást szeretném jobban. Éppen mindkettőt vonakodom elfogadni, de a végére úgyis eléred, hogy azt lássam helyesnek, amit leírsz. :DD
    Szegény Edward! Még szerencse, hogy nem kaphat agyértágulást, vagy valami hasonlót... XD Dave meg megint csak bunkó.. na de mi a csudát keres ott?! Mármint értem, hogy mit keres ott, de TE miért raktad oda? Most boncolgathatnám az elméleteimet, de úgyse az lesz...
    Köszi, hogy ennyi elfoglaltság mellett még mindig gondolsz ránk. A tanuláshoz meg előre is kitartást jövőre! :D
    Puß
    Gitka

    VálaszTörlés
  16. Juhujjj! :)))) Imádom. Végreee:)
    Ez a rész...ahh... Csak egy valamit nem értek: Edward nem tudja, hogy Isis szerelmes Carlisle-ba? Mert amikor történt a "kitörölt csók" akkor elmentek Isisszel beszélgetni, és utána nem mondtak senkinek semmit. Én teljesen abban a hitben voltam, hogy erről beszélgettek... És ha tudja, akkor miért nem mondja el Carlisle-nak? :( Mert igazából szerintem Edwardnak semmi baja nem lenne ezzel a helyzettel, vagy legalábbis meg tudná szokni (a lánya boldogsága kedvéért..) És erre itt a bizonyíték: "BÁRKI IS érezne ilyesmit a lányom iránt, rosszul LENNÉK. Az, hogy egyszer majd..." Vagy ez csak szerintem utalás?
    Ja, és Spirit, nem csak a fejezeteket hagyod abba a legrosszabb helyen, hanem már a mondatokat is! Ez több mint bosszantó! :D:D
    Na, kb ennyi. Ja, és nagyon örülök, hogy befejezted a KSZ-t, és hamarosan azt is olvashatjuk:)
    És Dééémoniii Érintéééés!!! Annyira örültem, amikor megláttam FB-n, hogy van rá esély, hogy kiadják!! Szerintem szuper történet, úgyhogy nincs félnivalónk a kiadást illetően:) Egy kérdés: Edward Szemszög is lesz majd valamikor? :)
    Hát.. szerintem ilyen hosszan még sosem írtam, de a várakozás is hosszú volt..:))))
    M.

    VálaszTörlés
  17. IGEN! IGEN! IGEN!!!

    Szia Spirit!

    Erre már régóta vártam, minden értelemben, de nagyon megérte. Éreztem, hogy így lesz, szerintem Vania felejtős, innentől alapban megvannak a bonyodalmak, nem kell ő már a képbe. Még Dave-re voksolnék, h bekavar, de majd Isis ráparancsol, uh igazából ő sem számít.
    Huh, ez nagyon jó lett! Ahogy egyszerre megjelenik az állat és az ember, fantasztikus! Ahogy az illata megvilágosítja, hihetetlen vagy! Azt hiszem, kicsit csapongok, de nagy hatással van rám ez a rész, teljesen feldobott. Azt csodálom kicsit, hogy Isabella nem tud még semmit egyik oldal érzéseiről sem, bár tudjuk, h Edward úriember, csak nem hittem, hogy magában tartja ezt. Bár lehet, majd Isis avatja be az anyját. Edwardot sajnálom kicsit, de még mindig nagyon-nagyon NAGYON szeretném, ha egy novellában megírnád azt a részt, mikor kettesben beszélt Isisszel. Nem lehet könnyű mindent tudni, és nem akarni mindezt. Egyvalami feltűnt még: "Hogyan vághatnám ki a lelkem egy részét?" = "Nem élhetek a lelkemtől megfosztva!" (Üvöltő szelek, mellesleg Bella egyik kedvence :) )

    Hatalmas köszi és óriási gratula:
    Pálinka

    VálaszTörlés
  18. Még valami: örültem a többieknek, esetleg kérhetek kicsit többet belőlük? Mi változott Roseval? Kibékülnek Emmettel? És a farkasok jól vannak? Meg Alice-ék? Sőt, akár Edwardékról is olvasnék többet, főleg Eden miatt.
    Tudom, h Carlisle szemszög, és most lesz elég baja, de ha magára talál az új szerelemben, akkor vezetőként is magára találhatna, és őt eddig foglalkoztatta a család is.

    És Edward szemszögnek is nagyon örülnék...

    Na jó, nem telhetetlenkedek, elolvasom ezt még egyszer :)

    Pálinka

    VálaszTörlés
  19. Szia!:)

    Előbb:
    Atya-úr-isten,-szent-mária-Nosztra! :S XD :D

    Szóval, már tegnap elkezdtem olvasni, de elterelték a figyelmemet, és nem hagytak olvasni...:D
    Addig jutottam, hogy kiderült, miért olyan ideges mindenki: Isis menstruál...(most épp én is-.-")
    Dave meglepett:D először azt sem tudtam, hogy ki az...xD És végül is igaza van neki is, de megértem az indokot, amiért egyesek kiborultak, mások örültek.:D Odáig jutottam el, hogy Edward megdöbbenten közli Carlisle-val, hogy nem szándékozik bántani...bár Edward helyében én biztosan megtettem volna, ha az én lányomról van szó..:/

    Aztán, ugye ma sikerült elolvasni a végét is.:D:D
    Természetesen végig sírtam az egészet..normális esetben is sírok, most meg végképp..xD
    Edwardnak teljes mértékben igazat adtam, de Carlisle gondolatai is helyén valóak..:S
    Amikor szóba került Esme..aztán kicsit később Bella...akkor már képtelen voltam nem zokogni...

    ...mennyire igaz, amint írtál! :')

    Ha valakit igazán szeretsz, az mindig is a szívedben marad, különleges helyet foglal el.:):')

    És biztosan kijelenthetem, hogy ez nem csak a vámpíroknál van így!:D
    Ha valaki ellent mond ennek a ténynek, akkor én vámpír vagyok, és vámpír lélekkel, és szívvel rendelkezem, szeretet avagy szerelem téren!:DxD;)

    Egyszerűen imádtam, ezt a fejezetet, és most már értem, hogy miért vártad annyira a reakciókat .^^

    Sok puszit és ihletet!:*

    VálaszTörlés
  20. Szia!
    Jó lett a fejezet, kezdem megkedvelni Isist. :)
    Valamiért viszont C. kezd ellenszenves lenni, de nem tudom miért...
    Remélem Isis mással fog összejönni!
    Edenbôl lehetne legközelebb 1 kicsit többet?

    VálaszTörlés