.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. február 9., kedd

A jelen boldogsága - 8. fejezet

Boldog születésnapot Fummie-nak! :)


8. MENTŐAKCIÓ



EGÉSZEN ADDIG ÖRÜLTEM, hogy a fiúk bevontak a szöktetési akcióba, amíg meg nem érkeztünk a célunkhoz. Igaz, hogy ez elterelte a figyelmemet az egyéb gondokról, amik elvileg sokkal veszélyesebbek voltak, mint a jelenlegi küldetésünk, mégis olyan idegesen kopogtam be az ajtón, mintha legalább is, egy oroszlánbarlangba kérnék bebocsátást. Csak Russel jelenléte nyugtatott meg egy kissé. Bosszúsan hallgattam, ahogyan Nate és Joshua a hátsó kertben Lupe ablaka alá lopakodnak, miközben igyekeztem jól elvégezni a munka piszkosabb részét, amit persze, rám bíztak – Russel felügyeletével egyetemben. Mindig a nőkre marad a neheze…

Az ajtó kinyílt, és Mrs. Donaghan jelent meg a küszöbön. Hagyományosabb indián öltözéket viselt, mint a fiatalabb la push-i nők, az arcán lévő ráncok pedig arról tanúskodtak, hogy sokat szokott mosolyogni. Azonnal kedves emberként könyveltem el magamban.

- Segíthetek, drágáim? – érdeklődött. Hirtelen döbbentem rá, hogy semmilyen álindokot nem találtam még ki a látogatásom okaként. Kinyitottam a számat, hogy megszólaljak, de végül csak néma tátogásra futotta. Elég bamba képet vághattam zavaromban, mert bár türelmesen várt a válaszomra, mégis az volt az érzésem, hogy azon gondolkozik, mi baj lehet a fejemmel.

- Jó napot kívánok! Én Isabella Black vagyok – mutatkoztam be végül hivatalosan is annak ellenére, hogy biztos voltam benne, tudja, ki vagyok. Bár nem beszéltünk még személyesen soha, La Push-ban és Forksban – közvetve vagy közvetlenül – mindenki ismert mindenkit. – Ő pedig, a barátom, Russel. Lupét keressük.

- Megtudhatnám, hogy mi okból? – érdeklődött kíváncsian. Az alsó ajkamba harapva Russelre pillantottam segélykérően. Vette a lapot, mert megköszörülte a torkát, aztán beszélni kezdett.

- Lesz… lesz egy kerti sütés, és gondoltuk, szívesen eljönne rá – hadarta gyorsan, ami hirtelen az eszébe jutott. Hálásan pislogtam rá, hogy kimentett a nehéz helyzetből.

- Igen. Nos, úgy véltük, hogy nehéz lehet újra beilleszkedni, és… - vettem át a szót megerősítve a meséjét. Mrs. Donaghan azonnal még kedvesebb mosolyt öltött magára. Valószínűleg, anyaként jól esett neki, hogy foglalkozunk a lánya érzéseivel.

- Ez egy igazán kedves gondolat. Gyertek… Gyertek csak be! – tárta szélesebbre az ajtót hálásan. Igazán barátságos nőnek tűnt. Benjamin szerencsésnek mondhatja magát, ha egyszer ő lesz az anyósa – vigyorodtam el magamban. Bár abban nem voltam biztos, hogy a nő is olyan szerencsésnek tartja-e majd, hogy egy túl fiatal farkas kerül a családba.

- Ó, nem! – tiltakoztam túl élénken, mire Mrs. Donaghan összevont szemöldökkel pillantott rám. – Mármint, nem akarunk zavarni… - javítottam ki magam udvariasan. – Csak tessék egy pillanatra lehívni Lupét, kérem… - próbáltam meg eltávolítani a lányt a szobájából, hogy Benjit végre kiszöktethessék a fiúk az ablakon át. Még mindig alig bírtam visszafojtani a kuncogást, ha elképzeltem, hogy ott kuporog a fürdőkád és a vécé között. Bár a komikuma ellenére, elég romantikus volt az, hogy nem bírt távol lenni a szerelmétől. Hirtelen alig bírtam legyőzni az erőteljes érzést, ami arra ösztönzött, hogy hagyjak itt mindent most azonnal, és keressem meg Edwardot. Végül csak azért nem tettem, mert Mrs. Donaghan hangja felrázott a gondolataimból.

- Ugyan, gyertek már! Éppen most készítettem egy kis teát és a muffin is mindjárt kész – ragaszkodott a kéréséhez a nő. Hallottam, hogy a ház háta mögött Jonathan halkan felmordul, de nem tudtam, mit tenni. Lupe édesanyja túl kedves volt ahhoz, hogy az ember lelkiismeret-furdalás nélkül visszautasíthatta volna. Talán, le tudjuk csalni Lupét az emeletről így is…

- Rendben, köszönjük szépen! – léptem beljebb magam után húzva Russelt. La Push-ban minden ház felépítése közel azonos volt – kert, veranda, nappali, konyha, ami egyben ebédlő is volt, előszoba, egy emelet két hálóval és fürdővel -, de mégis mindegyiken meglátszott az adott család ízlése. Lupéék kellemes családi hangulatban rendezték be az otthonukat, bár az én ízlésem számára túl régimódi és egyszerű bútoraik voltak, és ahogy láttam, nem volt tévéjük – legalább is, a földszinten biztosan nem. Automatikusan a nappali felé indultam – megszoktam, hogy általában a vendégeket ott szokták leültetni -, de Mrs. Donaghan a lépcső felé terelt a karjával.

- Menjetek fel nyugodtan! Mindjárt viszek fel egy-egy csésze teát és süteményt – ígérte vendégszeretően. – Balra a második ajtó – igazított útba minket.

- Most mit csináljunk? – súgtam oda Russelnek, aki bizonytalanul megrántotta a vállát. – Oké, majd csak kitalálunk valamit… - sóhajtottam fel, aztán halkan kopogtattam a megadott ajtón.

Lupe arca kíváncsi és kissé döbbent volt, mikor meglátott minket. Úgy látszott, az édesanyjától örökölte az őszinte és ösztönös kedvességet, mert azonnal mosolyra görbült a szája, annak ellenére, hogy még sosem találkoztunk. Ez jól esett, mert bár La Push-ban mindenki kedves volt általában egymással, a kívülállók mégis egyfajta tartózkodást váltottak ki az itteniekből.

- Üljetek csak le! – intett az ágya felé. Illedelmesen helyet foglaltunk szélén, miközben a gyomromban lévő feszültség egyre nőtt. A fürdőszoba ajtó felé pislogtam, ami résnyire nyitva volt. Örültem, hogy még nem kaptuk meg a teát, mert biztosan kiköptem volna, mikor észrevettem Benjamin mogyoróbarna szemeit felénk pislogni. Gyorsan Lupe-ra kaptam a tekintetemet, nehogy észrevegye, hogy mit figyelek. Közben ő leült velünk szemben egy székre, és várta, hogy elmagyarázzuk, miért is kerestük fel.

- Szóval, mi csak azért jöttünk, hogy meghívjunk téged – kezdtem bele. Még jó, hogy Russelnek eszébe jutott a kerti sütés ötlete ismét, és így volt egy megfelelő indokunk itt lenni. – Lesz nem sokára egy kisebb összejövetel Russeléknél, és gondoltuk, esetleg, lenne kedved eljönni…

- Ez… igazán kedves – ismételte meg majdnem szó szerint az anyja szavait Lupe. Tényleg szörnyen hasonlítottak egymásra… – De miért pont engem?

- Hát… - A pillantásom újra a fürdő felé vándorolt egy másodpercre, aztán elvigyorodtam. Talán, még segíthetek is egy kicsit Benjinek, hogy szíve választottja még inkább megkedvelje. A kerítőnő szerep gondolata egészen fellelkesített ahhoz, hogy elfelejtsem az eddig érzett feszültséget. Talán, mégis csak jó, hogy én kaptam meg az elterelő feladatát, és nem valamelyik fiú. Dupla hasznot húzhatunk – vagyis, leginkább Benji -, ha megfelelően keverem a szálakat.

- Benjamin ötlete volt igazából. – Hallottam, ahogy a fürdőszobában lévő szívverés felgyorsul, de a figyelmem ismét Lupéra irányult. Az arcbőre barnásvörössé vált, és az ő pulzusa is az egekbe szökött. Szóval, viszonozza Benji érzéseit… - öntött el valamiféle elégedettség. Bolondnak is tartottam volna, ha nem teszi. Egy olyan férfinak ellenállni, aki értünk él, lehetetlenségnek tűnt – akár bevésődött az ember, akár nem.

- Benjaminé? – ismételte meg elhaló hangon.

- Igen, Benjamin Clearwater. Úgy tudom, hogy a te diákod… - tettettem enyhe bizonytalanságot.

- Igen, persze. Csak… nem értem, hogy miért jutott eszébe ez az ötlet – dadogta zavarodottan. Látszott rajta, hogy milyen küzdelmet folytat saját magával. Pontosan tudtam, mennyire nehéz lehet neki. Távol tartani magad attól, akit szeretsz, iszonyatosan nagy erőfeszítést igényel, és hatalmas fájdalommal jár. Még mindig összeszorult a mellkasom, ha azokra az időkre gondoltam, mikor nem mehettem Edward közelébe a biztonsága érdekében.

- Azt hiszem, kedvel téged – tereltem el a figyelmemet a régi emlékekről, hogy inkább kiélvezzem Benjamin és Lupe zavarát. Lupe ajkai elnyíltak és lesütötte a szemeit, mint aki szégyelli magát. – Te vagy a kedvenc tanára – tettem hozzá.

- Persze… A kedvenc tanára – gyűrögette a szoknyáját, és mintha csalódottság suhant volna át a vonásain.

- Úgy gondolta, hogy ez segíthet újra otthon érezned magad közöttünk – magyaráztam. – Benji igazán figyelmes fiú – próbálkoztam meg egy kis dicsérettel, amivel halvány mosolyt csaltam Lupe arcára. A kopogás félbeszakította a beszélgetésünket.

Lupe azonnal felugrott a székről, és kinyitotta az édesanyjának az ajtót. Átvette tőle a tálcát, és mellénk helyezte az ágyra.

- Igazán köszönjük, Mrs. Donaghan! – hálálkodtunk Russellel a szíves vendéglátásért. A muffinok hatalmasak és ínycsiklandóak voltak. Nem bírtam ki, hogy ne vegyek a kezembe egyet, és ne harapjak azonnal belé. – Ez isteni… - nyammogtam élvezettel.

- Örülök, hogy ízlik – sugárzott fel Mrs. Donaghan arca. – Akkor beszélgessetek csak nyugodtan tovább – hagyott minket ismét magunkra. Lupe tényleg eléggé magányosnak érezhette magát ismét itthon, mert az édesanyjáról lerítt a hála, hogy végre valaki foglalkozik vele.

- Szóval, milyen újra itthon? – kérdeztem rá.

- Jó… - bólintott Lupe lassan.

- Ez nem tűnt túl határozottnak… Nehéz megszokni újra La Push-t a város után? – tudtam, hogy valójában semmi közöm az egészhez, de nem láttam Lupén, hogy ellenére lenne a faggatózásom.

- Mire visszajöttem, mindenki olyan más lett… - sóhajtott fel Lupe. – Persze, én is változtam – vonta meg a vállát kissé szomorúan. Halk súrlódó hangot hallottam a fürdőszoba felől, de úgy tűnt, a többiek nem vették észre. Mintha Benjamin ujjai végigsimítottak volna az ajtó fáján…

- Hát, akkor ideje új barátokat szerezni. Mi is újaknak számítunk erre felé és te is… - vontam meg a vállamat. – Miért ne segíthetnénk egymásnak? – mosolyodtam el. Lupe ajkai is mosolyra húzódtak válaszként és bólintott.

- Mikor is lesz az összejövetel? – kérdezte. Kezembe vettem a tálcáról az egyik csészét, és megkavartam a teát, miközben Russel nekilátott elpusztítani egy muffint.

- Hát… - gondolkoztam el, hogy mikor is lenne megfelelő az időpont. – Azt hiszem, hogy a hét… - A szavaimat halk morgó hang szakította félbe – Benjamin gyomra. Lupe a fürdőszobaajtó felé kapta a fejét, mire én a pániktól véletlenül magamra löttyintettem egy kis teát. Túl finom ez a süteményillat, a francba… – Bocsánat – szólaltam meg. – Ezek a muffinok olyan ízletesek, hogy a gyomrom szinte követeli az újabb falatokat – próbáltam meg menteni, ami menthető egy angyali mosollyal. Lupe összeráncolt homlokkal nézett rám, aztán a vonásai kisimultak.

- Egyél csak, amennyi jól esik. Anyám biztosan sütött még egy tepsivel – súgta kissé lehalkított hangon, mintha valami titkot árulna el. – Folyton süt… - kuncogott fel. – Szerintem, attól fél, hogy éhen halok, ha nem töm agyon.

- Az anyák már csak ilyenek – bólogattam lelkesen. Már éppen megtöröltem volna gondolatban a homlokomat megkönnyebbülésem jeleként, mikor egy újabb, még hangosabb korgás hallatszott ki a fürdőszobából. Az istenért, Benjamin!

- Ez nem te voltál… - állt fel a székről Lupe.

- Lehet, hogy csak a régi csövek… - próbálkoztam egy újabb kifogással, de Lupe elindult az apró fürdőszoba felé. – Lupe, kérlek… Még nem beszéltük meg a… - kétségbeesve pillantottam Russelre, de nem igazán volt mit tennünk. Nem ugorhattunk rá Lupéra, hogy lefogjuk, vagy parancsolhattuk meg neki, hogy üljön vissza a helyére. Az ajtó halkan nyikorogva nyílt ki, és a tekintetem, ahogyan Lupéé is, azonnal Benjamin ijedt arcára szegeződött.

- Benjamin… - motyogta maga elé Lupe, és rögtön ismét elpirult. Odalentről hallottam Nate-ék halk káromkodását, de most inkább nem foglalkoztam velük. – Te meg mit keresel itt?

- Töröljem a memóriáját? – suttogta Russel a fülembe. Benji pupillája kitágult, így tudtam, hogy hallotta, amit én. Lassan pislantottam felé, hogy jelezzem, nem hallucinált. Russel tényleg képes lenne rá.

- Úgy, hogy ne essen baja? – kérdezte Benji, mire Lupe összezavarodva fordult felénk.

- Mi folyik itt? – követelte a választ, bár azt észrevettem, hogy egyáltalán nem emelte meg a hangját. Nem akarta, hogy az édesanyja bejöjjön. Nem akarta bajba keverni sem Benjit, sem minket.

- Igen. Semmi baja sem fog esni. Csak nem emlékszik majd az utolsó pár percre… - magyarázta Russel figyelmen kívül hagyva Lupe kérdését. Láttam Benjaminon, hogy megerősítést vár megint tőlem, ezért bólintottam. Az arcára olyan ragyogó vigyor ült ki, amilyet azelőtt még nem láttam – pedig szinte állandóan jókedvű volt.

- Nem! Benji! – tiltakoztam, de már késő volt. Benjamin olyan közel lépett Lupéhoz, hogy a lány az ajtónak szorult. Hallottam, ahogy mindkettejük szívdobogása felgyorsul, és a légzésük kapkodóvá válik. Úgy éreztem magam, mint egy kukkoló, de mégsem tudtam elfordítani a fejemet. Annyira szépek voltak együtt, és színtisztán látszottak az érzelmeik, mikor egymásra néztek. Nem is értettem, mások hogy nem veszik ezt észre az iskolában…

Ahogy Benjamin lassan lehajtotta a fejét, olyan megbabonázva vártam a csókot, mintha csak egy romantikus film képei peregtek volna előttem, és az én számat is csalódott sóhaj hagyta el, akárcsak Lupéét, amikor a telt ajkak a szája helyett az arcához nyomódtak finoman.

- Nem tehetem meg úgy, hogy te elfelejted… Az nem lenne igazságos… - Benjamin hangja halk és rekedtes volt, én pedig csak most vettem észre, hogy a tüdőmben tartottam eddig a beszívott levegőt. – De azt el kell mondanom, hogy szeretlek. Szerelmes vagyok beléd az első pillanattól, és tudom, hogy te is az vagy belém. – Lupe egy másodpercig elkerekedett szemekkel bámult Benjaminra, aztán hirtelen összerezzent, mintha valamiféle álomból ébredt volna. Olyan rémülten fordult felénk – már amennyire a másik hozzápréselődött test engedte -, hogy egy pillanatig azt hittem, újabb gyilkos vámpírok bukkantak fel a hátunk mögött.

- Nyugalom, nem mondjuk el senkinek… - próbáltam csillapítani a félelmeit. Tanárként és felnőtt emberként sokat kockáztatott volna, ha valaki olyan fülébe jutnak a Benjamin iránti érzései, aki nem értheti meg a bevésődést, mert nem is ismeri.

- Nincs mit elmondani… Mi csak… mi… - dadogta, miközben megpróbált ellépni Benjamin mellett. Aztán elkövette azt a hibát, amit én szoktam Edwarddal – újra felnézett az arcára. Megbabonázva pislogott, mintha valamiféle szerelmi bűbájt szórtak volna rá.

- Menj! – szóltam rá Benjaminra. – Mi majd vigyázunk rá – ígértem. Benjamin egy másodpercig mozdulatlan maradt, aztán gyorsan újra megcsókolta a kipirult arcot.

- Szeretlek – lépett ki a fürdőszobából, és hátrálva az ablak felé indult. – Szeretlek, szeretlek, szeretlek – ismételgette tökéletes boldogsággal az arcán. El tudtam képzelni, milyen felszabadító érzés lehet a számára, hogy végre kimondhatta bármiféle következmény nélkül. – Szeretlek – mondta még utoljára, aztán átvetette a lábát a párkányon, és leugrott. Összerezzentem, mikor Lupe ajkait halk, riadt sikkantás hagyta el, de csak akkor jöttem rá, hogy mitől ijedt meg, mikor elindult az ablak felé. Fél úton megragadtam a karját.

- Semmi baja – mosolyogtam rá.

- Nem tudhatod… - zihálta még mindig teljesen felzaklatva.

- Tudom – néztem a szemébe, és láttam, hogy bár fogalma sincs, honnan, mégis hisz nekem. Hallottam, ahogy Nate-ék arról vitáznak halkan odalent, hogy el kéne tűnniük, de Benji nem volt hajlandó addig mozdulni sem, amíg nem volt biztos abban, hogy Lupéval minden rendben lesz. – Bízz bennem. Ami most fog történni, az a te érdekeidet szolgálja. Még nem vagy kész arra, hogy beavassunk. Még Benjamin sincs teljesen kész rá…

- Miről beszélsz? – Lupe hangján érezni lehetett, hogy az utóbbi pár perc történései tényleg megviselték.

- Szeret téged és te is őt. – Mielőtt még felhangzott volna a tiltakozás, folytattam. – De ez még túl bonyolult nektek. Még időre van szükségetek… - eresztettem el a csuklóját, aztán a szék felé tereltem. – Gyere ülj le! – nyomtam le őt, aztán Russel felé fordultam, és biccentettem neki, hogy teheti a dolgát.

Russel arca hirtelen megfeszült és a homlokán apró ráncok jelentek meg a koncentrálástól, míg Lupe tekintetéből a totális ürességet lehetett kiolvasni. Hirtelen egy zombis film jutott eszembe, amit még gyerekkoromban néztem meg titokban – a szüleim éppen éjszakások voltak, amikor ment, különben nem engedték volna. Aztán az üresség helyét átvette a zavarodottság, és Lupe laposakat pislogva nézett fel ránk.

- Mi történt? – motyogta.

- Egy kissé megszédültél… - feleltem gyorsan. – Lehet, hogy a vércukrod. Enned kéne neked is valamit – siettem az ágyon lévő tálcához.

- Megszédültem? – nézett körben elgondolkozva Lupe. – Sajnálom…

- Ugyan, mindenkivel előfordul – legyintettem, miután átadtam neki egy muffint. – Ha tudnád, én mennyit szédelgek mostanában… - nevettem fel remélve, hogy nem veszi észre, mennyire kényszeredett a jókedvem. Egy részem sajnálta, hogy ezt kellett tennünk. Lupe és Benjamin annyira összeillettek. Az embernek eszébe sem jutott a korkülönbség vagy a tanár-diák státusz, ha rájuk pillantott. Csak két szerelmes fiatalt látott, akik megérdemelték volna a boldogságot. Bárcsak tehetnék valamit… - sóhajtottam fel gondolatban.

- Miről is beszéltünk? – hunyta le a szemét egy pillanatra Lupe, mintha megpróbálta volna összeszedni a gondolatait.

- Hogy Russelnél lesz egy kerti sütés. Éppen azt mondtam, hogy vasárnap lenne, és meg akartam kérdezni, hogy el tudsz-e jönni… - tereltem vissza a szót az eredeti témánkra.

- Ó… Igen… - bólintott Lupe. – Persze, szívesen elmegyek.

- Helyes – vigyorodtam el elégedetten. – Akkor vasárnap felveszünk majd téged is. Olyan kettő körül, rendben?

- Kik lesznek még ott? – nézett hirtelen rám.

- Hát, a la push-i családom, Jonathan Uley-ék. – Tudtam, hogy ha Nate nevét megemlítem, akkor Lupe tudni fogja, kikről is van szó. Mindenki ismert minket, farkasokat a faluban, és annak ellenére, hogy senki sem tudta, mik is vagyunk valójában, pontosan tudták, hogy összetartozunk. – És a másik családom… Cullenék. – Furcsa volt, hogy Lupe nem rezzent össze a nevüktől, de aztán rájöttem, hogy ez azért lehetett, mert ő távol élt innen, és még nem hallott róluk túl sokat. – Meg persze, most már te… - mosolyodtam el.

- Akkor ott lesz… - Lupe zavartan hagyta félbe az önkéntelenül megkezdett mondatot, de nagyon jól tudtam, hogy kire gondol.

- Hát igen, ott lesz mindenki, aki számít – segítettem ki. – Azt hiszem, mi most már megyünk… Pihenned kéne egy kicsit. Sápadt vagy… - tanácsoltam neki.

- Igen, pihennem kéne… - ismételt meg engem még mindig kissé zavartan, aztán megpróbált felállni a székről.

- Ó, nem, maradj csak. Nem szükséges lekísérned minket, kitalálunk – nyomtam vissza finoman. Halk lábdobogás hangzott fel a kertből, én pedig tudtam, hogy a fiúk elindultak. – Vasárnap találkozunk! – intettem Lupénak a küszöbről, aztán mikor Russel is kilépett a folyosóra egy biccentés után, becsuktam magunk mögött az ajtót. – El sem hiszem, hogy megúsztuk – sóhajtottam egyet. – Kösz, Russel! Hálás vagyok, hogy segítettél – karoltam bele.

- Örülök, hogy segíthettem! – vigyorgott rám, aztán a vigyora halvány mosollyá lohadt. – Tudod… Most először örültem igazán, hogy képes vagyok erre…

- Én mondtam, hogy áldás is tud lenni. Csak attól függ, hogy állsz hozzá – szorongattam meg finoman a felkarját.

- Már mentek is? – sietett elénk Mrs. Donaghan, miközben egy törlőruhával felitatta a kezéről a mosogatásból visszamaradt habot.

- Igen, sajnos, mennünk kell. De nagyon szépen köszönjük a teát, és a muffin isteni finom volt, nem igaz, Russel? – dicsértem meg ismét a süteményt.

- Igen, az volt – helyeselt Russel is.

- Ennek örülök. Ha bármikor van kedvetek benézni, akkor gyertek csak. Szívesen sütök bármikor – lelkesedett Mrs. Donaghan. Valószínűleg, nem bánta volna, ha minél több időt töltünk a lányával, és akár össze is barátkozunk.

- Köszönjük. Vasárnap átugrunk, hogy együtt menjünk a kerti sütésre – tudattam a nővel, és jó érzéssel töltött el, hogy a boldogságtól csak úgy felragyogott az arca.

- Szóval, akkor vasárnap tényleg megtartjuk a party-t? – kérdezte Russel, mikor már a házak között sétáltunk.

- Persze – bólintottam. – Mi a baj? – kérdeztem rá végül. Russel arcáról lerítt, hogy valami zavarja, csak nem meri elmondani.

- De ugye, nem csak kényszerből akarod megrendezni? Nem azért találtam ki ezt az indokot, hogy megint felhozzam, és muszáj legyen megcsinálnunk. Csak egyszerűen ez volt az első, ami beugrott – magyarázkodott, mire felnevettem.

- Nyugi, ez már elsőre is egy nagyon klassz ötlet volt. Örülök, hogy mégis van lehetőségünk rá. Alice teljesen fel lesz dobva – haraptam be a számat kissé gondterhelten.

- Most meg neked van valami bajod – fürkészte az arcomat Russel figyelmesen. Halványan elmosolyodtam. Tetszett, hogy ennyire kiismertük már egymás reakcióit, ahhoz képest, hogy csak nemrég voltunk barátok.

- Csak azon gondolkoztam, hogy vajon mi sül ki abból, ha a farkasokat összezárjuk a vámpírokkal egy kertbe… - magyaráztam. Mindenképpen szerettem volna, ha mindkét családom eljön, de az, hogy egy kicsit enyhült a viszony közöttük, és Edwardot elfogadták amolyan sógorfélének, nem jelentette azt, hogy együtt akarnának szórakozni.

- Majd segítek megfegyelmezni őket, ha kell… - koppintott Russel a homlokára.

- Bár ilyen könnyű lenne – kuncogtam fel.

- Figyelj csak... – szólalt meg pár percnyi gondolkodás után Russel. – Ugye, Cullenék megbocsátják nekem, ha nem lesz vér az étlapon… vagyis itallapon… - zavarodott bele.

- Azt hiszem, el fogják nézni neked – kacagtam fel. – És ha nem, még mindig megkínálhatod őket. Elég csak félrehajtani a fejed – néztem fel rá komolynak tettetve magam. Egy másodpercre a tüdejében akadt a levegő, aztán elvigyorodott.

- Úgysem tudsz megijeszteni – lökött oldalba, majd halk sziszegéssel megdörzsölte a könyökét. – Miből vagy te, vasból?

- Olyasmi – lépkedtünk fel Jonathan tornácának a lépcsőjén, de még mielőtt kinyithattam volna az ajtót, az magától kitárult.

- Épp most jött meg – mondta Nate a telefonba, aztán felém nyújtotta. – Edward az.

78 megjegyzés:

  1. Új fejezeeeeeet! És tök hosszú! És én vagyok az első! :D Tök jó ez a szülinap! :D Nah megyek olvasni. :D

    VálaszTörlés
  2. Wáááh új feji! Már nagyon vártam, naponta 'csak' köbö hússzor néztem fel :)
    Imádtam, ahogy megpróbált Benji bújkálni, de közben meg minél közelebb lenni a szerelméhez xD és Isabella is, mint kerítő, áhh :D
    kíváncsian várom, mi 'sül' ki ebből a kerti sütögetünk-összejövünk témából. A végén pedig lesz jelentősége annak, hogy Edward kereste Isát, vagy csak suimplán aggódott, hogy mi van vele? Hmhmmm lehet, hogy csak én komplikálok, na mindegy. Sok sikert a következőkhöz!
    Ja, és boldog szülinapot Fummie!
    Csók: Miharu

    VálaszTörlés
  3. Szia Spirit!

    Én egy új olvasó vagyok és csak most tudtam írni mert eddig nem tudtam ide írni.. nem tudom miért.
    Áhh nagyon teccik amiket írsz nagyon imádom (L).:D
    Amúgy 3.:D
    Nagyon jó volt ez a fejezet is mint a többi is .:D

    Puszi Jeni.*

    VálaszTörlés
  4. Boldog szülinapot, Fummie béjbi! Itt is! Woof woof! :D Jó volt ez a fejezet! ;)

    VálaszTörlés
  5. naggyonjó :P benji nagyon édes :D
    köszi h még ma felraktad :P már tegnap is nagyon vártam
    joccak
    Zsani03

    VálaszTörlés
  6. Á, nagyon szupi lett ez a rész!

    Annyira aranyos volt a Benjis jelenet. :) Amikor észrevette Benjit, megijedtem, hogy most vajon mi lesz, de zseniálisan megoldottad Russellel a helyzetet. Olyan kedves jelenet volt, hogy Benji "büntetlenül" szerelmet vallhatott, és hogy nem csókolja meg, csak az arcát, mert nem akarja, hogy ne emlékezzen az első csókukra... És legalább meggyőződhetett róla, hogy Lupe sem közömbös az irányában. :) Annyira jó volt róluk olvasni (a pillanatképeket is nagyon szerettem), kíváncsi vagyok, hogy a kerti sütésen mi történik majd köztük.

    Tök jó, hogy mégis megtartják a partit, és kíváncsi vagyok az Isa által felvázolt probléma megoldására is, hogy vajon békésen ellesznek-e egymás mellett a farkaskák és Cullenék...

    Isa gyanúsan sokat áradozott a muffinról és nagyon hirtelen vetette rá magát, ez megint egy újabb jel (vagy elterelés :) az állapotáról. Persze okosabbak nem lettünk...

    Edward remélem nem valami rossz hírrel jelentkezik a végén, csak már hiányzott neki a farkaskája. :) Bár jó lenne a Gianna jövetelének okáról is többet megtudni, gondolom, a következő részben erre sor kerül. (Hacsak nem fog megint titkolózi Edward, Isa érdekében...)

    Mindnesetre ez egy nagyon édes kis közjáték volt, nekem biztosan az egyik kedvenc jelenetem lesz. :)

    Puszi:
    Kata

    VálaszTörlés
  7. Sya!
    Juj, most megint sok az agyalnivaló! Szegény Lupe... én belehalnék Benji helyébe, ha nem emlékezne rám a szerelmem... Ez annyira rossz. Alig várom a kövit, mit akarhat Edward, tuti, h Gianna miatt hív... meg a kerti party eléggé vicces lesz :D

    Puszi
    Sister

    VálaszTörlés
  8. Szóval elolvastam, és most írok megjegyzést. :D
    Először is köszönöm, a felköszöntést nagyon aranyos vagy! :)
    Aztán a fejezetről:
    Tök jó volt az egész. Végig vigyorogtam miközben olvastam. :D Russel meg Isabella annyira illenek egymáshoz barátként. Tök aranyosak együtt. :)
    Lupe anyukája, az a tipikus könyvbéli anyuka-karakter, Lupe meg az a csendes, visszafogott kisvárosi lány. Látszott rajta, hogy ő is nagyon bele van esve Benjibe. Hogy elszomorodott, amikor Isabella azt mondta, hogy Benji kedvenc tanára. Kedvenc tanára mindenkinek van, és ahhoz képest, amit ő érez, a kedvenc tanár nem ugyan az. Persze nem tudja, hogy Benji azért sokkal többet érez iránta, mint egy kedvenc tanár iránt szokás. :)
    Amikor ott tartottam, hogy Lupe felfedezte Benjit, halkan sikítottam egyet, aztán még jobban elkezdtem vigyorogni. Amikor meg Benji majdnem megcsókolta, arra gondoltam, hgoy nem csókolhatja meg, mert benne van az benjis novellában, hogy az volt az első csókuk. Aztán rájöttem, hogy ha kitörli az emléket, akkor tulajdonképpen neki az első lesz, mert nem emlékszik a tényleg elsőre. De aztán mégsem csókolta meg. :D Kár, hogy törölve lettek neki ezek a percek, mert annyira kíváncsi lettem volna, hogy mi sülne ki ebből az egészből. :D Benjamin meg olyan felnőttnek tűnt abban a pár percben, míg ott állt Lupéval szemben. Nagyon aranyosak voltak. :)
    Az is tök jó, hogy Isabella segített Russelnek is azzal, hogy megmutatta, hogy jóra is használhatja a képességét. Meg mégis lesz bulija, bár most ki tudja, hogy mi van Giannával. Lehet, hogy miatta el lesz megint halasztva. Gondolom Edward azért hívta, hogy elmondja, hogy miért jött, mit akar Gianna. Furdal a kíváncsiság, mert jelen pillanatban egyetlen használható ötletem sincs rá. Annyiban viszont biztos vagyok, hogy nem Russel miatt jött.
    Nah most jó sokat írtam (már mihez képest). :D És köszönöm Neked, Miharu-nak és Zafírnak! :)

    VálaszTörlés
  9. A. Kata: Isabella állapotához annyit szeretnék hozzászólni, hogy biztos, hogy nem terhes. Ezt pedig onnan vehetjük ilyen biztosra, hogy nemrégiben átváltozott. Nos ha terhes lett volna, akkor a magzat biztosan nem élte volna túl az átváltozást, mert az ember és farkastest közötti váltakozás közben nem kicsit változik meg az egész testfelépítés. Ezt egy magzat biztosan nem élte volna túl. Ha Isabella terhes lett volna, és úgy változik át, azt megérzi, eléggé fájdalmas érzés lehet még emberként is, ha a magzatod meghal a testedben. Gondolom farkasként sem lenne kevésbé kellemetlen.

    VálaszTörlés
  10. szia Spirit!
    ez is nagyon tetszett, főleg a vidám hangvitele miatt, az a rész volt a kedvencem mikor Isa megpillantja Benji szemeit a fürdőbe..:D
    bármennyire is keres a rejtett utalást Isa állapotára sajnos az álmon kívül nem találtam mást, ami kaár lehetne gy fajat jóslat is.
    persze azt is tudom h Isa átváltozott.. én nem vagyok babapárti de már nagyon kezdem azt hinni h talán mégiscsak terhes és szerintem meg attól hogy átváltozik még lehet is, sőt nem hiszem hogy elvetélne.
    hisz igazából az is csak egy feltételezés hogy a terhes farkas nem tud átváltozni a magzat miatt.
    szerintem hamár elfogadja valaki azt a tényt hogy emberek változnak farkassá akkor az se tünhet lehetetlennek hogy egy magzat aki ugyebár az édesanyja hasában össze van kötve vele, a vérkörével mindennel, így a génejei is azonosak (sőt talán még a farkas gének is) tehát akár még az is előfordulhatna h a magzat is alakot vált és nem kell kivárnia a serdülő kort h aktiválodjanak a génjei hisz az édesanyjaáéi már aktívan működnek.. remélem azért érthetően leírtam, tudom kicsit zavaros de most hirtelen nem tudtam jobban megfogalmazni..
    Brizsith

    VálaszTörlés
  11. Szia.
    Ez nagyon édes fejezet volt :) Egyszerre meghitt, és vicces. Elképzeltem, ahogy Benji egy kis fürdőben bújkál.. A szerelemért belemegy minden őrültségbe.

    Egy kérdésem/észrevételem azért mégis akad. A fiúk minek kellettek a mentőakcióhoz? Mert az égvilágon nem csináltak semmit xD És ha Isa ki is tudta volna csalni Lupét a szobájából, akkor sem lett volna szüksége Benjinek a segítségükre, hiszen csak kiugrik az ablakon és már futhat is:D

    Rendes volt azért Benjitől, hogy nem használta ki Lupét és így mindketten emlékezni fognak az első csókukra, ami még messzebb van.. :S

    Van egy olyan érzésem, hogy nem lesz kerti party, mert nem oldódik meg addigra Gianna forksi látogatása.

    Nem szeretem, amikor így zárod le a végét, akkor tuti hogy valami rossz fog történni xD

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szupi rész lett,annyit nevettem rajta,szegény Benji!Megérezte a fincsi muffint!XDXDXD
    Hát nagyon várom a kövit,mit akarhat Ed!Szia

    VálaszTörlés
  13. Szia!

    Boldog szülinapot Fummie!

    Spirit Ez volt az utóbbi fejezetek legjobbika. Imádtam. Lupe egy nagyon megnyerő személyiség, csak sajnálomszegényt, hogy ilyen fiatal a bevésődése, illetve, hogy a fiatalsága miatt nem lehetnek együtt az első pillanattól.

    ISa és Russel úgylátszik jó barátok lesznek.

    Kiváncsi vagyok mit akar Ed.

    Köszönöm, hogy ezzel indíthattam a mai munkával teli napomat. Még jó, hogy senki nincs ma bent az irodában, mert elég hangosan kacarásztam egyes részeknél.:)

    Jó napot mindenkinek!

    VálaszTörlés
  14. Nagyon jó volt ez a fejezet!Nagyon örülnék neki ha Benji meg Lupe összejönnének!Annyira aranyosak együtt!Hát ez a függővég.....ez már megőrjít:):S Jó volt nagyon a feji csak még mindig egy kicsit rövid!!:Dgratula hozzá:)

    VálaszTörlés
  15. Nah, szóval! Benji lököttebb mint hittem, de az egy kicsit fájt, hogy törölték lupe memóriáját. nem volt tiszteséges, lés ezt azért nem néztem volna ki Isabellából - mármint, hogy hagyja. nem igazán értem, most mi itt a gond. Korkülönbség? Na hát ha ez a probléma, akkor szmoljuk csak meg hány év van Isa éa Edward között!...
    Oké, Benji átment rómeóba, Russel meg undok, mint mindig. Amúgy ez a kerti sütés kezd gynús lenni! Mi a jó fenéért akarja mindenáron megtartani? Valamit tervez ez a kölyök? Téényleg, Gianna ott lesz a bulin? Mert lehet, hogy őigényelné a vért az étlapon... Csak ne menjen át önkiszolgálóba...:D
    Ja és minél hamarabb tudni szertném, mit akar Edward, mert ebből a részből csúnyán kisemmizted... na de azért lesz szép a következő, mert rögtön vele kezdődik! csak ne kelljen rá sokat várni!
    Minden jót!
    Másik Zsani

    VálaszTörlés
  16. Szia!

    Ez annyira aranyos volt, végigmosolyogtam a részt, bár kitérőfejezet volt, és függővég, de akkor is, nagyon jól sikerült, ezt a Benji fiút kezdem nagyon megkedvelni, annyira de annyira olyan, mint amilyennek Seth karakterét képzeltem el, nemhiába az unokája. Beleképzelve magam a helyzetbe, tuti, hogy nem tudtam volna visszatartani a nevetést, kibuggyant volna belőlem rögtön...:D
    Ugyanakkor sajnálom szegény Russelt, nem lehet valami jó dolog kirekesztettnek lenni, de reméljük most, hogy már mindent tud szinte, sikerül barátokat találnia, ha nem is embereket, de úgy gondolom mellékes az, hogy ki és mifajta, a barát az ígyisúgyis barát!
    A Benji-Lupe párosért pedig szorítok, remélem Te is...:P Jó ki party lesz az!:P Szió!

    VálaszTörlés
  17. Szia!
    Ez megint tökéletes lett! Nagyon bírom Benjit, hasonlít Sethre, és ez nagyon jó! Végre úgy látszik Russel is beilleszkedik végre. Gratula ehez a tökéletes részhez!
    Puszi: Join

    VálaszTörlés
  18. Szia!
    Nagyon tetszett ez a rész.
    Sokat nevettem rajta.
    Imádom Benjit!!!
    Már alig várom a kövit

    VálaszTörlés
  19. Most írok hosszabbat! Nagyon jól kitervelték a mentőakciót, csak kicsi hiba csúszott a tervbe vagyis igazából elég sok buktató volt benne. :) Mikor Isabella majdnem elröhögte magát, ahogy meglátta a két szempárt, én tuti nem bírtam volna ki. :D Meg annyira édes volt együtt Lupe és Benjamin! Nagyon nehéz lehet nekik ezt átvészelni. Milyen szerencséjük volt, h ott volt Russel. ;) A mostani részben kifejezetten bírtam, feltalálta magát meg jó párost alkottak Isabellával. Remélem, most meg tudják tartani végre a kerti partit! :)
    Ja és megint a függővég, vajon kiderül végre mit akar Gianna?

    VálaszTörlés
  20. Szióka!
    Ez egy nagyon aranyos, könnyed rész volt. Már hiányzoltam egy ilyen fejezetet.
    Várom a frisst!

    Pusszancs!

    VálaszTörlés
  21. Kedves Spirit!
    Nagyon aranyos fejezet volt, Benji és Lupe annyira édesek együtt. A "majdnem csók, de puszi lett belőle" rész annyira gyönyörű volt. Kicsit megismerhettük a fiú komolyabb oldalát.
    Szerintem Isa állapotáról még mindig nem lehet tudni 100 %-osan semmit sem. Egyedül Te tudod :)
    Russel most nagyon kedves volt, de én még mindig tartom magam ahhoz, hogy valami fura van benne. Nem tudom megmagyarázni, hogy mi ez, mert kedvelem, de valami akkor sem tetszik. Ez olyan megérzés féle dolog. Jobban szeretem emberként, ha esetleg átváltozna, nem tudnék bízni benne.
    Nagyon kiváncsi vagyok, hogy mi lehet az oka Gianna látogatásának. Remélem nem igazolódik be a gyanúm, hogy Edward és Isa szerelme miatt. Várom a következőt, hogy fény derüljön a rejtélyre :) Puszi

    Nagyon boldog szülinapot Fummie-nak! :)

    VálaszTörlés
  22. Szia!
    Függővég....
    Remélem sok komi összejön és nem kell egy egész hetet várni a folytatásra.
    Amúgy mint mindig ez a rész is nagyon jó lett!
    Nagyon sajnálom,hogy kitörölték Lupe emlékeit.Nagyon arik Benjivel.
    Kíváncsi vagyok,hogy a kerti partin mi fog történni,hogy lesz-e balhé a farkasok és a vámpírok között.De szerintem már vannak annyira jóban,hogy ne legyen semmi gáz.
    Meg persze ami a legjobban érdekel,hogy vajon Gianna mit akar.Meg,hogy Edward miért hívta Isát.
    Meg,hogy most akkor mi is van ezzel a szédüléses ál vagy-remélem-nem ál terhességgel.
    Röviden,nagyon várom a frisst jó lenne ha fény derülne a dolgokra.
    Pussz:Judith

    VálaszTörlés
  23. VÉGREEEEE!!!
    Yay!! Annyira, de annyira helyesek, hogy nagyon :D Én is visszatartottam a levegőt annál a résznél mikor majdnem megcsókolta. Ah... De szerencsés ez Lupe :/
    Russelt is egyre jobban bírom :D És jó hogy végre rájött, hogy a képessége lehet menő is :)
    Türelmetlenül várom már, hogy Ed drága mit akar.
    Jaj, már most is úgy olvasnám :D
    Nagyon nagy vagy csajszi!
    Láwollak!
    Pux

    VálaszTörlés
  24. Szupi, szupi imádom naon naon tetszett Puxy Kacey

    VálaszTörlés
  25. Benjamin-os rész tök jó volt, mikor korgott a gyomra.

    VálaszTörlés
  26. Kiváncsi vok mit fog mondani Edward.

    VálaszTörlés
  27. Húúúú, ez annyira jó lett! :D Lupe anyukája igazán kedves, és meg tudom érteni, hogy örül, hogy próbálnak barátkozni a lányával. :) Azt a muffint én is szívesen megkóstolnám. :P Megértem Benjit... XD Már az első korgásnál vártam, hogy Lupe megtalálja Benjit, úgy hogy kicsit szomorú voltam, amiért visszatartotta Isa. :D Másrészről meg annyira tetszett. :D Ahogy Nate-ék a ház mögött idegeskednek, ahogy hallatszik a két szerelmes izgalma. :D (L) Éééééééééééés Benji annyira, de annyira imádni való volt, úgy vártam a csókot, de annnyira édes volt, hogy nem teszi meg, mert Lupe úgyis elfelejti. :( Az a felszabadult öröm, hogy elmondhatta... (L) Imádom! :D Fantasztikus, csodás, mesés rész lett!!! :D Meg ahogy Isa segített Benjinek, hogy kedveli Lupét, meg hogy mennyire aranyos. Úhh, nem írom le az egészet újra. :D Itallap, hát ez eszméletlen. :D Várom, mit szeretne Ed közölni Isával, és remélem, azt is leírod, hogy Nate megrótta-e Benjit, ezért a kis magánakcióért. :) 10 pontból 20-at érdemelsz! Egyébként hogy álltok a regényeddel? Meddig vagytok már kész? Negyede, fele? puszi! :)

    VálaszTörlés
  28. Ebben a fejezetben ez volt a kedvenc részem:

    "Figyelj csak... – szólalt meg pár percnyi gondolkodás után Russel. – Ugye, Cullenék megbocsátják nekem, ha nem lesz vér az étlapon… vagyis itallapon… - zavarodott bele.

    - Azt hiszem, el fogják nézni neked – kacagtam fel. – És ha nem, még mindig megkínálhatod őket. Elég csak félrehajtani a fejed – néztem fel rá komolynak tettetve magam. Egy másodpercre a tüdejében akadt a levegő, aztán elvigyorodott.

    - Úgysem tudsz megijeszteni – lökött oldalba, majd halk sziszegéssel megdörzsölte a könyökét. – Miből vagy te, vasból?"

    VálaszTörlés
  29. Nagyon tettszett a fejezet, főleg mikor Benjinek korgott a gyomra. Egy kis vidámság.
    Remélem hamar megírod a kövi fejezetet.

    VálaszTörlés
  30. Remélem Edward nem azt fogja mondani Isabellának, hogy nem mehet egy ideig a Cullen házba. Az olyan elkeserítő lenne, na meg persze lemaradnánk Emett poénjairól.

    VálaszTörlés
  31. valaki mondja meg légyszi, hogy mennyi most a hsz határ?

    VálaszTörlés
  32. Ez nagyon kis vidám fejezet lett.Végig mosolyogtam az egészet!:)Ez a mentőakció...Örülök,hogy Russel képességének pozitív módon vették hasznát,remélem máshogy sosem fogja használni.És Isa,tuti terhes,ahogy a muffinra rácsapott az is egy bizonyítéka.Jujj alig várom,hogy kiderüljön és Ed agyon kényesztesse.Remélem a party-t végre sikerül megtartani és nem adódik újabb probéma,ami miatt megint elmaradna.Aztán meg remélem Gianna,nem okoz majd olyan nagy gondot,hogy ED és Ias megint távol legyenek,hisz még alig jutott nekik a boldogságból Jade óta.Fúú,nagyon izgi az egész,alig várom a folytatást!Zs.

    VálaszTörlés
  33. Ez fantasztikus volt!
    Mondjuk teljesen beparáztam mikor Benji gyomra elkezdett korogni!
    Nekem az a rész tetszett a legjobban mikor Benji állandóan azt hajtogatta: "Szeretlek, szeretlek!" Olyan édes volt, hogy majdnem sírtam, de lehet, hogy csak én vagyok túl érzékeny...
    Közben egy nagyon romantikus számot hallgattam "Enrique Iglesias: Tried of being sorry". A szöveg nem nagyon illik ide, de szerintem szép és valahogy Enrique hangja még romantikusabbá és megnyugtatóbbá teszi az egész részt!
    Jah és persze van egy kérdésem: Előre megírt séma szerint dolgozol vagy mikor leülsz azzal a szándékkal, hogy "én most írni fogok!", akkor találod ki a fejzetet? Mert, ha előre kitalálod, akkor az azt is jelenti, hogy már előre tudod, hogy mi lesz a sztori vége...
    Sokat gondolkodtam azon, amit Russelről és Isabelláról írtál. Hogy már úgy ismerik egymás reakcióit, mintha mindig is barátok lettek volna...ez nagyon érdekes, mert és nem gondoltam, hogy ilyen fiú-lány barátságban is előfordulhat...de nagyon érdekes volt ilyen szemszögből látni a dolgot.
    Szerintem ezt a fejezetet nagyon jól eltaláltad, ezzel a "tiltott szerelem" dologgal, meg azzal, hogy hogyan húzzák ki a csávából Benjit. Nagyon aranyos volt!!!
    Szerintem tök jól sikerült és büszke vagyok Rád!
    Puszi B.J.

    VálaszTörlés
  34. Sziasztok!

    Nagyon helyeske fejezet lett ez is! Engem is erőteljes vigyorgásra késztetett olvasás közben, amit a szobatársam se hagyott szó nélkül és meg is jegyezte rögtön, hogy biztos Alkonyatos témájú a dolog az átszellemült kifejezésem láttán.

    Volt benne minden ami aranyos és szeretnivaló: tökéletes romantika, mély barátság, természetfeletti képesség csillogtatása...na és persze az elmaradhatatlan függővég!

    Minden karakter bőségesen, de azért mértékkel volt jellemezve: a túlbuzgó, gondoskodó anyuka, az ideges falkavezér, a mélyen szerető bevésődött kamasz, aki csak puszit ad inkább, a több okból is visszafogott idősebb szerettett és viszontszerető nő, Isa szokásos zavarodottsága, Russel ösztönös barátsága és segítőkészsége.

    Nos a kerti sütés megvalósulására nagyon kíváncsi vagyok, mivel megint jelen van egy közbevethető és közbeavatkozó nem vega vámpírhölgyemény.

    A telefonhívással kapcsolatban vajon Edward mwgkéri-e Isát, hogy ne menjen vissza a Cullen házba természetesen a biztonsága érdekében, ill. tályékoztatja-e a Giannás fejleményekről köntörfalazás nélkül vagy titkolózni fog? Más gondolatfejtésbe most nem is kezdenék bele az üggyel kapcsolatban mert úgyis csak melléfognék mindennek.

    Boldog Szülinapot Fummie!

    A terhesség elméletéhez én is hozzászolnék!
    Mint általában minden fejezetnél :P
    Átváltozás hatása: egy normál farkas-farkas vagy farkas-ember terhességnél tényleg biztos vetélés lett volna, de itt egy félvámpír bébiről van szó! Akinek szupererős védőburka van, amely lehetővé teszi, hogy elviselje az átváltozó anyatestet és újra megtapadjon az életet jelentő vért magához véve, mint az vámpírhoz illendő, max egy kis enyhe vérzés kíséretében, ami meglepő lehetne egy bugyi nélkül, csak nadrágban rohangáló nem menstruáló farkaslánynak egy újjabb nyomként a következő fürdőszobai látogatásánál. Úgyis beteázott a szomszédban, a tea pedig vízhajtó hatású!

    Farkasétvágy: Isa jó ideje farkas, de eleinte nem volt ekkora étvágya, pláne akkor mikor ideges is volt valami miatt, vagy stresszelt valamelyik szerette miatt. Nyugodtabb körülmények között persze szívesen befalta Juliett sült csirkéjét, de amint jött egy kis adrenalin rögtön elment az étvágya, főleg Ed társaságában és sokszor még enni is elfelejtett. Most meg minden kajáért csurog a nyála és bármikor képes falni akár a stresszhelyzet ellenére is.
    Pont.

    Most ennyi jutott eszembe.

    Csóközön mindenkinek!

    VálaszTörlés
  35. Nagyon távol lehetünk a HSZ határhoz, mert akkor rögtön másnap jönne az új fejezet, vagy valami kis extra olvasnivaló, de így csak hetente jön az új fejezet a megállapodásnak megfelelően, ha jól emlékszem.

    De ez nem is baj mert így legalább nem mászkálok fel félóránként az oldalra mikor gép közelében vagyok és így nem terelődik el napmintnap a figyelmem egyébb tehendőimről. Csak kedden olvasgatok nézelődök meg egy másik nap mikor van egy fél órám HSZ-t írni. Pédául most elmaradt az az óra az egyetemen amit meg kellett volna tartanom, mivel kavarodás volt a terembeosztással a félévkezdés miatt, sebaj majd jövő héten kiabálom magam rekedtre száz hallgató előtt egy kétszáz fős teremben a genetikáról, most meg nyugodtam hozzászólhattam.

    VálaszTörlés
  36. Jaj de jó lett, imádom ahogy Benji és Lupe között hog fejlődik a "dolog" :D nagyon jó, ja és nagyon kiváncsi vagyok hogy mi történt Edwardékkal.
    Puszi

    VálaszTörlés
  37. Szia, nagyon jó ejezet lett mint mindig, annyira aranyos Benjitól hogy ilyen fiatal és mennyire szereti Lupet és Lupe is nem tud ellenállni Benjinek :D nagyon tetszik, áááá és megőrülök , nagyon felcsigáztál, mi történt Edwardékkal?
    nagyon várom a következő fejezetet és nagyon remélem hogy hamar lesz és ugye még most is van az hogy kitalálsz egy számot és ha elérjük akkor másnap lesz a következő fejezet? remélem :)
    sok puszi

    VálaszTörlés
  38. Hát ez aranyos kis fejezet lett. Nagyon tetszett. Végig mosolyogtam az egészet, és amikor Lupe benyitott a fürdőbe még hangosan fel is nevettem! :$ xD Én az elejétől fogva csípem Benjit, de azután még meg is szerettem. (L)
    Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki ebből... :)
    És, hogy mi lesz majd a kerti partin.. Hm... :)

    VálaszTörlés
  39. Szióka
    miért itt kellet abbahagyni? szerinted hogy fogjuk ezt kibírni?
    na de azért nagyon tetszett, hát amikor Benjinek korgott a gyomra és úgy röhögtem :D nagyon jól megírtad :) és annyira imádom, Benji annyira cuki hogy az arcára adott puszit, kiváncsi vagyok hogy mikor fog kiderülni Lupe számára az hogy Benji farkas és hogy bevésődött Lupeba :D biztos vagyok benne hogy nagyon jól meg fogod oldani :) ja és kiváncsi vagyok mi volt Edwardékkal
    pussz-pussz

    VálaszTörlés
  40. Szia
    nagyon jó fejezet lett :)
    jókat röhögtem amikor Benjinek korgott a gyomra :D és olyan jó volt hogy nem csókolta meg mert erre tényleg emlékezni kell :) nagyon jó fejezet lett :)

    VálaszTörlés
  41. Szia
    imádtam, nagyon jó lett, Benjin behalok, olyanokat csinál :D kiváncsi vagyok mi lesz a kerti partin szerintem ott fogja megtudni Lupe hogy Benji farkas és szerintem ennek az új vámpírnak is lesz benne szerepe meg fogja támadni őket vagy nem tudom és Benji meg akarja védeni Lupet és átváltozik előtte, nekem ez az elméletem :) bár lehet hülyeségeket beszélek :D
    nagyon kiváncsi vagyok hogy miért jött ez a nő is mit akar, csak így tovább és remélem hamar jön az új fejezet
    jó írást
    puszi :Niki

    VálaszTörlés
  42. áááááááááá ez a fejezet ngyon jó lett, imádtam Benjit, várom már a kerti partit
    puszi

    VálaszTörlés
  43. Boldog szülinapot Fummie!

    Bocs, Spirit, h most nem írok hosszan, majd máskor, de ma olyan üres vok, h csak jelezni tok, h itt vok és olvastam.
    Ha legközelebb ideülök, ígérem újraolvasom és kielemzem neked!

    Pusz

    Ui: Még mindig nem tod, h mikor jösztök Bp-re Szandival?

    VálaszTörlés
  44. Szandi nem fog velem jönni családi okok miatt, én pedig még nem tudom, hogy mikor megyek, mert nem tudom pontosan, hogy mikor érkezik Rob Magyarországra. :D Merthogy elsősorban azért szeretnék felmenni pont most, hogy lássam. :D De amint megtudom a pontos időpontot, szólok. :)

    VálaszTörlés
  45. SZia Spirit :)!!!

    Tudod ez a fejezet nekem különösen tetszett:)!!
    Szeretem, amikor a szereplőid játékosan csipkelődnek, és heccelik egymást :)
    Nagyon jókat tudok rajta mosolyogni!
    Ez a kerti sütéses dolog is elég érdekesnek hangzik, nem tudom, hogy mennyire fogják egymást elviselni...
    Amit viszont kicsit hiányolok, az Edward és Isabella kapcsolatának fejlődése...
    Már jó ideje folyamatos fejlődést érzékeltem köztük, mintha Isabella is kezdett volna egy kicsit felnőni, de egy ideje, amióta Russel újra képbe került, valahogy kettőjük kapcsolata háttérbe szorult.
    Ami egy felől nem baj, de én valahogy kíváncsi lennék, az összehangoltságukra.Egy egy elcsípett kis mozzanat, tekintet...valami...
    Nem tudom, hogy érted e teljesen, hogy mire is gondolok, de én személy szerint örülnék, ha egy egy apró mozzanatba többször beleszőnéd az érzelmeiket!

    Ja, és a szokásos szlogen: nagyon várom a folytatást :)

    Gabó

    VálaszTörlés
  46. Szia!

    Jól sikerült, elég vicces lett ez a mnetőakció. Kiváncsi vagyok gy alakul majd akerti parti. MEg hogy Edward mit fog mondani Bellának az idegen vámporral kapcsolatan már h fog mondani valamit.
    Puszi

    VálaszTörlés
  47. Hát erről csak egy dolog jut eszembe: IMÁDOM!
    Tök jó h végre "lesz valami" Lupe és Benji között. És az is nagyon tetszik, h megrendezik a kerti sütést, ami gondolom Russelnek szerez majd örömet:)
    Nekem már kicsit hiányzik egy "Edwardosabb" rész, amiben mondjuk kiderül h mi van Isaballa-val? De ezt gondolom még húzod egy ideig...:)
    Jah és még valami: Mért kínzol ezekkel a végekkel?:D
    Nah siess a következő fejivel mert nem fogom kibírni sokáig:)
    Cupp, Maycsii

    VálaszTörlés
  48. Aranyos fejezet volt! Benji még mindig bohókás és cuki! Most viszont láthattuk a hős szerelmes lovagot is! Kicsit sajnálom, hogy törölték Lupe a memoját! Vajon Edward mit fog mondani? Alig várom!
    Írj hamar!

    Cup Cup Szupcsi

    VálaszTörlés
  49. Köszönöm szépen mindenkinek! :)
    Kisildikó neked is Sok-sok Boldogat így utólag. Ne haragudj a késésért, de egyszerűen képtelen vagyok dátumokat megjegyezni. :)

    Isabella Ateara: A terhességről az a véleményem, hogy szerintem továbbra sem terhes. Tetszik ez a védőburok-dolog, amit mondtál, mert tény, hogy Bellánál is volt, de én úgy gondolom, hogy védőburok ide vagy oda, egy ekkora változást biztosan nem bírna ki. És ha lett lett volna vérzés, akármilyen kicsi is, azt Edward biztosan megérezte volna. És ha Edward megérzi, Gianna is megérzi. És mivel Gianna emberi vérrel átplálkozik, nem olyan fejlett önuralmú, mint a vega-vámpírjaink. :)
    Bár az is igaz, hogy ha Isabella eddig is minden hónapban vérzett, akkor Edwardnak nem jelent sok különbséget az eddigiekhez képest.
    Jah és igen, a teavízhajtó hatású, nem pedig vérhajtó. Plusz ilyen kis mennyiségben nem sokat ér. :D
    Szóval tartom magam az Isabella nem terhes verzióhoz. :D

    Spirit: Én most azt az információt hallottam, hogy áprilisban jön...

    VálaszTörlés
  50. Ez a rész nagyon tetszett.Ez amolyan nyugis,romantikus fejezet volt..semmi izgalommal,de nagyon tetszett..:) Olyan jó volt olvasni ..teljesen belemerültem..És a csók jelenet,nagyon ügyes,rég vártunk már egy Lupe-Benji részre:) Kíváncsi vagyok mi lesz a kerti partin. Semmi kritikám nincs...teljesen passzolt minden..legalábbis szerintem;)

    Megnéztem youtube-n a könyvednek a bemutató videóit és illene megdícsérni a készítőket is ,mert nagyon ügyesek voltak:) Gratula nektek. Várom már ,hogy megjelenjen;) Szerintem siker lesz;)

    Folytasd hamar a fejit..mert izgulok,mi lesz a hétvégén..:)És Benji..hujuj..olyan édes volt és vad.:) Még 1x mondom ,hogy nagyon tetszett.

    Sok puszi Zsizsi.<3

    VálaszTörlés
  51. szioka, bocsi,de egy ideje nem tudtam hozzaszolasokat irni...ez a nyavalyas net...
    jaaaaaaaaaaj, Benji...imadom..persze Jasper utan :))))
    na ez a kerti party dolog nekem gyanus...vagy megint elmarad, vagy nem lesz ott mindenki..foleg Lupera es Benjire gondolok, mert ha ott taliznanak, akkor arrol olvastunk volna a Lupes pillanatkepekben, de ilyesmirol szo sem volt... szoval nagyon kivancsi vagyok.. :)))
    remelem szepen alakul a sajat konyved kiadasa...nekem lenne egy apro keresem... imadok olyan konyveket olvasni, amikhez eredetileg is van konyvjelzo... (nem kell keresgelni valami papirdarabot ha megszakitom az olvasast) leeeciiike..ha el lehet intezni a kiadonal, a te konyvedben legyen konyvjelzooo.. lecccikeeeee...
    puszi Lilla

    VálaszTörlés
  52. Szia Spirit!
    Ez naaagyon jó rész volt :) Végre mindenki boldog lehetett egy kicsit, még szegény Benji is, meg Russel is örült a képességének. Jó, hogy így "félresikerült" a mentőakció :D Olyan aranyosak voltak... Kíváncsi vagyok, miért telefonálhatott Edward... Csak nem tud még valaki Russel képességéről? Remélem, hamar lesz új rész, már most nagyon várom!

    VálaszTörlés
  53. XDDDDD ez de cuki rész volt (L):D
    annyira jó...és tök hosszú... várja a köv fejt.
    pussz heni

    VálaszTörlés
  54. Szia Spirit! =)
    Ez nagyon aranyos volt. :) Én már totál függő lettem... Elkezdtem újra elolvasni a legelső résztől kezdve, mert egyszerűen nem bírom ki nélküle. :D Egyszerre imádom és utálom, hogy elkezdted írni. :D Imádom, mert nagyon jó és a végén csak annyit tudok mondani, hogy "mégmégmég" és úgy érzem, én nem bírom ki a következő részig, de utálom is ugyanezért. :D
    Elég a függőségemből mára.:) Következő részt akaroooook! :D
    Pusz: Nickyy.

    VálaszTörlés
  55. Szia!
    Nagyon jó lett a fejezet, mint mindig:D Pont ide illet egy Cullen mentes rész:D de azért persze hiányoltam Edward-ot. Benji és Lupe nagyon aranyosak és remélem, hogy beteljesedik a szerelmük:D És Russel-t is egyre jobban megkedvelem bár van vmi fura érzésem irányába. Edward meg biztos valami fontos miatt telefonált és ki fogja fúrni az oldalam, hogy miért(de lehet, hogy csak én vagyok paranoiás:D)

    VálaszTörlés
  56. Nagyon jó fejezet lett, nagyon tetszett, csak így tovább,és várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
  57. Kedves Spirit!
    Most lehet, hogy nem fogok hosszan kifejtős hozzászólást írni, ugyanis van egy olyan érzésem, hogy én valamiről lemaradtam. Azt hiszem, nem olvastam elég figyelmesen korábban, mert én nem igazán tudtam róla, hogy Lupe "új" La Pushban. Nekem úgy tűnt, hogy már egy jó ideje itt van ismét, ezért kicsit zavart voltam olvasás közben.
    Ezt leszámítva nagyon élveztem a fejezetet. Tetszett ez a kis változás, végre nem csak a vámpírokkal történt valami, hanem egy teljesen normális emberrel és egy kevésbé normális farkassal. Tetszik ez a szerelmi szál. Hihetetlenül romantikus. Mikor Isa belegondolt, hogy neki milyen rossz volt távol maradni Edwardtól, akkor én is átéreztem a fájdalmát. Nekem ugyan nincs bevésődésem (bár ki tudja már manapság:D), de én sem tudok hosszabb ideig távol lenni a szerelmemtől, sőt fizikai fájdalmat okoz néha. De most már tudom, hogy nem csak én vagyok ilyen "fanatikus", legalább egy képzelt személynek is vannak ilyen érzései. Éppen emiatt éreztem most nagyon közel magamhoz Isabellát. Lupe ugyan kicsit fura volt, eléggé szűkszavú és zavart is talán. Biztos magányos, és akkor még ott van neki ez a Benji-dolog is.
    Azt viszont nem értettem, hogy mért kellett törölni az emlékezetét. Hiszen ő is szereti Benjit, tehát nem akarna rosszat neki, nem árulná el és nem is tudna mérges lenni rá. Persze, titokban szeretné tartani a dolgot, mert tényleg eléggé botrányos lenne ez a nagy korkülönbség. De ha tényleg nagyon szereti, úgy sem bírja sokáig nélküle, és hiába fél a lebukástól, bele fog menni egy titkos kapcsolatba. Csak le ne bukjon szegényke... Hallod Spirit? :D
    Végül egy kis összegzés:
    Talán ez volt mostanában az első fejezet, amibe alig tudok belekötni. Ez tényleg szinte tökéletes lett. Russel is aranyos és találékony volt, Isa pedig ismét Edwardra gondolt. Benji még mindig gyerekes, de ugyanakkor érzelmileg éretté vált. Lupe és az anyukája is nagyon kedves és szimpatikus karakterek, öröm olvasni róluk!
    Csak így tovább, már várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  58. Hupsz, ez mégis csak nagyon hosszú lett...

    VálaszTörlés
  59. Szia!
    Jaj ez annyira szép volt! Mármint az a rész amikor Benji odaszorítja Lupét a falhoz és már majdnem megcsókolja, de még sem mert szeretné, ha Lupe emlékezne rá. Imádtam.

    Amúgy azt vettem észre, hogy a kicsi Edwardot nagyon hanyagolod. Nagyon ritkán kerül szóba.

    De nem baj akkor is nagyon jól írsz még mindig :D.
    pusz

    VálaszTörlés
  60. jaaaaaaaaaaaaj, mit talaltam...
    Neked Spirit... :))))))))

    http://fc04.deviantart.net/fs71/f/2010/005/3/d/Robert_Pattinson_as_AVATAR_by_JakeSulli.jpg

    VálaszTörlés
  61. Jajj annyira lemaradtam!!!! Péntek van! És csak most vettem észre!!!! Jajj ez a hét...na mindegy...szóval NAGYON JÓÓÓ LETT!!! Ezt muszáj volt caps lockkal, mert egyszerűen szívszorítóan romantikus volt a Benjis jelenet! Komolyan, pár pillanatra megállt az idő ahogy leírtad, csodálatos...jajj ez a fiú:):)
    Szóval nagyon szép volt, és kapóra jött Russel és végre használhatta nemes célra a képességét...És miylen jó hogy végre lesz kerti parti!!!
    De a vége...jajj de kíváncsi vagyok!Szerintem Isának is elterelődött kicsit a figyelme, de jó is, mert legalább nem idegeskedett, csak most jön a vámpírproblem...
    Szóval nagyon jó lett a feji, éa ha nem vagyok msotanában olyan aktív hsz-író, annak csak a suli az okozója....nagyon bocsi:( megpróbálom aktivizálni magam...
    puszi nektek!
    Andi

    VálaszTörlés
  62. Szia Spirit!

    Egy hete találtam rá az oldaladra, de azóta folyamatosan ezt olvasom itthon (és iskolában), és végre utolértelek.:)
    Az infó tanárom kiakadt, hogy nem azzal foglalkozok órán, amivel kéne, hanem a Te blogodat olvasom.:)
    Nagyon jó lett ez a fejezet. Aranyos, de mégis romantikus. Tetszik, hogy Russel végre meglátta a jó oldalát is a képességének.
    És Benji... annyira aranyos, hogy nem akarja megcsókolni, mert az úgy tényleg nem lenne az igazi. Eddig is szerettem Benjit, de mostár...
    Én is kíváncsi vagyok erre a kerti sütésre.
    Csak így tovább Spirit, mert nagyon jó írsz.
    Puszi: Zsuzsi

    Ui: Spirit, ha már tudsz pontos dátumot Robert érkezéséről, kérlek közöld velünk, mert akkor meglátogatom nővéremet Budapesten.:)

    VálaszTörlés
  63. Szia!
    Aranyos, ahogy Benjamin elköszön Lupetól. "Szeretlek! Szeretlek!" áá ott olvadoztam! olyan aranyosak! maga a szituáció meg tök vicces volt:D na de a vége...Ed...vajon mi történhetett? már nagyon várom, hogy megtudjam!:)pussz

    VálaszTörlés
  64. Lilla ez az Avataros Rob nagyon jó :D
    engem apukán csinált meg na'vinak

    VálaszTörlés
  65. Jajj hirtelen összekevertem Lupét Eshterrel xD Azt hittem Benji kaját ment csenni, mert nem volt neki elég xD :D
    Na de a végén tök romantikus lett ez az egész :D Szegény kár, hogy nem emlékszik majd rá de remélem nem tűrtőzteti magát :D
    És az is teszett, hogy most már tök jól megvannak Russelle is...:)Aranyosak így:)
    Fuhh így hirtelen el is felejtkeztem, hogy Edward hívásár várja...Ezt is szeretem a történetekben, hogy néha írsz hosszabban valamiről és a végén derül ki, hogy előtt volt még valami fontos...
    Fogalmam nincs, hogy mit gondoljak miért jött a Volturitól....sőt azt sem vettem észre amit Isával kapcsolatban elrejtettél..egyzserűen nem ment pedig 6-szor elolvastam XD
    Puszi: L. Vivi

    VálaszTörlés
  66. Másik Zsani! Sztem tök hülyeség, amit írtál. Nem a korkülönbséggel van a baj, hanem hogy a tanára! A tanár-diák kapcsolatokat pedig akár büntethetik is, mint az bizonyára tudod. Egyébként pedig az sem árt, ha Benji egy kicsit érik. A nők úgy is érett pasikat szeretik. ;) :P
    Te nem figyeltél az előző fejezeteknél??? Russel magányos! Barátokat akar! Én is erőltetném a helyében a kerti sütést.
    Gianna pedig jó lenne ha távol tartaná magát attól a partitól. És hát igen, én is kíváncsi vagyok, hogyan fog viselkedni a 2 család. :D

    VálaszTörlés
  67. Kedves Cancer!
    Szerintem nincs olyan, hogy valaki hülyeséget ír. Ha neki így jött le a szituáció, akkor így mond véleményt. Nem vagyunk egyformák hála az égnek, éppen ezért mindannyian másképp éljük meg az élet dolgait. Egy könyvet is százféleképpen lehet értelmezni, mint azt már jól megtanulhattuk az iskolában. És nincs olyan, hogy jó feltételezés vagy rossz feltételezés. Csak meglátások vannak, ezeket pedig tiszteletben kell tartani.
    Igazad van, hogy nem a korkülönbség a legnagyobb baj, de attól függetlenül az sem segít a szerelmeseken. Russelnek pedig még lehet hátsó szándéka ezzel a kerti sütéssel, ha Spirit úgy dönt, hogy mégse legyen pozitív karakter ez a fiú. Találgatni lehet, Spirit is mindig azt kéri, hogy mondjuk el a benyomásainkat.
    Ne haragudj, hogy ezt így írtam, nem akartam vele semmi rosszat, csupán igazságtalannak éreztem, hogy szegény lányt "lehordtad" a mondandója miatt.

    VálaszTörlés
  68. Evee, köszönöm, hogy megelőztél, és összefoglaltad a gondolataimat. :) Cancer, ha valakivel nem értesz egyet, nem baj, de bizonyos szempontból mindenkinek lehet igaza, szóval, tényleg nincs olyan, hogy valami hülyeség vagy nem hülyeség. Csak más és más gondolatok, nézőpontok vannak, és nem szabad elvenni más kedvét attól, hogy megfogalmazza a gondolatait azzal, hogy lehülyeségezed, amit mond. Szóval, máskor egy kicsit finomabban fejtsd ki, ha valamivel nem értesz egyet. Köszönöm. :)

    VálaszTörlés
  69. Hali!

    Na, itt vok, és úgy átfogólag a vélemlényem a fejezetről az, h egy átvezető résznek tűnik, ami első olvasásra nem vmi eseménydús - már csak ha azoknál az eseményeknél maradunk, ami mindenkit izgat, pl. Gianna. Persze engem is érdekelt már, h mi van Benjivel és Lupéval, de miután az előző fejiben megjelent G., vhogy kicsit elfelejtettem, h ilyen is van, és kicsit bosszús is vtam. De csak amíg el nem olvastam a fejezetet.

    Van egy barátnőm, aki ugyan mindig olvas, de sosem ír, és mindig megbeszéljük a legújabb fejit. Ő azt mondta, h olyan, mintha kicsit lanyhulnál, mire én rögtön mondtam, h ez csak azért tűnik így, mert nem egybe olvassuk az egészet, míg ha vége lesz, akkor biztos, h ez a feji is bele fog illeszkedni teljes egészében a sztoriba, és nem fogjuk majd így érezni.

    Lupe anyukája az én szívem is meghódította, és át tom érezni Isa helyzetét, amikor nem tud nemet mondani, velem is soxor előfordult már ez. :)

    Remélem, a kerti sütés most nem marad el, és, h a farkasok és vámpírok MIND ott lesznek.

    Ahogy Isa azt monja, h 'Benji ötlete volt', és Lupe elpirul... No comment... XD

    Tetszik, h Benji nem csókolja meg úgy, h nem emléxik rá.

    Szóval, ez a feji annyira nem lesz a kedvencem, nem is utálom, szóval közömbös vok. Persze, mint mindegyik fejiben, ebben is vtak jó részek, ld. följebb. Végülis, nem lehet minden feji a kedvencem, és nem ujjonghatok mindegyiknél, és úgy gondolom, h az őszinte véleményemre vagy kíváncsi, szóval...

    Szandit sajnálom, h nem jön, de attól még várom a találkozást, akár ebben a hónapban, akár - ahogy Fummie mondta - áprilisban.

    Fummie: Köszönöm szépen! Én se tok dátumokat megjegyezni, mindig beírom őket a telefonon a naptáramba, v a Google-naptáramba. :)

    Pusz

    VálaszTörlés
  70. Szia Spirit!
    Korábban írtál arról, hogy az olvasóid nem igazán fejtik ki a véleményüket a fejezetekről. Hát, én is nagyon nagyon lusta vagyok, de igyekszem rávenni magam mostantól az írogatásra. :D
    Szóval... ez a rész nagyon aranyos volt és valóban érdekes ahogy Russel megoldotta a helyzetet, de kíváncsi lettem volna rá, hogy Lupe mit tett volna, ha nem törlik ki az emlékeit. Talán egy kicsit tovább haladhatott volna a "kapcsolatuk".
    Mellesleg ahogy arról a muffinról olvastam én is eléggé megéheztem. :D
    A végéről csak annyit, hogy Edward szerintem nem véletlenül hívta fel Isabellát. Lehet, hogy történt valami probléma, amit nyilván nem akar tudatni Isabellával, csak szeretné, ha nyugton maradna és nem próbálna meg segíteni. Bár az is meglehet, hogy csak én várok túl sokat a dologtól és tényleg csak hiányzik neki a szerelme, de akkor nem hiszem, hogy pont így fejezted volna be. Majd meglátjuk. :)
    Kíváncsian várom a folytatást!
    Lulu

    VálaszTörlés
  71. Nem hordta le. Sztem még elég finom voltam és nőies! :) ;) (Ami rólam nagy általánosságban nm mondható el.) Akkor is butaság volt megkérdezni, hogy mi a baj Lupe-Benji kapcsolatával.
    Igen, Spirit az író, tönkre teheti Russelt, ami sztem szomorú lenne.
    Amúgy meg Spirit találgatósokat kér, én meg azoktól falra mászom. Ezért is nem írok és ritkán olvasok hsz-ket.

    VálaszTörlés
  72. Hááát, kár h törölte a memóriáját:(( mm Russel Lupenak:( viszotn ez mosta többihez képest egész rövid bvolt:S olvastam volna tovűbb, h Isabella átveszi Ed telwefonját..... erre végexD:(( remélem holnap kb jön a kövi akkor:D:D:D!

    VálaszTörlés
  73. Kedves Spirit!
    Előszöris csodálatosan írsz,soha ne hagyd abba az írást,nagy tehetséged van!Nos,lehet,hogy ez a hsz.kicsit hosszú lesz,mivel én most értem el ehhez a fejezethez,3 nap alatt elolvastam az egészet idáig(véletlenül találtam rá az oldaladra).Alig tudtam elmenni a gép elől.Igazán jó,hogy hű maradtál a sagahoz.Mondjuk nekem Isabella jobban tetszik mint Bella,és olyan érzésem van olvasás közben mintha Edwardot is boldogabbá tenné.Sokkal talpraesettebb,erősebb...Az,hogy farkassá tetted nekem annyira tetszik,mondjuk már sejtettem,hogy az lesz,mert utaltál rá előtte a felszín alatt.Aggódtam,hogy így hogy lesznek együtt,de te ezt is remekül megoldottad.Tudom,hogy már nem ér semmit ha leírom mit gondolok a terhesség kérdésről,de én azért megteszem.Én örülnék neki,mert úgy lenne teljes a boldogságuk szerintem.Az meg,hogy nem látta Carlile az lehet azért amiért a BD-ben sem.A vérvizsgálat alapján,meg most láttam egy olyan műsort ahol a nőnek nem volt kimutatható a véréből,hogy terhes,igen ritkán fordul elő,de van ilyen.Ezek miatt én még reménykedem.Ami miatt nekem még élvezetesebb számomra a történeted,mint az eredeti az az,hogy vannak benne erotikus tartalmú részek,amiket én hiányoltam a sagaból.
    Már csak annyit,hogy egy igazán magával ragadó történetet írtál,fel dobta az unalmas hétkönapjaimat!Köszönöm neked!Már alig várom a következő fejezetet!!!

    VálaszTörlés
  74. Szia!
    Jó kis fejezet lett, várom a folytatást! :) Eddig is kedveltem (azt hiszem) Russelt, de ebben a fejezetben mégjobban megkedveltetted velem! Remélem a party jól fog elsülni és nem fogja elrontani még Gianna felbukkanása sem. És azt is remélem hogy Lupe és Benji végre normálisan is egymásra találnak majd, megérdemelnék mindketten! :D
    Kiváncsian várom a következő fejezetet!
    Puszi, Keya:)

    VálaszTörlés
  75. Szia lelkem:)

    húúú, hát ez valami fenomenálisan aranyos volt:D
    Végig vigyorogtam az egészet.:)

    Szegény Lupe, totál magányos lehet:S Azé jó lenne, ha lenne mostmár valami abból a partiból.:D
    Eyyben viszont biztos vagyok, most jön a fekete leves. Ismerlek annyira, hogy ezek után jön vmi hihetetlen, vagy vmi meglepő, vagy vmi izgalmas, körömlerágós dolog.
    Tudod, erre mondom mindig azt ,hogy túl nagy az idill farkaskáéknál.:D
    Am imádom Benjit.:D Annyira kis kamaszosan, mégis imádnivalóan szeret, hogy húúú:D Muszáj vigyorognom tőle.:D
    Am az jutott eszembe, hogy Benji olyan mint Alice, csak ő farkaséknál.:D ( jó lehet, hogy ezt mindenki tudta, de nekem ennyi idő kellett, hogy leessen.:D)
    Lupe apukájával mi van? MMint már meghalt, vagy valami más? Vagy én vagyok teljesen dinka, hogy átugrottam felette.:$
    Na szóval kislány nagyon tetszett.:D
    Russel is jó, hogy benne van, bele kerül az ilyenekbe.:D Kicsit jobban megnyílnak legalább egymás előtt.:)
    Ügyes vagy.:)
    puszi, Truska

    VálaszTörlés
  76. Szia Spirit!
    Várom nagyon a következő fejezetet! MIkor várható?
    Eltüntél a RP-ról...gyere vissza!

    evka

    VálaszTörlés
  77. Jaj, annyira jó volt. :D Tök aranyos volt Benji, teljesen előttem volt a jelenet. :D Lupe meg.. :) Őt is nagyon bírom. :) Olyan aranyosek együtt. :D Annyira jó fejezet volt. :D És a végén a telefon. Kíváncsi vagyok, miért telefonált Edward.:O Na, olvasok tovább, majd kiderül, addig meg csak kibírom valahogy. :D
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  78. Csak a tisztán látás miatt: Lupe Benji bevésődése?
    Nem vagyok vele tisztában... De akkor a matektanára olyan fiatal lenne hogy az anyja is olyan fiatal? MI van?

    VálaszTörlés