.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. február 14., vasárnap

Boldog Bálint napot!

Igen, Bálint nap, nem Valentin nap. A Valentin napot csak nemrég vettük át az USÁ-ból, és nekem jobban tetszik a régi, magyar Bálint nap. :) Szóval... Mivel ma Bálint nap van, és a blogon a blogspoton regisztrált Rendszeres olvasók száma már majdnem elérte a 400-at, ezért úgy döntöttem, hogy ma kaptok egy kisebb meglepetést, holnap egy nagyobb meglepetést, kedden pedig jön az új fejezet. :)

Előre csak annyit a mai apró meglepetésről, hogy ez kivételesen nem Twilightos, és bár már jó pár hónapja írtam, mégis nektek és rólatok szól. Vagyis inkább rólatok és rólam. :) Lehet, hogy első olvasásra kicsit furcsa lesz, de próbáljatok elvonatkoztatni a szavak és mondatok eredeti értelmétől, és a felszín alá látni. Mert az elmondja, hogy mennyire fontosak is vagytok a számomra. :)

A korhatár a felszín miatt 18 év, bár a felszín alatt lévő dolgok egyáltalán nem korhatárhoz kötöttek. :)

Nos, akkor jöjjön a lényeg...



Gondolatok az olvasóhoz...


A lábaid előtt heverek, pőrén, alázatosan lehajtott fejjel. Rémisztő, de mégis borzongató érzés ilyen kiszolgáltatottnak lenni. Mindenemet láthatod, megérinthetsz. Kívül. Belül. Bár szégyellem, tudom, hogy bármit tehetsz velem, hiszen a tiéd vagyok. A tulajdonod. Lehet, hogy a következő pillanatban megsimogatsz, de az is lehet, hogy apró darabokra szaggatsz szét. Az életem a te kezedben van. Ha szeretsz, ölelj; ha gyűlölsz, ölj meg. Mindkettőt mosolyogva, önként fogadom. A te kezedtől még meghalni is gyönyör. Ha ölelsz, az pedig maga a mennyország.

Tudod, hogy hiába bántasz, én hűségesen újra és újra visszatérek hozzád, mert nélküled semmi vagyok. Nem létezek. Az egyetlen, amit nem bírnék elviselni, ha közömbösen néznél rám. Ha már arra sem tartanál méltónak, hogy arcul csapj néha. Te ismered minden gondolatomat, láthatod a szívemben rejtőző összes érzést. Jobban tudod, ki vagyok, mint én magam. Ismered a titkaim, az álmaim, a vágyaim és a félelmeim.

Te vagy a sorsom, a végzetem, a boldogságom, én pedig a te szolgád vagyok.



Boldog Bálint napot mindenkinek! És a holnapi meglepi már a ficemhez fog kapcsolódni. ;)

23 megjegyzés:

  1. Nem voltam valami aktív mostanában, de hisz tudod miért... És bőven a felszín alá láttam, úgy gondolom :)

    Pusszantalak, a mihamarabbi viszontlátás reményében ^^

    VálaszTörlés
  2. Spirit,ez fantasztikus.Mindig meglepsz valamivel.A fic-ed mindig hoz valami újat,valami elképesztő érzéseket.A közös projekt beli írásodra pedig nincsenek szavak.Ahogy kitaláltad Milanak a munkat.Le a kalappal,csak ámultam a leleményességeden.És most ez...Valami elképesztően tehetséges vagy!!!Köszönöm,hogy ezt megosztod velünk.El nem tudom mondani, mennyit jelentenek az írásaid!Remélem még nagyon nagyon sokáig élvezhetjük a csodáidat.:)Köszönöm mindent!Sok puszi!Orsi

    VálaszTörlés
  3. Ezért imádunk annyira, és ezért van ennyi hűséges olvasód!
    Magam részéről köszönöm mindazt amit Tőled kaptam!
    Puszi Neked és Szandinak! :-)

    VálaszTörlés
  4. Hali!

    Lehetne gy eléggé furcsa kérésem?!
    Mivel már nem olvasom a történetet de folyton kapom, hogy friss van belőle gy kicsit zavar:$
    Ezért AKARLAK MEGKÉRNI, HOGY TILTS LE A RENDSZERES OLVASÓK KÖZÜL ÉN SAJÁT MAGAM NEM TUDOK KILÉPNI!
    Bocsi, hogy ilyet kérek de ez van!

    Puszika!:) :D

    VálaszTörlés
  5. Mismouth: Igen, tudom, és remélem, hogy jól érzed magad odafent, és minden úgy megy, ahogyan szeretnéd. :) A viszontlátás mindenképpen meglesz, mikor megyek fel Pestre. Legalább is, én nagyon szeretnék talizni veled. :) Pussz neked is. :)

    Orsi: Köszönöm szépen, örülök, hogy a ficemmel és a többi írásommal is elégedett vagy. :) Nekem is sokat jelent, hogy vagytok nekem, és támogattok, szerettek. Nagyon hálás vagyok érte! :) Pussz. :)

    July: Én köszönöm, amit ti adtok nekem. Sosem fogom tudni viszonozni nektek sajnos, de a hálám és szeretem örökre megmarad irántatok. :)

    Kácsa: Szívesen segítenék a problémádon, de nem tudlak letiltani. Elvileg te tudsz leiratkozni arról, hogy körlevelet kapj... :) Azt ne kérdezd, hogyan, mert nem értek hozzá, de remélem, hogy sikerül. :) És semmi gond, nem kényszer az olvasás. :) Pussz neked is. :)

    VálaszTörlés
  6. Én vitatkoznék a July kommentjére írt válaszoddal, sztm nekünk van mit meghálálni neked, hogy délután, este vagy amikor szabadidőnk engedi leköthetjük magunkat az írásaiddal. Személyes pl: anyámmal folyton marjuk egymást és a bluetooth fülhallgatós taktikát már kiszúrta, így ilyenkor inkább leülök és elolvasom a kedvenc részemet a történetben, ez leköti a figyelmemet, ezért nem vágok a fejéhez,olyan dolgokat aminek kéásőbb én iszom a levét(többek között ezt is köszönöm).. szóval szerintem nekünk több megköszönni valónk van neked, mint neked nekünk...
    sok puszi...és boldog BÁLINT napot neked/tek(L)

    VálaszTörlés
  7. Szia.
    Ha most meg akarsz rígatni, akkor majdnem sikerült (vidám filmet néztem, ezért volt nehezebb dolgod :)
    Én is tudtam olvasni a sorok között, és nagyon tetszett <3 Imádlak ^^

    kácsa: jelentkezz be a "rendszeres olvasók"-nál és ott lesz egy olyan a képed mellett, hogy "beállítások". Kattints a nyílra és megjelenik a "Webhelybeállítás". Itt kijön egy másik lap és ott van egy olyan rész, hogy "Webhelyek, amelyekre feliratkozott". Kijön a listád és ott keresd ki Spirit blogját, majd kattints a "rendszeres olvasás megszüntetése gombra".
    Remélem tudtam segíteni.. bár nem tudom mi lett az oka, hogy nem olvasod a regényét. Mindegy ez nem rám tartozik...

    Várom a következő fejezetet! Csak létszi most ne 11-kor tedd fel, mert anyám ki fog nyírni, ha addig fentmaradok xD

    VálaszTörlés
  8. Megkapó a hasonlatod (vagy hogy hívják ezt, metonímia, amikor egy hasonlat részletesen végig van vezetve több képen keresztül?)
    Gyünyörű és megkapó, főleg az a kiszolgáltatottság-érzés, ami sugárzik belőle. Hihetetlen és egyben jó érzés, hogy ennyire függsz tőlünk, és kívánom, hogy mindig megkapd olvasóidtól a "kielégülést" ;)
    És én is csak azt tudom mondani, hogy mi köszönjük!

    VálaszTörlés
  9. Ezt te írtad? És biztos, hogy én még nem olvastam sehol? Annyira ismerős, komolyan. Azt hiszem, álmodtam erről a novelláról. Biztosan, mert annyira ismerős. Amúgy tudni kell rólam, hogy általában nagy jelentőséget tulajdonítok az álmoknak. Úgyhogy ez most kicsit... fura, vagy nem is tudom. :D
    Amúgy tetszett. Mármint igazán az tetszett, hogy így írtad meg, és az, amit értesz (vagy szerintem értesz) mögötte. :)

    VálaszTörlés
  10. Aly Stich: Örülök, hogy egy kis nyugalmat és boldogságot hozhatok az életedbe. (Bár annak jobban örülnék, ha anyuddal nem veszekednétek, mert az nem jó dolog. :-/ )
    Én úgy érzem, hogy sokkal tartozom nektek, de ha egy kicsit is törleszthetem azt a sok jót, amit kaptam, az boldoggá tesz. :)
    Neked is sok puszi és boldog Bálint napot! :)

    Tia: Nem ez volt kifejezetten a szándékom, de örülök, ha hatott rád, amit írtam. :) Köszönöm. :) És igyekszem, hogy ne éjjel 11-kor frisseljek majd. :D

    A.Kata: Az allegóriára gondolsz. :) És igen, ahogy ti mindig mondjátok, hogy függők vagytok a ficem miatt, úgy én is függök tőletek. Nagyon is. :) Hiszen, mit ér egy "író" az olvasók nélkül? Ha senkit sem érdekelnek a gondolataim, érzéseim, akkor nincs is értelme a létezésüknek. Köszönöm szépen! :)

    Fummie: Igen, én írtam még régebben. :) Lehet, hogy olvastad már egy másik oldalon, mert a saját írásaim közül van, ami több helyen is megtalálható a neten. :) Szóval, lehet, hogy nem álmodtad, hogy ismered. :D
    Örülök, hogy tetszett, és hogy találtál mögöttes értelmet benne. :)

    VálaszTörlés
  11. Akkor valószínűleg tényleg olvastam, és nem álmodtam. :D Mindegy, azért vicces lett volna. :D
    Amúgy jól jöttem rá a mögöttes értelemre. :D fantasztikus vagyok, tudom. :D Amúgy ha nem lenne ott a cím, lehetne másképp is értelmezni. Legalábbis én tudnám, és nem úgy, hogy szó szerint veszed a sorokat. Bölcsész vagyok, szóval igazából én bármit bele tudok magyarázni. :D

    VálaszTörlés
  12. Sya!
    Erről eszembe jutott, hogy mit kaptam ki ma a FaceBook-on napi üzenetnek (remélem, nem zavar, ha bemásolom):
    "Ha nincsennek ellenségeid és kritikusaid, akkor nem is vagy igazi egyéniség."
    Komolyan ez jutott eszembe és te, Spirit, egy egyéniség vagy, ezért vagyunk ennyien, akik írnak neked. Lehet, hogy csak apró porszemek vagyunk és nem igazi kritikusok, de itt vagyunk veled. És igazad van abban, hogyha kell megtiporhatunk vagy éppen ellenkezőleg az egekig dicsérhetünk.
    Hát én inkább dicsérni szeretnélek, és remélem, minél előbb a polcomon fog landolni a saját írásod, a könyved.
    További sikereket!
    Sister

    VálaszTörlés
  13. Nekem tök tetszik, olyan kitárulkozó! :D Nem találtam jobb szót hirtelen! :)

    VálaszTörlés
  14. Kedves Spirit!
    Nagyon meghatott ez a néhány gondolat. Szerintem, mi köszönjük, hogy vagy nekünk, és bearanyozod írásaiddal a napunkat!
    Igazad van abban, hogy nem ér semmit az egész, ha nem olvassa senki. Én ezért is akarom abba hagyni. Bár páran olvasták, és bíztatnak, de egyszerűen nem tudom tovább vinni a szállakat, semmi értelme, és ez teljesen letőrt.
    De azért hűséges olvasód maradok, ha még nem is mindíg írok komit.
    Puszi: Join

    VálaszTörlés
  15. Kedves Spirit!
    Tényleg megható sorok, köszönjük...
    Mostanában nem nagyonb tudtam kimutatni hogy én mennyire függök a szavaidon...pedig igaz...
    Most kicsit sok hullám csapdos a fejem felett, de igyekszem...
    puszi, kitartást és továbbra is sok erőt hozzánk:)
    Andi

    VálaszTörlés
  16. Nagyon tetszett...köszönöm;) Úgy látszik ez a Bálint nap mindenkit megihlet én is írtam ilyen versfélét..a barátomnak:)
    Nagyon szép lett..szenvedélyes és energikus..tényleg csak megköszönni és gratulálni tudok;)
    Köszönöm azt is,hogy felhívtad a figyelmem erre az új történetre ,amit mindig más ír. Izgalmasnak indul..úgyhogy várom a folytatást..és amit már azon az oldalon is leírtam remélem még lesz részed a történetben...bár megjegyzem nem csak ezt írtam.:)Remélem meglesed :)
    Csók.Zsizsi

    VálaszTörlés
  17. Szia Spirit!

    Ezer bocs, mostanában nagyon nem írtam hozászólásokat, de ezzel voltam elfoglalva:
    http://www.youtube.com/watch?v=j8o0pCp6ec4

    Ez is egy kis ajánló kisfilm a könyvedhez.
    Remélem tetszik majd. Nem vagyok egy gépes guru de ennyit tudtam tenni.

    Majd írj hogy tetszett:-)Ez az én bÁLINT NAPI AJÁNLÓM NEKED!

    Sok Puszi
    Charlotte90

    VálaszTörlés
  18. Uhh. huhh... ez... :) Annyira imádom, ahogy írsz, komolyan! Ezzel is csak egy baj volt...
    Túl rövid!!!! :D Bár elég volt ennyi, de annyira szeretem olvasni az írásaid. :) Szuper, ahogy megfogalmaztad, ha valaki csak beleolvas, hát tényleg 18 karikás, de ügyesen belecsempészted a valódi mondanivalóját is. :) Gratula hozzá! :)

    VálaszTörlés
  19. Spirit csak kommentelem a válaszod, meg kitöltöm a hézagokat -> elég félreérthetően fogalmaztam, pont mint egy lázadó kiskamasz XD de én tényleg köszönöm azt a jó néhány órát amit a történeteddel töltöttem,ez kikapcsol, és egy kicsit eltereli a figyelmem (néha annyira beleélem magam, hogy elfeledkezem róla, ez nem az igazi sztori) szuperül írsz... csak kicsit több farkast...mostanában nagyon el Cullenesedtünk:D hiányzik Nate meg Juliette, jah meg Edy baby;)
    köszi még 1x...puszi Aly

    VálaszTörlés
  20. Huh most én is végigolvastam ....
    Nagyon mély és kifejező. nem tudom jobban leírni, te megfogtad a lényeget. Remélem neked is lesz/ vagy van részed ilyenben!

    Imádom ahogy írsz:-)
    Puszi Charlotte90

    VálaszTörlés
  21. Fummie: Igen, egy szöveget millióféleképpen lehet értelmezni. :) A címmel együtt kicsit konkrétabbá tettem az értelmezést, hogy ne menjünk el nagyon más irányba, mint ami miatt írtam a novellát. :D

    Sister: Köszönöm szépen. :) Számomra nem porszemek vagytok, az biztos. Ti adjátok az energiát nekem. Számomra ti a napfény vagytok, és én napenergiával működöm. :D

    Zafír: Hát igen... Ez jó szó rá. :) Igyekeztem belátást engedni a szívembe és a fejembe. :) Köszönöm. :)

    Join: Ha szeretsz írni, ne hagyd abba! Én is 2-3 olvasóval kezdtem, mindenki így kezdi. Ha elég kitartó vagy, és elég erős benned az elhivatottság, akkor idővel a 2-3 olvasóból sok száz, ezer, tízezer is lehet. :) Én csak azt tudom tanácsolni, hogy ha élvezetet okoz számodra az írás, akkor mindenképpen folytasd. Ha egyelőre csak pár embert teszel boldoggá a szavaiddal, az is hatalmas dolog. :) Később pedig még bármi lehet... :)

    P.Andi: Semmi gond. :) Remélem, hogy azok a hullámok nem negatív hullámok, hanem inkább pozitívak, amik bár sok időt igényelnek, mégis élvezed őket. :) Puszi neked is, és köszönöm. :)

    Zsizsi: Igen, a Bálint nap megihleti az embereket. :) Örülök, ha tetszett, és örülök, hogy a körtörténetbe is beleolvastál. :) Valószínűleg, lesz még részem annak az írásában is később, ha mindenki sorra került már egyszer. :)

    A.J.Cryson: Hát, ez most csak egy kis szösszenet volt. Szeretek ilyeneket írni, mert ha nincs túl sok időm, akkor is meg tudom szülni őket, és egy csomó érzést, gondolatot át lehet adni velük a rövidség ellenére. :) Köszönöm szépen. :)

    Aly Stich: Én is tényleg köszönöm, hogy olvasol és jönnek a farkasok is most már. :D Bár tény, hogy ez a 3. könyv inkább megint vámpíros, mint farkasos, de azért Nate-éket sem felejtem el. :) Pussz :)

    Arany mag: Nekem már van ilyenben részem. :) Hiszen, itt vagytok nekem, ti olvasók, akik nagyrészt szerencsére, simogatjátok inkább a lelkemet, mintsem ostorral vernétek. :D Bár, mindkettő hasznos néha... :)
    Nagyon köszönöm a videót, amit készítettél. :D Nagyon király lett, ügyes vagy! :) És nagyon tetszik a dal, amit választottál. :) Ezer hálám! :)

    VálaszTörlés
  22. ez annyira jó lett ezt mindenkinek ajánlani fogom a baráti csoportba hogy írja meg egy levélbe a szerelmének mert ha ezt elolvassa valaki és nem tudja hogy te hogy értetted akkor elolvad tőle...amm én asszem a felszínalá láttam...vagyis biztos az a lényeg hogy nagyon jó lett...
    pussz heni

    VálaszTörlés
  23. Sya!
    Akkor igyekszek sok megjegyzést hagyni, hogy tovább működj :D
    Pusz

    VálaszTörlés