.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2011. július 4., hétfő

Gyógyító pilleszárnyak - 29. fejezet

Meglepi friss! :) Tegnap kaptam pár olyan kommentet, ami teljesen feldobott, úgyhogy este jött az ihlet, a múzsa a vállamra ült, és mostanra kész az új fejezet. :)



29. SÓLYOM




AZ ELSŐ HÉT úgy telt el, hogy szinte észre sem vettem. Marcusszal vadásztunk, beszélgettünk, csendben álldogáltunk. Még egész jól viselte a szomjúságot – valószínűleg nem ürült még ki teljesen az emberi vér a szervezetéből -, de a második hét elejére már észrevettem rajta, hogy feszült és nyugtalan. Furcsa volt ilyennek látni, ahogyan az oldottság nem volt jellemző rá, úgy az idegesség sem. Ő tényleg mindig olyan volt, akár egy jégszobor. Semmi érzelem, semmi mozgás…

Ezzel szemben most fel-alá járt a szőnyegtől megfosztott fapadlón, ami kezdett ténylegesen kopni alatta és egyszer-egyszer, mikor nem figyelt, önkéntelen morgás hagyta el a száját. Bár minden nap kivittem a hegyekbe táplálkozni a biztonság kedvéért, az állatvér fele annyira sem csillapította a torkát égető fájdalmat, mint az embervér tette volna.

- Vegyél mély levegőket – tanácsoltam neki. – És gondolj a fiúra. Arra, hogy akár a te fiad is lehet, ha elég erős vagy. Nem lennél többé egyedül… - próbáltam eszébe juttatni, miért is csinálja mindezt.

A kínok között hajlamosak vagyunk elfelejteni a céljainkat. Mikor először emberek közé merészkedtem vámpírként, mert azt hittem, már elég erős vagyok, életem legnehezebb pillanatait kellett átélnem. Az énem egy része meg akart győzni, hogy az emberek semmik. Hogy egyet megkóstolni közülük nem bűn. Hiszen annyian vannak… Eggyel több vagy kevesebb, mit számít. Szerencsére az emberi énem erősebb volt. Emlékeztetett, hogy egyetlen élet is fontos.

Ezt később Edwarddal is próbáltam megértetni, mikor elhagyott minket egy időre, de nem hallgatott rám. Sajnos a saját tapasztalataiból kellett tanulnia, hiába akartam megvédeni. Azt hitte, ha bűnözőket öl, nem tesz rosszat. Tolvajoktól, rablóktól, erőszakolóktól szabadítja meg a világot. Mi lehetne ennél nemesebb tett?

De semmi sem fekete vagy fehér. Egy strici meggyilkolása után kellett erre rájönnie. A holttest zsebéből véletlenül kiesett egy gyönyörű, öt éves kislány képe. Ezért tért végül vissza hozzánk, akár a tékozló fiú. Mert egy rossz embernek is lehet gyereke, felesége, anyja, aki tiszta szívvel várja haza, és nem érdemli meg, hogy elveszítse, akit szeret. Egy rossz ember is jó útra léphet idővel, és helyre hozhatja a bűneit. A törvények nem véletlenül tiltják az önbíráskodást.

- Csak erre gondolok napok óta, Carlisle! – Marcus hangja türelmetlen volt. A kezei ökölbe szorultak, az arca megfeszült.

- Menjünk ki vadászni – ajánlottam fel.

- Ez nem fog menni… - rázta meg hevesen a fejét. Aggódva léptem elé, hogy megállítsam.

- Dehogyis nem! Menni fog. Itt vagyok és segítek – néztem a sötét szemekbe.

- Nem, én nem vagyok elég erős – fordította félre a fejét.

- Raphael szerint az vagy. Nem fél tőled. Bízik benned – próbáltam meg lelkifurdalást kelteni benne. Ez néha sokkal erőteljesebb érzés volt, mint a vér utáni vágyakozás. – Képzeld el az arcát. Hogy érezne szerinted, ha megtudná, cserben hagytad? Hogy nem elég fontos számodra? – ütöttem tovább a vasat.

- De fontos! – lángolt fel a tűz Marcus tekintetében. Elfojtottam egy mosolyt.

- Akkor mutasd meg, mennyire.

- Megmutatom – préselte ki a fogai között a szót.

- Helyes. Most pedig menjünk vadászni. Jót fog tenni – indultam az ajtó felé. Marcus pár pillanatig még mozdulatlanul meredt maga elé, aztán mély levegőt vett és utánam jött.

Ahogy kiértünk a szabadba, Marcus azonnal az ég felé fordította az arcát, hogy kiszagolhassa a prédát. Most még jobban figyeltem rá, mint korábban. Kockázatos volt kivinnem, de szükséges is egyben. Innia kellett. Minél többet, minél gyakrabban. Viszont egy szomjas vámpírban – még ha barát is -, nem lehet megbízni. Az alattomos kis hang a fejünkben bármikor átveheti a hatalmat felettünk. Épp ezért, és mert nekem nem volt szükségem ilyen gyakori táplálkozásra, egyáltalán nem érdekelt a vadászat, csak Marcusra koncentráltam.

Kivételesen nem értünk el a hegyekig, amit egyáltalán nem bántam. Biztonságosabb volt a ház közelében maradni. Marcus az erdőben észrevett egy őzcsordát, és azonnal nekik esett. Figyeltem, ahogyan a férfi, akinek sosem kellett bekoszolnia a saját kezét, mert szinte felszolgálták neki az „ételt”, ráveti rá magát a menekülő állatra, belemar az izmos nyakba és mohón szürcsöli a vért. Csak a negyedik őz után telhetett el egy kissé, mert az ötödiket már lassan cserkészte be, és elmélázva látott neki a vére elfogyasztásának.

A vijjogó hang elvonta a figyelmemet. Kíváncsian fordultam az ég felé, és a fejemet mertem volna tenni rá, hogy ugyanazt a sólymot látom, amit pár napja is. Mintha csak követne…

Nem álltam meg, de lelassítottam a lépteimet. Tudtam, hogy Esme mögöttem jön, és ő is tisztában volt azzal, hogy észrevettem, de mindketten úgy tettünk, mintha… Olyan volt az egész, mint a fogócska és bújócska keveréke. Játszottunk.

Izgatottan tértem le az ösvényről, aztán meglapultam az egyik sziklához simulva. Megállt és beleszimatolt a levegőbe, aztán bizonytalanul körbenézett. Végül elindult a helyes irányba. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy egyenesen a karjaimba sétáljon.

- Megvagy! – kiáltottam fel, és a karjaim szorosan összezáródtak a dereka körül. A móka kedvéért felsikkantott és riadt arcot vágott, de csak addig tartott a színjáték, míg a számat az ajkaira nem nyomtam. A karjai, amik eddig a mellkasomnak feszültek, most a nyakamba kúsztak és megadóan csábított magával a mennyországba.

A sólyom ismét éles hangot hallatott. Azt hittem, elrepül most, hogy észrevettem, de lejjebb ereszkedett és legnagyobb meglepetésemre leült az egyik fa ágára nem messze tőlem. Visszapillantottam Marcusra, aki még mindig ugyanazzal az állattal volt elfoglalva, aztán tettem pár lépést a fa felé. A madár nem ijedt meg tőlem, továbbra is csak üldögélt a faágon, és oldalra fordítva a fejét engem figyelt.

- Hello! – Kissé ostobán éreztem magam, amiért egy madárhoz beszélek, de mikor meghajtotta felém a fejét, megdöbbentem. Csak véletlen volt. Vagy képzelődtem. A nagy barna szem egyenesen rám szegeződött és mintha értelem pislákolt volna benne. A tollak a fején és a szárnyain főleg feketék voltak – néhány fehér toll fordult elő közöttük elvétve -, az arca, nyaka és begye ezzel szemben nagyrészt fehér volt, és csak pár fekete toll bújt meg néhol. – Tudod, hogy gyönyörű vagy? – kérdeztem meg tőle és furcsa mód zavarba jöttem. Tényleg kezdek megőrülni…

A sólyom újra vijjogó hangot hallatott és a magasba emelte a fejét, mintha büszke lenne arra, hogy szépnek találtatott.

Újabb óvatos lépést tettem felé – már-már szinte olyan közelségbe értem, hogy akár meg is simogathattam volna, ha egy kicsit felfelé nyújtózkodom -, mire vad szárnycsapkodásba és visongásba kezdett, de nem repült el.

- Nyugalom, nem bántalak! – próbáltam lecsillapítani, de csak még vadabbul őrjöngött. Aztán végül felszállt és elhúzott közvetlenül a fejem mellett. Döbbenten perdültem meg és a rémülettől a tüdőmben akadt a levegő. Az őztetemek magukra hagyva hevertek a földön.

Azonnal rohanni kezdtem arra, amerről Marcus illatát éreztem, és mikor egy újabb szag is megtöltötte az orromat, még gyorsabbra vettem az iramot. Emberi illat, egy nő illata, egy ismerős nő illata… A pokolba, hogy kerül ide?

Ha egy ember torpant volna meg úgy, ahogyan én, valószínűleg hasra esik a lendülettől, de én kilengés nélkül megálltam, mintha valaki hirtelen a földhöz szegezett volna. Tisztában voltam azzal, hogy csak másodperceim maradtak a döntésre, én pedig a bizalom mellett tettem le egyelőre a voksomat.

- Marcus… - szólaltam meg halkan. A barátom támadóállásba görnyedve morgott és szimatolt egyszerre, miközben egy fához simulva Vania falfehéren reszketett. – Csak nyugodj meg… Erős vagy. Gondolj Raphaelre. Emlékszel? Azt akarod, hogy veled maradjon – tettem egy óvatos lépést előre. Próbáltam kiszámolni, vajon hány tized másodpercbe telne rávetni magam Marcusra, és neki mennyi kéne ahhoz, hogy Vania felé ugorjon. Kétszer olyan messze voltam tőle, mint ő a lánytól. Felmerült bennem, hogy szólok neki is, semmiképpen se mozduljon meg, de úgy tűnt, amúgy is képtelen lenne a sokktól bármire is. - Gondolj Raphaelre – ismételtem meg. – Csak annyi a dolgod, hogy tegyél két-három lépést hátrafelé. Semmi több. Gyerünk, Marcus, képes vagy rá! – biztattam nyugodt hangon, bár a gyomrom összeszorult az idegességtől.

A morgás felerősödött, és egy utolsó mély levegővétel után tudtam, hogy ezt a harcot elvesztettem. Ösztönösen vetettem előre magam, bár tudtam, hogy úgyis felesleges. A földbe csapódtam be, a kezem csak súrolta Marcus hátán az inget.

Mire felpattantam, a sivalkodás már betöltötte az erdőt. Rémülten figyeltem, ahogyan a sólyom újra és újra nekimegy Marcusnak és a csőrével felé csíp. Nem bírhatott vele, de arra jó volt, hogy egy rövid időre megzavarja a vadászatot.

- Fuss! Tűnj el innen! – kiáltottam Vaniára. Egy pillanatig csak bámult rám üveges tekintettel, aztán mikor újra ráordítottam összerezzent és megperdülve rohanni kezdett.

A fájdalmas hang vonta ismét Marcusra a figyelmemet. Fogai belemartak a sólyomba, aki hangosan sivalkodva csapkodott a szárnyaival. Csőre újra és újra előrelendült és legnagyobb meglepetésemre sikerült kimarnia egy darabot Marcus nyakából.

A döbbenetre nem maradt túl sok időm, segítenem kellett. Újra előre vetettem magam, és ledöntöttem Marcust a lábairól. Egy ideig dulakodtunk a földön, aztán sikerült a hasára fordítanom és leszorítanom őt. A karjait a háta mögé csavartam és vártam, hogy megnyugodjon.

- Mély levegő. Nyugalom. Lélegezz mélyeket. Nyugalom – ismételgettem halk hangon, míg végül elernyedtek az izmai. – Rendben… Elengedhetlek? – kérdeztem úgy öt perc múlva. Bólintott. – Mondd ki, hallani akarom, hogy tudjam, eszednél vagy-e teljesen!

- Jól vagyok, elereszthetsz… - Az ujjaim bilincse lassan nyílt fel és Marcus minden rezzenését árgus szemekkel figyeltem. Vania illata még jól érezhető volt, tartottam tőle, hogy ismét felgerjeszti Marcus érzékeit.

- Sajnálom. Sajnálom – húzta magát ülő helyzetbe és a felhúzott térdeire hajtotta a fejét. Még mindig egész testében remegett. Csak most döbbentem rá, hogy egy ideje már nem hallom a sivítozást. Idegesen pillantottam körbe, de sehol sem láttam a sólymot. Segített nekem és megsérült. Marcus mély levegőt vett, aztán a nyakára csúszott a keze.

- Az a madár belém csípett. – A hangja nem tűnt panaszosnak, inkább csak ő sem értette a dolgot. A pillantása megkereste a fűben a megkövesült húsdarabot, ami belőle származott, aztán térdre tornászta magát, hogy visszatapassza a helyére.

- És ő is megsérült – tettem pár lépést az egyik fa felé, aztán leguggolva megérintettem a fűszálakat. Vörösek és nedvesek voltak a vértől. Az ujjaim között eldörzsöltem a sikamlós anyagot, aztán az orromhoz emeltem és megszagoltam. Annyira ismerősnek tűnt az illata… - Hahó! – kiáltottam a fák közé. Bár hülyén éreztem magam, valami azt súgta, meg kell találnom a sólymot.

- Azt várod, hogy válaszolni fog? – Marcus homlokán ráncok jelentek meg. Benyálazta a húsdarabot, aztán a nyakához szorította.

- Nem is tudom… Talán… - motyogtam magam elé. – Azt hiszem, nem csak egy egyszerű madár.

- Az biztos. Nem láttam még olyan állatot, aki képes lett volna megsebezni egy vámpírt.

- Én igen – préseltem össze a számat. Pont ezért aggódtam. A nadrágom zsebéből előhúztam a mobilomat, aztán megnyomtam a gyorshívót.

- Carlisle? – A fiam hangja megkönnyebbüléssel töltött el.

- Azt hiszem, van egy kis gondunk… - köszörültem meg a torkomat. Miközben le sem vettem a tekintetemet Marcusról, de nem úgy tűnt, mintha megint szökni akarna.

- Gondunk?

- Azt hiszem, Marcus megmart egy alakváltót – foglaltam össze röviden a lényeget. Egy pillanatig döbbent csend volt a vonal másik végén, aztán Edward újra megszólalt.

- Hol vagytok most?

- Az erdőben, nem messze a háztól. – Mielőtt még többet mondhattam volna, a vonal aprót kattanva szakadt meg. Nem kellett túl sokat várnunk, hogy meghalljuk a közeledő zajokat. Edward végül előbukkant a fák közül és megállt előttünk.

- Mi történt? – nézett körbe, aztán a tekintete megállt ott, ahol a vérnyomok voltak. A fejemben önkéntelenül pörögtek végig a történtek anélkül mondva el neki mindent, hogy megszólaltam volna. A szemei hirtelen kikerekedtek, és hallottam, hogy a levegő éles hanggal a tüdejében szorul.

- Vidd vissza a házhoz Marcust! – utasított anélkül, hogy rám nézett volna.

- Inkább vidd te, én meg akarom keresni a sólymot. Megsérült, és… - kezdtem bele, de Edward felcsattanó hangja félbeszakított.

- Azt mondtam, hogy menjetek! – mordult fel és olyan tekintettel nézett rám, hogy egy pillanatra elbizonytalanodtam, a fiammal állok-e szemközt vagy egy vadidegennel.

Végül elfordult tőlem, és figyelmet sem véve rólunk elindult a fák között. Úgy tűnt, nem csak céltalanul bolyong, bár nem értettem, milyen nyomot követ. A sólyom valószínűleg még képes volt a repülésre a sebesülése ellenére, mivel nem hagyott semmiféle nyomot maga után.

Tétovázva néztem Marcusra. Valamiért úgy éreztem, nekem is Edward után kell mennem. Hogy a sólyom az én felelősségem. A józanész utolsó szikrája tartott csak vissza. Ha magára hagyom Marcust, Vania után mehet. Ha magammal viszem a sebesült felkutatására, a madárnak eshet baja.

- Menjünk vissza a házhoz – döntöttem el végül. A régi vezető egy pillanatra feléledt bennem, és logikusan cselekedett félretéve a megérzéseit.

A következő pár órában nyugtalanul keringtem a házban. Fel akartam hívni Vaniát, hogy megtudakoljam tőle, jól van-e, de képtelen voltam most rá koncentrálni. Csak arra tudtam gondolni, hogy Edward vajon megtalálta-e a sólymot, és hogy tudott-e segíteni rajta.

Győzködtem magam, hogy csak amiatt félek, mert ha egy la push-i alakváltó meghal miattunk, akkor vége a nyugodt és békés együttélésnek, de valójában tényleg aggódtam azért az… emberért?

Sólyom… Lehet, hogy egy fiatal falkatag farkas helyett új alakot választott? Ahogyan Edan a hegyi oroszlánét? Miért nem szóltak erről nekünk? Vagy csak én maradtam ki a történtekből? Ha tudtam volna, hogy nem csak egy egyszerű sólyom… Miért is kellett ilyen figyelmetlennek lennem? Egyetlen feladatom volt, vigyázni Marcusra, én pedig még ezt is elszúrom.

- Sajnálom… - Marcus jelent meg a nappaliban és bűnbánó arccal meredt rám.

- Tudom. De nem a te hibád, hanem az enyém – jelentettem ki. Nem akartam, hogy magára vállalja azt, amit én rontottam el. Tőle várható volt, hogy ha lehetősége lesz rá, elveszíti a fejét – még a legjobbakkal is előfordul, nemhogy valakivel, aki csak alig több, mint egy hete tartóztatja meg magát -, de én… Nekem nem volt mentségem az elővigyázatlanságra.

- Az a sólyom…

- Alakváltó, mint a farkasok, akiket Volterrában láttál – erősítettem meg.

- Igen, erre rájöttem, én csak… - elmélkedő arcot vágott, mintha átgondolná a szavait. – Nem tudod, hogy… kicsoda?

- Valószínűleg egy újonc. A régiek mind farkasok. Edan, az unokám az egyedüli, aki eddig más alakot öltött. Ő hegyi oroszlán lett.

- Az unokád… - ismételte utánam lassan kiejtve a szótagokat, aztán mintha álomból ébredt volna, zavartan megköszörülte a torkát. A vonásain mintha aggódást láttam volna. – Most mi lesz?

- Valószínűleg el kell mennünk innen. Neked és nekem mindenképpen – szorult össze a torkom. – Ha az a quileute meghal, márpedig a vámpírméregtől meg fog, akkor a farkasok… Talán Edward meg tudja győzni őket, hogy csak engem kergessenek el – dörzsöltem meg az arcomat.

- Carlisle… - Marcus tétovázva nézett rám. – Nem, semmi – rázta meg a fejét. Mély levegőt vett, aztán hátat fordítva felsietett az emeletre. Hallottam, ahogy leül a padlóra, aztán csend lett.

Újabb egy órát kellett várnom, mire végül megcsörrent a telefonom. Egészen addig minden neszről azt hittem, a farkasok jöttek el értünk vagy Edward hozta el a megtalált sólymot.

- Igen? – kaptam fel eszelős gyorsasággal a mobilt, ami a la push-i kórház számát jelezte ki.

- Én vagyok – hallottam meg Edward hangját. A kezemben megremegett a telefon.

- Megvan? – kérdeztem halk hangon.

- Igen.

- Meghalt? – fojtottam vissza a lélegzetemet.

- Nem, jól van – kaptam a megdöbbentő választ. Megkönnyebbültem tőle, de nem igazán értettem.

- Marcus belemart. Megmérgezte, láttam.

- Beadtam neki egy adagot a megmaradt ellenméreg injekciókból – közölte Edward túl nyugodtan ahhoz képest, hogy miféle kockázatot vállalt. A vakcina még korántsem volt kész, Jade számára is majdnem végzetesnek bizonyult, mikor kipróbálta magán. Egy már átalakult alakváltón kiszámíthatatlan volt a hatása.

- Bele is halhatott volna.

- A vámpírméregbe biztosan. Ez volt az egyetlen esély.

- És jól van a fiú? – Vártam megerősítést, bár sejtettem, hogy ha gond akadt volna, Edward más hangulatban telefonál.

- Igen – kaptam meg kissé késve a választ, ami elbizonytalanított.

- Biztosan?

- Igen. A sebet bekötöztem, bár már gyógyulásnak indult.

- És az agyvérzés tünetei vagy más? – kérdeztem rá. Furcsa volt, hogy Edwardból úgy kellett mindent kihúzni. Főleg azok után, hogy milyen ideges volt az erdőben. Azt hittem, a mostani beszélgetésünk azzal telik majd, hogy elmondja, mennyire felelőtlen vagyok, hogy tönkre tettem a nyugalmukat és felborítottam a békét a farkasokkal. Ezzel szemben úgy éreztem, mintha ő tett volna valami rosszat, amit most a szótlanságával és megjátszott nyugalmával próbál leplezni.

- És a falka? Beszéltél Jonathannal? Száműznek? – soroltam az újabb kérdéseket.

- Nem tudnak az egészről – köszörülte meg Edward a torkát.

- El kell mondanod nekik.

- Fenét! Nem lett baj és a… fiú sem beszél – vált ingerültebbé. – Nem fogom kockáztatni a családunk biztonságát olyasmiért, amit helyre hoztam.

- Ez nem tetszik – ráztam meg a fejemet.

- Azt várod, hogy száműzzenek, mi? Ez jó ok lenne arra, hogy elmenekülj a gondok elől… Ne reménykedj! Nem hagyom, hogy megfutamodj, ahogyan te sem hagytad anno nekem! Törődj bele, hogy szembe kell nézned a problémákkal! – A szavak olyan fájdalmat okoztak, akár egy forgó kés a szívemben. Tényleg csak emiatt nem helyeslem Edward döntését? – bizonytalanodtam el teljesen. Végül is, most már ő a családfő. Ő hozza a döntéseket. És mindig a család érdekeit kell nézze. Ha a legkisebb esély is van arra, hogy ne csak engem büntessenek meg, akkor hallgatnunk kell.

- Mi van, ha a kölyök mégis beszél? – aggodalmaskodtam.

- Nem fog, Isis elintézte – utalt a képességére. A név hallatán elöntött az izgatottság.

- Ő jól van? – kérdeztem rá végül néhány másodpercnyi gyötrődő tétovázás után.

- Igen – jött a válasz ismét megkésve. Még vagy ezernyi kérdésem lett volna – Emlegetett engem?, Hiányzom neki?, Mennyi időt tölt azzal a suhanccal? -, de végül visszanyeltem őket. Nem akartam Edwardot még jobban felbosszantani, a mai nap már épp eleget hibáztam. – Most mennem kell, de vigyázz jobban Marcusra! – figyelmeztetett. – És felejtsd el, ami ma történt.

- Rendben – egyeztem bele minden ellenérzésemet félretéve.

29 megjegyzés:

  1. szia gratula csaknem isis a sólyom
    puszy

    VálaszTörlés
  2. Felpörögtek az események. Köszi a gyors frissülést :) A sólyom pedig Isis, ez biztos - nem hinném, hogy megúszta az anyja génjeit. Érdekes lesz... :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó! Hihetetlen vagy! Nem akarom, h vége legyen!Hajrá!

    VálaszTörlés
  4. Ebben a fejezetben aztán jó sok a gondolkodnivaló! De egyben biztos (majdnem biztos?) vagyok: a sólyom-ember lány. :)

    VálaszTörlés
  5. Hűűűhaaa.....hát ez nem semmi volt!!! Elsőre ez jutott eszembe :-D
    Jó sok izgalom jutott erre a fejezetre!
    Gondoltam, h lesznek problémák, de jól felpörgetted az eseményeket! :-)
    Az előző fejezetnél nekem is átvillant (szó szerint, csak átsuhant egy másodpercre) az agyamon, hogy a Sólyom Isis lesz, de gondoltam, h már nem látok bele mindenbe valakit :-D Erre tessék.... :-D
    Vania....hát ő egy kicsit felidegesített, h oda ment....de, ez pont Rá vallott. Nagyon izgisre sikerült a támadás, egy pillanatig azt hittem, h megharapja, de reménykedtem a felbukkanó segítségben :-)
    Tetszik, h Marcus harcol a kisfiúért!
    Edward pedig....látszik, h falaz valakinek :-D
    Nagyon tetszett....még most is kavarognak a gondolataim :-D

    Nagyon várom a kövit!!!
    Reméljük, h megint jó kis hsz-et kapsz és megint elkap az ihlet :-D

    VálaszTörlés
  6. nagyon izgis, nagyon jó rész volt
    a sólyom tuti Isis volt, legalábbis lány...
    egyet kérek, én nem tudom más hogy van vele, de ha Carlisle meg Isis egy pár lesz... nem tudom máshogy kifejezni mint egy perverz lidércnyomás
    tudom, hogy nem vérszerinti rokonok, mégis sztem erősen undorító lenne
    nagyon szeretem az írásaidat, nekem személyes kedvencem a legelső része, A múlt árnyai. Az elejétől követem az írásaidat, de én hatalmasat fogok csalódni, ha a végén mégis C és I egy pár lesz.

    VálaszTörlés
  7. Jó és izgalmakban bővelkedő fjezet lett. Ami pedig a sólymot illeti szerintem is Isis az, bár egy sólyom elég kis termetű madár, jó Isis se egy két méteres ember de, ha mégis ő az... majd meglátjuk mit hozol ki belőle. Ami Marcust illeti, remélem sikerül neki a dolog, d enekem még sz is ezsembejutott, hogy ő fog Vaniával összejönni, de egy C és I párost én se díjaznák, légyszi kímélj meg ettől minket, jó?
    De ez a gyors frisselés, hmmm meg tudnám szokni :)
    Syro
    ui: küldöm az ihletet, hogy már holnapra lehessen friss :)

    VálaszTörlés
  8. Istenem, csak jöjjön a gyors ihlet, mert itt abbahagyni... :) Biztos voltam benne, hogy Isis a sólyom, még mielőtt Marcussal összeakadt volna.
    más
    A múlt árnyai - Edward szemszög folytatódik még? Tudom, ne legyek telhetetlen, de annyira tetszett :)

    VálaszTörlés
  9. Nekem is hatalmas csalódás lenne a Carlisle és Isis páros...:S Erősen perverz hatása lenne...
    Nekem ezen kívül nagyon nagyon tetszik a történet.Csak kicsit hiányolom belőle Isabellát és a farkasokat....Annyira szerettem róluk olvasni :):)
    Üdv: Cica

    VálaszTörlés
  10. Ezt a csalódás szót, légyszi, felejtsétek el. :D Azt nyugodtan megírhatjátok, hogy nem szeretnétek Isis/Carlisle párosítást, hogy úgy vélitek, nem illenek össze, hogy úgy érzitek az érveim és a tények ellenére, hogy perverz lenne, stb. Ezeket megértem, bár nem feltétlenül értek vele egyet. :) De mikor azt írjátok, hogy ha így és így alakul a történet, csalódni fogunk, akkor azzal azt fejezitek ki, hogy vagy az lesz, amit ti akartok, vagy utálni fogjátok a történetet. Ergo nem vagytok kíváncsiak arra, mi van az én fejemben, nem vagytok kíváncsiak az én történetemre, nem az én Gyógyító pilleszárnyak című ficemet szeretitek, hanem csak azt akarjátok, hogy írjam meg, amit ti elvártok. És ettől én szörnyen kellemetlenül érzem magam, mert tudom, hogy nem lelki zsarolásnak szánjátok és nem gondoljátok, hogy ennek a szónak milyen erőteljes hatása van, én mégis úgy érzem, hogy valakiknek csalódást fogok okozni. Ha Vania lesz a befutó, a Team Isisnek, ha Isis, akkor meg Team Vaniának. Valakik így is, úgy is csalódni fognak akkor... És ez szörnyű érzés nekem.
    Én azt szeretném, ha meglennének a saját gondolataitok, érzéseitek, de ezektől függetlenül elfogadnátok, hogy én vagyok a történet írója, és nem írhatom meg a történetet úgy, ahogyan más szeretné. Úgy kell megírnom, ahogyan én a fejemben látom. Hiszen ez az írás lényege. :) És olyan jó lenne, ha úgy tudnátok olvasni, hogy bár van saját véleményetek, mégis úgy szeretitek a történetet, ahogyan van, bármi is történik majd benne. :)
    Megírhatjátok, ha valami nem tetszik, csak légyszi, a csalódás szót felejtsétek el. :) Remélem, értitek, hogy miért kérem ezt és megértitek. :)

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Nagyszerű volt ez a fejezet. Remélem a következő is ilyen hamar fog elkészülni. Sok sikert.

    Gica

    VálaszTörlés
  12. Twilight-Addenda

    Szándékosan nem bejelentkezve írom a megjegyzésemet, hogy a NÉVTELENÜL kommentelők láthassák azt, hogy blogspotos regisztráció nélkül is lehet itt megjegyzést publikálni, mert az meg sem fordul a fejemben, hogy valaki azért ír névtelenül, mert nincs gerince/bátorsága azonosíthatóan írni, vagy névvel felvállalni a véleményét.

    Érdekes módon a full azonosíthatatlan írogatók másznak bele mindig a blogger és az olvasói lelkébe. Vajon miért nem lepődök meg ezen?

    Ezt hívják trollkodásnak, vagy tévedek?

    Mindenkinek, aki úgy érzi, hogy csalódni fog Spirit történetének végkifejletében, az menjen nyugodtan más blogokat boldogítani a jelenlétével és a csalódásával, vagy a "perverz lidércnyomásával", de hagyja békén a mi szeretett ÍRÓNŐNKET! Ugyanis, Ő már bizonyította, hogy képes jó történetet írni, amely sok-sok polcon otthonra talált már. A csalódóknak lehet utána csinálni! Akkor nem kell csalódniuk, hiszen a saját történetüknek olyan befejezést írnak, amilyet csak akarnak!

    A magam részéről biztos vagyok benne, hogy ennek a történetnek a vége is olyan lesz, hogy az idejárók 99% elégedetten olvassa majd az utolsó sorokat. A magam részéről I-C párti vagyok, de ha a másik végkifejlet lesz a vége, vagy Spirit csavaros eszét ismerve akár egy harmadik, akkor is biztosan tudom, hogy mindennek oka lesz és tudni fogjuk, hogy mi miért történt/nik úgy ahogy. Azért, mert Spirit úgy gondolja ki és slussz! Akinek ez nem tetszik, annak MAP(magyarázat a twinform legfrisseb bejegyzésében)

    Végezetül pedig: Ha valaki azt gondolja, hogy elvakult Spirit rajongó vagyok és kizárólag az ő változatában tudom elképzelni az Alkonyat világát, az keresse meg a nevemmel azonos blogomat és nézze meg, hogy milyen történetet publikálok ott. Mielőtt valaki nekem esik: a történet nyers változata kb. egy éve fiókban pihen, csak most éreztem úgy, hogy eléggé megérett ahhoz, hogy nyilvánosság elé tárjam! Ezen dolog ellenére elfogadom Spirit világát, mint egy "párhuzamos univerzumot" az "eredeti" mellet és imádom, ahogy az eredetivel azonos minőségben olvashatok egy csodálatos emberekkel teli fantáziavilágról. Csak azt sajnálom, hogy a valóságban nem olyanok az emberek, mint Spirit szereplői, mert ott nem fordulhatna elő büntetlenül, hogy valaki a másik lelkébe gázoljon!

    Ajánlom magamat!

    ui.: Spirit! Bocsánatot kérek az önreklámért, de a megjegyzésem hitelessége érdekében szükségét éreztem ennek az információnak a közlését, a "csalódott" publikummal!
    Ha túl durvának, vagy elfogadhatatlannak érzed, amit írtam, akkor töröld ki vagy moderáld nyugodtan, nem vagyok sértődős fajta!

    VálaszTörlés
  13. Jogod van hozzászólást írni, ahogyan másoknak is, és sosem törlök semmit. :) De nem hiszem, hogy akikhez szóltam a hsz-emben, direkt bántani akartak volna és meg kéne védeni engem tőlük. :) Tudom, férfi vagy, nagy benned a harci szellem, és ha egy nőt meg kell védeni, akkor kiállsz mellette, ami szép dolog. :) Hálás is vagyok érte, mert annyit leszűrök belőle, hogy fontos neked, mi van velem, mit érzek. :) Köszönöm szépen, ez igazán jól esik. :)

    Viszont az évek során megtanultam, hogy ha valami gondom van, akkor egyedül mondjam el, szépen, nyugodtan, és tudom, hogy az ide járók, akikhez éppen szólok, meg is értik az én kis lelki dolgaimat, mert okosak és szeretnek engem. :)

    Szóval, tényleg köszönöm, de most nem kell megvédeni. :) A lányok írtak valamit, amit hiszem, hogy nem támadásnak szántak, csak túl lelkesek és nagyon szeretnék, ha számukra jó vége lenne a történetnek és elragadtatták magukat. Szerintem nem gondolták, hogy a szó, amit használnak, nekem rosszul eshet. :) Ezért magyaráztam meg nekik. :) És itt a magyarázaton van a hangsúly, mert nincs semmi vita közöttünk. :)

    Amíg valaki nem direkt bánt, addig én egyedül is meg tudom beszélni az ügyet. :) Ha direkt bántanak, akkor viszont örömmel veszem a védelmet és ha kiállnak mellettem. :) Úgyhogy ilyen esetben szólni fogok neked, mert érvelésben nagyon jó vagy! :))

    VálaszTörlés
  14. Annak nagyon örülök, hogy úgy véled, nem okozhatok csalódást a többségnek. Ez megnyugtatott köszönöm. :) Remélem, hogy a többség tényleg így gondolja, és aki nem ezt írta, az is így gondolja, csak rosszul fejezte ki magát. :)

    Tényleg igyekszem jó történetet írni, csak hát, két csoport van, legalább az egyiküknek biztosan nem fogok kedvezni, ami bevallom, nagy lelki teher nekem. Szeretem, ha mindenkit boldoggá tudok tenni. :D De ez sajnos jelen esetben lehetetlen... Hacsak Carlisle nem nyit háremet, de ezt nem tenné. :D

    VálaszTörlés
  15. Nos... Igen, a háremnyitás nem C stílusa. Az inkább Vania bátyjának a reszortja.

    Sajnálom az előzőt, de úgy eldurrant az agyam, hogy elküldtem mire lehiggadtam egy kicsit, bár a józan ész kezdett visszatérni belém az utóiratra.

    Megkövetem a kommentelőket a hozzászólásom jellege miatt, de mentségemre szóljon, hogy leginkább a névtelenségbe burkolódzó emberek tudnak kihozni a sodromból, és ez esetben is egy azonosíthatatlan embertől indult el a "lavina", ami kivágta bennem a "biztit". Persze, ha visszatér és "azonosítja" magát, akkor a csontozatára vonatkozó, majd ebből fakadó részét természetesen visszavonom a hozzászólásomnak!

    Visszatérve a pilleszárnyakhoz!

    Szép kis slamasztikába rángattad bele magad ezzel a 2 lány 1 "fiú" felállással, de még emlékszem azokra az időkre, amikor a Múlt Árnyainak a végénél olvastam a kommenteket és ha jól dereng a ködös agyamban, szinte állóháború volt , hogy akkor most Isa vámpír lesz, vagy farkas, vagy halott. Mindig fenn marad pezsgés a történeteid körül, mert úgy tudsz írni, hogy ember nem tud közönyös maradni(szerintem, ha léteznek természetfeletti lények, még azok sem) velük szemben.

    Az, hogy az neked rosszul esik, hogy az olvasóid egy része nem lesz tökéletesen elégedett a végkifejlettel, az csak azt bizonyítja, hogy milyen csodálatos ember vagy, hiszen arra törekszel, hogy mindenki boldog legyen körülötted. Hmmm! Az utsó két félmondatom tartalma nagyon ismerős valahonnan, neked nem? De ettől függetlenül igaz, és aki ezt kétségbe vonja, azt kettétépem!

    Az meg, hogy szenvedsz emiatt, hát... lehet, hogy lelkileg jobban hasonlítasz Steph Bellájára, mint gondolnád?

    Valamiért úgy érzem, hogy hamarosan elkezded elvarrni a történetszálakat, hiszen most annyi minden van már egyszerre folyamatban, hogy kezd sok lenni ahhoz, hogy követni lehessen, jól érzem?

    Bármi is lesz a vége, én megígérem, hogy elfogadom és szeretni fogom azt a befejezést, majd fejet hajtok előtted, mert kivételes vagy... minden szempontból!

    VálaszTörlés
  16. Huh, hát köszönöm. Ha genetikailag nem lennék képtelen rá, akár egy vámpír, biztos, hogy elpirulnék. :)

    A netes kommunikációval sokszor az a baj, hogy azonnal leírjuk, amit gondolunk, ami fáj, ami bánt és nagyon sokszor nem jön át vele a hangsúly, a valódi érzések és gondolatok. Ebből robbannak ki általában a bloggerháborúk, amiket bevallom, én mindig értetlenül figyelek. :)
    Az igazság az, hogy életemben egyszer fordult elő, mióta a netre írok, hogy elvesztettem a fejemet és nem úgy szóltam valakihez, ahogyan kellett volna. Azóta is szégyellem, bár mentségemre szolgáljon, hogy rossz napom volt éppen és akkoriban terjedt el a hír, hogy kiadják a könyvemet és sok támadást kaptam pár napon belül (amihez korábban nem voltam hozzászokva akkor még), ami sok volt a lelkemnek. :)

    De... Adhatok egy tanácsot? :) Nem csak neked, hanem mindenkinek, aki olvassa ezt a hsz-t, és szokott blogokra járni. :) Mikor nekem valaki valami olyat ír, ami bánt vagy rosszul esik, akkor leülök 5 percre és átgondolom, hogy vajon tényleg azért írta, mert velejéig gonosz ember és hidegvérrel bántani akar? És általában a válaszom erre az, hogy nem. Nem rossz ember, csak rosszul fogalmazott, nem rossz ember, csak épp rossz napja volt, nem rossz ember, csak rossz élmények érték és rajtam vezeti le, mert épp én vagyok itt. :)
    És eldöntöttem, hogy amíg tudom, hogy a másik nem rossz ember, addig nem hagyom, hogy az indulat vezéreljen vagy a sértettség. :) Veszek pár mély levegőt, átgondolom a dolgokat, és értelmesen megpróbálom elmondani a másiknak, hogy figyelj, ez rosszul esett, mert... :) És általában megértik. :) Eddig 1 ember volt, akivel hiába beszéltem normálisan, nem értette, de ennél sokkal többen voltak, akikkel értelmesen meg tudtam beszélni a dolgokat. :)
    Sőőőt, életem egyik legjobb élménye, mikor egy lány úgy jött ide, hogy szidott engem és a Twilightot, anélkül, hogy a ficemet olvasta volna, és mikor normálisan válaszoltam neki, meglepődött és lehiggadt. Aztán tök jól elbeszélgettünk. :) Ha akkor én visszatámadok, akkor csak gyűlölködés lett volna az egész vége, és az sosem jó. :)

    Nah, szóval, csak annyit szerettem volna tanácsolni, hogy mindig kérdezzétek meg magatoktól, hogy a másik azért bántott-e, mert tényleg gonosz, és ha nem a válasz, akkor vegyetek mély levegőket és beszélgessetek vele higgadtan. :)

    Igen, nem hittem volna, hogy ez a háromszög ekkora indulatokat vált majd ki és két Teamre szakadnak az olvasók. :D De bevallom, amellett, hogy kicsit rosszul esik, mikor valaki hirtelen felindulásból azt írja, hogy csalódni fog, valahol tudom, hogy ez azért van, mert képes vagyok igazi, erős érzéseket kiváltani az írásommal másokból, ami viszont nagyon jól esik. :) Szerintem egy írással foglalkozó embernek (bocsi, de azt hogy írónak, még mindig nem tudom leírni magamról, ezért fogalmazok ilyen körülményesen :D ) nincs nagyob öröm, mint hogy képes hatni az olvasóira. :)

    De persze, ez teher is, mert én tényleg mindenkinek szeretnék örömet okozni... :) És úristen, most rádöbbentettél, hogy tényleg hasonlítok Bellára. :D Ez durva! :D

    VálaszTörlés
  17. Eh, kimaradt egy vessző a hogy előtt, és a nagyobb szóból egy b. Tudok ám helyesen írni, csak késő van. *virtuálisan pirul, ha már másképp nem tud* :D

    VálaszTörlés
  18. Még egy "aprócska" kiegészítés. Nagyon jó okom van arra, hogy I-C párti legyek, és ne botránkozzak meg rajtuk. Ez itt pedig innentől a saját személyes véleményem, ami a saját életszemléletemből és abból fakad, hogy többször, elmélyülve olvastam végig az eredeti könyveket és a Spirit által írtakat is!

    Ebből kifolyólag elfogadom a szerelmi kapcsolatot Isis és Carlisle között, ugyanis Carlisle bármilyen hihetetlen is, annak ellenére, hogy négyszázon túl van, egy huszonéves testbe van fagyva és ez meghatároz bizonyos érzelmi tényezőket. Spirit a szálak mozgatása közben természetesen befolyásolva van Nessie tulajdonságaitól az eredeti műből, hiszen a farkas plusszon túl Isis és Edan olyanok, mint Renesmee a BD-ban. Tehát 1.: nagyon gyorsan növekszenek testileg, 2.: érzelmileg még annál is sokkal gyorsabban fejlődnek! Másmilyen világban élnek, mint az emberek(mint a mi valóságunk) Isis fiatal, szerelmes egy baromi jó pasiba, aki a mi szempontunkból a "nagyapja", de a saját !logikus!(!vámpírlogikus!) gondolkodásuk szerint, ugyanolyan lehetséges partner, mint bárki más, aki nem a vér szerinti rokonuk. Carlisle érzelmileg sérült és kapaszkodik Isisbe, aki unokaként menti meg őt, de később beleszeretnek egymásba Carlisle-al(kitörölt csókjelenet. A 8 évesnek tűnő Isis érzelmileg már tini volt akkor, emberek!). Sőt, néhány év múlva akkor sem hívhatná nagypapinak, ha akarná, hacsak nem akarná magára vonni mindenki figyelmét körülöttük. Carlisle szemszögéből nézve pedig, neki még Bella(Nem Isa, hanem az eredeti Bella!) dédnagyanyja is az ük-ük-ük-ük unokája lehetne, tehát valszeg meglehetősen belefásultak ezekbe az emberi dolgokba és egyszerűen már átlépnek rajtuk. A számukra nincs jelentősége az időnek, vagy az életkornak, csak az adott személy egyénisége számít nekik.

    Az ő világukból, az ő szemükből nézve, az ő helyükbe képzelve(hiszen ez egy fantasy világ! Ébresztő!) magunkat próbáljátok végiggondolni, hogy ti mit tennétek, és higgyétek el, el fogjátok tudni fogadni ezeket az eseményeket ebben a világban.

    Sziasztok!

    VálaszTörlés
  19. Na még egy aztán befejezem, mert lassan 30 órája nem aludtam!

    Én is tudok helyesen írni, ha nem vagyok zombi üzemben. :-DDD

    Az ez előtti-előtti kommentben is a "Hmmm!" előtt is egy "idézet" van az Eclipse végéből, csak ez most saját kútfőből fakadt és rád vonatkozik, de megállja a helyét, de meg ám!

    A tanácsodat nem lesz nehéz megfogadni, mert így szoktam, de mentségemre legyen, ez a 30 óra meglehetősen levitte az ingerküszöbömet, mint két hét éhezés a vámpír önuralmát. :-)

    Már nem látok ki a fejemből, megyek aludni!

    VálaszTörlés
  20. Szia Spirit!

    Még reggel elolvastam az új fejezetet, munkába menetel előtt.Jól feldobta a napomat!Köszi!Persze, nem lehet mindenkinek megfelelni.Először nekem is szimpatikusabb volt Vania-Carlisle párosítás.De, ha ez lenne, akkor az már lerágott csont lenne.Értem ez alatt, hogy Vaniát vámpírrá kellene tenni, hogy együtt maradhassanak.Tehát, te csak írj,és ne keseredj el.Akármi lesz a vége, olvasni fogom, mert tetszik és egy 10 percre nem vagyok anya meg háziasszony, hanem egy jó történet olvasója.
    Jó éjt, és tengernyi ihletet!

    Maja

    VálaszTörlés
  21. Szia Spirit!

    A fejezetről: először azt hittem, C Esmét látja meg a sólyomban, de valamiért egyértelműnek gondolom, h Isis az. Az tuti, hogy lány, és végülis, ha Eden alakváltó, gondolom, ő is az. Olyan furcsa, hogy szinte minden "otthoni" dologból kimaradunk! Vajon hogy reagált Isa és Edward az átváltozásra? Mit csinált Edward, mikor megtalálta a vérző lányát sólyomként? Alica vajon látja-e az ő jövőjüket? És vajon látja-e már I-C-t együtt? Nagyon izgalmasra sikerültek az események egyébként. Azt hittem, hogy Vaniát megöli Marcus, vagy legalább megharapja, és ő átváltozik, megutálja C-t és elhagyja.
    Nagyon tetszett, hogy C megint a régi volt, csak Edwarddal szemben nem. De elfogadta, h ő már a családfő. És Edward jól csinálja nagyon, pedig szegénynek nehéz lehet ezt végigasszisztálni... De tetszett, hogy rávilágított arra, C ne meneküljön a problémák elől. Hú, még el fogom ezt többször olvasni, és nagyon köszi a gyors részt, bárcsak minden nap odaülne a válladra az a múzsa...

    A hsz-ekről: hidd el, senkinek nem okoztál az idejárók közül még igazi csalódást, mert akkor nem olvasnának már. Annyira izgalmas és jó történetet írsz, hogy még ha a végkifejlet nem is tetszik mindenkinek, az olvasás örömét megadod nekik is. És ez a LÉNYEG! Persze az ember szereti, ha úgy alakul a sztori, ahogy ő szeretné, de abban mi az elgondolkodtató? Én akkor szoktam egy könyv után sokáig agyalni, ha másképp történik, mert akkor meg akarom fejteni, miért. És Meyer könyve alapján is kialakult a Team Edward és Team Jacob, ami azt mutatja, hogy nagy hatással vagy az olvasóidra, és hogy nem vagyunk egyformák (hál' istennek). A Trilógiád során nem találtam még rád, nem olvastam a hsz-eket, de talán ott nem volt Team Nate és Team Edward, ugye? Mert ott elég egyértelmű volt, h ki kit választ. Szóval ne foglakozz azzal, kinek mi tetszene, csak azzal, h kiírd megadból az egészet. Mellesleg így, h a Jelen boldogságában utalsz rá, nem is értem, hogy gondolják egyesek, h más lesz a végkifejlet, mint amit ott írtál...

    Köszi, gtarula:
    Pálinka
    (TEAM SPIRIT)

    VálaszTörlés
  22. Ó, kedves Spirit, ne vedd szívedre, ha az olvasók úgy érzik, utálni fogják, ha ez meg az lesz a történetben. Egyszerűen beleélik magukat a mesébe (újból gratulálok, hogy ezt ilyen mélységig lehetővé teszed), és innentől óhatatlanul kívánnak, vagy elleneznek fordulatokat, és vannak akiknek hevesek az érzelmeik.
    Te nagyon fiatal vagy, úgyhogy talán nem emlékszel a Szomszédok című TV sorozatra. Ott állítólag olyan levelet is kaptak a szerzők, hogy a kedves néző kidobja a tévéjét a tizedikről, ha a filmben Magenheim doktor el meri hagyni a kedves feleségét azért a nőcskéért.
    Úgyhogy csak írd nyugodtan a folytatást, ahogy akarod.
    Nagyanyó

    VálaszTörlés
  23. esküszöm, a mostani hozzászólások, reflektálások majdnem olyan érdekesek voltak, mint a történet maga. Jó, hogy írtál Spirit, és jó, hogy Twilight Addenda is megírta a magáét. Közelmúltbeli élményem barátnős levelezésben, hogy tényleg jobb, ha az ember nem küldi el első indulatból a válaszát, hanem ott hagyja egy kicsit, aztán újra elolvassa, és utána dönt. De a kérdésem a levegőben maradt... Szóval, tudom telhetetlen vagyok, de lesz a Múlt árnyai - Edward szemszögnek folytatása? Mert Spirit óriási Edward (is) lennél :DDD

    VálaszTörlés
  24. Köszi mindenkinek, tényleg jól van a kis lelkem. :) Csak el kellett szépen mondanom (vagyis le kellett írnom), hogy mi zavar, és utána már jobb lett, úgyhogy jól vagyok, írok és nem kell aggódni miattam. :) Aranyosak vagytok mind. :)

    Edward szemszög... Lesz mindenképpen, csak egyelőre valahogy a Gyógyító pilleszárnyak köti le a figyelmemet. Nekiálltam átolvasni A múlt árnyait és az Edward szemszöget is, hogy visszazökkenjek abba is, úgyhogy remélhetőleg nem sokára jön a folytatása. :)

    Nagy pussz mindenkinek! :)

    VálaszTörlés
  25. Hali!

    Csak azt láttam, h sok hsz van, nincs idöm öket elolvasni, csak leírom a saját gondolataimat.

    1.: v Isis v Dave vt. Isis, mert C. 2x is elmondta, h eddig csak az unokája vt erre képes és Edward hezitált a "fiú" szó elött, Dave pedig, mert eddig fiúnak tünik, és 1elöre mást nemtok. De abból ítélve, h C-nak segített, inkább I. vt.

    2. naon köszííííí!!!!! tökjól esik itt kint magyarul olvasni :)

    3. Hajrá Marcus! megalapítanám az elméletbeli Team Marcust és a Team Raphaelt :D

    Pusz

    VálaszTörlés
  26. Szia!!!
    Már több éve olvasom az oldaladat és nagyon tetszenek az írásaid*-* Mindig élvezettel várom az új fejezeteket:D
    Sajnos meg kell mondjam nekem sem jön be annyira az Isis&Carlisle párosítás, de hát az élet nem kívánság műsor...
    Ha majd összejönnek a végén akkor is sokan fogjuk szeretni a történetedet. Max. undorkodunk egyet a gép előtt ülve hogy: 'Fúj, de hát a "nagyapja"!!'
    Aztán örülni fogunk hogy I&C végre boldogok. Szóval ne vedd komolyan ezeket a "csalódásokat" mert nem gondolják komolyan :D
    Akárhogy is képzeled el biztos jó lesz, és tetszeni is fog a többségnek :DDDD
    Így tovább!!!!!*-*<3

    VálaszTörlés
  27. Szia Spirit!

    Újra elolvastam, és muszáj újabb hsz-t írnom. Tutira veszem, h Isis volt a madár, és visszaolvastam az előző részbeli feltűnését is. Nem tudom eldönteni, hogy hallotta-e Marcus és C beszélgetését, de talán nem. Csak annyit, h Vaniára azt mondta C, h a szeretője. És ahogy eddig is, elfogadja ezt, ezért akarta megvédeni Marcustól. Azt jutott eszembe, h miután Isis megsérült, és Edward beadta neki az injekciót, ami akár meg is ölhette volna, de szerencsére nem, volt egy heves beszélgetésük a történtekről, és Edward elmondta, vagy legalábbis utalt arra, h C szereti I-t, és ne csináljon ilyen hülyeségeket többet. Talán ezért volt E olyan, mintha vmi rosszat tett vna.
    Jaj, úgy várom már, mikor találnak egymásra, és hogy kezelik az érzéseiket szemtől szemben! Biztos, nem lesz egyszerű az sem :)
    És még mindig tartom, h ha I bevésődött volna C-ba, az teljesen elfogadható lenne mindenkinek (szereplőknek, olvasóknak egyaránt :) ) Ha így volna, akkor nagyon nehéz lehet I-nek elviselni Vaniát.

    Annyi kérdésem lenne (mint C-nak :) ), de remélem, hamarosan megválaszolod őket!

    Még egyszer köszi és gratula,

    Pálinka

    VálaszTörlés
  28. Szia!
    Zseniális, fantasztikus, csodálatos és soha de soha!!!! nem okozol csalódást!
    Én is azt hiszem, sokminden összeállna, ha Isis lenne a sólyom, és az egymás iránti érzelmeik Isis bevésődésén alapulnának. Viszont kíváncsian várom a folytatást, és az általad alkotott csavart (mert mindig meglepsz minket valami zseniálissal). Amúgy ha kiveszem a képből azt, h C. gyönyörűnek látta a sólymot és ismerősnek a szempárt, akár Raphael is lehet a sólyom, aki azért köröz felettük, mert Marcust figyeli, és azért védte meg Vaniát, hogy segítsen Marcusnak a "leszokásban". Sőt, volt egy olyan kósza, nagyon kósza gondolatom, hogy a sólyom Esme-hez köthető...
    Nagyon várom a folytatást, azt kívánom neked, hogy ebben a nagy kánikulában dédelgessenek és hűsítsenek a múzsák, akik ilyen csodálatos dolgok alkotásában ihletnek téged!
    Drea

    VálaszTörlés
  29. Szia Spirit!

    Nos... Alig várom az új részt...
    Annyira meghatott, ahogy Marcus a kisfiúhoz viszonyult. Kezdtem elfelejteni, hogy mindenkinek lehetnek érzései.
    Vania személyisége egyre jobban idegesít. Vagy valami nagy csavar lesz és el akar érni valamit, vagy csak szimplán ennyire gyerek.
    Edward viselkedése szórakoztat. :) Bár be kell valljam kissé frusztrál, mert nem bírom megérteni, hogy ha tudja, hogy Isis szereti Carlisle-t (márpedig nekem úgy jött le már az elején, hogy szereti), és tudja, hogy Carlisle is tisztán szereti akkor miért reagál ennyire intenzíven és miért viselkedik ennyire ellenségesen... Bár ezt valószínűleg addig képtelen leszek megérteni, amíg szülő nem leszek. :)
    Egyébként nagyon bejött ez a Marco-Carlisle eszmecsere.
    Így tovább!

    VálaszTörlés