Varázslatos realitás 62.

Bocsánat, hogy tegnap nem volt, csak miután három nap munka után tegnap este végeztem a javításokkal, úgy éreztem, ha még egy másodpercig a monitort kell néznem, szó szerint megvakulok. :D És bár tudok vakon írni, az nem lenne túl kellemes senkinek. :D De végeztem, úgyhogy most megint visszaáll minden a rendes kerékvágásba. :)

Mondj valamit. Bármit. Akármit. Lehet baromság is, csak szólalj meg az istenért!

Peter akaratlanul is egy sorozat karakterének a hangján hallotta ezt a fejében. Ott a szereplő kikezdett a saját unokatestvérével. Az ő szituációja fele ennyire sem volt kínos, mégis örült volna, ha már túl van rajta. Vagy ha nincs ilyen hihetetlenül zavarban.

- Khm… - köszörülte meg a torkát Charlotte, és Peter úgy kapta fel az apró hangra a fejét, mintha bomba zuhant volna közéjük. Végre valami téma! – És milyen napod volt eddig?

A fiú lefagyott. Hát erre a kérdésre mégis mit mondjon? Hogy alig aludt az éjszaka, mert Charlotte üzenetét várta? Hogy elkésett a kedvenc órájáról? Hogy Kat kiröhögte? Hogy mindeközben elfelejtette felhívni az édesanyját, pedig fontos lett volna? Fogalma sem volt, mennyire lehet őszinte, mit mondhat el, mi a nem túl sok, vagy mi a már túl kevés.

- Öhm, jó. Ma volt az utolsó órám ebben a félévben. Vizsgák meg csak ünnepek után. Tényleg, hogy-hogy még itt vagy? Vizsgáid vannak már, vagy neked is elhúzódott a félév? Hazamész az ünnepekre? - Charlotte arcán ugyanaz a vívódás tükröződött, mint ami pillanatokkal előtte az övén játszódhatott le. – Rosszat kérdeztem?

Varázslatos realitás 61.

Bocsánat, hogy megint csak most, de még mindig a kéziraton dolgozom. :D Már két napja egyfolytában. :D Egyébként, nagyon élvezem a fáradtság ellenére. Ma beszéltem telefonon Noémivel, aki a könyvem javítását átvette Ildikótól, és a beszélgetés során rádöbbentem dolgokra és eszembe jutott két ötlet, amit muszáj még utólag beleírnom a történetbe, mert még jobb lesz tőle. :) Úgyhogy most ezen dolgozom többek között. :)

Tényleg meséltél rólam? Ez azt jelenti, hogy érdekellek? Mit gondolsz, mikor rám nézel? És mit érzel? Azt, amit én?

Charlotte ezernyi buta kérdést szeretett volna feltenni, ami után Peter biztos, hogy azonnal felállt volna az asztaltól, hogy olyan messzire meneküljön, amilyen messzire csak tud. Mikor néhány fiú túl erőszakosan akart tőle valami komolyabbat, ő is elfutott, és vissza sem nézett. Most először érezte azt, hogy ebből még lehetne valami… Szeretné, ha lenne… Valami több, mint egy kávé, mint egy barátság, mint egy futó kaland.

Mégis ott volt az a pesszimista kis hang a fejében, ami közölte vele, hogy totál őrült, és hogy úgysem fog sikerülni. Pár napig, hétig, talán hónapig a reménytől boldogan szárnyal majd, hogy végül jó magasról becsapódjon a talajba és ripityára törje magát.

- Khm… - köszörülte meg végül a torkát, miután a baljóslatú gondolatokat száműzte az agya egyik hátsó zugába, de egyetlen értelmes téma sem jutott eszébe. Végül csak hogy mondjon valamit, feltette a világ legegyszerűbb és legmegszokottabb kérdését, és abban bízott, hogy majd ösztönösen beindul a beszélgetésük, mint legutóbb a falfestés közben. – És milyen napod volt eddig?

Varázslatos realitás 60.

Bocsánat, hogy csak most, de megkaptam az Árnyékvilág teljes javítását, és egész nap azon dolgoztam, de még most sem vagyok kész. :D Pedig holnap délelőttre végeznem kéne vele... :D Szóval, megyek is vissza dolgozni, jó olvasást! :)

Kat mindig tudta, mit kell mondani. Vagy nem. Bennek volt egy nagy szerelme, akit Melanie-nak hívtak, gyönyörű volt és okos. Ez utóbbit Kat és Peter először nem akarták elhinni, de minél több időt töltött velük Melanie, annál inkább megértették Ben érzelmeit. Aztán egy este felöntöttek a garatra együtt, és Kat túlzásba esett.

- Figyu, Melanie, oltári nő vagy, és a mi Benjaminünk mindent odaadna, ha végre megmutathatná neked a lakását!

Soha többé nem ivott velük Melanie. Hogy maga a megjegyzés volt sértő számára, a tolakodás, ahogyan előadta Kat, vagy azt gondolta, hogy Ben tényleg csak az ágymelegítőt látja benne, azt sohasem tudták meg. Onnantól kezdve Kat szájkosarat kapott, és csak józanon engedték beleszólni a dolgokba.

Mikor elmondta Charlotte-nak, hogy Peter mit gondol, a fiú úgy gondolta, a barátnője némiképp túlzásba esett. Morogva kavargatta a kávéját, nem elég, hogy Kat zavarba hozta, ki tudja, mi járhat Charlotte fejében. Aztán felpillantott, és meglátta Charlotte kipirult arcát, csillogó szemét. Láthatóan örült annak, amit a másik lány mondott neki.

- Viszlát, Kat, jó olvasást! – mosolygott rá a fekete hajú boszorkányra, aki egy kacsintás után távozott. Mire kettőt pislogott Peter, már Charlotte-tal kettesben ült az asztalnál, és fogalma sem volt arról, mit kellene mondania.