.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2009. szeptember 7., hétfő

A jövő reménysége - 16. fejezet

16. ÚJFIÚ



LÉLEGZET-VISSZAFOJTVA vártam, hogy feltűnjön az idegen, akinek a lépteit hallom. Biztos voltam benne, hogy nem a falka egyik tagja az, mert őket megismertem volna a neszekből, amiket okoznak járás közben. Ez is az egyik előnye volt a farkaslétnek – az ember hallása kiélesedett.

Előre-hátra mozgattam a lábaimat, hogy fenntartsam magam a vízfelszínen, miközben ujjaimmal feljebb húztam magam a sziklafalon, hogy jobban rálássak a sík terepre. Jade is meghallotta az érkezőt, mert felkelt, és magára öltött egy csábos mosolyt. Hirtelen végigfutott az agyamon, hogy talán, nem is valami gonosz terv kieszelése miatt van itt, hanem csak éjszakai találkozóra jött valamelyik la push-ival. Kíváncsi lettem volna, hogy vajon Joshua mit szólt volna ehhez… Fogalmam sem volt, hogy Jade mennyire tudta már elkábítani a női praktikáival, de reméltem, hogy ha sikerül lebuktatnom őt, akkor Josh mellénk áll majd.

Az izgatottságtól beharapott szájjal figyeltem, ahogy távolabb tőlem, a parti sziklák mögül előbukkant egy magas és izmos férfi. Csak mikor közelebb ért, és kisöpörte a haját az arcából, akkor jöttem rá, hogy egy keveset tévedtem… Bármilyen fejlettnek is tűnt testileg az illető, valójában még csak egy kölyök volt. Ouray, a fiú, akivel Jonathan is beszélt lent a házaknál.

Láttam, ahogy a szemei elkerekednek és mohón falják Jade látványát, és végigfutott rajtam a gondolat, hogy mindjárt hányok. Persze, teljesen természetes reakció volt ez egy tinédzserfiútól, akivel egy felnőtt – és legnagyobb sajnálatomra, be kellett ismernem, hogy gyönyörű -, nő kacérkodott, mégis felfordult tőle a gyomrom. Jade pedig még rátett egy lapáttal. Beletúrt a hajába, és mosolyogva tett pár lépést Ouray felé.

- Örülök, hogy eljöttél! – szólalt meg, mire Ouray rozsdabarna arcbőre vöröses árnyalatot vett fel.

- Azt mondtad, hogy fontos… - Ha nem lett volna komoly a helyzet, viccesnek találtam volna Ouray viselkedését. Mintha csak a régi sulimban a srácokat láttam volna, akik majdnem elájulnak, miközben beszélnek egy lánnyal, mégis próbálják játszani a nagyon lazát.

- Igen, nagyon is fontos. Az összes la push-i és forksi, sőt, ki tudja, talán az egész emberiség sorsa múlik rajta – túlzott Jade, de ezzel elérte, hogy Ouray odafigyeljen rá. Mint a legtöbb fiatalt, őt is vonzotta a világmegmentő szerep, főleg, ha a jutalom egy olyan bombázó volt, mint aki most előtte állt.

- Itt a világvége? – nevetett fel mélyebb hangon. Látszott rajta, hogy túlzásnak véli Jade kirohanását, de örömest segítene neki szinte bármiben.

- Ha nem állítjuk meg… igen. Tényleg eljöhet – komolyodott el Jade arca, amivel együtt Ouray-éről is leolvadt a magabiztosnak tűnő mosoly. – Valamit mutatnom kell neked, aztán tudnom kell, mit is gondolsz.

- Rendben – bólintott a fiú.

- Ugye, ismered azokat a mondákat, amik a quileute-ok eredetéről szólnak? – A levegő bent akadt a tüdőmben. Nem, ezt nem teheti! Erre még Jade sem vetemedne! Szigorúan tilos volt bárkinek is elmondanunk, hogy mik is vagyunk. Igaz, hogy Ouray hamarosan úgyis beavatott lett volna, de így előre akkor sem szólhatunk neki semmiről. Túl veszélyes lenne. Egyfelől nem tudhattuk, hogyan is reagál majd erre az egészre – kellett volna mellé valaki, aki le tudja nyugtatni, egy vezető, akiben bízhat és aki megérti, mint Jonathan. Másfelől, amíg nem volt farkas, és nem volt egy alfa irányítása alatt, bárkinek kiadhatta volna a titkunkat, ha úgy dönt, hiszen, nem kötötte semmiféle parancs.

- Persze, hogy ismerem – bólintott Ouray.

- Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy ezek a mondák, nem pusztán mesék? – lépett még közelebb a fiúhoz Jade, és egyenesen a szemeibe nézett. Szinte láttam a tekintetében az őrült lángolást. – Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy farkas vagyok? – érintette meg Ouray karját, aki egy pillanatig megütközve nézett rá, aztán elnevette magát.

- Értem már… Ez egy játék, igaz? – Ahhoz képest, hogy csak tizennégy éves volt, eléggé felbátorodott Jade viselkedésén, mert előrébb hajolt, hogy a száját Jade ajkaira nyomja. Mielőtt megtehette volna Jade kitért a mozdulata elől, és arrébb sétált pár lépést. A tenger moraján keresztül is hallottam Ouray csalódott nyögését.

- Nem, ez egyáltalán nem játék! Ez a valóság! Ha megígéred, hogy nem fogsz megijedni, akkor megmutatom. Elég bátor vagy hozzá? – Jade pillantása elég kihívó volt ahhoz, hogy felébressze Ouray-ben a férfiönérzetet.

- Igen, elég bátor vagyok – felelte, bár az arcán még mindig látszott, hogy nem veszi komolyan azt, amit Jade mondott.

Az ujjaim a sziklába martak. Visszaérni már nem lenne időm a házakhoz, hogy szóljak Jonathannak, állítsa le Jade-et, ha pedig én leplezném le magam, hogy közbeavatkozzak, akkor lehet, hogy olyasmiről maradnék le, ami terhelő bizonyítékkal lehetne Jade ellen, vagy ami fontos lehet ahhoz, hogy megvédjem a szeretteimet. Pillanatnyilag az tűnt a leghelyesebb döntésnek, ha csak külső szemlélőként veszek részt az eseményekben. Ouray nem sokára úgyis közénk fog tartozni majd – ha meglátja Jade-et átváltozni, a sokktól talán, már ma éjszakától -, és remélhetőleg, addig nem csinál majd semmi galibát. Ennyi kockázatot vállalnom kellett a hosszú távú győzelemért.

- Akkor figyelj! – Jade ujjai az őt fedő könnyű nyári ruha combközépig érő alja alá futottak, hogy egyetlen mozdulattal lehúzza magáról. Hallottam Ouray újabb halk nyögését, a látvány igencsak a kedvére volt, legalább is fél másodpercig. Aztán Jade megremegett, és végbement az átalakulása. Beljebb húzódtam a szikla takarásába, és nyakig merültem a vízben, nehogy Jade állati alakjában megérezze az illatomat.

A rémült kiáltás visszaverődött a sziklafalról. Ouray kikerekedett szemekkel és tátott szájjal lépett hátra párat, hogy aztán a lábai felmondják a szolgálatot, és a homokba huppanjon. Így ülve próbált meg tovább hátrálni, miközben a már teljesen átváltozott farkas egyenesen ránézett. Láttam, ahogy az ő testén is apró remegések futnak végig, de nála úgy tűnik, még nem jött el a megfelelő idő.

- Istenem… - halálra vált hanggal suttogott az éjszakába, miközben képtelen volt levenni a szemét Jade-ről. – Kérlek, ne ölj meg… - A farkas megrázta a fejét, de nem voltam biztos benne, hogy Ouray rájött-e, hogy ez egy neki szánt válasz volt. Egészen addig sóbálvánnyá válva ült a homokban, míg Jade újra meg nem rázkódott, és vissza nem változott. Igaz, hogy Ouray most is őt bámulta, miközben visszavette a hófehér ruhát, de az arcán már egyáltalán nem a kamaszos vágyódás jelei látszottak. – Te… Te tényleg farkas vagy… - nyögte ki fél percnyi csend után.

- Az vagyok – bólintott Jade egyszerűen. Feljebb nyomtam magam a vízben, hogy jobban haljam, miről beszélnek.

- De nem bántottál… - Ouray a kezére támaszkodva felnyomta magát a földről.

- Quileute leszármazott vagyok. Ha ismered a mondákat, tudod, hogy a quileute farkasok feladata megvédeni a törzs tagjait a veszélytől – magyarázta Jade most már felöltözve.

- Ez… Nem volt semmi – rázta meg a fejét Ouray, mintha még mindig azt várná, hogy nem sokára magához tér egy álomból a saját pihe-puha ágyikójában.

- Te is képes leszel rá! – Jade eddig megtartotta a rémült fiútól a távolságot, de most ismét közelebb lépett hozzá. – Érzed a testedben a változást, nem igaz? – emelte fel a kezét, és végigsimított az izmos mellkason. Ouray mozdulatlan maradt, de nem húzódott el. – Érzed, hogy erősebb vagy – lépett el mellette Jade, miközben ujjai még mindig a barna bőrön táncoltak. Mikor a háta mögé került, onnan sziszegett a fülébe, mint egy kígyó, aki épp most akarja átadni a romlást hozó almát. – Hogy gyorsabb vagy. Hogy a világ kitárult a szemeid előtt – a hangok, a színek, az illatok… Nem igaz?

- De… - lehelte maga elé Ouray. – Én is farkas lehetek? Azzá teszel? – kérdezte átszellemült vonásokkal. Egy fiatal fiú számára ez az egész egy nagy kaland volt. Benji sem érezte soha tehernek, inkább kiélvezte a farkaslét előnyeit.

- Magadtól is farkas leszel, de… Ez óriási felelősséggel és komoly döntésekkel jár együtt – állt meg ismét a fiú előtt Jade, miután tett körülötte egy teljes kört.

- Döntésekkel?

- Döntésekkel, amiktől emberéletek függnek majd – erősítette meg az előbb mondottakat Jade.

Hirtelen megmerevedtem, ahogy újabb lépések hangját hallottam meg a távolból. Jade is abbahagyta a beszédet, és felemelve a fejét körbekémlelt. Épp az utolsó pillanatban tudtam lebukni a víz alá. Körülbelül egy fél percet vártam odalent a torkomban dobogó szívvel, aztán óvatosan fellöktem magam. A sziklákhoz simulva kukkantottam ki a partra, de már csak annyit láttam, hogy Jade a part mentén távolodik tőlem, míg Ouray az ellenkező irányban a sziklákon átmászva a házak felé tart. Bosszús sóhaj hagyta el a számat, mikor megláttam a két fiatalt, akik megzavarták a megbeszélést és a kémkedésemet. Ismertem őket látásból, ők is la push-iak voltak, és nemrég kezdtek el együtt járni – valószínűleg ez volt az oka az éjszakai andalgásuknak is.

Gyors karcsapásokkal indultam vissza a tengerben oda, ahonnan elindultam. Ázott ürge módra csöpögött rólam a víz, mikor kimásztam a partra, de ez jelen pillanatban cseppet sem foglalkoztatott. Az már annál inkább, hogy mit kezdjek azzal, amit megtudtam. Vagyis, hogy egyáltalán, mit is tudtam meg pontosan, mert még ebben sem voltam biztos…

Csak annyit tudtam, hogy Jade elárulta a titkunkat valakinek, aki egyelőre kívülállónak számított. Igaz, hogy őt nem kötötte az alfai parancs, de biztos voltam benne, hogy Jonathan elküldené emiatt La Push-ból. A kérdés már csak az volt, hogy ez lenne-e a legjobb a számunkra. Pár nappal ezelőtt még simán száműzettem volna Jade-et, de most stratégiailag nem voltam biztos benne, hogy ez jó lépés lenne-e.

Sorra vettem a lehetőségeket, de csak azt értem el vele, hogy a végére megfájdult a fejem – az utóbbi napokban most már sokadszorra. Ha szólnék Nate-nek, két dolog történhetne: az egyik, hogy mindenki mellém áll, Jade elmegy, és talán, tovább folytatja úgy a titkos kis üzelmeit, hogy én nem tudom szemmel tartani, és emiatt lépéselőnyben lesz; a másik, hogy csak Jonathan áll mellém – végül is, az én szavam áll majd Jade-ével szemben, és nem igazán hittem, hogy Ouray bármi rosszat mondana róla -, Jade kimagyarázza magát valahogy Joshuának, aztán elmegy, és Joshua felrúgva mindent vele tart, Jade pedig megint csak felügyelet nélkül viheti véghez a terveit. Egyik sem tűnt megfelelő alternatívának, viszont farkasként hogyan tudtam volna eltitkolni a többiek elől az egészet? Igaz, hogy az elmémet le tudtam zárni a többiek előtt, de voltak olyan helyzetek, amikor szükséges volt, hogy beengedjem őket a gondolataimba.

Összezavarodva dőltem hátra a homokban, miközben a fejem felett a csillagokat bámultam. Végül ez és a szabad asszociáció volt az, ami segített megoldani a kérdést. A csillagos égről eszembe jutott egy szoba plafonja, amiről pedig maga a tulajdonos, és az, hogy ha stratégiai tervet kell kidolgozni, akkor nála jobbat úgysem találhatnék. Azonnal felpattantam a földről, hogy felkeressem, mikor eszembe jutott az öcsém. Bosszúsan sóhajtottam fel, és először mégis inkább hazafelé vettem az irányt.

Szerencsére, Edward ugyanolyan békésen aludt a kiságyában, mint mikor otthagytam. Mivel most már tényleg úgysem tudtam volna elaludni, ezért odaültem az ablak mellé, és türelmetlenül vártam, hogy végre felkeljen a nap. Egy egész örökkévalóságnak tűnt, mire megláttam az első sugarakat. Rápillantottam a szekrénypolcon álló órára – hat óra tizenkét perc volt.

A kiságyhoz sétáltam, és a mutatóujjamat kinyújtva végigcirógattam Edward apró orrát. Cümmögött egyet a szájával, de nem ébredt fel. Elmosolyodtam, aztán megismételtem a műveletet. Mikor felnyitotta a szemeit, vádló tekintettel pillantott rám.

- Sajnálom, pöttöm, de fontos dolgom van… - hajoltam le hozzá, hogy adjak neki egy békítő puszit. – Átviszlek Juliette nénihez, és ott majd szundizhatsz tovább, rendben? – emeltem ki a kiságyból, és a pelenkázó asztalra fektettem. Gyorsan tisztába tettem, aztán lesiettünk a konyhába, hogy egy gyors reggeli után elindulhassunk.

Juliette még köntösben, álmos tekintettel állt a tűzhely mellett, és egy hatalmas serpenyő tojást kevergetett, mikor beléptem a konyhába.

- Jaj, megijedtem, hogy már a fiúk érkeztek meg – fújta ki a bent tartott levegőt, mikor meglátott. – Szia! Hogyhogy ilyen korán? – nézett rám kérdőn, aztán elnyomott egy ásítást.

- Hát, az igazság az, hogy megint rád akarom sózni Edwardot – pirultam el. Juliette elmosolyodott, aztán letette a főzőkanalat, és kitárt kezekkel felénk lépett.

- Ugyan, én imádom, mikor velem van – vette át. - Megint Cullenékhoz mész?

- Hogy találtad ki… - vigyorogtam rá.

- Jóstehetség vagyok – vonta meg a vállát somolyogva. Lehuppantam az asztal melletti székre, miközben magamba szívtam a friss tojásrántotta illatát. A gyomrom halkan megkordult, de igyekeztem nem törődni vele.

- Figyelj csak… - pillantottam Juliette-re féloldalasan.

- Na, mondd, mit tehetek még érted? – nevetett fel jókedvűen, mintha minden reggeli fáradtsága elmúlt volna az öcsém közelében.

- Hát, van valami terved délutánra? – érdeklődtem.

- Eddig nem volt, de ahogy az arcodat elnézem, mindjárt lesz – tette be az etetőszékbe Edwardot, aztán egy tányért tett elém, és a serpenyőből egy jó nagy adag tojást halmozott rá. Hálásan vettem a kezembe a villát, hogy aztán megkóstoljam az első falatot.

- Mmm… Ez isteni! – nyögtem fel.

- Örülök, hogy ízlik – ült le a mellettem lévő székre Juliette, miután lekapcsolta a tűzhelyet, és a tányérom mellé helyezett egy pohár narancslevet. – Nos, mi is lesz a délutáni programom? – kíváncsiskodott.

- Csak arra gondoltam, hogy elmehetnénk végre a városházára, és utánanézhetnénk Jade történetének – kortyoltam bele a poharamba. Nem halogathattam tovább a kutatómunkát, bármennyire is untam már előre a régi iratok átnézését, mert reménykedtem benne, hogy talán, találok valami olyasmit, ami segíthet.

- Rendben, benne vagyok – bólintott Juliette. – Jobb lenne hamar túlesni rajta, mert Joshua már így is fülig belezúgott. De… én remélem, hogy nem találunk semmit – kezdte az ujjával zavartan piszkálgatni az asztal szélét.

- Miért? – hökkentem meg – lehetetlennek tűnt, hogy Juliette is megkedvelte Jade-et.

- Hát, egyfelől Josh biztosan magába zuhanna, pedig az utóbbi napokban egészen kivirult. Jó látni, hogy végre egy kicsit boldog… - harapta be a száját.

- Másfelől?

- Másfelől, Jade megmentette Saore életét, és minden nap meglátogatja. Ne utálj nagyon, de valamiért úgy érzem, hogy ő is őszintén aggódik érte – nézett fel rám bátortalanul.

- Értem – a hangom egy kicsit keményebben hangozhatott, mint amilyennek szántam, mert Juliette azonnal mentegetőzni kezdett.

- Ne érts félre, nekem sem tetszik Jade állandó bájolgása, és utálom, ahogyan a férfiakkal bánik, de… Vannak ilyen nők. Attól még, hogy ilyen a stílusa, nem feltétlenül kell, hogy rosszban sántikáljon, nem igaz? – nézett rám megerősítést és megbocsátást várva, amiért megváltozott a véleménye, és eltávolodott az enyémtől.

- Persze – nyögtem ki, aztán letettem a villámat. Valamiért elment az étvágyam. – Most mennem kell – álltam fel tétován pár percnyi kínos csend után. Elindultam az ajtó felé, de Juliette hangja megállított.

- Délután hányra várjalak?

- Azt hiszem, korán kéne menni, nehogy bezárjon a hivatal. Mondjuk kettő körül? Addigra biztosan letudják az ebédidőt, ha van olyan, de még lenne időnk zárásig kutatni – fejtettem ki a véleményemet.

- Rendben, akkor kettőkor – egyezett bele. – Itt várlak!

- Oké, szia! – köszöntem el, és gyorsan elhagytam a házat. Tudtam, hogy Juliette semmi rosszat nem tett azzal, hogy módosult a hozzáállása Jade-hez, hiszen, nem tudta róla azokat a dolgokat, amiket én igen – Edward figyelmeztetését, hogy vigyázzak vele, és a tegnap esti kis akcióját -, mégis úgy éreztem magam, mintha elárultak volna. Eddig legalább abban biztos voltam, hogy Jonathan és a lányok mellettem állnak Jade-del szemben, de mostanra teljesen elbizonytalanodtam ebben is.

Farkasként futva tettem meg az utat a Cullen házhoz, majd nem messze az épülettől az egyik fa mögött, felvettem a lábamra kötözve magammal vitt ruhámat. Meglepődtem, mikor Edwardot nem találtam a verandán. Eddig akárhányszor látogatóba jöttem Cullenékhoz, Edward mindig előre hallotta és érezte, és kijött elém. Kicsit összeszorult gyomorral léptem be a házba, és már megbántam, hogy megettem azt a pár falatnyi rántottát.

- Isabella – Esme mosolyogva sietett ki a nappaliból, hogy köszöntsön. – Hogy vagy, kedvesem? – vetett egy kissé gondterhelt pillantást az emeleti lépcső felé.

- Jól, köszönöm – fogtam meg a távolról felém nyújtott kezet. Esme, hogy megkönnyítse a helyzetemet, megtartotta a távolságot tőlem, de úgy tűnt, neki is hiányzik az anya és gyermek közötti testi kontaktus, ami régen megvolt közöttünk. Visszatartott lélegzettel közelebb léptem hozzá, és egy puszit nyomtam az arcára. Miközben ismét eltávolodtam, éreztem az apró szorítást az ujjaimon.

- Edward most nincs itthon – adta meg az engem gyötrő kérdésre a választ. – Alice becsábította magával az iskolába. Ha tudta volna, hogy már reggel eljössz, biztosan nem megy el, sajnálom.

- Ó, értem… - Kissé megnyugodtam, hogy csak ennyi volt Edward távol maradásának az oka. – Igazából, most nem is Edwardhoz jöttem… - haraptam be a számat. – Jasper itthon van? – kérdeztem, mire Esme újra az emelet felé fordította a tekintetét. – Itt van, igaz? – jöttem rá a gondterheltsége okára. – Az a vámpír… - Bólintott, és a mutatóujjával a lépcsők felé bökött.

- Alice nem igazán örül neki… Ezért is ment el az iskolába, és rángatta magával Edwardot. Kellett neki egy kis nyugalom, és mindig is Edward volt az, aki a legközelebb állt hozzá a testvérei közül.

- Ahogy látom, egyikőtök sem örül igazán annak, hogy itt van, de… Ha nem a barátotok, akkor miért fogadtátok be? – halkítottam le a hangomat, mintha épp pletykálnék, pedig jól tudtam, hogy ebben a házban csak az nem hallja, amit mondok, aki épp nem akar figyelni rám.

- Jasper miatt – vonta meg a vállát egyszerűen Esme.

- Miért, az ő barátja? – vontam össze a szemöldökömet. Végül is, ez elég logikusan hangzott, hiszen Jasper volt az egyetlen a Cullen családban, aki valaha a nomádok életét élte – bár ebbe inkább nem akartam mélyebben belegondolni.

- Barátja… - ízlelgette a szót Esme. – Ezt nem mondanám – rázta meg a fejét. – Edward nem mondta el neked, ki ő?

- Nem.

- Akkor lehet, hogy jobb, ha én sem mondok semmit… - nézett rám bocsánatkérő tekintettel Esme.

- Nem értem, ki lehet ő, hogy el kell… - kezdtem volna bele a mondatba, mikor hirtelen utolért a megvilágosodás. Jasper és egy titokzatos nomád női vámpír, aki pont most bukkant fel, és akiről jobb, ha semmit sem tudok, mert az a falka fülébe juthat önhibámon kívül. Így már az is érthető volt, hogy Alice miért nem örül az ittlétének. – Ó, ne! – nyögtem fel. – Maria az. – Mindkét kezemet a fejemhez szorítottam. Miért is kellett nekem erre rájönnöm? Csak még egy eltitkolni való gond, amivel bajt okozhatok. Kezdett túl sok titkom lenni, és ezek megtartása farkasként fejfájdítóan megterhelő volt.

- Én… - kezdett volna mentegetőzni Esme, de megállítottam.

- Nem, semmi baj. Felmegyek, és beszélek Jasperrel…

- Ő is fent van vele – rándult meg Esme arca.

- Nem csapok balhét – próbáltam azonnal megnyugtatni, mert azt hittem, az ettől való félelem okozta a hirtelen jött aggodalmat.

- Tudom, drágám – simított végig óvatosan az arcomon, és egy halvány mosoly jelent meg az arcán. – Bízom benned. Csak benne nem – intett a fejével felfelé. – Ha gond lenne, Emmett, Rosalie és én idelent vagyunk – mondta kissé hangosabban. Biztos voltam benne, hogy ezzel figyelmeztetni akarta a fent lévőt, hogy viselkedjen, különben megbánja.

- Köszönöm – biccentettem Esmének hálásan, aztán felfelé indultam a lépcsőn. Még mielőtt elérhettem volna a szobát, ami felé igyekeztem, Jasper kilépett a folyosóra, és becsukta maga mögött az ajtót.

- Szia! – köszönt. Az arca feszült volt, de a szemei barátságosan csillogtak. – Beszélni akarsz velem?

- Igen, nekem… tanács kéne.

- Tanács? – vonta fel a bal szemöldökét.

- Stratégiai tanács – bővítettem ki a válaszomat, és láttam Jasperen a meglepettséget. Odabentről halk, gúnyosnak tűnő kacagás hangzott fel, amitől Jasper kezei ökölbe szorultak. Próbáltam nem törődni vele, főleg, mivel nem értettem az okát. – Megtudtam valamit, és fogalmam sincs mit kezdjek az információval – folytattam. – Arra gondoltam, hogy te segíthetnél nekem… Jade-ről lenne szó, tegnap csinált valami furcsát, és… - kezdtem volna el, mikor hirtelen kinyílt a hálószobaajtó.

56 megjegyzés:

  1. Hát ez meglepően érdekes volt. :D VAn egy tippem, hogy Jade mit mondott, míg Isabella nem hallotta. Kérte Ouray-t, hogy csatlakozzon hozzá. tudtam, én hogy falkát akar alapítani. Egy másikat. És azzal még nem tudom mi a célja, de legalább a terve már megvan. Oké, továbbra se derült ki, hogy rossz a szándéka, de akkor is egyre gyanúsabb ez a nő, komolyan.
    Maria meg most tudta meg, hogy Jade itt van, és félek, hogy balhé lesz, vagy valami. És hát Esme sem bízik benne, akkor nekem mi okom lenne rá. Főleg az előélete után... Jaj jaj mi lesz most...
    És végre én vagyok az első kommentelő éjlen. :D

    VálaszTörlés
  2. Wííííí, enyém a második bejegyzés! :D Juppi!

    Na szóval. Először is köszönöm Spiritem ezt a fantasztikus fejezetet, éppen betegen döglök itthon, felvidítottad a napomat! :)
    Kövezzetek meg, de én továbbra is bírom Jade-et... xD Ez van... :)
    Nagyon jó lett a fejezet, örülök, hogy olvashattam! Tuti, h Maria felimeri Jade nevét, és most valami lesz... xD utállak, függővég! xD

    Na, nem vagyok túl értelmes 37,24°C-os lázzal...xD
    Na inkább befejezem... puszi, Ancsy

    VálaszTörlés
  3. jajj de jó végre új feji:):):):) nagy öröm így a költözésem előtt egy nappal...köszi Spirit:) és akárki akármit mond, nekem kifejezetten tetszenek a függővégek...van min rágódni pár napig...hát nem???dehogynem...
    Én is éreztem valahogy, és mostmár biztos hogy Jade külön falkát akar létrehozni amibe szépen lassan csábítja a farkasokat, vagy leendő farkasokat...és nyilván az után fognak menni segítségért, aki megmutatta nekik előre hogy mi lesz belőlük...Jonathant nem akarják majd mert hogy eltitkolta előlük hogy mik is ők valójában...szóval Jade gyűjti az erőt a vámpírok ellen...és Maria is pont most tűnt fel, ami nem véletlen...valami nagy készülődik:)
    Most jön egy kényeletlen de hasznos beszélgetés Isa, Jazz és Mariska között, nagyon kíváncsi vagyok, mi fog kisülni belőle...
    Ed meg tuti mérges lesz, hogy elszalasztotta a lehetőséget, hogy talizzon Isával...szegényke kicsit szomorú is lesz, de majd túllép rajta...és bepótolják:) de msot nem is ez lesz a fő probléma...
    Még mindig meglepődök azon elég sokszor, hogy Isa miylen józanul át tudja gondolni a dolgokat...számba veszi a lehetőségeket, és csak utána cselekszik...nem megy fejjel a falnak és ez tök jó...
    Na most ennyi jött, ha eszembe jut még valami, akkor írok...
    utánam mindig olyan okosakat írnak az emberek, mindig muszáj elolvasni:)
    Na mégegyszer köszi Spirit a fejtörőt, további jó munkát, sok puszimuszi
    Andi

    VálaszTörlés
  4. de jó még dobogós vagyok!!!!
    Hát eleget vártunk erre a fejire, de azt hiszem megérte! Eza Jade... ejnye... Kíváncsi vagyok Maria reakciójára... hmmm...
    A függővéget már megszoktam, úgy hogy már ki se akadok rajta, csak ne kelljen olyan sokat várni a kövire!!!!
    Naon jó volt!
    Másik Zsani

    VálaszTörlés
  5. (a francba megelőztek... XD)
    Másik Zsani...

    VálaszTörlés
  6. Hali :)
    Hát jól mellélőttem, de ez már csak így megy XD Maria nem egy indiánsrác, az is biztos :D Sztem is fel fogja ismerni Jade nevét, de hogy aztán mi lesz? Ha Jade egy másik falkát szándékozik alapítani, azt tehetné elvileg Jasper ellen, nem?
    Hát most azt mondom ezek után, Jade mégsem fog szövetkezni Mariá-val. A falkája, ha lesz neki egyáltalán, ebbe biztos nem menne bele, hogy egy vámpírral álljon össze. Vagy mégis?
    Még Jade-et nagyjából érteném, de akkor minek van ott Maria? Aháá totál kíváncsi vagyok :D
    Csak így tovább Spirit, ez is tutijó volt, mint mindig :) Ancsy, sok gyógyulást :)
    Üüüdv
    ZyZy

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Nos remek fejezetet írtál, mint eddig. :-) Én most is azt mondom, hogy Jade egyszer még pozitív szereplő lesz, és nem csak villanásnyi szerepekre, mint amikor segített Carlisle-nak. Örülök, hogy végre a lányok elkezdenek kutatni, mert a csavaros észjárásod miatt :D, szerintem, itt olyan rokoni kapcsolatok derülhetnek majd ki, amiről lehet, hogy még Jade sem tud. Ami pedig hatalmas fordulatokat hozhat a cselekmény szempontjából. Az, hogy Isabella Jaspert választotta tanácsadójának, nagyszerű ötlet, bár még féltékenységre adhat okot. :-) Amúgy rettentően kíváncsi vagyok, hogy mit keres itt Maria, és miért ennyire dühös rá még Jasper is!
    Esme pedig hozza a tőle megszokott és elvárt mindenki anyukája karakterét, amit nagyon szeretek. :-)
    Ragyogó rész, jöhet a folytatása!
    Puszi :-)
    (Ui: az előbbi megjegyzésemet elírás miatt töröltem, de most javítva itt van újra! :D)

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!

    Vigaszágon még én is bent vagyok?:)

    Na most lenne egy kérdésem: az előzőekben le volt írva valahova, hogy Jasper és Maria együtt voltak, Amikor megölték Jade pasiját, mert én nem emlékszem ilyenre. Mert ha jól emlékszem az eredeti könyvre, akkor Jasper már már egy jó ideje Maria nélkül barangolt, amikor találkozott Alice-szal és Jade "még csak" 120 éves. A történet 70 évvel később játszódik, legalább 30 évet töltött Jasper a Cullen családban, amikor Bella megjelent és mivel náluk az idő végtelen az 20 év eltelhettet magányosan, ami még Jade éltkorából fennmaradt. Persze ha elsiklottam egy részlet felett, akkor bocsi és feleslegesen számoltam ennyit.
    Azt én is szeretném tudni, miért haragszik mindenki Mariára? És miért volt akkora belépő Maria kilépése a szobából, hogy pont itt kellett abbahagyni. Szerintem Jade és Maria együtt sántikál valamiban. Ennek elleére még mindig reménykedem, hogy Jade mégsem a leggonoszabb a sztoriban.

    Spirit légyszíves bánatodat az írásban vezesd le és írd meg gyorsan a következő fejezetet, mert belehalok a várakozásba. Ez az egyetlan kikapcsolódásom a munkakeresés és a gyereknevelés közben.

    Szép napot mindenkinek!

    VálaszTörlés
  10. Úristen, ez nagyon izgalmas lett! Még, még, mééég! :D

    VálaszTörlés
  11. NA jó egy bamba nő vagyok, pedig nem is szőke. Elolvastam a fejezet, ami ehhez kapcsolódik, erre tényleg nem emlékeztem, de elsőre tudtam, hogy melyik az a cím, ami nem rémlik, hogy miről szól.

    Mindenkitől elnézést kérek, aki h...ének tart. Nem vagyok az csak néha szétszórt.
    Száz szóank is egy a vége:

    SPIRIT FOLYTATÁST DE GYORSAN!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  12. Szia! :) Júúj, ennyire még sose örültem fejezetnek:) Olyan szar hetem volt a suliban:S Viszont ma írtunk dogát, és tök jól ment;) Látod? Tudtam, hogy ma jön az új feji, ezért belehúztam:P Na, nem mesélem el az egész életemet:D Inkább beszéljünk drága, hőn szeretett Jade-emről:S Mi mást mondhtanék, minthogy JADE ROSSZ?! Falkát akar csinálni Jasper ellen, hogy megbosszulja a férjét! Mondjuk szerintem senki sem gondolt erre az Ouray gyerekre. Őt is sajnálom, Joshuával együtt:/ Nagyon durva volt az a rész, amikor Jade beszélt Ouray-jel:S Szegény kisfiú:( Eszembe jutott Seth. Az, amit ő mondott, hogy mindenki azt választja Alfának, akit akar. Szóval Ouray Jade-et fogja választani, mivel "Ms. Én csak jót akarok" totálisan elcsavarta a fejét. Világos. És Josh is Jade mellett áll, szóval már 3-an vannak. Annyira rossz lehet Isának. Nagyon rossz, ha nem mondhatod el senkinek se a titkodat. Még szerencs, hogy le tudja zárni a gondolatait, de ezt is eléggé nehéz lesz megoldania:S Legyen már vége ennek a könyvnek, hogy ne szenvedjen:D Na jó, még ne, de nagyon sajnálom:S És Alice is:S Szegénykém. Kár, hogy nem volt Edward... és Nate se:D És azokból a csillagos, parton fekvős dolgokból, rögtön Jasper jutott eszembe, és rettentően büszke voltam magamra;) Az a rész király volt;) Most viszont beszélgetés jön Mariával. Na dettó, mint Jade:S Utálom mindkettőt:@ Majd beszélgetnünk kell msn-en. Tetszett nagyon, duplán is, mivel suli van már:/ Hajrá a pénzszerzéshez is:) Meg a könyvedhez is. Meg a kövi fejihez is:) Puszil: Juca

    VálaszTörlés
  13. Úristen!!!<---ez volt az első gondolatom!XD
    Nem is tudom mit mondatnék még azon kívül h. folytatást,(XD:D)és hogy ez is tökéletes volt mint mind1ik fejezeted!:D:D:D

    Sok puszit és ihletet!

    VálaszTörlés
  14. hát ez nagyon tetszik!!!!!:D:D:D
    de miért nyílt ki az ajtó a végén?? mármint Maria miért pont akkor ment ki amikor Jade nevét kimondta Isabella?? csak nem ismeri??
    várom már hogy Isabella és Edward rész legyen újra!!:D:D:D
    egyre jobban utálom Jade-t!!!:S már nagyon....:D
    mindegyj...!! nagyon izgalmas lett, mint mindig:)

    VálaszTörlés
  15. újabb elméletem van :D

    Jade direkt rámászik Josh-ra, és elcsavarja a fejét. Annyira rámászik, hogy 'irányíthassa'. Jade manipulatív, mindenkit körbeleng, és megnyeri az embereket magának...

    Szóval...

    Most megkörnyékezi a fiatal indián fiúkat, és ismét csak magához csábítja őket. Ahogy Jade beszélt: döntések, emberéletek, a világ sorsa stb., ebből arra következtetek, hogy van valami célja... nos ez az, ami nem teljesen világos.

    Az egyik verzió, hogy azért bolondította meg Joshuát, hogy belebeszélje, hogy még jobban utálja a vámpírokat, és összetűzésbe keveredjen Nate-tel, és kettészakadjon a falka (hisz a srácnak is azt mondja, fontos döntést kell meghoznia, ettől emberéletek függhetnek...)
    Szóval, kettészakad a falka, és a kezelhetetlen fiatalok kerülnek az új 'Jade központú' Joshua falkájába. Ugye Jade fogja felügyelni a doki kísérleteit, így akármit hazudhat Josh-nak. Ha pedig Nate megakarná győzni Josht, hogy nem úgy van/volt, akkor Josh úgy gondolná, hogy Nate csak a Culleneket védi... és kész is a szakító ok.

    És valahogy ebbe még belejön Maria is...

    HÁT PERSZE!!!

    Majd arra gondolnak, hogy a doki idehozatott egy nomád vámpírt (hisz őt nem köti az egyezség) és meg akarja mérgezni/öletni a fiatal farkasokat... vagy ilyesmi... hisz nem szóltak a falkának,. hogy egy nomád vámpír 'lakik' náluk.

    Miért jött Maria?
    Miért titkolták ezt el?
    Ha tudja Jade titkát Edward, miért nem mondja el, és figyelmezteti a farkasokat hogy rosszban sántikál?
    Mi Jade titka?
    Jadenek lehet köze Mariahoz? (vagy fordítva)?


    Mondtam, hogy Jade bűzlik...

    VálaszTörlés
  16. Szija:)
    Hmm nekem is feldobta a napom,hogy elolvashattam a fejit;)
    Ismét nagyszerűet alkottáll.:)
    Igen, énis uttáálakk függőővég.:D
    Ennél nincs is rosszab.:D Vároma folytatást.
    Puszi.

    VálaszTörlés
  17. Nagyon jók az írásaid!!!! xD Beállok a téged dícsérők sorába. Nagyon tehetséges vagy:) és ahhh... azt hiszem Mismouth a számból vette ki a szavakat xD
    (L)(L)(L)
    Barbee

    VálaszTörlés
  18. Szia Spirit!
    gratula az uj fejezetedhez, bocs de most nagyon nincs időm kifejteni a dolgokat de majd másnem írok egy mailt:)
    puszi:)

    VálaszTörlés
  19. Szia!
    Én is csak gratulálni tudok!
    Ez a fejezet is nagyon jó lett!
    Várom a folytatást!
    Puszi

    VálaszTörlés
  20. Szia!
    Egész jó kis elméleteket olvastam a korábbi komikban! Az biztos, hogy Jade-nek nagy tervei vannak. Ez szerintem is kétségtelen... Maria felbukkanásához nincs ötletem még, nem tudom mire készülhetnek, ha egyáltalán akarnak-e valamit. És ott van még a Jade utáni kutatómunka...
    Szóval van még mit kibogozni... Hajrá Spirit!
    Melinda

    VálaszTörlés
  21. Szia Spirit!
    Nekem is nagy örömet okoztál az új résszel!
    Nem semmi, ami bonyodalom itt van... Olvasom a tippeket Jade-del kapcsolatban és nem igazán tudok állást foglalni. De az tuti, hogy rosszban sántikál. Kíváncsi vagyok, Maria megjelenése összefüggésben van-e vele. Mariát ezek szerint jól kikövetkeztettük (mondjuk a leírása alapján már nem volt nehéz :) Azon gondolkoztam, hogy most mennyiben rontja a helyzetet, hogy Isabella megtudta, Maria az idegen vámpír. Vajon miért titkolták előtte? És a gondolatait csak úgy tudja irányítani a többi farkas előtt, hogy vagy mindent lezár, vagy mindent megmutat? Olyat nem tud, hogy csak egy-egy gondolatot küld, a többi rejtve marad? Mert akkor igencsak gond lehet abból, hogy megleste Jade-et...
    Na, sokra nem jutottam, de agyalok még rajta, és nagyon várom a folytatást!
    A köz nevében is nagy-nagy köszönet, hogy dolgozol vele, hogy szórakoztass minket. :)
    Puszi:
    Kata

    VálaszTörlés
  22. Egy napon belül másodszorra vagyok itt! :D
    Először is köszönöm ZyZy, igyekszem gyógyulgatni ;)
    Most, h lement valamennyire a lázam, meg hogy elpusztítottam egy 200-as csomag zsepit, ismét itt vagyok, és olvasgattam a hozzászólásokat. Drágáim... :)
    Lehet, hogy én emlékszem rosszul, de mintha Spirit már említette volna, hogy Jade nem a bosszú miatt jött, mi több, azt sem tudja, hogy Jasper ott van a közelében, tehát nem szövetkezhetett Maria-val ilyen ügyben. Ez persze a többi okot nem zárja ki... de az is lehet, h ezt az indoklást csak beképzeltem... de mintha tényleg írtál volna ilyet, Spirit... xD flúgos vagyok, tudom:D a hülye lázcsillapító...xD
    Én továbbra is fenntartom, hogy Jade nem gonosz. Csak akar vmit. De nem gonosz...
    Na, ennyi voltam mára. További szép napot mindenkinek!
    puszi:
    Ancsy

    VálaszTörlés
  23. Szia Spirit!
    Hűű na alakulnak a dolgok!!! A falka verbuváló elméletünk ezek szerint helyes volt!:D De a legkíváncsibb arra leszek hogy Maria-nak milyen hátsó szándéka van azzal hogy a Cullenéknél van!! Örülök, mert újra szóba került a lányok által már régen eltervezett nyomozás Jade után!!! Biztos találnak vmi megleőpőt!:D Remegve várom a folytatást!!!:D Puszi és jó ihletet kívánok! Luna

    VálaszTörlés
  24. Hello Spirit!

    Sejtettem, hogy Maria lesz az. Biztos vagyok benne, hogy valami bonyodalom származik majd a felbukkanása miatt. Jade előbb-utóbb összefut vele, és Jazz-el is...
    Kivi vagyok, mi sül ki belőle.
    Hogy új falkát hozna létre Jade? Nem hiszem. Szerintem ő Nate posztjára utazik...
    Alice nem féltékeny, amiért Jazz és Maria kettesben vannak? Meg hogy egyáltalán ott van náluk. Hisz ők régen egy pár voltak, nem?
    És ki lép be a szobába? Talán Edward?
    Várom a folytatást!

    Pussz,
    -A-

    VálaszTörlés
  25. öhmm benne van hogy Alice azért ment suliba...és nem belépett valaki a szobába, hanem ki...merthogy Jazz és Isa kint vannak a szoba előtt...nem?
    Bocsi, tudom hogy nem az én dolgom válaszolni, csakhát ez benne volt...

    VálaszTörlés
  26. JÓÓÓ!! az nem lehet h a Mariának vélt csajszi ez Jade? Ok, lehet h hülye ötlet, de ahogy Spiritet ismerjük... csak egy tipp
    és
    Jaaaj, már én is naygon várom mikor "lesznek együtt" Edward és Isa

    VálaszTörlés
  27. ui: Nóri voltam és bocsi a hibákért

    VálaszTörlés
  28. BOLDOG NÉVNAPOT SPIRIT!!! Tudom, hogy Adrienn vagy, de nem tudom... olyan fura, hogy nincs olyan nap, hogy Spirit:D Na jó, eléggé gáz vagyok, jól tudom:) Na, még egyszer boldog névnapot! :)
    Nem tudom, hogy egyesek hogy tudják azt írni Jade-ről, hogy jó... eldobom a hajamat komolyan:S Nagyon durva... Puszi: Juca
    P.S.: Aztán ma ne írj egy betűt se!! Ünnepnapokon én csak az ágyamban fekszek, tv-zek, és eszek:P Tedd ezt te is;) J.
    P.S.2.: Jobbulást Csillának, bár nem aggódom érted, mivel egy farkas seperc alatt meggyógyul;) Hajrá Nate!!
    P.S.3.: Gratulálok Vikinek, hogy sikerült a kresz vizsgája;) Tudom én, hogy megfogadtad a tanácsomat, és Jake-re vagy Nate-re gondoltál, amikor vizsgáztál:P:P

    VálaszTörlés
  29. Szia Spirit!
    Szeretném azzal kezdeni, hogy én is Boldog Névnapot kívánok!
    Még mindig kitartok amellett, hogy Jade rossz, és ez csak egyre nyilvánvalóbbá válik számomra. Nagyon szemét dolog így manipulálni egy tizenéves srácot. Ha falkát akar szervezni az új farkasokból, akkor az nem lesz túl ütőképes ameddig meg nem tanulnak harcolni, viszont addig nem hinném, hogy Nate eltűrné a dolgot.
    Nemrég olvastam újra az egész történetet és hiányoltam a csajos nyomozást, erre most azt is megkapjuk. Köszi! :)
    Juca: A kérdéseket nem is olvastam el, mert csak Nate és Jake lebegett a szemem előtt, nem is tudom hogy sikerült átmennem! :D :P
    Puszi, Vicky

    VálaszTörlés
  30. Helloka:)
    Spirit Boldog Névnapooot!:)
    na mivel ma már egy picit jobban vagyok nekifogtam egy kritikának...:) én is szeretném megköszönni h megleptél minket a fejivel:) nekem tetszett és kíváncsi vagyok annak a nyomozásnak az eredményére, remélem vlmi szaftos titok is előkerül ami végre bebizonyítja h Jade rossz xD (rosszmájú vagyok nagyon)... nagyon el akar érni vlmit és ahogy már előttem is írták, az, hogy így viselkedett a sráccal az nagyon szemét dolog volt...:S Mariaval kapcsolatban még csak ötletem sincs, hogy miért van itt...
    várom nagyon a köv. részt:)

    Vicky gratula a vizsgádhoz:D;) ügyi vagy:)
    mindenkinek további jó hetet:) még nap suli:S pfff:(

    pussszó:) Tuccko:)

    VálaszTörlés
  31. Szia Spirit!
    A Twilight annyira lebilincselt,hogy mind a négy kötetet elolvastam valamilyen formában alig 1 hónap alatt és már jöttek az elvonási tünetek,amikor rátaláltam az oldaladra kb.2 hete.
    Olvastam a hozzászólásokat,sok újat én sem tudok mondani...GRATULÁLOK!!!
    Hihetetlenül jól írsz,fordulatos,lebilincselő,magával ragadó!De azt hiszem ezt Te is tudod a visszajelzések alapján! :)
    Rengeteg embernek szerzel örömöt a tehetségeddel,ezért önző módon arra kérlek a többiek nevében is: ha lehet ne várass minket sokáig!!! :)))))
    Köszönettel:
    lelkes olvasód Gabriella

    VálaszTörlés
  32. Köszönöm szépen mindenkinek a névnapi gratulációt. :)

    Csilla: Jobbulást! :-/

    Viki: Gratulálok! :)

    Gabriella: Üdv közöttünk. :)

    És köszönöm mindenkinek a hsz-eket. :) Most megyek vissza írni, a saját regényemmel már a 171. oldalnál tartok, és hamarosan be is fejezem. :) Pussz mindenkinek! :)

    VálaszTörlés
  33. Szija Spirit:)
    Bocsika, kicsit megkésve, Boldog névnapot;)
    Puszi:Flohh

    VálaszTörlés
  34. Ma taliztam Csillával és Vickyvel, ami nagyon jót tett nekem:) És megint beindultak az agytekervényeim:) No de nem csak az enyéim;) Arra jutottunk, hogy: Jade sereget fog csinálni a fiatal farkasokból. Joshua is velük lesz. Jade lesz jelen a farkasok beoltásánál, ami - mint tudjuk - immunissá teszi a farkasokat a vámpírméreg ellen. És azt is tudjuk, hogy Jade meg akarja támadni a Jaspert, a férje miatt,( persze ez még nincs leírva, de én már csak arra várok, hogy le legyen írva:D azaz már 100 %-ig biztos vagyok benne) és ha a farkasok be lesznek oltva, akkor már simán megtámadhatják Jasperéket:S Mit tesz nekik egy harapás, ha pár másodperc múlva begyógyul? Viszont Vickynek eszébe jutott, hogy amikor Jade idejött, akkor még nem tudta, hogy Isa immunis a vámpírméregre, és azt sem tudta, hogy a fiatal farkasok is meg fogják ezt kapni. Ámbár, most már sikeresen véghez viheti a tervét...Minden fiatal farkaspalánta Jade falkájába fog állni, mivel bomba jól néz ki... lásd szegény Ouray és Joshua:/ De ha ez nem következik be, akkor hogy ölte volna meg Jaspert? Ott van még egy másik kérdés is: Természetesen ezek a farkaskák, miután átváltoztak, nem fognak tudni harcolni, de mért kellene nekik harcolni tudni, ha immunisak a vámpírméregre? Hiszen ott van bennük az ösztön, szóval nyakra mennek. Örülnék neki, ha Jade elhúzna, de ez sajnos nem teljesíthető, akkor pedig örülnék, ha nem lenne igazunk, de szerintem igazunk van, sajnos:S Mit szólsz, Spirit? Szerintem egész jó érvek. Juca írta, de nem csak az én gondolataim, hanem Vickyé és Csilláé:)
    Halli Vicky, milyen aranyos ez a Catus, nem? Ő is gratulált:) Juca

    VálaszTörlés
  35. Hát igen, jót tett nekünk ez a mai találkozó! Juca nagyon szépen összefoglalta, hogy mire is jutottunk! Jó hatással vagyunk egymásra ami az elméletgyártást illeti (másban is, erről árulkodik az újonnan összeszedett farkas imádatunk:D). Még annyit tennék hozzá ahhoz, amit Juca leírt, hogy kíváncsi vagyok arra, hogy Nate megpróbálja-e "jó útra téríteni" a fiatal farkasokat? Annyira csak nem veheti el Jade az eszüket, hogy ne hallgassanak az okos szóra, bár ki tudja... mégis csak férfiból vannak :P

    Köszönöm Catus és Spirit a gratulációt!:D
    Puszi, Vicky

    VálaszTörlés
  36. Sziasztok:)
    Hűha Juca,Vicky és Csilla nagyon ügyesek voltatok:) egész szép kis elméletet hoztatok össze:)

    Juca egyszerűen csak figyelek az emberekre:) de azért köszi:$:)
    puszim nektek:)

    VálaszTörlés
  37. Köszi Catus:) Aranyos vagy:) Neked is puszi:) Juca

    VálaszTörlés
  38. Ez a fejezet is fantasztikus volt. tegnap éjjel olvastam el, és valamiért őrült iramban beindultak azok a bizonyos kerekek a fejemben. Lehet, hogy merész ötlet, de szerintem Jade azt tervezi, hogy "összegyűjti" az átváltozni készülő farkasokat, hogy azok majd ő hozzá csatlakozzanak, és így lesz egy saját falkája. Ráadásul ha Carlisle módszere sikerül, akkor a vámpír méregre immúnis farkas falkája lenne. szólja ha nagy tévedésben vagyok. ez csak úgy beugrott.

    és gratulálok ahhoz, hogy ilyen jól haladsz a könyveddel. Biztos vagyok benne, hogy amint meglátom egy könyves polcon a nevedet (és ezúton bocsánatot kérek a tudatlanságomért, de mi a neved?XD) rögtön leveszek egy példányt és őrületes tempóban olvasni kezdek. nagyon jól írsz, és nagy tehetségtől fosztanának meg minket, ha nem adnák ki a könyvedet.:))
    puszi, Helga
    Ui.:a folytatást pedig nagyon várom!:DDDD

    VálaszTörlés
  39. BOLDOG SZÜLINAPOT CSILLA!!! Juca

    VálaszTörlés
  40. Sziasztoook! :)

    Habár nem ismerlek, azért boldog szülinapot neked Csilla! Ha más nem, a betegség összeköt... ;D
    Nem tudom, miért szálltatok úgy rá Jadere... nem is gonoooosz!!! Maximum csak egy picit... :) egy picit nagyon... ehh... ^^' nem tehetek róla, én megszerettem Jade karakterét... ahogy Josht is:)
    Valaki felvetette, hogy mi lenne, ha az, akit Mariah-nak gondolnak, valójában jade...
    na de gyermekeim... nem gondoljátok, hogy Cullenék megéreznék, ha máshogy nem, hát a szagán, hogy nem vámpír? Azért ez elég vad ötlet lenne, még Spirittől is... bocsi, Spiritem, tudod, hogy imádlak! xD <3
    Na még egyszer boldog szülinapot csillának, meg jobbulást!!! Légyszí drukkoljatok, h jövő héten már mehessek suliba! Hiányoznak a barátaim... :( :)
    Puszi mindenkinek: Ancsy

    VálaszTörlés
  41. Jobbulást Ancsy! Csak nem H1N1?:D Nálunk ezzel szórakoznak az emberek, hogy ne a tenyerünkbe, hanem a könyökhajlatunkba tüsszentsünk:D Meg hogy lesz ilyen kareanténszerűség a suliban:D Marhák:D Nincs is olyan, hogy H1N1, csak most épp ezzel riogatják az embert... Juca

    VálaszTörlés
  42. ha már témánál vagyunk :) a H1N1-et ha bárki is elkapja semmi gond nincsen, sztem még talán észre sem veszik h nem csak simán megfáztak, csak a gyenge szervezetüknek esik komolyabb baja, ennyi

    VálaszTörlés
  43. Sziasztok!
    Hazajöttem az osztálykirándulásról (Balatonfüreden voltunk), és még nem volt alkalmam írni.Elolvastam még indulás előtt, de nem akartam csak egy szimpla unalmas húúúú-t írni:) De most bepótolom:) Leszögezem az előző fejezet is nagyon jó volt! Ez pedig húúú:D
    Képzeld:) Egyik barátnőm nyár vége óta csatlakozott a rajongóid táborába, és azóta mindig közösen gyártunk elméleteket a továbbiakról:) Az előző fejezeteknél úgy gondoltuk, hogy a nomád vámpír Maria.Igazunk volt:) Barátnőm előbb olvasta, mint én, és a reakciója annyi volt, hogy TUDTAM TUDTAM MEGMONDTAM! és állítólag 10 percen keresztül ugrált a lakásban keresztbe-kasul, annyira fel ment az adrenalin szintje. Ez nem vicc,tényleg ezt hoztad ki belőle:D Nagyon-nagyon jó lett, és további jó alkotást! ÉS BOLDOG NÉVNAPOT ( még benne vagyok a 10 napban:)) A szülinaposoknak boldog szülinapot, a betegeknek pedig üzenem, hogy pihengessenek, és gyógyuljanak meg! Puszi mindenkinek! Truska

    VálaszTörlés
  44. Sziasztok!

    Köszönöm, majd igyekszem gyógyulgatni :)
    Neeeem, nem H1N1, hanem Zsirááááf influenza!!!! xD
    Nem, normális vagyok, csak a barátnőm mondta, h ha már van sertés, meg madár influenza, akkor az enyém legyen zsiráf... és az lett ^^
    Legutóbb lemaradt, de így, nagyon utólag is Boooldgo névnapot Spiritem... imádlak! :)

    sok puszi mindenkinek: Ancsy

    VálaszTörlés
  45. Szia!
    Most először írok hozzászólst a történetedhez. Két napja ülök a gépnél (kisebb-nagyobb magszakításokkal), mert teljesen elvarázsolt a történeted. Imádom Isabella karakterét (talán még jobban, mint Belláét), Jonathan falkáját, Cullenéket, pici Edwardot... de még Dominic is a szívemhez nőtt (ha ő nincs, miért találkozott volna Isabella Cullenékkel?)
    De van kérdésem is természetesen: Isabella megtanulja elzárni a gondolatait úgy, mint Harry Potter az Oklumenciával? Maria Jade miatt jött? Ewardot mivel vette rá Alice, hogy elkísérje őt az iskolába? Netán új becenevével (Edy baba)?
    És Jade akkor most gonosz? És pici Edward mikor tanul meg beszélni? Nincsenek még kitlált, saját szavai?
    Azt hiszem, elsőre ennyit kédezek, még a végén lerokkansz :D
    Ölel: Zsófi

    VálaszTörlés
  46. Jó lenne már egy kis friss!!!:D:D tejjel és cukorral:D:D:D:P!!!

    VálaszTörlés
  47. Mikor jön az új fejezet?

    VálaszTörlés
  48. Sziasztok! Látom, Spirit még nem válaszolt, de nekem azt mondta tegnap, hogy mára megpróbálja megírni az új fejit:) Spirit, írd meg!!! Sietek haza zenekar után;) Juca

    VálaszTörlés
  49. Spitiiiiiiiiiiiiiiit léci írd meg, mert akkor nem lenne ilyen ultrapocsék napom

    VálaszTörlés
  50. mára??? remélem így lesz...máris jobb lenne a hétfőm...:DDDD

    VálaszTörlés
  51. Lenne egy kérdésem (Spiritnek): MIndenképp be fogod majd fejezni a négy könyvet? Vagy lehet h nem...

    VálaszTörlés
  52. Elkészültem a fejezettel, most már csak azt várom, hogy Szandi feljöjjön msn-re, átolvassa, és utána felteszem. :)

    Egyébként, csak három könyv lesz, de azt a hármat természetesen, be fogom fejezni, ha megmarad az érdeklődésetek. :)

    VálaszTörlés
  53. "ha megmarad az érdeklődésetek" na még szép!!!!!nem is tudom mihez kezdenék a sztorid nélkül. mindennap azt remélem, hogy lesz új fejezet. és amikor van, és elolvasom....ÁÁÁÁÁ!!!:DDD

    VálaszTörlés
  54. Köszi a választ, és khm.. azt hiszem megmarad az érdeklődés :-D

    VálaszTörlés
  55. Halihóóó!!! Újra itt... jójó nem voltam nagy kommentelős soha... eddig is talán 2-3x írtam csak de mindegy :) Fő hogy újra olvasom a fejiket... (nyáron nem töltök sok időt gép előtt) ügyi vagy nagyon... nem lehet megunni az írásaid, úgyhogy gratulaaa!!!

    Na sok pussz mindenkinek!
    Zsu

    VálaszTörlés
  56. Naná, hogy megmarad az érdeklődés.:O Egyébként átgondoltam a dolgokat, és rájöttem, hogy nem tudok semmi említésre méltót, vagy ami felmerült bennem (is), azt már az előzőekben leírták. És mivel erre rájöttem, gondoltam, elolvasom a következőt, de most csak még több kérdés merült fel bennem..:D Ilyenkor nem nagyon jut eszembe semmi frappáns elmélet, szóval olvasok tovább.:P Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés