.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2013. február 27., szerda

Vakon hinni - 4. fejezet


Violet az ujjait tördelve ült a konyhában. Két lábát szorosan összezárta, mintha szoknya lenne rajta, és lesütötte a szemét. Nyitva volt a kis ablak, mégis nehézkesnek érezte a levegőt, szinte figyelnie kellett arra, hogy ne kezdje el kapkodni, mint egy asztmás vagy egy felhevült fruska.

Már ezerszer is megbánta, hogy felemelte a telefonkagylót, és felhívta Dr. Burretet. Nem igazán erre számított, mikor elképzelte őt. A filmekben a pszichológusok mindig idősek, alacsonyak, kicsit pocakosak és ősz kecskeszakállat meg szemüveget viselnek, amitől szörnyen bölcsnek tűnnek. Nos, ebből csak a szemüveg stimmelt.

Az előtte ülő férfi mintha egy divatmagazin oldaláról sétált volna le. Miután a melegre hivatkozva levette a zakóját, Violetnek kiszáradt a szája a fehér ing alatt is jól kivehető izmok láttán. Első tippelésre a harmincas évei közepén járhatott, és az elvárt ősz szakáll helyett simára borotvált arccal rendelkezett. A vonásai kissé élesek voltak, ettől pedig alapjában véve szigorúnak tűnt volna, ha a dallamosan mély, férfias hang nem ellensúlyozza ezt, amint beszélni kezd.

- Khm… - köszörülte meg végül Violet a torkát, és felpislogott a fekete szemekbe. Maga sem értette, miért, de kényelmetlenül érezte magát – mintha épp most készülne meztelenre vetkőzni egy vadidegen előtt. Egy vonzó vadidegen előtt. – Most beszélnem kéne, igaz?

- Csak, ha szeretne.

Violet újra a kezére pislantott. Szeretne? Mikor megtalálta a névjegyet, még igen volt a válasz, de most valahányszor meg akart szólalni, olyan hülyén érezte magát. Mivel is kezdhetné, vagy úgy egyáltalán, mit szeretne elmondani?

- Mi a baja az édesanyjának? – A doktor megérezhette a tétovaságát, és úgy döntött, kezébe véve az irányítást segít a kérdéseivel. Ha már harapófogót nem hozott magával…

- Alzheimer – mondta ki Violet, miközben lopva a hátsó szoba felé pislantott. Ritkán ejtette ki ezt a szót, mert olyan volt, akár valami démon, akit a nevével idéznek meg.

- Memóriazavarok, gondolkodászavar, esetenként agresszió vagy egyéb pszichés tünetek – sorolta a férfi úgy, mintha csak önmagának akarná bizonyítani, hogy tudja a leckét. – Hogyan kezdődött?

- Néhány apróság kiment a fejéből. Elfelejtette, hová tette le a kulcsait, vagy hogy bekapcsolta a tűzhelyet. Aztán három éve lett komolyabb, akkor már előfordult, hogy a neve sem jutott eszébe… vagy az enyém – fűzte hozzá Violet, de azonnal meg is bánta. Távol állt tőle, hogy sajnálatot vagy együttérzést akarjon kivívni. Egy pillanat alatt összeszedte magát, hogy panaszkodás helyett, csak a tények érzelemmentes összefoglalásával folytassa. – Felvettem mellé egy ápolónőt, Mrs. Dayt, aki vigyázott rá napközben. Így az egyetem mellett elmehettem dolgozni, hogy fizetni tudjam az ellátását, az orvosságait és a saját tandíjamat.

- De most történt valami, igaz?

- Kirúgtak. – Violet igyekezett, de a kutakodó szempár kereszttüzében páncélja úgy pattogzott le róla, akár a festék egy megviselt falfelületről. Nem tehetett mást, csak magatehetetlenül tűrte. Végül mégis kitört belőle az elmúlt napok feszültsége – minden egyes szóval egyre nehezebbnek érezte a saját súlyát, mégsem tudott elhallgatni. – A főbérlőnk folyamatosan zaklat, mert el vagyok maradva a lakbérrel, ma pedig három napot adott nekem a fizetésre, különben le is út, fel is út. Közben az ápolónőnk, aki hajlandó lett volna néhány hétig ingyen is vállalni anyám ellátását, balesetet szenvedett, mást pedig nincs miből fizetnem. Így itthon ragadtam, se egyetem, se munkakeresés. Anya pedig ma kiborult, olyasmiket… olyasmiket mondott nekem, amiket más az ellenségének sem, és egy poharat vágott a fejemhez – érintette meg önkéntelenül is a helyet, ami még mindig sajgott.

Csak a feldúltsága és a meglepetés ereje dermesztette mozdulatlanságba, mikor Dr. Burret egyetlen szó nélkül felállt a székéről, és elé lépve lehajolt hozzá. Ahogy tapogatva vizsgálni kezdte az apró puklit, Violet azt is elkönyvelhette, hogy nem csak a külseje más, mint az általa elképzelt tipikus pszichológusnak, hanem az illata is. Fűszeres, izgató férfiparfüm, amely első lélegzetre végigcsiklandozza az ember orrát, hogy aztán libabőrt okozzon minden erre alkalmas testtájékán. Elgondolkozott azon, milyen márka lehet, de hiába ismerte a legtöbbet a munkája miatt, most nem ugrott be a megoldás.

- Fáj a feje?

- Tessék? – Idegenektől nem volt hozzászokva ilyesfajta közvetlenséghez, mégis ahelyett, hogy el akart volna húzódni, inkább még közelebb vágyott. Zavartan pislogott a férfi szájára, hátha onnan le tudja olvasni, mit is szeretne, mert a szavai valahogy összemosódtak a fülében.

- A feje. Fáj? A fejsérülésekkel nem szabad viccelni! – szaladt össze borúsan a sötét szemöldök.

- Nem, nem fáj. Csak egy aprócska ütés volt, semmi komoly – húzódott hátrébb, mikor ismét felé nyúltak. A férfi keze megállt a levegőben, aztán leereszkedett.

- Nem mondta komolyan, hogy meg akar halni, igaz? – Violetnek túl sok volt a hirtelen témaváltás. Remélte, hogy ez nem kerül szóba, mert olyan hülyén érezte magát tőle. Gyengének és ostobának, aki nem képes helyrehozni az életét, helyette inkább nyavalyog.

- Gondoltam rá, de nem. Nem mondtam komolyan – vallotta be. Dr. Burret megkönnyebbülve fújta ki az eddig visszatartott levegőt, ami furcsa gondolatot ébresztett Violetben. Talán kifogta az egyetlen pszichológust, akinek még sosem volt dolga öngyilkosjelölttel?

- Helyes. Egy ilyen szép, fiatal nőnek élnie kell! – bólintott visszatérő magabiztossággal, miközben Violet sikeresen elvörösödött a rejtett bóktól. – Mostantól tilos ilyen bolondságokon járatnia az eszét!

- Tilos? – kuncogott fel a helyzet irrealitásán. Egy bódító illatú idegen itt áll fölötte, és szabályokat állít fel számára, mintha az apja lenne. Vagy a férje.

- Igen, tilos. Megtiltom, és elvárom, hogy mint a páciensem, tartsa magát ahhoz, amit mondok! – A halvány mosoly egészen ellágyította a férfi szögletes vonásait.

- Igenis! – Violet jobb keze a halántékához lendült, szalutált, aztán zavarában beharapta a száját. Már olyan régen használta ezt a gesztust. Gyerekként, ha az édesapja utasította vagy megkérte valamire, ő így reagált. Egy közösen megnézett filmből leste el a mozdulatot, és egyszerűen megtetszett neki. Tétován eresztette vissza az ölébe a kezét, és igyekezett elővenni a józan eszét. – Akkor a páciense vagyok? Mr. Standish mondta, hogy egyelőre nem tudok fizetni, igaz? – jött zavarba. A telefonban meg sem kérdezte, tartozik-e majd valamivel azért, ha házhoz jönnek hozzá. Annyira zavarosak voltak akkor a gondolatai, hogy valamiért eszébe sem jutott.

- Igen… igen, mondta. Betettem magát a non profit páciensek közé – ült vissza a helyére Dr. Burret.

- Köszönöm.

- Ne tegye. Adókedvezményt kapok a jótékonysági munkáim után. – Violet újabb visszafogott, mégis szívből jövő mosolyt kapott, amelytől a saját szája is felfelé görbült. Egyre inkább kezdte úgy érezni, mégis jót fognak tenni neki ezek a kezelések. A doktor már most elérte, hogy vidámabb legyen, pedig alig negyed órája érkezett csak.

- És most? – tette fel végül azt a kérdést, amire a leginkább kíváncsi volt.

- Most?

- Most mit csináljak? – Nagyra nyílt szemekkel várta a megváltó tanácsot, amely egyetlen pillanat alatt leoldja a kötelet, amely napok óta egyre szorosabban tekeredik a nyaka köré.

- Azt szeretné, ha én mondanám meg, mit kezdjen az életével? – keményedett meg hirtelen a sötét tekintet. Violet a szájához emelte a kezét, aztán mikor rájött, hogy majdnem rágni kezdte a körmét, tétován eresztette vissza az ölébe, és összefonta az ujjait.

- Nem teheti, igaz? Ez az én életem – csüggedt el. Dr. Burret jelenléte teljesen összezavarta. A férfi határozott kisugárzása olyan biztonságérzetet keltett benne, hogy egy pillanatig azt érezte, soha többé nem szükséges a problémáival foglalkoznia. Tisztában volt vele, hogy felnőtt nő, akinek önálló döntéseket kell hoznia, mégis erre képtelen kislánnyá változott néhány pillanat alatt. – Tudom, hogy igaza van, de sokkal könnyebb lenne, ha csak azt kéne tennem, amit mások mondanak. Semmi felelősség, semmi döntéshelyzet, csak békés bólogatás – mondta ki hangosan is, ami a fejében járt. Igazából csak most tudatosult benne, hogy mindig is ilyen volt. Először a szüleinek akart megfelelni, aztán a tanárok elvárásának. Mindig volt valaki, aki megmondta neki, mi a cél, ő pedig mindent megtett azért, hogy teljesítse. Most először adódott olyan helyzet, ami önállóságot követelt volna tőle, és ő azonnal el is bukott.

- Tényleg erre vágyik?

- Nem tudom. – Violet lassú mozdulatokkal felkelt az asztal mellől, és az ablakhoz sétált. A felismerés önmagáról még inkább felzaklatta. Odakint az éjszaka olyan nyugodtnak tűnt, miközben az ő élete maga volt az őskáosz. – Fogalmam sincs, mit akarok, azon kívül, hogy végre ne kelljen aggódnom semmi miatt. Egy csomó ostobaság jár a fejemben.

- Mondtam, hogy az öngyilkosság tilos! – ismételte meg a doktor sokkal szigorúbban mint korábban. Violet a fejét rázta.

- Nem arra gondoltam. – Néhány pillanatra elgondolkozott azon, vajon beszéljen-e a történtekről, végül a megérzéseire hallgatott. – Tudja… mikor kirúgtak, vissza akartam könyörögni magam – fonta össze maga körül a karjait, de így is libabőrös lett a felsője alatt. – A főnököm egy szemétláda. Visszavett volna, ha én… Ha…

- Ha?

- Ha nyújtok neki bizonyos szolgáltatásokat – rándult meg Violet arca a fintortól, a gyomra pedig enyhe centrifugába kezdett. Egészen eddig senkinek sem beszélt erről, mintha a szégyen az övé lenne, és nem Rické. Talán, mert gondolatban már rég továbbfűzte az eseményeket, annak ellenére, hogy halálra rémült a lehetőségtől. – A felvetéstől is rosszul vagyok, de talán, ha összeszedem magam… - képtelen volt hangosan is befejezni a mondatot, ám Dr. Burret így is megértette.

- Képes lenne prostituálni magát? – A kérdés nem hangzott olyan vádlón, mint azt Violet várta volna. Összeszedte magát, és hátrapislantott a férfira, de nyomát sem látta az arcán ellenérzéseknek.

- Ezt úgy mondja, mintha jó ötletnek tartaná…

- Pénzt szerezhetne egyszerűen – vonta meg a vállát a doktor.

- Miközben idegeneknek adnám oda magamat. Ki tudja kiknek, és ki tudja, mit várnának el tőlem. Nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is elvennék… - háborodott fel Violet, aztán hirtelen belécsapott a felismerés villáma. – Várjunk! Át… maga most átvert! – Tátott szájjal és egy félbemaradt kézmozdulattal bámult a férfira.

- Inkább csak rávezettem. Vannak, akik nem tudnának bárkivel együtt lenni, és szerintem Ön ilyen nő – mérte végig, aztán megállt a tekinteténél.

- Szóval, ott tartok, ahol korábban. Vagyis sehol.

- Így érzi?

- Igen… Nem – módosította mégis a véleményét. Próbálta megfogalmazni, mi is kavarog benne, de olyan nehéz volt még önmaga számára is megérteni. – Igazából, annak ellenére, hogy még mindig fogalmam sincs, mit tehetnék, kicsit jobban vagyok.

- Néha az is segít, ha valaki ítélkezés nélkül meghallgatja a legtitkosabb gondolatainkat. Örülök, hogy segíteni tudtam, még ha csak egy kicsit is – fűzte hozzá Dr. Burret. Violet igyekezett elfojtani a kitörni vágyó ásítást, de végül nem járt sikerrel. A fáradtságtól könnyes szemekkel emelte a kezét a szája elé.

- Áh, bocsánat… - A férfi az órájára pillantott, aztán a zakója után nyúlt. – Késő van, és fáradt. Feküdjön le, pihenje ki magát, aztán holnap újult erővel kezdjen neki a napnak! Este pedig megint benézek Önhöz, és átbeszélünk mindent – ígérte.

- Dr. Burret! – lépett Violet a férfi után, mikor az ajtóhoz indult. Olyan határozottan tette meg a néhány lépésnyi utat, hogy a lány azt hitte, magától elfordítja majd a zárban várakozó kulcsot, de végül félrehúzódott, és megvárta, hogy kiengedjék. – Tudom, hogy ez nem kötelessége. Hogy ingyen vállaljon, és még házhoz is jöjjön… Szóval… hálásan köszönöm!

- Igazán nincs mit! Menjen aludni, Violet! Jó éjt! – A mozgásérzékelős folyosói világítás azonnal felkapcsolódott, ahogy a doktor átlépte a küszöböt. Nemrég vezették csak be, hogy a ház spórolhasson az áramon, de egyelőre még nem látszott meg a számlákon az előnye.

Violet figyelte, ahogyan a férfi lesétál az első lépcsősorról, a fekete nadrág tökéletesen rásimult a fenekére, és mozgás közben minden egyes izmot megmutatott. Kellett némi idő, hogy a lány rájöjjön, tekintete nem illő helyekre is elkalandozott, de mikor észrevette, gyorsan visszalépett a lakásba, és bezárkózott. Ujjai alatt a hűvös kulcs enyhítőnek tűnt, az ősz ellenére, túl meleg volt a lakásban.

Első útja az anyjához vezetett. Nem akarta megzavarni a kis szoba félhomályát, ezért nem kapcsolta fel a villanyt. A bevilágító holdfény épp elég volt ahhoz, hogy láthasson. Leült az ágy szélére, és egy darabig csak figyelte a nőt. Az álom békésen elsimította a vonásait, mintha a délutáni roham soha meg sem történt volna.

Violet azt találta a legfurcsábbnak, hogy először nem a dulakodásuk jutott eszébe, hanem ezernyi más emlék. Az apró veréb, amit hazahozott a játszótérről, megsérült a szárnya, az anyja pedig meggyógyította; a közösen épített homokvár a családi nyaraláson; a mentás csirke, amelyet a szülei úgy utáltak, mégis minden hálaadáson megsütötték neki, mert ő viszont odavolt érte. Ezek a szeretetteljes emlékek még mindig képesek voltak elnyomni a rosszat, Violet pedig csak remélni tudta, hogy ez így is marad.

- Szeretlek, mama! – simogatta meg a nő arcát, aztán nehéz szívvel a gyógyszeres fiókhoz hajolt egy újabb ampulláért.

Mire a zuhanyrózsa alá került, minden olyan békésnek tűnt. A forró víz végigbizsergette a bőrét, lehunyta a szemét, és csak élvezte. Nem tudta eldönteni, hogy a fáradtság vagy a kezelés hatott-e így rá, de igazából nem is érdekelte. Ahogy a tusfürdő illata belengte a kis kabint, újra felderengett előtte Dr. Burret arca. Szüksége van a beszélgetésekre, most már tisztán érezte. Meglepte, hogy egy idegennek sokkal könnyebben meg tudott nyílni, de pontosan tudta az okát is. Egyszerűen nem volt következménye, főleg, hogy biztosítéknak ott volt erre az orvosi titoktartás is. Ha egyszer újra eljut az egyetemre, meg fogja köszönni Mr. Standish-nek a névjegyet.

Hangos sóhaj hagyta el a száját, ahogy a mosakodó szivacs végigsiklott a mellén. Eddig nem volt tudatában annak, hogy fel van izgulva, de most erősödött a combjai közt a lüktetés, és egy újabb dörzsölő mozdulattól a bimbója is kőkeménnyé vált. Már felidézni sem tudta, mikor szexelt utoljára, és vagy három hét is eltelt azóta, hogy magához nyúlt. A stressztől egyszerűen nem tudott eléggé ellazulni ahhoz, hogy kiélvezze a teste nyújtotta örömöket, és ez csak fokozta a feszültségét.

Lehunyta a szemét, és az ujjai közé vette az egyik mellbimbóját. Az olyan érzékeny volt, hogy az apró szorításától is el tudott volna élvezni. Mély lélegzetet véve a homlokát a csempének támasztotta, aztán szabad kezét a lábai közé csúsztatta. A fejében lassan összeállt egy kép, szinte érezte az elképzelt férfit, amint a hátához simul, saját ujjai helyett az övét képzelte magába. A férfi a nyakába csókolt, gyengéden, ajkait épphogy csak a bőréhez érintve, ő mégis úgy érezte, elektromos áramot vezettek a testébe.

Aggódom önért, Miss Niels, mostanában túl feszült… - Mr. Standish hangja mély és érzéki volt, tele ígéretekkel. Közvetlenül a füléhez hajolva beszélt hozzá. Az ujjak határozottan de finoman jártak ki és be a hüvelyében, és a nedvességtől egyre könnyebb feladatuk volt.

Violet az alsó ajkára harapott, de a zihálása így is visszhangot vert a kis üvegkabin falairól. A saját hangja mellé képzelte a férfias nyögéseket, és ez elsodorta egészen a határvonalig, amin már egyensúlyozni is maga volt a gyönyörűség.

Élvezz el, most! – A felszólítás már Dr. Burret hangján érkezett, de Violetnek nem volt ideje elcsodálkozni a váltáson, mert a legbelső izmai parancsszóra rándultak össze. Bal keze elengedte a mellét, és a csempét kaparva próbált támaszt találni, miközben ő maga repült.

A kielégültség teljesen lezsibbasztotta az agyát, és segített, hogy ne kezdjen megint gondolkozni. Ahogy ágyba került, szinte azonnal magával is ragadta az álom, és mikor hajnalban felébredt, hálás volt ezért a néhány óra nyugodt pihenésért. Mostanság féléber forgolódásra volt csak képes, és az energiatartalékai már érezhetően megcsappantak.

„Új nap, új lehetőségek” mottóval lerúgta magáról a takarót, és akkorát nyújtózkodott, hogy azt egy macska is megirigyelhette volna.

Ahogy kitámolygott a konyhába, rájött, hogy lassan ölni tudna egy igazi kávéért. Előhalászta a pénztárcáját, és bár korábbi számvetésének köszönhetően pontosan tudta az összeget, kiborította a benne lévő aprót a pultra. Talán egy pohárral megengedhetne magának… Csak egy kávé, ennyit igazán megérdemel…

A bal szomszédot választotta végül. Egyfelől, mert a jobb szomszédja egy zsémbes öregúr volt, másfelől, mert tudta, hogy a Serrano család már fent van ilyen korai órán is – a gyerekek nagy ramazurit csapva készülődtek az iskolába, ami a folyosóra is kihallatszott.

Mrs. Serrano szinte azonnal kinyitotta az ajtót, amint bekopogott rajta. Kedves asszony volt, egy iszákos férjjel, aki a napjai nagy részét a kocsmában töltötte, és három gyerekkel – igazi ördögfiókák -, akiket imádott.

- Jó reggelt, kedvesem! – A nő arcára azonnal mosoly ült ki, ahogy meglátta, ki toporog a küszöbén.

- Önnek is Mrs. Serrano! – Odabent valami hangosan csattant, mintha leejtettek volna egy nagyobb tárgyat. A nő azonnal bűnbánásba kezdett.

- Túl hangosak voltunk? Felébresztettünk? Szörnyen sajnálom, csak tudod, a kicsik összevesztek, és…

- Nem, nem, szó sincs ilyesmiről! – szakította félbe Violet a mentegetőzést. Sosem zavarta a gyerekek zajongása, sőt, inkább élvezte, hogy van egy kis élet a házban. A szürke hétköznapokra igazán ráfért egy kis felhőtlen, gyermeki hangzavar. – Az igazság az, hogy kérni szeretnék valamit…

- Mondd csak! – A nő megragadta a derekánál fogva Marcót, aki megpróbált kispurizni az ajtófélfa és a lába között. Az alig öt éves kisfiú foghíjas vigyorral simult az anyai karok közé, mintha megadta volna magát a korlátozásnak, de a tekintetében csillogó csintalan fény egészen másról árulkodott.

- Az édesanyám még alszik, de nem merem egyedül hagyni. Csak leszaladnék ide a sarokra egy kávéért, öt perc lenne az egész, nem több. Megtenné, hogy figyel addig rá? – foglalta össze a helyzetet Violet. Kinyúlt, hogy összeborzolja Marco haját, aki kuncogva pirult el az érintésétől.

- Persze, drágám! Menj csak!

- Hálásan köszönöm! Sietek, ígérem! – Violet gyors léptekkel vette az irányt a lépcső felé. Úgy szedte a fokokat, hogy kis híján hasra esett, de végül a fekete korlát megmentette – még időben sikerült megkapaszkodnia benne.

A kávézó körülbelül tizenöt lépésnyire volt a szomszéd ház sarkában, de nem csak a közelsége miatt szerették a környék lakói. Kellemes kis hely volt, finom kávéval és friss péksüteménnyel. Ahogy Violet belépett az ajtaján, hallotta a feje fölött a megszokott csilingelést. Azt gondolta, hogy ilyenkor még üres lesz a hely, mégis öten álltak előtte. Egy sálba burkolózott férfi idegesen topogott a pult előtt, miközben elkészítették a forró Moccacinóját – espresso kávé, tejhab és csokoládé keveréke, a folyékony mennyország. Violetnek ismerős volt, de nem tudta hova tenni, és bármennyire is szuggerálta, egyszerűen nem nézett felé, hogy jól megfigyelhesse. Végül az előtte álló két fiatal nő elterelte a figyelmét. Először azt hitte, hogy a szomszédjaikról pletykálnak éppen, aztán szép lassan összeállt a fejében a kép: az esti sorozat éppen aktuális részéről volt csak szó.

Mire Violet a kávéjához jutott, már jó tíz perc is eltelt a Mrs. Serranónak tett ígérete ellenére. A papírpoharat egyensúlyozva rohant visszafelé, valószínűleg ezért is nem vette észre a nyíló ajtót.

- Mrs. Serrano! – Elég groteszk pózban sikerült megállnia, de legalább nem borította nyakon a kávéjával a nőt. – Egyedül hagyta az anyámat?

- Nem, nem, nyugalom, kedvesem – mentegetőzött a nő, de Violet  kérdő pillantását látva gyorsan folytatta. - Megjött közben az ápolónő, én pedig gondoltam, most már jó kezekben van az édesanyja.

- Mrs. Day itt van? De az nem lehet…

- Ó, nem. Nem ő. Az új ápolónő. Nagyon kedvesnek tűnt… - mosolygott továbbra is rendületlenül Mrs. Serrano, miközben Violetnek diónyira zsugorodott a gyomra. Új ápolónő… Valaki ápolónőnek kiadva magát éppen odafent van az anyjával? – Valami baj van, kedvesem? – Mrs. Serrano homlokán ráncok jelentek meg, ám Violet nem foglalkozott a magyarázkodással. Elhajította a korábban hőn áhított kávét, és rohanni kezdett a lépcsők felé.

12 megjegyzés:

  1. Első!!!
    Már el is felejtettem, milyen érzés ezt kiírni :)
    Direkt csinálod, hogy nem hagysz nyugodni? :P :D
    A pszichomókus jófej és... jópasi :) Biztos lehetne még "jó-" kezdetű dolgokat mondani róla, de egyelőre ennyit :)
    És persze a függővég, amivel kicsinálsz minket, mint mindig. Ugye az anyjának nem lesz baja? Vagy nem is tudom... De hát épp az a lényeg, hogy ne tudjam :)
    Pusz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még szép, hogy direkt csinálom! :D Igen, igazából mindegyik férfiszereplőben van valami, ami miatt kedvelhető. Kivéve Violet főnökét. :D A pszichológus is érdekes karakter lesz. :)
      Az anyjával kapcsolatban olvasd el a következő fejezetet, abból minden kiderül. :)
      Pussz :)

      Törlés
  2. Szia!

    Nos, lássuk, mi jut neked mára, tőlem. ^^

    Azzal kezdeném, hogy bár annyira nem ismerjük egymást, mégis úgy tűnik, ismerlek eléggé. Ugyanis történt az előző fejezet után, hogy beszélgettem egyik olvasóddal, akivel szóba került, hogy hány éves is lehet ez a Dokika. Én erre rávágtam, hogy téged ismerve 30-35, nem szereted a túl fiatalokat. Erre mi a második bekezdés ebben a fejezetben?: "Első tippelésre a harmincas évei közepén járhatott..." :)

    Aztán itt egy értelmezési probléma, segíts ki kérlek:
    "- Helyes. Egy ilyen szép, fiatal nőnek élnie kell! – bólintott visszatérő magabiztossággal, miközben Violet sikeresen elvörösödött a rejtett bóktól."
    Ez hol rejtett bók? Szerintem a "szép, fiatal nő" leírás nyílt bók. Lehet arra gondoltál, hogy ezt csak úgy mondják egymásnak az emberek, de amikor így tesznek, akkor valóban bókolnak, még ha nő mondja nőnek is, akkor is ez bóknak számít. A szövegkörnyezettől függ, hogy ez olyan kedveskedő bók, vagy flörtölő bók, de mindenképp bók szerintem - nyílt bók.

    A pszichológiai átverés jól sikerült, ügyes húzás volt valóban, egy pillanatra még én is megkajáltam - és épp ezért jó. :D

    Tudod, hogy szeretem a stílusod, a fogalmazásod, hiszen már nem egyszer mondtam neked. Viszont ez a történet úgy érzem, hogy megkívánna egy kis "durvaságot".
    Szeretem a finom megfogalmazásokat, igen, de szeretem a Fifty megfogalmazását is, mert ahhoz az illik. A durvábbakat már én se igazán, viszont ez nem egy Tw fic, még csak nem is Tökéletes kémia, ahol szintén azért többnyire a szavakat annak hívják, amik.
    Ezzel azt akarom mondani, hogy jó ahogy írsz, de nekem, a történethez viszonyítva túl finomkodó!
    Lehet, most még nem is adódott annyi helyzet, de gondoltam megemlítem, talán a későbbiekben, ha a helyzet megengedi, akkor majd a történet stílusához mérten kicsit "durvább" leszel a megfogalmazásokkal és a dolgok nevén nevezésével. :)

    Ma kicsit rövidebb leszek, szóval máris oda értünk, hogy miért is nem a tanár D., miért tartok még mindig ki a Doki mellett, holott Violet a zuhany alatt a profra (is) gondolt.
    "...a legbelső izmai parancsszóra rándultak össze."
    Gondol a dokira, majd jön ugye a prof, de végül mégiscsak a doki szavai billentik át azon a határvonalon.
    De kifejtem bővebben is:
    Az, hogy gondolt a tanárra normális, hiszen az anyjával beszéltek róla, hogy helyes meg kedves, főleg hozzá - az a bizonyos bogár ezzel el is ültetődött. Néha szokott az embernek olyan fura álma lenni, amiben olyanok szerepelnek, olyan szituációkban, akikre amúgy ébren, azokban a helyzetekben sose gondolna. De van, hogy gondolna, csak épp nem teszi, viszont az agyunk játéka általunk nem irányítható dolog. Violet hálás a profnak, ha ő nincs, akkor nincs a doki, nem könnyebül meg a beszélgetéstől, nem lazul rajta a hurok, a nyomás, ami miatt képes egyáltalán ebben a helyzetben vonzódásról, meg a többiről fantáziálgatni egyáltalán (meg helyes és a bogárka). Szóval a két férfi összefüggésben áll egymással, ezért is jár egyszerre a kettő a fejében.
    Viszont a Doki az, aki tud neki parancsolni, akire gondol, akinek a hangját és parancsát hallja és teljesíti, mikor elélvez!
    Amolyan utóiratként viszont hozzáteszem, hogy én belőled kinézek egy Maya Bankses jelenetet ezekkel. Nem bántás, amúgy is sokan szeretik Mayát, csak az én gyomrom kavarodik fel tőle. ^^

    Mára ennyi lenne, mert a nyilvánvalókat (mint "titokzatos" ápolónő) nem írnám le, csak megint kidobna a rendszer, hogy sokat szövegelek. :P

    További sok ihletet kívánok! :)
    És ha nem láttad volna, akkor az előző válaszodra írtam azért pár sort.

    Pusz, Kriszti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, hát igen, ismersz már. :D Mondjuk 35-nél fiatalabb nem is nagyon lehetne, mert akkor nem tudnánk komoly pszichológusként tekinteni rá, de idősebb lehetett volna... Nekem idősebben is bejönne, mert apakomplexusom van, de az meg lehet, hogy számotokra lett volna furi. :D

      A rejtett bókon gondolkozom... Értem, hogy mit mondasz, csak nem tudom, hogyan lehetne másképp kifejezni azt, hogy ezt a doktor nem bóknak szánta, csak mégis az. Kéne rá találni valami jobb szót, ami ezt kifejezi. Töröm rajta a fejemet. :)

      A megfogalmazással kapcsolatban... A szexjeleneteknél kicsit nyitottabb leszek, de biztos, hogy nem olyan módon, mint a Szürke. Kicsit szókimondóbbak lesznek ezek a jelenetek, de azért tartom magam ahhoz, amihez korábban is: hogy egy erotikus jelenet akkor a legizgatóbb és legérdekesebb, ha igényesen, szépen, finoman van megírva, nem durván, szókimondón és pornószerűen. De majd meglátod, mikor odaérek, remélem, hogy megtalálom a középutat a túl finomkodó és a túl durva között, és tetszeni fog majd, ahogyan megírom ezeket a jeleneteket. :) Igyekszem, hogy elégedett legyél majd! :)

      Nem olvastam még semmit Maya Bankstől, úgyhogy nem tudom, ő hogyan és milyen jeleneteket ír, és hogy mire gondolsz pontosan... :)

      Pussz :)

      Törlés
  3. Szia kedves Adri!

    Az első fejezettől kezdve olvasom a történetet, de rossz passzban voltam és nem volt kedvem kommentelni...
    Tetszik Violet története, és lehet sejtem ki küldte az ápolónőt. De nálad sosem lehet tudni! Csak így tovább!Jó valami újat olvasni tőled.

    Üdv,
    Maja

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, hogy már minden rendben, és elmúlt a rossz passz... :-/ Örülök, hogy tetszik a történet, köszönöm szépen! :) Majd írd meg, hogy az ápolónővel kapcsolatban kire tippeltél, mert kíváncsi vagyok. :D

      Törlés
  4. Szia, Adri!

    Ismét egy újabb történet tőled, amiben újfent nem csalódtam! :) Imádom, ahogy, és amiket írsz.

    Violet története megkapó és egyből megfogott. Olyan élethelyzetet mutatsz be, ami bárkivel megtörténhet, és mégis egyedi. Sajnálom őt, és az édesanyját is, mivel van olyan ismerősöm, akinek a családjában van alzheimer kóros családtag. Szomorú, és alattomos egy betegség.

    Violet nagyon talpraesett és makacs egy lány. Az önfeláldozása az édesanyjáért csodálatos, és szeretetreméltó. Vannak olyan emberek, akik gondolkodás nélkül bedugták volna egy intézetbe, csak hogy ne kelljen vele foglalkozniuk.

    Eddig minden fejezet nagyon izgalmas volt, nem unatkoztam. :D
    A körmömet rágva próbáltam rájönni, hogy majd ki is lesz a titokzatos "D" :D
    Az első tippem Mr. Standish volt, ám most, hogy belépett a képbe a szexi doki, már nem vagyok benne biztos. Személy szerint jobban örülnék neki, ha a doki lenne. :P Bár, ki tudja, mik lesznek még itt.
    Megfogtál Violet történetével, állandó olvasója lettem a sztorinak.
    Izgatottan várom a következő részt. :)))
    Puszi, Lin

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik a történet, és nem csalódtál. Köszönöm. :)

      Igen, ez egy nagyon gonosz és nagyon ijesztő betegség. Talán a beteg szerettei számára még inkább, mint magának a betegnek, hiszen, ő semmire sem emlékszik, nem nagyon tudja, mi is történik vele. Szomorú az ilyesmi... :(

      Kíváncsi vagyok, hogy végül majd a dokinál vagy Mr. Standish-nél kötsz-e ki, mint lehetséges D. Szerintem, néhányszor majd még ingadozni fogsz köztük a történet során, meg lehet, hogy új jelöltek is képbe kerülnek majd. :D

      Pussz :)

      Törlés
  5. Szia! :)
    Nagyon tetszik ez a történeted is és húúúú, hát már nagyon kíváncsi vagyok D uraságra!!! :D
    Lehet, hogy csak én képzelek bele sokat, de nem ez a sálas fickó volt ott az egyetemen is még mielőtt kirúgták Viot? Lehet hogy ő lesz a a titokzatos D? Mindenesetre olyan, mintha követné Viot. Lehet, hogy ő küldte az új ápolót is?
    Remélem hamar kiderül!!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy észrevetted a sálas fickót! :D Te vagy az első, aki megemlítette, úgyhogy kis szemfüles vagy! :) Persze, ez nem jelenti, hogy ő D., de az biztos, hogy nem véletlenül írtam bele. :)

      Törlés
  6. Alig várom a folytatást!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök. :) A folytatás már fent van. :)

      Törlés