Ez a szösszenet most nagyon illik ide. :) Az utóbbi pár napban lelkesen írtam a Kígyók sziszegését és még most is azt teszem. Hosszabb lesz, mint eredetileg terveztem. :) Sajnálom, hogy így eltűntem, csak teljesen belemerültem a saját kis világomba. Egyébként, aki szeretne infókat kapni ilyenkor rólam, annak azt tanácsolom, hogy lépjen be a facebookos Árnyékvilág könyvklubba, ahol azért hagyok magamról nyomot. :) Most például nem sokára egy játék kezdődik ott, ahol könyvet lehet majd nyerni. :) Ezen kívül van egy nagy hírem is. :)
A Könyvmolyképző Kiadó velem karöltve most megjelenési lehetőséget ajánl valakinek egy pályázat keretében. :) A lényege, hogy megjelenhet az egyik művetek az Árnyékvilág - Kígyók sziszegése című könyvemben. :) Aki szeret írni (főleg verseket vagy dalszövegeket), az kukkantsa meg a részleteket a lentebbi linken és ne hagyja ki a lehetőséget. :) Aki még sosem írt ilyesmit, az is próbálja ki magát, hátha... Veszteni valótok nincsen. :) A részleteket itt találod: http://www.facebook.com/group.php?gid=127912600569915
- Tudod, nem direkt van ez így, egyszerűen, ha nekikezdek semmit sem látok vagy veszek észre. Nem a megtervezett munkáknál, hanem az örömfestésnél. Egyszer a nővérem lányáért kellett volna mennem az oviba. Nagyon ritkán kérnek meg ilyesmire, mert szerintük eleve megbízhatatlan vagyok, de megígértem, hogy nem felejtem el. Azóta nem beszél velem a nővérem csak karácsonykor. Szerintem sohasem fogja megbocsátani. Liz megérti. Neki nem kell magyarázkodnom. Nem hiszem, hogy érti, de elfogadja. De te érted, ugye? – Kat egyszer kétségbeesetten fakadt ki Peternek. A fiú bólintott. Pontosan értette milyen az, amikor elragadja a hév és csak órákkal később eszmél fel.
Nem kell ehhez művésznek lenni. Még gimnazista volt, mikor a padtársa hulla fáradtan esett be hétfőn az iskolába. Mikor hajlandó volt felemelni a fejét két óra között a szünetben, akkor motyogta el, hogy weblapot tervezett egész hétvégén és annyira érdekes volt a folyamat, hogy nem bírt elszabadulni aludni.
- Peter? – érintette meg Charlotte a fiú vállát és ő úgy érezte, hogy egy álomból ébred. Hirtelen tudatosodott benne, hogy megint elfelejtette bezárni a bejárati ajtót, bár ez kivételesen jól jött, mert így a lány be tudott jönni, viszont ezzel egy időben a Charlotte-nak tett ígérete is eszébe jutott. Meg az, hogy nem tartotta be.
Ott állt nyakig festékesen a kép vázlata előtt (érthetetlen volt, hogyan lett ő színesebb, mint a vászon) és fogalma sem volt, hogy mit mondjon.
- Sajnálom… elfelejtettem… - A legjobb lehetőségnek az őszinteség tűnt.
Naaagyon szép lett ez a rész is. :D
VálaszTörlésCSak gratulálni tudok!! :D :D
Alig várom már a kövi részét. :)
Csatlakozom az előttem szólóhoz. :) Imádom őket, és várom a folytatást. Szerintem Charlotte biztosan meg fogja érteni. :)
VálaszTörlésHuh, ezzel is utolértem magam... :)
VálaszTörlésAnnyira földobott így egybeolvasva az utolsó kb. 30-40 szösz... :)
Mondd, h nem fognak megharagudni 1másra, mondjuk, mert Ch. nem érti meg, h h felejthette el, v félreérti, v megsértődik (mondjuk, ez a legvalószínűtlenebb), v Peter sértődik meg, amiért nem érti meg az ő művészvilágát stb.
Viszont jót tenne egy veszekedés ennyi boldogság után, még a végén elolvadnak a boldogság rózsaszín cukormázában...
Mondjuk, úgyis meg fog halni P. anyja, sajnos, szal tuti lesz itt még vmi rossz, de... érted, h mit szeretnék mondani? Kicsit túl boldog most ez az egész, ami persze tök jó, csak megszólalt a vészcsengőm, meg ha még sokáig lesz így akkor nem lenne olyan jó... hiányzik a realitás, mmint kicsit kevésnek tűnik, a varázslatosság már megvan. :)
Pusz
nagyon jó!csak így tovább!
VálaszTörlés