.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2013. február 20., szerda

Vakon hinni - 3. fejezet


Daren Sharp nem igazán számított jóképű férfinak – fekete haj, sötétbarna szem, horgas orr, sápatag arcbőr és kissé törékeny testalkat –, mégis volt benne valami, ami vonzotta a nőket. Talán az, hogy igazi elvont művészléleknek tűnt, világfájdalommal és rejtélyekkel övezve. Nem szívesen beszélt sem önmagáról, sem semmi másról, ezért mindenki azt hitte, hogy lappang a múltjában valami sötét titok. Kivéve Violetet. Ő totyogós kora óta ismerte őt, és tisztában volt vele, hogy a csendessége mögött egyetlen dolog van: egyszerűen ilyen a természete. Azt pedig a Sors fintorának tartotta, hogy barátját hidegen hagyta az összes nő, aki a lábai előtt hevert.

Daren most a kis lakás hűtőjének támaszkodott, és őt figyelte. Violet a piros filc végét rágcsálta, miközben szeme a hirdetések sorain futkározott. Semmi, semmi, semmi. Ahogy az oldal aljára ért, lapozott egyet, és figyelmen kívül hagyva Daren bámulását, tovább olvasott.

- Na, elmondod végre, mi ez az egész? – törte meg végül a férfi a csendet. Amint megérkezett, Violet csak kikapta a kezéből az újságot, aztán munkához is látott. Még annyit sem vetett oda neki, hogy: fapapucs.

- Kirúgtak, nincs pénzem, és három nap múlva ki kell fizetnem hatszáz dollárnyi hátralékot a lakbérre – foglalta össze érzelemmentesen. – Szakképzett eladó, referenciával rendelkező babysitter, nyugdíjas takarító… Komolyan nincs állás egy huszonéves, szakképzetlen egyetemistalány számára? Ja, de! Fiatal, vonzó lányok jelentkezését várják a szórakoztatóiparba – macskakörmözött a levegőbe az ujjaival bosszankodó arcot vágva. – Lassan tényleg ott tartok, hogy elmegyek prostinak – koppant a homloka az asztalon egy nyögés kíséretében. Nem látta Darent, de a mordulásából ítélve el tudta képzelni, milyen képet vág. Megcsikordult a mellette lévő szék lába, ahogy kihúzták, és hallotta a farmernadrág halk súrlódását.

- Hülyeségeket beszélsz! – Néhány héttel ezelőtt még rávágta volna, hogy igaza van, de most már nem ment. Bele sem mert gondolni, hány olyan lány flangálhat az utcákon, aki csak azért vállalta ezt a „munkát”, mert ugyanolyan kilátástalan helyzetben van, mint ő. Ha nem rosszabban.

- Az igazság az, hogy már nem is ítélem el annyira azokat, akik megteszik. Kár, hogy nekem nincs gyomrom hozzá! – fintorodott el. Ahogy felrémlett előtte Rick irodája, a gyomra enyhe rángatózásba kezdett. Átlagosnak mondható tapasztalata volt szexuális téren, eddig csak és kizárólag olyanokkal bújt ágyba, akik iránt érzett valamit. Nem azt a mesebeli, igaz szerelemet, hanem vonzalmat, lángolást. A gondolattól, hogy egy vadidegen érjen hozzá, egyszerűen kirázta a hideg.

- Én egyáltalán nem sajnálom. Nem helyes eladni magadat.

- Mondod te, akinek mindene megvan! – csúszott ki a száján ostoba mód, de a keménnyé szilárduló vonásokat látva azonnal rájött, mekkorát hibázott. Barátja szülei három éve haltak meg, és Violet tudomása szerint, pont annyi pénzt hagytak hátra maguk után, amennyiből Daren öregkoráig békésen eléldegélhet. Általában nem nagyon beszéltek erről, úgyhogy sok részlet homályban maradt Violet számára, de ezt egyáltalán nem tartotta furcsának. Barátja mindig is megtartotta magának az érzéseit és gondolatait. – Daren, úristen, ne haragudj! Tudod, hogy nem úgy gondoltam!

- Persze, tudom. Hagyjuk! – A férfi felállt a helyéről jelezve, hogy távozni készül. A nyakában lógó piros-citromsárga sál egyik felét hátradobta, hogy befedje a nyakát, és kesztyűje után nyúlt.

- Kérlek! Daren, kérlek! Nem úgy gondoltam, bocsáss meg nekem! Tudod, hogy néha össze-vissza fecsegek… – Violet megragadta az immár kesztyűs kezeket, és a bűnbánattól tágra nyílt szemekkel pislogott fel a haragvó arcra. A kínos csend feszültségteli  hálóval szőtte át az egész helyiséget, aztán a légkör Darennel együtt megenyhült. Violet bűvereje hatott.

- Nem érdemled meg, de… Rendben. Nem értem, miért nem tudok rád haragudni, pedig megérdemelnéd! Túl gyenge vagyok… - szabadult meg Daren ismét a kesztyűitől, és letekerte a sálát.

- Nem, te túl jó vagy! Köszönöm – emelkedett lábujjhegyre Violet, hogy puszit nyomjon a férfi arcára. – Ülj vissza, csinálok kakaót! – perdült a konyhapult felé. Levette a pillangómintás dobozt a felső konyhapolcról, ám ahogy felnyitotta, helyesbítenie kellett. – Vagyis teát. Csak az van itthon.

A következő néhány perc a csendé és a ráérős mozdulatoké volt. Míg a forró víz készült, Violet kitette az asztalra a cukrot és a félbevágott, kissé már megszottyadt citromot, aztán előkotorta a dobozból az utolsó filtereket.

- Figyelj csak! – Daren hangjában volt valami, ami miatt Violet rosszra számított.

- Igen? – fordult meg úgy, mint aki halálos lövésre vár.

- Ugye, tudod, hogy ha tehetném, segítenék? De a pénz nagy része le van kötve, és egyszerűen nincs lehetőségem rá, hogy…

- Csitcsitcsit! Nem tartozol magyarázattal – helyezte Violet mutatóujját a saját szájára, miközben nevetést csalt elő belőle a megkönnyebbülés. A képzelt pisztoly mégis visszakerült a tokjába.

Daren odasétált az ablakhoz, de a figyelmét csak néhány pillanatig adományozta a kinti világnak, mielőtt újra megszólalt volna.

- De én szeretném megmagyarázni – döntötte el végül. Látszott rajta, hogy ez most fontos számára, ezért Violet aprót bólintott. Letette a filtereket a konyhapultra, hogy jelezze, minden figyelmét neki szenteli. –  A szüleim elég sok pénzt takarítottak meg számomra, mint tudod – fonta össze a férfi maga előtt az ujjait, ez okot adott neki arra, hogy lebámuljon a kezeire. Violet alig mert lélegezni, nehogy megzavarja – olyan ritkán beszélt komoly dolgokról, így mikor mégis belekezdett, az igazi megtiszteltetésnek tűnt. – Gondoskodtak rólam. Nemcsak azzal, hogy félretettek számomra egy nagyobb összeget, na jó, mondjuk ki, egy kisebb vagyont, hanem azzal is, hogy megkötötték a kezemet. Én nem értek a pénzügyekhez, és hajlamos vagyok…

- Mindenkinek segíteni? – fejezte be a mondatát Violet egy őszinte mosollyal, amit ő egy kissé szomorkással viszonzott.

- Minden hónapban csak annyi pénzt kapok kézhez, amennyire szükségem van a mindennapi élethez. Mr. Hoch, a szüleim ügyvédje nagyon szigorúan betartja a végrendeletet.

- Helyes. Kell valaki, aki megvéd önmagadtól! – froclizta a lány. Mindketten emlékeztek arra az esetre, mikor egy hajléktalan még az új sportcipőt is lekönyörögte a férfiról. Zokniban és átfagyva jelent meg a kávézóban, ahová Violettel találkozót beszélt meg, de egyáltalán nem bánta meg a felelőtlen adományozást. Sőt, mikor Violet fejcsóválva naiv bolondnak nevezte, ő csak vigyorgott.

- Sajnálom, hogy nem tudok segíteni neked. – A barna tekintet összefonódott a zölddel, hogy az kiolvashassa belőle az őszinteséget.

- Semmi baj. Nem a te dolgod megoldani az életemet – rázta meg a fejét Violet, aztán visszafordult a teáscsészékhez. A kék madaras sorminta szomorkás nosztalgiát varázsolt az arcára, amit azonnal le is rázott magáról, nehogy Daren az ő beszélgetésüknek tulajdonítsa, és félreértse.

Az édesapja mániája volt a repülés, először csak álmodozott róla, aztán amint összegyűlt rá a pénz, befizetett egy pilótatanfolyamra is. Miután meghalt abban a szörnyű balesetben, Violet mindenből madármintásat vett. Ostobaság volt, de ezzel mégis itt tartott egy darabot az apja szelleméből.

- Nézd csak, ez egész jól hangzik! – Violet összerezzent az újságpapír zörgésére, észre sem vette, hogy Daren mikor kezdett böngészésbe. – Részmunkaidős munkatársat keresünk értékesítéshez, akár diákmunkaként is. És itt lehet érdeklődni – nyomta a férfi a hirdetést az orra alá. Végigolvasta a néhány sornyi szöveget, aztán a mobilja után nyúlt. Nagyot kellett nyelnie, mert túl száraznak érezte a torkát a beszédhez.

A telefonálás nem az ő művészete volt. Begörcsölt már attól is, ha szemtől szemben kellett idegenekkel beszélnie, az pedig, hogy még az arcukat sem látta, csak még rosszabb volt. Zavarta, hogy nem érzékeli a reakcióikat, a mimikájukat, és ezt csak tetézte, hogy az ősrégi mobilja miatt még azt sem értette rendesen, mit beszélnek, és sokszor vissza kellett kérdeznie, mint egy hülyének.

Sokáig csak a megszokott búgás visszhangzott a fülében, mire végül halk kattanással valaki fogadta a hívást.

- Jó napot kívánok! Violet Niels vagyok, olvastam az újságban a hirdetésüket. Az után szeretnék érdeklődni, hogy… Igen… Igen. Oh, rendben, köszönöm – szakították félbe az ideges hadarását. Ahogy teltek a másodpercek, a szája egyre lejjebb konyult. Mire kinyomta a hívást, elszállt a maradék lelkesedése is.

- Na, mit mondott?

- Ó, a hirdetés feladója semmit. Viszont a rendőrnyomozó, aki felvette, azt mondta, hogy az ürge épp szökésben van, ugyanis átvert egy csomó embert, akik a hirdetésére jelentkeztek. Aztán közölte, hogy mázlim van, amiért csak most próbálkoztam, és nem előbb – foglalta össze a beszélgetés lényegét. Néhány pillanatig csend volt, végül a fiú eltökélten megragadta az újságot.

- Nem baj, találunk mást!

A lelkesedés parazsa, amely a kutatás kezdetekor még fűtötte őket, olyan gyorsan hűlt ki, akár az előttük várakozó tea. Ehhez valószínűleg a borongós idő is nagyban hozzájárult. A napsugarak szép lassan elbújtak egy összefüggő, fekete felhőfal mögé, így fel kellett kapcsolni a villanyt is, hogy lássanak valamit a betűkből. Mire eljött az ebédidő, Violet úgy érezte, teljes mértékben lecsapolták az erőcsakráit. Ez Lora szójárása volt arra, mikor néhány vevő teljesen kikészítette őket.

- Mennem kell… - Daren egy sóhajjal jelezte a sajnálkozását, és tétován mozdult csak meg. – Délután találkozóm van az egyik szaktársammal. Muszáj megírnunk egy referátumot.

- Rendben – hajtotta össze az újságot Violet. Ülve akarta kivárni, amíg a férfi felveszi a kabátját, de az úgy ráncigálta fel magára szerencsétlen ruhadarabot, hogy végül nem bírta tovább, és fejcsóválva felállt. Gondoskodó mozdulattal igazította meg a begyűrődött kapucnit és gallért, aztán megszemlélte az eredményt.

- Kösz, anyuci – fintorgott rá Daren. A vonásai annyira fiatalok voltak, Violet sokszor úgy érezte magát mellette, mintha az idő megállt volna, és még mindig ötévesek lennének.

- Bolond – forgatta meg a szemét, aztán az ajtó felé indult. Daren gyorsan kinyúlt a keze után, és elkapta.

- Tudod, hogy rám mindig számíthatsz. Amiben tudok, segítek.

- Igen, tudom. És köszönöm. – Ahogy barátja ölelésébe bújt, a gyermekkori biztonságérzet illúziója néhány pillanatra könnyebbé tette a puszta lélegzést is számára. Daren mellett mindig biztonságban volt és lesz. Csak akkor sújtott le rá a realitás, amikor becsukódott a férfi mögött az ajtó, és rájött, hogy a fenti elméletben egyetlen pont hibádzik: hogy Daren jön, aztán megy. Nem lehet mindig mellette, hogy megvédje.

Az ebéd két szendvics elkészítéséből állt, az egyiket magának szánta, a másikat pedig az édesanyjának. Nem volt túl tartalmas étel, de a holnapra gondolva spórolnia kellett.

Lisbeth-et ugyanott találta, ahol hagyta, az ablak előtt ringatózott a székében, ám az elméje odakint járt a többi ember között. Violet sokszor gondolkozott azon, vajon tényleg a valós világot látja az ablakon túl, vagy amit elképzel. Bármi is volt a látvány, elsimította a ráncait. Bizarr volt, de kicsit irigyelte őt. Szinte bármit megadott volna azért, hogy néhány órára valaki törölje a fejéből a gondok emlékét.

- Gyere, mama, eszünk egyet, de előtte beveszed a gyógyszereidet! – tette le a tálcát az éjjeliszekrényre, aztán a nyakában lógó, apró kulccsal kinyitotta a gyógyszeres fiókot. Muszáj volt zárni a biztonság kedvéért, nehogy a nő olyasmihez is hozzájusson, ami veszélyes lehet számára.

Egy pohár vízzel és a szükséges négy tablettával a markában lépett oda az ívesre faragott hintaszékhez, hogy aztán leguggolva mellé, az édesanyja kezébe nyomja a poharat. Néhány pillanatig csak elnézte a vonásait, ahogy a szeme izgatottan jár ide-oda, aztán szólalt csak meg.

- Tessék, ezt vedd be! – emelte az első szem bogyót a női szájhoz, de az ajkak dacosan préselődtek egymáshoz. Egy ellenkező kisgyerek képe jelent meg Violet előtt, aki megmakacsolja magát. – Mama, kérlek! – sóhajtott fel, és erőteljesebben próbálkozott. Türelmes akart lenni, de sokszor igazi erőpróbát kellett kiállnia, melyben az ellenfél önmaga volt.

Csak a szeme sarkából látta a csillanást, akár egy hullócsillag röpke látogatását, aztán elvesztette az egyensúlyát és hátraesett. A fejébe tompa fájdalom hasított, arca nedvessé vált, pedig esküdni mert volna rá, hogy nem sír. Először nem értette, mi történt, aztán szédelegve felnyomta magát, és lenézett a padlóra – körülbelül két centivel került el a tenyere egy éles üvegszilánkot. A pohár…

Újabb tárgy repült felé, ezúttal egy könyv. Sarka a könyökének koppant, ahogy ösztönösen a feje elé kapta a karját. Fájt, de a teste sajgását sokkal könnyebben viselte, mint a fülébe hatoló szavakat.

- Meg akar ölni! Segítség! Megmérgez, meggyilkol! – Az éles hang egyáltalán nem hasonlított az édesanyjáéhoz, mintha megszállta volna valami, és most az használná a hangszálait.

Violet térden kúszott az ágy mögé, hogy összeszedhesse magát egy kicsit. Fedezékéből felnyúlva kezdett kutatni a gyógyszeres fiókban, és ezúttal egy ampullát és egy fecskendőt vett elő. Gyűlölte ezt. Régebben már attól is lezsibbadt, ha egy kórházsorozatban az orvos injekciót adott a betegének, mostanra pedig szinte heti rendszerességgel neki kellett ugyanezt megtennie az anyjával.

- Csssss, nyugodj meg, kérlek! – egyenesedett fel végül. Lassan mozgott, akárha egy riadt állatot akarna becserkészni. A teleszívott fecskendőt a háta mögé rejtette, szíve a torkában dobogott.

- Ne gyere közelebb, te gyilkos! Meg foglak ölni, hallod? – A száj, amely korábban azt mondta neki, mennyire szereti, most úgy átkozta, hogy Violet legszívesebben forró ólmot öntött volna a saját fülébe.

- Csak nyugalom, nem foglak bántani… Kérlek, anya... Semmi baj! – ismételgette a nyugtató szavakat, míg végül be nem kényszerítette a nőt az egyik sarokba.

A következő néhány percet örökre el akarta felejteni. Azt is, hogy az anyja, hogyan próbálta megütni, és azt is, ahogyan végül a nő fölé kerekedve leszorította a földre, és beadta neki a nyugtatót. A rángatózó test lassan ellazult az ölelésében, miközben ő végig ringatta és beszélt hozzá. Butaságokról, apróságokról, olyasmikről, amikről úgy gondolta, szép emlékeket idézhetnek fel a zavarodott elmében.

Amint az ágyához támogatta a nőt, és megbizonyosodott róla, hogy álomba merült, a fürdőszobába tántorgott. Kissé szédelgett a fejére mért ütéstől, és elfáradt. Mintha ezer éve aludt volna utoljára. Úgy is nézett ki. A tükörből visszanézett rá valaki, de alig ismerte fel a női alakban önmagát. Nem a vonásai változtak meg, vagy az orra nőtt nagyobbra, hanem a tekintete… A tekintetéből veszett ki valami fény, amit korábban Violet Nielsként azonosított.

- Nem megy. Nem bírom tovább, nem megy. – A hangosan kimondott szavakba beleremegett. Amit eddig csak múló problémaként, rossz álomként fogott fel, az most hirtelen túl valóságossá vált. Lábai felmondták a szolgálatot, és a földre rogyott.

A barack színű csempe, amelyet pont azért választott, mert tavaszi melegséget árasztott magából, most hideg volt, fázott tőle. Összehúzta magát olyan kicsire, amilyenre csak tudta, és átölelte a vállát pont úgy, ahogyan régen az anyja tette vele. Annyira vágyott arra a vigaszt nyújtó melegségre, és hogy nem kaphatta meg, csak ezerszer tragikusabbá tette a helyzetet.

Nem vette észre, mikor aludt el, de ahogy felriadt, már vacogtak a fogai. A sírástól égő szemekkel vergődött talpra, és igyekezett legyűrni az újra rátörő szédelgést. Mély levegőt véve támolygott ki a fürdőből, hogy aztán – egy kötelességtudó hálószoba-ellenőrzés után – lerogyjon az ágyára.

Néhány percig csak bágyadtan figyelte, ahogyan a lemenő nap sugarai narancssárga fénybe vonják a falakat, aztán a könnyei ismét potyogni kezdtek. A kétségbeesés hűvös, nedves köpenyként burkolta magába.

Félig az ágyra hasalva nyújtózkodott a táskájáért, hogy előhalásszon a zsebéből egy zsebkendőt, mikor a kezébe akadt a kissé keményebb papírdarab. Csak akkor jött rá, hogy a professzortól kapott névjegykártyáról van szó, mikor előhúzta és megnézte: Dr. Robert Burret, pszichológus.

A név egyszerű, fekete betűkkel volt írva, semmi különleges nem volt benne, mégis képtelen volt levenni róla a tekintetét. Próbálta egyedül megoldani, baráthoz is fordult, de talán épp azért nem ért célt, mert egy kívülálló szemével kellene néznie a helyzetét.

Az ajkába harapott, és próbált túllépni az ellenérzéseken. Mr. Standish azt mondta, nem csak az őrültek fordulnak pszichológushoz, és talán, ha megteszi, az nem is a gyengeség jele, hanem éppen ellenkezőleg.

Ezúttal a vonalas telefont használta, mert semmi kedve nem volt kimászni a konyhába a mobiljáért. Gyorsan tárcsázott, nehogy meggondolhassa magát. Végül is veszteni valója nem igazán volt több.

- Dr. Burret rendelője, miben segíthetek? – A férfihang meglepte egy pillanatra, mert női asszisztensre számított, de végül összeszedte magát annyira, hogy meg tudjon szólalni.

- Én… A nevem Violet Niels, segítségre lenne szükségem – szipogta. Mikor rájött, hogy ezzel valószínűleg leleplezte a korábbi sírógörcsét, kínos fészkelődésbe kezdett.

- Értem. Ahogy látom… be tudom írni jövő kedden három órára – jött a bizonytalan válasz, és mintha valami papírzörgést is hallott volna a háttérben. Nem hitte volna, hogy van még olyan ember a világon, aki papír naptárat használ a telefonja vagy a számítógépe helyett. Ez egy pillanatra megzavarta, de a torokszorító, fullasztó érzés szinte azonnal visszatért.

- Nem, nem érti! Nekem most kell a segítség! – kapaszkodott kétségbeesetten az utolsó szalmaszálba. – Én próbáltam erős lenni, igazán próbáltam, de egyszerűen fogalmam sincs, mit tegyek. Talán, ki kéne állnom a sarokra, még akkor is, ha utána undorodni fogok saját magamtól, vagy egyszerűen csak ketté kéne osztanom anyám gyógyszereit, hogy aztán bevegyük őket mindketten, és vége legyen ennek az egésznek.

- Meg akar halni? – A kérdés döbbentette csak rá, hogy mit is mondott. A szavak csak úgy ösztönösen törtek elő belőle, egyáltalán nem gondolta át őket. Sosem vágyott korábban a halálra, mégis jól esett egy pillanatig a gondolat, hogy ezzel megszüntethetné minden gondját és baját. Már éppen válaszolni akart, hogy megnyugtassa az asszisztenst, mikor az megelőzte. –  Hol van most?

- Tessék?

- Van a West és Ernst sarkán egy kis kávézó, találkozhatnánk ott tíz perc múlva.

- Találkozni?

- Igen, már épp zárni készültem, de ha szüksége van egy kis beszélgetésre, én örömmel…

- Ön Dr. Burret? – Violet hirtelen megvilágosodott. Szabad kezével a homlokára csapott, és egy pillanatra megfordult a fejében, hogy leteszi a telefont. Biztos volt benne, hogy a pszichológus már ezután az egy perc után is tiszta idiótának tartja.

- Igen. Igen, én vagyok. – A válasz kissé tétován érkezett, ami csak alátámasztotta a félelmeit. Menekülési ösztöne újabb kiutat keresett, hogy elfelejthesse ezt a nagyon rossz ötletet anélkül, hogy Mr. Standish-nek gondot okozna, vagy az orvos ráküldené az ápolókat.

- Az anyám… beteg. Nem tudom egyedül hagyni, és nincs senki, akit megkérhetnék, hogy vigyázzon rá… - foglalta össze gyorsan a problémát. Biztos volt benne, hogy a következő mondattal megkapja majd a korábban felajánlott jövő heti időpontot, amit lemondhat majd valami mondvacsinált ürüggyel, de késett a válasz. Ha nem hallotta volna a másik légzését, talán azt is hiszi, hogy megunták őt, és letették. De végül Dr. Burret mégis megszólalt.

- Nem szoktam ilyesmit csinálni, de ha megadja a címét, szívesen odamegyek.

12 megjegyzés:

  1. Most olvastam el egyben mind a három részt. Hogy őszinte legyek, még nagyon sokat tudtam volna olvasni belőle.
    TETSZIK! :)
    Várom a folytatást.
    Puszi:
    Gerda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, köszönöm. Folytatás hamarosan. :) Pussz :)

      Törlés
  2. Szia!

    Oh, ugyan, nem harapok, ha nem kapok azonnal választ, örülök, hogy egyáltalán reagálsz rá - főleg annak, hogy a nem épp "ultra-szuper-király volt minden" kommentem után te se akarsz átmenni kannibálba. :P

    Nos, ami ezt a fejezetet illeti, ujjongó kislány vagyok kezdődő letörölhetetlen vigyorral az arcomon, de ami a kommentem illeti, megint csak nem leszek kíméletes és ujjongó. :$

    Kezdjük azzal, hogy picikét zavarnak a sablon beszólások, mint ez a fapapucsos is, de ami leginkább zavart eddig, az Rick szájából az "Amit szabad Jupiternek..." kezdetű szólás. Nem is illett a férfihoz: se a stílusa, se a kora, se a pozíciója miatt. Egyszóval nagyon kirítt a sorok közül.
    Egyébként ha már beszéltünk a szóismétlésről a múlt alkalommal, akkor lenne itt egy mondat: "A nyakában lógó piros-citromsárga sál egyik felét hátradobta, hogy befedje a nyakát, és kesztyűje után nyúlt." - Nekem eddig mindenki azt mondta, nagyon figyeljek a szóismétlésekre, és habár eddig ahány kiadott könyvet olvastam, mind tele volt szóismétléssel (persze néha elkerülhetetlen, néha meg a környezet, vagy a szereplő követeli meg az ismétlést), de szerintem itt a befedje a nyakát helyett simán lehetne azt írni, hogy a torkát, akkor nem lenne benne két nyak, és ugyanaz végül is. :)

    Oh, és javíts ki kérlek, ha tévednék, és megjegyzem, hogy később tudjam, mi a helyes, de a csitt szót, mint hallgass, nem két t-vel írjuk? Rá is kerestem, és nem a könyv miatt mondom, hiába az a legelső meg a legtöbb találat a neten, de megnéztem máshol is, és két t-vel van írva...
    Amúgy nem hinném, hogy még emlékszel rá, de még a Tw ficed idején mindig megírtam neked, ha találtam valami hibát az írásodban, ami nagyon ritka volt, mert hibátlanabb volt az írásod, mint sok könyv (épp ezért mulatságos, mikor mégis találtam benne), viszont most el kell, hogy keserítselek, már az előző fejikben is voltak hibák. Persze majd erre is figyelsz gondolom később, meg majd az is figyel, aki átnézi - több szem többet lát elv itt nagyon is igaz. :)

    No, de hogy mondjak jót is: megint egy szép húzás, hogy Darenre terelted a figyelmet az örökséggel, de örülök, hogy nem húztad tovább ezt a szálat. Persze lehetne azt gondolni, hogy valahogy megoldja, hogy az ügyvéd adjon neki pénzt, de ez csak arra jó egyfelől, hogy ott motoszkáljon az olvasók fejének egy hátulsóbb részében a gondolat, elbizonytalanítva őket, valamint egy későbbi időpontban arra is esetleg, hogy Daren "megmentőt" játszhasson, hogy Viónak ne kelljen tovább folytatnia azt, amit majd tesz a pénzért. :P

    Amúgy aranyosak az enyhe utalásaid: "Begörcsölt már attól is, ha szemtől szemben kellett idegenekkel beszélnie, az pedig, hogy még az arcukat sem látta, csak még rosszabb volt."
    Valamint szépen belesuvasztod a magyarázatot a prostiságról, hogy később ne hirtelen jött dolog legyen. Bár ez igazából csak Violetnek lesz prostiság jellegű, mert a pénzért testét áruló nő esete és a BDSM kapcsolatban lévő nőé két különb dolog, ahogyan amúgy az Alávetett sem szexrabszolga, az is más dolog, de ezt most itt nem tárgyalnám ki, csak ha külön kíváncsi vagy rá.

    Amúgy direkt ilyen vastagon szedett az utolsó mondat?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy tanács egyébként, már ha adhatok neked.
      Anyucival jól elboldogulsz, igazán részletesen kitaláltad az ő betegségének momentumait, gondolom még utána is néztél, ami jó dolog. :)
      Viszont a barátság dologgal már nem igazán foglalkoztál, hogy így mondjam. Kitaláltad, hogy már totyogós koruk óta ismerik egymást, mégis azt kell mondanom, a szavakból és a viselkedésből két szimpla barátnak érzem őket.
      "...olyan ritkán beszélt komoly dolgokról, így mikor mégis belekezdett, az igazi megtiszteltetésnek tűnt..."
      Egy igazán jó barátnak komoly dolgokról nem csak néha beszélünk, és nem is igazán megtiszteltetésnek nevezzük, mikor a bizalmunkba avatjuk, mert annak a barátnak azért mondjuk el a dolgokat, mert ő maga a bizalmunk ládikája, titkaink őrzője, amit sose fed fel senki más előtt. Egy igaz barátnak nem megtiszteltetés az, ha elmondasz valami bensőségeset, komolyat, az a barát szinte már elvárja, hogy elmond neki, mert ő annyira szeret, hogy segíteni akar, még ha csak azzal is, hogy osztozik a bajaidon, de érdemben képtelen tenni bármit is - ezt nem éreztem kettejük között.
      Ahogyan azt sem, hogy Daren annyira otthonosan mozogna Vio lakásában. - Adrinak például a szüleim is mindig azt mondják, érezze magát otthon, és ő tudja is merre vannak a csészék, a kiskanalak, a cukor... Ha úgy van, megcsinálja a teát, míg én mesélek neki. :)

      No, és akkor így a végén újabb "rövid" véleményemnek, elárulom, hogy miért ujjongtam. :P
      Bár szerintem nem nehéz kitalálnod, hogy Dr. Robert Burret, a pszichológus miatt. :D
      Még véletlenül se Dr. Daniel Drue-nak nevezted el, igaz? :D
      De nem fogom leírni az érveimet, amiért immáron fixen ő a listámon az első, meg a második, és talán a harmadik jelölt is. :P

      További sok ihletet kívánok! :)
      Pusz, Kriszti

      Ui.: A rendszer nem engedte egyben elküldeni, kiiicsit hosszúra sikeredett, ne haragudj miatta. ^^

      Törlés
    2. Először is, köszönöm ismét csak a hosszú, érdekes véleményt! :)

      A szóismétlések és hibák... Átnézek minden fejezetet, de tény és való, hogy iszonyatosan hiányzik Szandi bétázása. Ő annyira alapos, odafigyelő volt, a legapróbb hibát is észrevette. Most is van 1-2 ember, aki már olvasta a fejezeteket, de ők összefoglaló véleményt mondanak, nem bétáznak. Szandi óta pedig nem találtam olyan igazán jó bétát magamnak. :( Szóval, a lényeg, hogy jelenleg egyáltalán nincsen bétám, és bármennyire is igyekszem, sajnos maradnak hibák a fejezetekben. És fáradtabb is vagyok, mint évekkel ezelőtt, mert sokkal több feladat nyomja a vállamat, és mivel a munkáim nagy részét gép előtt végzem, ezért mire a fejezetek ellenőrzéséhez érek, fáradtak a szemeim, könnyen átugorják a hibákat. :-/ Kéne nekem egy Szandi minőségű béta, de fogalmam sincs, hol lelhetnék rá valakire, aki tényleg ért a bétázáshoz, és még ideje is van a történeteimre. Igyekszem azért figyelni a hibákra, meg nyugodtan mondd is őket, mert így legalább utólag a végső változatban ki tudom majd javítani őket. :)

      A csitcsitcsittel kapcsolatban. A csitt tényleg két "t", csak mivel itt gyorsan mondja Violet, hogy csitcsitcsit, ezért úgy gondoltam, a hangját utánozva egy t-vel fogom írni, mert úgy ejti a fejemben. :D De ha nagyon zavaró, akkor ezt is javítom majd a végső változatban. :)

      A barátság dologról azt gondolom, hogy ez mindenkinél más... Nekem Verocs a legrégebbi barátom, 13 éves korom óta ismerem, úgyhogy 15 éve (úristen, de öreg vagyok... XD ), de engedély nélkül nem nyúlunk egymás hűtőjébe, nem pakolunk egymás konyhájában, és bármilyen furi, nagyon ritkán beszélünk fontos, igazán mély dolgokról. Ettől függetlenül a barátomnak tartom, mert ha bármelyikünknek segítség kéne, a másik gondolkodás nélkül segít.
      Vagy ott van Szandi, Zsuzsa és Betti... Velük olyan titkaimat is megosztottam már, amiket mással nem, viszont nem bírnám elviselni, ha fognák magukat, és csak úgy pakolásznának a konyhámban engedély nélkül. Pedig szeretem őket, a legjobb barátaim, megbízom bennük, de az otthonom, az én otthonom. Szóval, bennem van egyfajta... hmmm... zárkózottság, és vannak korlátok, amiket még a legjobb barátaimnak sem hagyok átlépni, és én sem lépem át ezeket velük szemben. Ha náluk vagyok, engedélyt kérek mindenre, mert az az ő territóriumuk, nem az enyém.
      Szóval, szerintem, mint minden, a barátság milyensége is embertípustól függ. Vannak nyitottabb emberek, és vannak zárkózottabbak. :) Violet a nehézségei miatt zárkózottabb, és mivel Daren fiú, ezért hiába a barátja, jobban tartják a távolságot is. Számukra a barátság lényege nem az, hogy a hétköznapokban közvetlenek legyenek egymással, hanem az, hogy ha bajban vannak, és van lehetőségük segíteni a másiknak, akkor gondolkodás nélkül megtegyék. És kicsit az én barátságaim is ilyenek, de igazi barátságoknak tartom őket. :)

      Egyébként nyugodtan küldd szétszedve a hsz-eidet, én csak örülök, ha ilyen hosszúak. :D

      Pussz :)

      Törlés
    3. Na, csak gyors reagálás, hogy lásd, értettem mindent:

      Sajnálom, hogy most nincs Szandi, tudtam, hogy anno ő bétázott, de nem tudtam, hogy most nincs. De amúgy csak kekeckedem nyugi, legalábbis ami kicsit jobban zavar, mint amit csak úgy át tudok ugrani fejben, azt megírom, de nem azért, hogy bántsalak vele, vagy megszidjam a munkádat - kiadott könyvben is vétettek már nagyobb hibát. :)

      A csitt-nek még utána fogok nézni, de csak mert kíváncsi lélek vagyok, a magyarázatod értelmes, szóval részemről maradhat. :)

      A barátság dolgát pedig megértettem, valóban minden ember más, csak azt vártam, hogy kicsit mélyebb az ő barátságuk, de ha te így látod, akkor az ő barátságuk ilyen - mondjuk még mindig jobb, mint néhány könyvben, meg az életben néhányan, akik már tényleg túlzásba viszik a... mit szabad egy barátnak dolgot, mondjuk így. (Amúgy, csak mert látom, ezen a pakolás dolgon fennakadtál, hozzáteszem kiegészítésképp, hogy Adrinak mindig mondjuk, hogy érezze magát otthon, a szobámban viszont ő se pakol, gutát is kapnék, azt még anyumtól se tűröm el, de a konyhában garázdálkodhat. :P)

      Oh, és én nem akartam külön küldeni, csak kiiicsit hosszú lett, és a rendszer nem engedte egyben. Sokat beszélek és erre nincs felkészülve. ^^

      Törlés
    4. Sajnos Szandival elszakadtunk egymástól. :( Dolgozni kezdett, Pestre költözött, belemerült a felnőttek életébe. Ami persze, érthető, nem ülhet az ember élete végéig a net előtt, hogy a barátnője blogos történetét bétázza. Sajnos. XD Csak hát, hiányzik... Barátként is, bétaként is. Ez van sajnos, ilyen az élet...

      Egyébként nyugi, nem veszem kekeckedésnek vagy szidásnak, sőt, tényleg örülök, hogy ilyesmikre felhívod a figyelmemet, mert hát, nem nagyon van más, aki megtenné. Szóval, csak nyugodtan a továbbiakban is. Ha valami hibát látsz, valamivel nem értesz egyet, nyugodtan mondd! :)

      Igen, az ő barátságukat ilyennek látom. :) És persze, értettem én, hogy Adri azért pakol nálatok, mert ti mondtátok neki, hogy érezze otthon magát, csak nálunk ez kicsit más... Persze, ha Zsuzsa vagy Betti (vagy bárki más) csinálna magának egy kávét a konyhánkban nem harapnám le a fejét, csak... közben stresszelnék azon, nehogy valami történjen, és ugrásra készen figyelnék, hogy megmentsem a berendezést és általa önmagunkat is. XD Valószínűleg az első olvasói találkozó miatt van ez bennem, mert akkor történt néhány kisebb-nagyobb baleset. Le lett véletlenül verve a konyhában a frissen festett fal a szék támlájával, valaki túl erősen húzta meg a vécélehúzót, ami elromlott meg hasonlók, és mivel ez nem az én lakásom, és ha valami kár történik, akkor nem én fizetem a javításokat, hanem anyu, ezért elég gáz egy ilyen baleset, mert totál lelkifurdalásom van miatta, hiszen nekem kellett volna figyelnem... XD Szóval, inkább elkészítek mindenkinek mindent, beviszem nekik a kávét, ennivalót, mert tudom, hogy én elég óvatos vagyok és ritka, mikor balesetet okozok valamivel. XD Így nem kell azon stresszelnem, hogy történik valami, és anyuék kinyírnak. XD

      Törlés
  3. Nem ér, én nem akarok senkire sem gyanakodni, meg akarom várni gyanakodás nélkül legalább a sztori felét, de ezt TEEEE lehetetlenné teszed :D:D:D
    Örülök, h fölhívta a pszichomókust, ráfér, főleg így, hogy az anyja rátámadt... Brr!
    Daren aranyos, szerepeljen sokat, ha lehet! :D
    Pusz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, te kis gyanakvó... :D Azért örülök, hogy nem tudtál várni a sztori feléig. :D
      Daren lesz még sokat. ;)
      Pussz :)

      Törlés
  4. Olyan gyorsan vége lett. :( Úgy örültem, hogy megláttam, hogy megint van új fejezet. :D Nem a legjobb hetem volt így most még jobb, hogy volt friss. :)
    Hűhaa már elkezdtem agyalni, hogy milyen a doki. Megint 2 elméletem van. Kb ugyan az mint a tanárnál. Vagy jóképű, helyes és kb fiatal max olyan 35 vagy öreg, őszes, szemüveges egy köpcös kedves bácsi. :) Ha az előz akkor lehet majd rá gyanakodni ha nem akkor nem. :)
    Szegény Violet. :( Sajnálom, próbáltam átérezni amit ő érezhet de hála az égnek nem éreztem még ilyet és nem is szeretném megtudni milyen.
    Már nagyon várom mikor ér el oda az esemény, hogy jön D. az ajánlattal. :D:D
    Már várom a következő hetet!! :)
    Puszi,
    Tincsu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A mai fejezetből kiderül, hogy milyen a doktor bácsi. :D Kíváncsi vagyok, mit szóltok hozzá... :)
      Igen, hát, nem kívánom senkinek, hogy olyan helyzetbe kerüljön, mint Violet. Rápakoltam egy csomó terhet, de azért én is sajnálom...
      D. most már hamarosan megjelenik. ;)
      Pussz :)

      Törlés
  5. Szia ! Nagyon jók a történeteid. Szeretnék érdeklődni mi ad ihletet egy sztori elkezdéséhez? Illetve hogyan állsz neki mert én is írnék blogot, ötletem is van csak nem tudom hogyan kezdjek neki! Előre is köszi válaszod.

    VálaszTörlés