A hétvégén sajnos, nem lesz időm magánokok miatt új fejezeteket írni (Fummie lesz a vendégem, hogy elkészítse a tévének az interjút velem), de úgy gondoltam, hogy nem hagylak titeket olvasni való nélkül... :)
A hivatalos honlapomon már megemlítettem, hogy elkezdtem írni egy új regényt, amelynek már körülbelül a fele el is készült. Mivel ti voltatok és vagytok azok, akik mindig biztattak, segítettek, mellettem álltak, ezért úgy gondolom, hogy az a legkevesebb, hogy bepillantást engedek ebbe a regényembe is, és kikérem a véleményeteket. :)
Kérlek titeket, hogy írjátok meg, mit gondoltok... Érdekesnek találjátok-e a részleteket (tudom, hogy nehéz pár részlet alapján dönteni, de talán, valamiféle véleményt lehet formálni így is a történetről...), elolvasnátok-e szívesen az egészet, szeretnétek-e, hogy ezt is megpróbáljam kiadatni a Könyvmolyképző Kiadóval? Kérlek, nyugodtan mondjátok meg az igazat. Ha nem tetszik, azt is tudni szeretném, csak írjátok le, hogy mi az, ami miatt nem tetszik, hogy tanulhassak belőle, vagy változtathassak, ha lehetséges. :) Általában nem szoktam ilyet kérni, de most örülnék, ha minél többen írnátok hsz-t, hogy lássam, mennyien érdeklődnétek az új regényem iránt. :)
Rövid tartalom: A Lelkek börtöne egy romantikus regény átszőve némi lélektani drámával. Cain, egy tizenhat éves fiú, aki az átlagos tinédzserek életét éli, mígnem egyik éjszaka brutálisan meggyilkolják a családját. Ő az egyetlen túlélő, de akkora sokkot kapott, hogy képtelen beszélni a történtekről. Mivel nem tudja feldolgozni a lelki traumát, bekerül az Arthur Hooward Pszichiátriai Intézetbe, vagyis ahogy ő nevezi, a Lelkek börtönébe. Itt megismerkedik Narával, akiről úgy hiszi, valójában csak megjátssza, hogy őrült. Vonzódni kezd a lányhoz, és erős érzelmek alakulnak ki közöttük, miközben mindkettőjük múltját sötét titkok árnyékolják be.
Pár részlet a regényből:
Festészet…
Mintha bármit megoldana az, hogy egy vászon elé ültetnek minket, és ecsetet nyomnak a kezünkbe. Fesd le a gondolataidat, az érzéseidet, hadd jöjjünk rá, mi nyomja a kicsi szívedet! Ha kimutatod, ami benned van, meg tudunk gyógyítani pár szivárványszínű bogyóval.
Zöld – nyugtató. Az erdő fáinak lombja lágyan susog a fejedben.
Rózsaszín – antidepresszáns. Kavargó pink-köd, mely a világra borulva fedi el a valóságot a szemeink elől.
Kék – altató. A magasban szárnyalunk a madarakkal, hogy aztán ébredéskor zuhanni kezdjünk, és a tenger hullámzására riadjunk fel.
Sárga – valami vitamin. Erősítő napfénykúra.
Hetek óta csak a napfényt veszem magamhoz. A valóság fáj, de a valóság életben tartja, ami már nincs. Nem kell susogás, köd és repülés.
***
Rohadtul fáj az arcom bal fele. Ha az iskolában vert volna el egy lány, valószínűleg, elnyertem volna a legnagyobb lúzer címet, de ez itt senkit sem érdekel. Én kaptam egy zacskó jeget, Ő pedig egy adag nyugtatót. Fogalmam sincs, mivel vívtam ki alig öt perccel az érkezése után a haragját.
Egész normálisnak tűnt, ezért gondoltam, leülhetnék mellé beszélgetni. Na jó, igazából nem ez volt az ok arra, hogy odamentem hozzá. Csinosnak találtam. Persze, tudhattam volna, hogy semmi esélyem egy nálam két-három évvel idősebb lánynál, de arra nem számítottam, hogy rögtön megismertet a jobbegyenesével.
A fejemben ezerszer végigpörgettem, mi is történt pontosan. Tudni akarom, mit vétettem ellene…
***
Azért figyelem őt, mert idegesít. Nem elég, hogy bántalmazott, most még levegőnek is néz. Mintha egyáltalán nem is ismerne. Mintha tegnap nem húzott volna be akkorát, hogy csillagokat láttam…
Mások talán elhiszik neki, hogy azért ilyen, mert valami baj van a fejével, de engem nem tud átverni. Mikor azt hiszi, hogy senki nem figyel rá, a szemei érdeklődve fürkészik a világot. Valaki, aki teljesen el van szállva, csak bámul maga elé, és kizárólag akkor élénkül fel a tekintete, ha valami furcsa, váratlan dolog zavarja meg a maga kis világában. De ő… A tekintete él. Egyáltalán nem halott, mint a többieknek.
Színészkedik. Csak még arra kell rájönnöm, hogy mi az oka rá…
Vajon, őt is a felejtés iránti vágy és a félelem vezérelte ide?
***
- Hello! – Nem merek leülni mellé, csak megállok előtte – legalább legyen esélyem elugrani az ökle elől vagy rosszabbik esetben elfutni.
Nem néz rám… Miért nem néz rám? Megsüketült?
- Hello! – ismételtem meg. – Cain vagyok – próbálkozom egy bemutatkozással. Lassú mozdulattal emel fel az asztalról egy ceruzát – zöld színűt, mint a szemei -, aztán egy fa lombját kezdi kiszínezni.
Azt hiszem, ez nem ment túl jól…
***
- Mi a neve? – pillantok Royra, aki a kezembe nyomja a délutáni gyógyszeradagomat tartalmazó kis műanyagtégelyt.
Roy követi a pillantásomat.
- Nara, Nara Redbourne. Szép kislány… - mosolyog rám mindentudóan. – És hallottam, kemény a jobbegyenese – húzódnak szélesebbre az ajkai.
- Csak azért tudott megütni, mert nem figyeltem. Ha nem váratlanul támad, esélye sincs – húzom ki magam büszkén.
- Hát persze… - kapok válaszként egy röhögést. Gyorsan a számhoz emelem a tégelyt, és a nyelvem alá rejtem a gyógyszereket. – Szereti a cukorkát. – Roy körbepillant, aztán észrevétlenül pár szemet csempészik a markomba.
***
Az ebédidő a kedvencem. Olyankor az ápolók igyekeznek a nehéz esetek közelében maradni a fegyverként használható evőeszközök és a kajacsata elkerülése végett. Állítólag egyszer – még mielőtt bekerültem volna – az egyik beteg bekattant evés közben, és krumplipürével képen dobta a főnővért. A riadalomra kitört a pánik, és étel repkedett mindenfelé. Még a plafonon lévő neon-lámpacsöveket is le kellett mosni.
- Most leülök melléd – jelentem ki Narának, aki az ebédlő bal szélső asztalainak egyikénél ül, és a levest kanalazza mohón a szájába. Fogalmam sincs, hogyan tudja olyan jóízűen enni ezt a moslékot, de nem is ez a legérdekesebb dolog, amit nem értek vele kapcsolatban.
- Tessék, ezt neked hoztam. – A tenyeremből elé szórom az asztalra a cukorkákat, és várom a reakcióját. Lassan nyúl ki az édességszemek felé, aztán hirtelen a földre kotorja őket.
Bosszúsan figyelem, ahogy eltünteti a leves utolsó kortyait is.
***
Napi levegőztetés az udvaron. A pásztorok kiterelnek minket, aztán hagynak legelni. Egyesek tényleg ezt teszik. Humphrey, akiről csak annyit tudok, hogy biztosan nem ezen a világon él, a földön ül, és fűszálakat rágcsál. Én egy padon gubbasztok, és igyekszem a lehető legidegesítőbb módon bámulni Nemkellacukrod kisasszonyt. Úgy tesz, mintha nem érdekelné, de látom, hogy a szempillái meg-megrebbennek, és a rejtekükből néha felém néz. Furcsa elégedettség tölti el a mellkasomat. Ez kitart egészen addig, amíg el nem indulunk befelé. Ekkor meglátom, hogy a sorban előrébb furakodik, és mellém lép. A szívem veszett gyorsasággal kezdi el pumpálni a vért. Azt hiszem, infarktusom lesz. Aztán megérzem a fájdalmat az oldalamban, és sziszegve összegörnyedek.
Áu! Hogy lehet valakinek ilyen hegyes könyöke?
***
Újabb lakónk van. Egyáltalán nem olyan csinos, mint az elődje, sőt. Harminc év körüli, férfi, és a tekintetéből süt, hogy jobb békén hagyni. El is kerülöm nagy ívben, mikor bevezetnek minket a „játszószobába”. Az itt töltött fél év alatt megtanultam, hogy ki az, aki veszélyes. Szólni akarok Narának is, hogy kerülje el, hátha ettől megbocsát nekem, de túl okos, így nincs lehetőségem jóvátenni a leveses incidenst.
Nara magától a szoba túlsó végébe kuporodik egy asztalhoz, a lehető legtávolabb az új lakótól. Egy ideig figyelem, ahogy rajzolgat, aztán ismét a friss beteg felé pislantok. A hidegkék szemek egyenesen Narára szegeződnek.
A gyomrom kellemetlenül ugrik egyet.
***
Nara mellettem ül. Nem én mentem oda hozzá és ültem le mellé, hanem ő jött hozzám. Igaz, csak azután, hogy az új lakó – Lloyd -, az ő asztala felé vette az irányt. Nara olyan ügyes sprintet mutatott be, ami büszkeséggel töltött el, aztán mellettem ért célba.
Próbálok úgy tenni, mintha észre sem venném, de ez nagyon nehéz úgy, hogy a vádlijával a lábamat lökdösi. Apró kisülések a bőrömön…
- Mi az? – morgom végül oda neki a fogaim között rettegve attól, hogy az izgatottságtól elcsuklik majd a hangom. De nem. Büszke vagyok magamra.
- Ijesztő, ahogy bámul rám – süti le a szemeit, de pontosan tudom, hogy kire gondol. A bőre forró, ahogy a kezem nyugtatóan az övére teszem.
***
Narát nem tudom levakarni magamról. Mondjuk, nem is próbálkozom ezzel. Pár napja folyamatosan velem van. Kivéve persze, az alvásidőt. Sajnos…
A földön ülünk a falnak dőlve, és próbálunk megfejteni egy rejtvényt. A combja hozzáér az enyémhez.
Nem jut eszembe a vas vegyjele. Pedig tudom.
Még közelebb húzódik hozzám, hogy beírjon a bal szélső kockákba valamit. A melle a karomat súrolja.
A nevem sem jut eszembe. És azt hiszem, a feltétlen reflexnek mondott légzés is kiesett.
***
Nara fél. Én is félek, csak próbálom nem mutatni. Roy még mindig beteg, a többi itt dolgozó pedig le se szar minket. Ha szólnék, hogy az az őrült tag készül valamire, paranoiásnak néznének. Azt hiszem, az itt töltött fél évet unatkozás helyett inkább gyúrással kellett volna töltenem, de most már késő. Az izmaim nem alakulnak ki pár nap alatt.
Nara az ujjaimmal játszik. Nem sokat beszélünk, legtöbbször csak ülünk egymás mellett szótlanul, rajzolunk vagy rejtvényt fejtünk. Ritkán ér hozzám, de az kifejezetten jól esik. Az egész kézfejem bizsereg. Mutatóujja végigsiklik az enyém hegyétől a tenyerem közepéig, ott pedig továbbindul az életvonalon. Ha a hossza igazat mond, az erőnlétem ellenére még sokáig fogok élni. De ha Lloyd pillantásának hiszek, akkor ajánlatos lenne megírnom a végrendeletemet. Elég rövid lenne…
Színes ceruzáimat Narára hagyom. Pont.
2010. május 14., péntek
2010. május 9., vasárnap
Szülinapi novella + egy csomó jó hír! :)
Ez a bejegyzés most jó hosszú lesz, mert olvasni valót is kaptok majd, és mesélni is szeretnék egy csomó dolgot... :) Szóval...
1. Először is, nagyon boldog születésnapot szeretnék kívánni B.J.-nek. A mostani novellát neki ajánlom. :) A barátnőjétől kaptam egy nagyon aranyos levelet, hogy B.J. mennyire szereti az írásaimat, és ha kaphatna tőlem egy csak a számára írt novellát, annak nagyon örülne, én pedig nem tudtam, nemet mondani. :) Bocsánat, de ez egy egyedi eset lesz, első és utolsó ilyen alkalom, mert félek, hogy ezután túl sokan kérnének majd ilyesmit tőlem, én pedig szívesen írnék mindenkinek novellákat, csak időm nem lenne rá elég... :-/ Mivel B.J. számára kértek először ilyesmit, ezért a megtisztelő ötletet és a kedves levelet is értékelem azzal, hogy csak neki teljesítem ezt a kívánságát. :)
2. Az egyik barátom (nem tudom, hogy szeretné-e, hogy a nevét megmondjam...) most éppen gyakornok egy tévétársaságnál, és kezdő írókkal kell pont interjút készítenie, és felkért, hogy legyek az interjúalanya. A Sors keze, hogy pont ő kapta ezt a feladatot. :D Szóval, nagyon köszönöm neki még egyszer itt is, hogy rám gondolt! :) Hihetetlenül izgalmas élmény lesz leforgatni egy interjút vele. :D
3. Ez egy hosszabb mese lesz. :D Mikor fent voltam Pesten a Bel ami forgatásán, összeismerkedtem egy újságírónővel, Szurovecz Kittivel. Vagyis hát, beszélgettem vele kétszer pár percet. :) Nagyon kedves volt (azóta is emlegetem mindenkinek, hogy visszajött hozzánk azért, hogy megmondja, hogy másnap vigyázzunk a forgatáson, mert a helyszín nem túl jó környéken lesz... Szerintem, ez nagyon aranyos gesztus volt tőle. :) ), és megemlítettem neki, hogy nem sokára kiadják a könyvemet.
Ezek után most pénteken kaptam egy mailt tőle, hogy felkutatta az elérhetőségeimet, mert interjút szeretne készíteni velem a Marie Claire magazin számára. :D Egyfelől, már az is megtisztelő, hogy egy profi újságíró kutat az elérhetőségeim után, és felajánl egy ilyen lehetőséget, másfelől, a Marie Claire magazin szerintem, egy elég színvonalas magazin. :) Szóval, hatalmas lehetőség és még hatalmasabb megtiszteltetés számomra ez az egész. :) A jövő héten Kitti és egy fotós le fognak utazni hozzám Pécsre, és remélhetőleg, egy nagyon érdekes interjút fogunk készíteni majd. :) Én már nagyon izgulok, és nagyon kíváncsi vagyok, mert ez egy nagy élmény is, amit nem minden nap él át az ember (legalább is, én biztosan nem :D ). :) Drukkoljatok nekem, hogy ne legyek nagyon zavarban, és ne mondjak zagyvaságokat. :D
4. Szurovecz Kitti nagyon kedves volt velem, ezért úgy gondoltam, hogy nektek is érdemes lenne őt megismerni emberként és íróként is. :) Ugyanis, neki most jelent meg nemrég egy könyve, aminek a címe Smink nélkül, és találkozhattok vele egy dedikáláson 2010. május 15-én 16-17:30-ig a Városligetben a Nők Lapja családi hétvégéjén. :) Engem is meghívott facebookon, de sajnos, most nincs lehetőségem utazni, viszont úgy gondoltam, hogy ha már én nem tudok menni, hátha valamelyikőtöknek felkelti az érdeklődését, és örömmel elmenne... Szerintem, tényleg érdemes. :)
5. Nem tudom, hogy emlékeztek-e még a Robos-Milás körfices projectre... Nos, megint én kerültem sorra, szóval, remélhetőleg még ma este felkerül az általam írt fejezet a blogra. :) Itt fogjátok megtalálni: http://weloveyourpattz.blogspot.com/
6. Jelentkeztem egy Twilight ficíró versenyre, amely ma kezdődött el. Nem mondhatom meg, hogy melyik ficet írtam én, mert név nélkül kell részt venni a versenyben, ugyanis, az olvasók, vagyis ti, szavazhattok majd arra az írásra, amelyik nektek a legjobban tetszik. :) De gondoltam, kiteszem a linket, hátha van kedvetek olvasgatni, szavazni... :) Ez a verseny honlapja: http://twilightpalyazat.blogspot.com/
7. Ne feledkezzetek el a nyári talis bejegyzésről eggyel lejjebb... Írjátok meg a véleményeteket, ha úgy gondoljátok, el tudnátok jönni... :)
Azt hiszem, hogy ennyi lett volna, most pedig következzen a novella, amelyet B.J.-nek ajánlok. :) Boldog születésnapot! :)
Évforduló
Alice előttem ült a szőnyegen. Az orrát összeráncolta a koncentrálástól, a száját vékony csíkká préselte, a szemei pedig időről időre elhomályosultak a félrevezető látomásoktól, amelyeket az én direkt váltakozó döntéseim okoztak. Pontosan két perc huszonhárom másodpercig bírta a felesleges próbálkozást, aztán bosszúsan felszusszantott.
- Ez így nem ér!
- Miért ne érne? – vontam fel a szemöldökömet elégedetten. Nagyon nehéz volt Alice elől bármit is titokban tartani. Hatalmas mértékű koncentrációt igényelt, hogy folyamatosan új és új döntést hozzak úgy, hogy még magam se tudjam pontosan, melyik is lesz a végső.
- Mert tudni akarom! – fonta össze maga előtt a karjait. Annyira édes volt így… Csak egy hajszál választott el attól, hogy feladjam a tervemet, és az ajkait csókolva elsuttogjam a titkomat, mégsem tettem. Azt akartam, hogy most az egyszer tényleg meglepetés legyen számára valami. – És ha most ellövöd az „aki kíváncsi, hamar megöregszik” mondást, esküszöm, hogy harapok.
- Hmmm… - néztem rá félredöntött fejjel, miközben a fejemben ezernyi izgalmas kép jelent meg. – Na és, hol?
- Mit hol? – vonta össze a szemöldökét Alice.
- Hol harapsz meg? – jelent meg apró mosoly a szám szegletében. Alice pillantása egy másodpercre villámlóvá vált, aztán gonosz kis vigyor ült ki az arcára, ami azonnal rossz előérzettel töltött el.
- Ahol csak akarod… - csicseregte kedveskedő hangon, miközben feltérdelt, aztán közelebb mászott hozzám négykézláb. Egy kismacska képe ötlött fel bennem, aki a gazdájához akar dörgölőzni, hogy megkapja a legdrágább, legszebb gombolyagot.
- Ezzel nem fogsz levenni a lábamról. Úgysem árulom el – nyeltem kiszáradó szájjal, mikor az apró kezek a térdemre tévedtek, hogy aztán felfelé vándorútba kezdjenek.
- Azt majd meglátjuk… - tolta fel magát a földről csak azért, hogy kényelmesen helyet foglalhasson a combjaimon lovagló ülésben. – Mi lenne, ha egyezséget kötnénk… - susogta a fülembe, amitől az ágyékom azonnal kőkemény lett. – Nem kell elmondanod, hogy mit találtál ki, csak mutasd meg a hamis sugallatokat, és én megteszem, amit csak akarsz… Egy hamis sugallat, egy kívánság… Te döntöd el, hányat lősz ki – mosolygott rám, miközben élvezkedve mocorogni kezdett az ölemben. Kétségbeesve markoltam meg az ágy szélét, miközben éreztem, hogy minden egyes mozdulattal közelebb kerülök ahhoz, hogy az akaraterőm apró darabokra hulljon szét.
Nem szabad… Nem… - Alice szája a nyakamra tévedt, én pedig nem tudtam visszafojtani egy nyögést. Nem, nem, nem, nem… - A finom ujjak a tarkómnál a hajamba túrtak. A bizsergéstől a szikla, amit a testemnek nevezhettem már jó ideje, teljesen elolvadt.
- Rendben, de csak egyet… - motyogtam Alice ajkai közé egy csók közben.
- Csak egyet… - húzódott hátra Alice, hogy aztán felpattanjon rólam, és egy pár lépésnyire megálljon előttem. Kérdőn néztem rá, és bár a köztünk lévő távolság szinte fizikailag fájó volt, mégsem mozdultam. – Nos, mit szeretnél? – rebegtette meg a szempilláit felém. Az ölem kínzó feszülését érezve majdnem felnevettem a kérdésen.
- Téged – feleltem egyszerűen, mire Alice elgondolkozó arcot vágott.
- Ez nem jó kívánság, én már a tiéd vagyok – vonta meg a vállát. – Pontosíts a kéréseden… - vigyorgott rám. A tekintetem végigcirógatta tetőtől talpig.
- Szerelmeskedni akarok veled – tértem vissza a szemeihez, hogy beléjük olvadhassak. Egy pillanatig hagyta, hogy fenntartsam a köteléket, aztán lehajtotta a fejét.
- Hát, az sajnos, nem fog menni – sóhajtotta bánatosan.
- Miért? – Egy másodpercig a meghökkenés uralkodott el rajtam, aztán pedig aggódni kezdtem. Még sosem fordult elő, hogy Alice visszautasított volna, sőt, a legtöbbször ő volt az, aki kezdeményezett. – Valami baj van? – vetettem be a képességemet, de a kíváncsiság okozta enyhe bosszúságon és a vágyakozáson kívül semmi mást nem érzékeltem.
- Baj? Hááát… Az attól függ, honnan nézzük – tárta szét a karjait, aztán végigmutatott magán. – Ruha van rajtam. Igazán nem várhatod el tőlem, hogy ruhában szerelmeskedjek – pislogott rám vádló tekintettel.
- Ó, azon könnyen segíthetünk – álltam fel megkönnyebbülve, hogy Alice-hez sétáljak, és megoldjam a problémát, de tiltakozva felemelte a kezét.
- Nem, nem! – ingatta meg előttem a mutatóujját, miközben elhátrált előlem. – Abban egyeztünk meg, hogy te kérsz, én megteszem. Kérdd szépen, hogy vetkőzzek le… - nézett rám elégedett arcot vágva, amiért sikerült csapdába csalnia. Két lehetséges ajándéktervemnek annyi… - törődtem bele.
- Levetnéd a ruháidat, kérlek… - A hangom reszelőssé vált, és mikor Alice a rajta lévő világoskék inget emberi tempóban kezdte gombolgatni, a légzésem felgyorsult. Hófehér fogai szégyenlősen beharapták az alsó ajkát, mintha most fedte volna fel magát előttem először. Az izgalom miatt alig bírtam egyhelyben maradni, mikor a vékony anyag a földre hullott. Biztos voltam benne, hogy a tökéletes halmokat az én kedvemre formázta valaki odafent, bár fogalmam sem volt, mivel érdemelhettem ki ezt.
Miközben a nadrág is a földre került, az aranybarna szempár fel-felpislantott rám, hogy lássa a reakciómat. A képességemmel átadtam Alice-nek az érzéseimet, hogy ne csak látványként élhesse át őket, mire elakadó lélegzettel csukódott le a szeme egy pillanatra.
- Most te jössz… - suttogta, miután felfedte minden báját előttem. Fél másodpercre, mintha az agyam teljesen kiürült volna, csak bámultam őt, aztán megpróbáltam összeszedni magam.
Nem veszem meg a gyémánt karkötőt – döntöttem el, aztán figyeltem, ahogy Alice tekintete elhomályosul egy pillanatra.
- Oké – mosolygott rám úgy, hogy csak egy hajszálon múlt, hogy nem indult be újra a szívem. – És most, mit szeretnél? – Hümmögő hang hagyta el a számat, miközben mély levegőt vettem.
- Most még inkább szerelmeskedni veled – ismertem be. Alice mellkasa sűrűbb emelkedésbe és süllyedésbe kezdett. A látvány szinte őrjítő hatással volt rám.
- Hát, az még mindig nem igazán fog menni… - nézett rám szégyenlősen.
- Most miért is? – érdeklődtem fesztelennek tűnő hangon, holott úgy éreztem, ha nem kapom meg őt perceken belül, akkor szétrobbanok. Összefontam a mellkasom előtt a karjaimat, mintha saját magamat akarnám megakadályozni abban, hogy egyszerűen Alice-hez lépjek, és a játékunkat felfüggesztve megcsókoljam.
- Mert te is ruhában vagy, butusom – mutatott végig rajtam, miközben közelebb lépett hozzám. A karomban az izmok megfeszültek.
- És gondolom, nem vetkőzhetek le magam… - Előre tudtam, mi lesz Alice válasza. A várakozás furcsa mód – annak ellenére, hogy tudtam, ismét csatát vesztettem -, kellemes forrósággal járt át.
- Nem bizony – rázta meg a fejét. A kusza fürtök ide-oda csapódva felkavarták a levegőt, és Alice édes-kínzó illata megtöltötte az orromat.
- Akkor megkérhetlek, hogy segíts levetni a ruháimat? – tettem felszólítás nélkül, amit az én kívánatos boszorkányom elvárt tőlem. Elégedetten elmosolyodott, aztán megindult felém. Mire elém ért, szinte már tüdőbajosként kapkodtam a levegőt, annak ellenére, hogy egyáltalán nem volt szükségem rá.
- Kérésed számomra, parancs – függesztette rám a pillantását, és keze a pulóverem széléhez csúszott. – Emeld fel a karodat! – utasított, miközben az ujjai játékosan bekúsztak a ruha alá, és végigsimítottak a hasfalamon, hogy ismét az őrület szélére sodorjanak. Ahogy végre szabaddá vált a felső testem, alig vártam, hogy Alice ismét megérintsen. Hiába.
Ehelyett azonnal a nadrágom övével kezdett el foglalkozni emberi tempóban, valószínűleg azért, hogy tényleg teljesen kikészítsen – sikerrel. A kezem önkéntelenül emelkedett fel – csak egyetlen csókot akartam lopni tőle, hogy legalább egy kicsit enyhítsem a lángokat -, de azonnal ellépett tőlem félbehagyva a foglalatosságát.
- Jasper Hale, tartsd be a szabályokat! – vágott nagyon morcos képet, mire fájdalmas grimaszba torzult az arcom. Jó ideje kevés dolog volt, ami kínt tudott okozni nekem, de most úgy éreztem, ezerszer inkább viselném el száz másik vámpír harapását a testemen, mintsem egy másodperccel is tovább kelljen vágyakoznom Alice után. – Gyerünk, ígérd meg!
- Rendben, sajnálom – emeltem fel a kezeimet.
- Ééés? – tette csípőre a kezeit Alice, ami így meztelenül elég mókás látvány lett volna, ha éppen nem vagyok teljesen felajzott állapotban.
- Megígérem, hogy betartom a szabályokat – böktem ki kelletlenül. Alice elégedetten bólintott egyet, aztán ismét visszajött mellém. Tisztában volt vele, hogy a neki adott szavamat nem szegném meg akkor sem, ha belepusztulok. Ismét visszatért az övemhez, és mikor végre megszabadított tőle, és a nadrágomat is kigombolta, kissé megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Ülj le! – lökött a mellkasomnál fogva az ágyra, hogy aztán levehesse rólam a cipőmet, a zoknimat és végül a nadrágomat is.
- Most már kérhetem azt, hogy szeretkezz velem? – könyököltem fel. A tekintete az ágyékomra siklott, amitől aprót rándult a férfiasságom. Komolyan megfontoltam, hogy feladom az egész háborút, és eldöntöm, melyik ajándékot kapja Alice, pedig még a legkeményebb csatákban sem futamodtam meg soha.
- Először egy ajándék… - emlékeztetett.
- Oké… - nyögtem. Nem fogom megvenni a… Chanel kosztümöt – hoztam meg az újabb döntést gyorsan. Alice arca továbbra is derűs maradt, ezért tudtam, hogy az, amit igazán szeretne, még a terveim között szerepel. – Szóval… Szerelmeskedhetünk? – érdeklődtem kissé türelmetlenül, de a hangom nyugodt maradt.
- Persze – vonta meg a vállát Alice, mire megkönnyebbülten kifújtam a levegőt a tüdőmből. Leült mellém az ágyra, aztán hátradőlt, és becsukta a szemét. Várakozva pislogtam rá, de meg sem mozdult – még a légzést is abbahagyta.
- Alice? – szólítottam meg bizonytalanul. Ha nem tudtam volna, hogy lehetetlen, azt hittem volna, hogy elaludt.
- Igen? – nézett fel rám, de egyébként nem mozdult.
- Azt hittem, szeretkezünk… - ráncoltam össze a homlokomat.
- Hát, persze. Csinálhatod – hunyta le ismét a szemét. Felnyögve dőltem vissza az ágyra, és megdörzsöltem az arcomat.
- Oké… Azt szeretném, ha megcsókolnál – adtam meg magam végső kétségbeesésemben. A következő pillanatban Alice fölém gördült, a teste az enyémhez simult, az ajkai pedig készségesen nyíltak meg előttem. Újabb ajándékötletről mondtam le gondolatban, miközben a kezeim a derekára siklottak.
- És most? – lihegte a számba a rövid látomás után.
- Most meg akarlak kóstolni… - kaptam a nyaka után, de harapás helyett csak végignyaltam a hófehér bőrt. Felkuncogott, mintha csiklandoztam volna, én pedig belemarkoltam a csípőjébe, és megemelve őt fordítottam a helyzetünkön.
Mielőtt még tiltakozni tudott volna, az ajkaim lecsaptak a kulcscsontjára, és onnan lefelé haladva beteljesítették a legutolsó kívánságomat. Alice nyöszörgése és sóhajai olyanok voltak számomra, mint egy ajzószer, az érzései átjárták minden egyes porcikámat, kiegészítve a saját vágyaimat.
- Nem kapod meg az új Ferrarit sem – mondtam el a maradék három tervem közül az egyiket, miután ismét visszatértem a szájához.
- Oké – nyögte. A lábai körém fonódtak, mint két kecses inda, az ágyékom pedig az öléhez préselődött. – És most? Felhasználod az utolsó kívánságodat? – nézett vágyakozó tekintettel rám, miközben én megfeszülő izmokkal próbáltam visszafogni magam legalább arra a kis időre, amíg választ adok neki.
- Az esme-szigeti nyaralásra sem viszlek el, úgyis már többször voltunk ott – feleltem végül. Az imádott szempár egy pillanatra elhomályosult, és Alice arcára kiült egy ragyogó, elégedett mosoly.
- Köszönöm – suttogta nekem meghatottan. Ahogy a pillantása és a testünk összeolvadt, már egyáltalán nem bántam, hogy most sem sikerül majd meglepnem őt.
1. Először is, nagyon boldog születésnapot szeretnék kívánni B.J.-nek. A mostani novellát neki ajánlom. :) A barátnőjétől kaptam egy nagyon aranyos levelet, hogy B.J. mennyire szereti az írásaimat, és ha kaphatna tőlem egy csak a számára írt novellát, annak nagyon örülne, én pedig nem tudtam, nemet mondani. :) Bocsánat, de ez egy egyedi eset lesz, első és utolsó ilyen alkalom, mert félek, hogy ezután túl sokan kérnének majd ilyesmit tőlem, én pedig szívesen írnék mindenkinek novellákat, csak időm nem lenne rá elég... :-/ Mivel B.J. számára kértek először ilyesmit, ezért a megtisztelő ötletet és a kedves levelet is értékelem azzal, hogy csak neki teljesítem ezt a kívánságát. :)
2. Az egyik barátom (nem tudom, hogy szeretné-e, hogy a nevét megmondjam...) most éppen gyakornok egy tévétársaságnál, és kezdő írókkal kell pont interjút készítenie, és felkért, hogy legyek az interjúalanya. A Sors keze, hogy pont ő kapta ezt a feladatot. :D Szóval, nagyon köszönöm neki még egyszer itt is, hogy rám gondolt! :) Hihetetlenül izgalmas élmény lesz leforgatni egy interjút vele. :D
3. Ez egy hosszabb mese lesz. :D Mikor fent voltam Pesten a Bel ami forgatásán, összeismerkedtem egy újságírónővel, Szurovecz Kittivel. Vagyis hát, beszélgettem vele kétszer pár percet. :) Nagyon kedves volt (azóta is emlegetem mindenkinek, hogy visszajött hozzánk azért, hogy megmondja, hogy másnap vigyázzunk a forgatáson, mert a helyszín nem túl jó környéken lesz... Szerintem, ez nagyon aranyos gesztus volt tőle. :) ), és megemlítettem neki, hogy nem sokára kiadják a könyvemet.
Ezek után most pénteken kaptam egy mailt tőle, hogy felkutatta az elérhetőségeimet, mert interjút szeretne készíteni velem a Marie Claire magazin számára. :D Egyfelől, már az is megtisztelő, hogy egy profi újságíró kutat az elérhetőségeim után, és felajánl egy ilyen lehetőséget, másfelől, a Marie Claire magazin szerintem, egy elég színvonalas magazin. :) Szóval, hatalmas lehetőség és még hatalmasabb megtiszteltetés számomra ez az egész. :) A jövő héten Kitti és egy fotós le fognak utazni hozzám Pécsre, és remélhetőleg, egy nagyon érdekes interjút fogunk készíteni majd. :) Én már nagyon izgulok, és nagyon kíváncsi vagyok, mert ez egy nagy élmény is, amit nem minden nap él át az ember (legalább is, én biztosan nem :D ). :) Drukkoljatok nekem, hogy ne legyek nagyon zavarban, és ne mondjak zagyvaságokat. :D
4. Szurovecz Kitti nagyon kedves volt velem, ezért úgy gondoltam, hogy nektek is érdemes lenne őt megismerni emberként és íróként is. :) Ugyanis, neki most jelent meg nemrég egy könyve, aminek a címe Smink nélkül, és találkozhattok vele egy dedikáláson 2010. május 15-én 16-17:30-ig a Városligetben a Nők Lapja családi hétvégéjén. :) Engem is meghívott facebookon, de sajnos, most nincs lehetőségem utazni, viszont úgy gondoltam, hogy ha már én nem tudok menni, hátha valamelyikőtöknek felkelti az érdeklődését, és örömmel elmenne... Szerintem, tényleg érdemes. :)
5. Nem tudom, hogy emlékeztek-e még a Robos-Milás körfices projectre... Nos, megint én kerültem sorra, szóval, remélhetőleg még ma este felkerül az általam írt fejezet a blogra. :) Itt fogjátok megtalálni: http://weloveyourpattz.blogspot.com/
6. Jelentkeztem egy Twilight ficíró versenyre, amely ma kezdődött el. Nem mondhatom meg, hogy melyik ficet írtam én, mert név nélkül kell részt venni a versenyben, ugyanis, az olvasók, vagyis ti, szavazhattok majd arra az írásra, amelyik nektek a legjobban tetszik. :) De gondoltam, kiteszem a linket, hátha van kedvetek olvasgatni, szavazni... :) Ez a verseny honlapja: http://twilightpalyazat.blogspot.com/
7. Ne feledkezzetek el a nyári talis bejegyzésről eggyel lejjebb... Írjátok meg a véleményeteket, ha úgy gondoljátok, el tudnátok jönni... :)
Azt hiszem, hogy ennyi lett volna, most pedig következzen a novella, amelyet B.J.-nek ajánlok. :) Boldog születésnapot! :)
Évforduló
Alice előttem ült a szőnyegen. Az orrát összeráncolta a koncentrálástól, a száját vékony csíkká préselte, a szemei pedig időről időre elhomályosultak a félrevezető látomásoktól, amelyeket az én direkt váltakozó döntéseim okoztak. Pontosan két perc huszonhárom másodpercig bírta a felesleges próbálkozást, aztán bosszúsan felszusszantott.
- Ez így nem ér!
- Miért ne érne? – vontam fel a szemöldökömet elégedetten. Nagyon nehéz volt Alice elől bármit is titokban tartani. Hatalmas mértékű koncentrációt igényelt, hogy folyamatosan új és új döntést hozzak úgy, hogy még magam se tudjam pontosan, melyik is lesz a végső.
- Mert tudni akarom! – fonta össze maga előtt a karjait. Annyira édes volt így… Csak egy hajszál választott el attól, hogy feladjam a tervemet, és az ajkait csókolva elsuttogjam a titkomat, mégsem tettem. Azt akartam, hogy most az egyszer tényleg meglepetés legyen számára valami. – És ha most ellövöd az „aki kíváncsi, hamar megöregszik” mondást, esküszöm, hogy harapok.
- Hmmm… - néztem rá félredöntött fejjel, miközben a fejemben ezernyi izgalmas kép jelent meg. – Na és, hol?
- Mit hol? – vonta össze a szemöldökét Alice.
- Hol harapsz meg? – jelent meg apró mosoly a szám szegletében. Alice pillantása egy másodpercre villámlóvá vált, aztán gonosz kis vigyor ült ki az arcára, ami azonnal rossz előérzettel töltött el.
- Ahol csak akarod… - csicseregte kedveskedő hangon, miközben feltérdelt, aztán közelebb mászott hozzám négykézláb. Egy kismacska képe ötlött fel bennem, aki a gazdájához akar dörgölőzni, hogy megkapja a legdrágább, legszebb gombolyagot.
- Ezzel nem fogsz levenni a lábamról. Úgysem árulom el – nyeltem kiszáradó szájjal, mikor az apró kezek a térdemre tévedtek, hogy aztán felfelé vándorútba kezdjenek.
- Azt majd meglátjuk… - tolta fel magát a földről csak azért, hogy kényelmesen helyet foglalhasson a combjaimon lovagló ülésben. – Mi lenne, ha egyezséget kötnénk… - susogta a fülembe, amitől az ágyékom azonnal kőkemény lett. – Nem kell elmondanod, hogy mit találtál ki, csak mutasd meg a hamis sugallatokat, és én megteszem, amit csak akarsz… Egy hamis sugallat, egy kívánság… Te döntöd el, hányat lősz ki – mosolygott rám, miközben élvezkedve mocorogni kezdett az ölemben. Kétségbeesve markoltam meg az ágy szélét, miközben éreztem, hogy minden egyes mozdulattal közelebb kerülök ahhoz, hogy az akaraterőm apró darabokra hulljon szét.
Nem szabad… Nem… - Alice szája a nyakamra tévedt, én pedig nem tudtam visszafojtani egy nyögést. Nem, nem, nem, nem… - A finom ujjak a tarkómnál a hajamba túrtak. A bizsergéstől a szikla, amit a testemnek nevezhettem már jó ideje, teljesen elolvadt.
- Rendben, de csak egyet… - motyogtam Alice ajkai közé egy csók közben.
- Csak egyet… - húzódott hátra Alice, hogy aztán felpattanjon rólam, és egy pár lépésnyire megálljon előttem. Kérdőn néztem rá, és bár a köztünk lévő távolság szinte fizikailag fájó volt, mégsem mozdultam. – Nos, mit szeretnél? – rebegtette meg a szempilláit felém. Az ölem kínzó feszülését érezve majdnem felnevettem a kérdésen.
- Téged – feleltem egyszerűen, mire Alice elgondolkozó arcot vágott.
- Ez nem jó kívánság, én már a tiéd vagyok – vonta meg a vállát. – Pontosíts a kéréseden… - vigyorgott rám. A tekintetem végigcirógatta tetőtől talpig.
- Szerelmeskedni akarok veled – tértem vissza a szemeihez, hogy beléjük olvadhassak. Egy pillanatig hagyta, hogy fenntartsam a köteléket, aztán lehajtotta a fejét.
- Hát, az sajnos, nem fog menni – sóhajtotta bánatosan.
- Miért? – Egy másodpercig a meghökkenés uralkodott el rajtam, aztán pedig aggódni kezdtem. Még sosem fordult elő, hogy Alice visszautasított volna, sőt, a legtöbbször ő volt az, aki kezdeményezett. – Valami baj van? – vetettem be a képességemet, de a kíváncsiság okozta enyhe bosszúságon és a vágyakozáson kívül semmi mást nem érzékeltem.
- Baj? Hááát… Az attól függ, honnan nézzük – tárta szét a karjait, aztán végigmutatott magán. – Ruha van rajtam. Igazán nem várhatod el tőlem, hogy ruhában szerelmeskedjek – pislogott rám vádló tekintettel.
- Ó, azon könnyen segíthetünk – álltam fel megkönnyebbülve, hogy Alice-hez sétáljak, és megoldjam a problémát, de tiltakozva felemelte a kezét.
- Nem, nem! – ingatta meg előttem a mutatóujját, miközben elhátrált előlem. – Abban egyeztünk meg, hogy te kérsz, én megteszem. Kérdd szépen, hogy vetkőzzek le… - nézett rám elégedett arcot vágva, amiért sikerült csapdába csalnia. Két lehetséges ajándéktervemnek annyi… - törődtem bele.
- Levetnéd a ruháidat, kérlek… - A hangom reszelőssé vált, és mikor Alice a rajta lévő világoskék inget emberi tempóban kezdte gombolgatni, a légzésem felgyorsult. Hófehér fogai szégyenlősen beharapták az alsó ajkát, mintha most fedte volna fel magát előttem először. Az izgalom miatt alig bírtam egyhelyben maradni, mikor a vékony anyag a földre hullott. Biztos voltam benne, hogy a tökéletes halmokat az én kedvemre formázta valaki odafent, bár fogalmam sem volt, mivel érdemelhettem ki ezt.
Miközben a nadrág is a földre került, az aranybarna szempár fel-felpislantott rám, hogy lássa a reakciómat. A képességemmel átadtam Alice-nek az érzéseimet, hogy ne csak látványként élhesse át őket, mire elakadó lélegzettel csukódott le a szeme egy pillanatra.
- Most te jössz… - suttogta, miután felfedte minden báját előttem. Fél másodpercre, mintha az agyam teljesen kiürült volna, csak bámultam őt, aztán megpróbáltam összeszedni magam.
Nem veszem meg a gyémánt karkötőt – döntöttem el, aztán figyeltem, ahogy Alice tekintete elhomályosul egy pillanatra.
- Oké – mosolygott rám úgy, hogy csak egy hajszálon múlt, hogy nem indult be újra a szívem. – És most, mit szeretnél? – Hümmögő hang hagyta el a számat, miközben mély levegőt vettem.
- Most még inkább szerelmeskedni veled – ismertem be. Alice mellkasa sűrűbb emelkedésbe és süllyedésbe kezdett. A látvány szinte őrjítő hatással volt rám.
- Hát, az még mindig nem igazán fog menni… - nézett rám szégyenlősen.
- Most miért is? – érdeklődtem fesztelennek tűnő hangon, holott úgy éreztem, ha nem kapom meg őt perceken belül, akkor szétrobbanok. Összefontam a mellkasom előtt a karjaimat, mintha saját magamat akarnám megakadályozni abban, hogy egyszerűen Alice-hez lépjek, és a játékunkat felfüggesztve megcsókoljam.
- Mert te is ruhában vagy, butusom – mutatott végig rajtam, miközben közelebb lépett hozzám. A karomban az izmok megfeszültek.
- És gondolom, nem vetkőzhetek le magam… - Előre tudtam, mi lesz Alice válasza. A várakozás furcsa mód – annak ellenére, hogy tudtam, ismét csatát vesztettem -, kellemes forrósággal járt át.
- Nem bizony – rázta meg a fejét. A kusza fürtök ide-oda csapódva felkavarták a levegőt, és Alice édes-kínzó illata megtöltötte az orromat.
- Akkor megkérhetlek, hogy segíts levetni a ruháimat? – tettem felszólítás nélkül, amit az én kívánatos boszorkányom elvárt tőlem. Elégedetten elmosolyodott, aztán megindult felém. Mire elém ért, szinte már tüdőbajosként kapkodtam a levegőt, annak ellenére, hogy egyáltalán nem volt szükségem rá.
- Kérésed számomra, parancs – függesztette rám a pillantását, és keze a pulóverem széléhez csúszott. – Emeld fel a karodat! – utasított, miközben az ujjai játékosan bekúsztak a ruha alá, és végigsimítottak a hasfalamon, hogy ismét az őrület szélére sodorjanak. Ahogy végre szabaddá vált a felső testem, alig vártam, hogy Alice ismét megérintsen. Hiába.
Ehelyett azonnal a nadrágom övével kezdett el foglalkozni emberi tempóban, valószínűleg azért, hogy tényleg teljesen kikészítsen – sikerrel. A kezem önkéntelenül emelkedett fel – csak egyetlen csókot akartam lopni tőle, hogy legalább egy kicsit enyhítsem a lángokat -, de azonnal ellépett tőlem félbehagyva a foglalatosságát.
- Jasper Hale, tartsd be a szabályokat! – vágott nagyon morcos képet, mire fájdalmas grimaszba torzult az arcom. Jó ideje kevés dolog volt, ami kínt tudott okozni nekem, de most úgy éreztem, ezerszer inkább viselném el száz másik vámpír harapását a testemen, mintsem egy másodperccel is tovább kelljen vágyakoznom Alice után. – Gyerünk, ígérd meg!
- Rendben, sajnálom – emeltem fel a kezeimet.
- Ééés? – tette csípőre a kezeit Alice, ami így meztelenül elég mókás látvány lett volna, ha éppen nem vagyok teljesen felajzott állapotban.
- Megígérem, hogy betartom a szabályokat – böktem ki kelletlenül. Alice elégedetten bólintott egyet, aztán ismét visszajött mellém. Tisztában volt vele, hogy a neki adott szavamat nem szegném meg akkor sem, ha belepusztulok. Ismét visszatért az övemhez, és mikor végre megszabadított tőle, és a nadrágomat is kigombolta, kissé megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Ülj le! – lökött a mellkasomnál fogva az ágyra, hogy aztán levehesse rólam a cipőmet, a zoknimat és végül a nadrágomat is.
- Most már kérhetem azt, hogy szeretkezz velem? – könyököltem fel. A tekintete az ágyékomra siklott, amitől aprót rándult a férfiasságom. Komolyan megfontoltam, hogy feladom az egész háborút, és eldöntöm, melyik ajándékot kapja Alice, pedig még a legkeményebb csatákban sem futamodtam meg soha.
- Először egy ajándék… - emlékeztetett.
- Oké… - nyögtem. Nem fogom megvenni a… Chanel kosztümöt – hoztam meg az újabb döntést gyorsan. Alice arca továbbra is derűs maradt, ezért tudtam, hogy az, amit igazán szeretne, még a terveim között szerepel. – Szóval… Szerelmeskedhetünk? – érdeklődtem kissé türelmetlenül, de a hangom nyugodt maradt.
- Persze – vonta meg a vállát Alice, mire megkönnyebbülten kifújtam a levegőt a tüdőmből. Leült mellém az ágyra, aztán hátradőlt, és becsukta a szemét. Várakozva pislogtam rá, de meg sem mozdult – még a légzést is abbahagyta.
- Alice? – szólítottam meg bizonytalanul. Ha nem tudtam volna, hogy lehetetlen, azt hittem volna, hogy elaludt.
- Igen? – nézett fel rám, de egyébként nem mozdult.
- Azt hittem, szeretkezünk… - ráncoltam össze a homlokomat.
- Hát, persze. Csinálhatod – hunyta le ismét a szemét. Felnyögve dőltem vissza az ágyra, és megdörzsöltem az arcomat.
- Oké… Azt szeretném, ha megcsókolnál – adtam meg magam végső kétségbeesésemben. A következő pillanatban Alice fölém gördült, a teste az enyémhez simult, az ajkai pedig készségesen nyíltak meg előttem. Újabb ajándékötletről mondtam le gondolatban, miközben a kezeim a derekára siklottak.
- És most? – lihegte a számba a rövid látomás után.
- Most meg akarlak kóstolni… - kaptam a nyaka után, de harapás helyett csak végignyaltam a hófehér bőrt. Felkuncogott, mintha csiklandoztam volna, én pedig belemarkoltam a csípőjébe, és megemelve őt fordítottam a helyzetünkön.
Mielőtt még tiltakozni tudott volna, az ajkaim lecsaptak a kulcscsontjára, és onnan lefelé haladva beteljesítették a legutolsó kívánságomat. Alice nyöszörgése és sóhajai olyanok voltak számomra, mint egy ajzószer, az érzései átjárták minden egyes porcikámat, kiegészítve a saját vágyaimat.
- Nem kapod meg az új Ferrarit sem – mondtam el a maradék három tervem közül az egyiket, miután ismét visszatértem a szájához.
- Oké – nyögte. A lábai körém fonódtak, mint két kecses inda, az ágyékom pedig az öléhez préselődött. – És most? Felhasználod az utolsó kívánságodat? – nézett vágyakozó tekintettel rám, miközben én megfeszülő izmokkal próbáltam visszafogni magam legalább arra a kis időre, amíg választ adok neki.
- Az esme-szigeti nyaralásra sem viszlek el, úgyis már többször voltunk ott – feleltem végül. Az imádott szempár egy pillanatra elhomályosult, és Alice arcára kiült egy ragyogó, elégedett mosoly.
- Köszönöm – suttogta nekem meghatottan. Ahogy a pillantása és a testünk összeolvadt, már egyáltalán nem bántam, hogy most sem sikerül majd meglepnem őt.
2010. május 8., szombat
II. nagy nyári olvasói találkozó
Közeledik a nyár, és a Beninával való beszélgetés során rádöbbentem, hogy nem ártana elkezdeni készülődni a nyári találkozóra, amit szeretnék egy szép szokássá tenni, és minden évben megszervezni. :)
Szóval, először csak nagy vonalakban el kéne döntenünk közösen, hogy mit is szeretnénk... :) Ami valószínű, hogy a nagy találkozó Pécsett lesz, mert fogalmam sincs, hogy addigra lesz-e pénzem utazni (főleg, ha valami nagyobb ajándékot is szeretnék majd készíttetni azoknak, akik eljönnek a talira :) ), és mert Pécset ismerem a leginkább. Előre is bocsánat azoktól, akiknek Pécs nem megfelelő helyszín. :-/ Ha addig mégis úgy alakulna, hogy lenne elég pénzem az utazásra, akkor egy Pesti találkozót is el tudnék képzelni, de egyelőre gondolkozzunk csak Pécsben.
A felmerülő kérdések:
1. Ki gondolja úgy, hogy el szeretne, és el tudna jönni?
2. Mikor legyen a találkozó? Egyelőre azt kéne eldönteni, hogy júliusban vagy augusztusban legyen-e. A pontos napot/napokat megbeszéljük később azokkal, akik jönnének. :)
3. Hány napos legyen a találkozó? 1, 2 vagy 3 napos. Én azért vagyok inkább a 3 napos mellett, mert ha sokan jönnek messziről, akkor 1 napos tali esetén a tali fele nekik azzal telik, hogy Pécsre utaznak, haza utaznak. Na meg, 3 napos tali esetén mindenki eldöntheti maga, hogy csak 1, 2 vagy mindhárom napon részt akar-e venni. Múlt évben is volt olyan, hogy valaki mindhárom nap részt vett a programokon, míg mások csak 1 vagy 2 napra jöttek. :)
4. A szállás kérdése... Nálam 2-3 embernél több most nem fog elférni, sajnos. Anyuék nagyon kedvesek voltak múlt nyáron is, hogy megengedték, hogy annyi embert idezsúfoljak, de nem akarom kihasználni őket. Keményen dolgoznak (anyu három műszakban, így éjszakázik is, az élettársa sokszor kora hajnaltól éjfél utánig), szükségük van a pihenésre, és annyi ember mellett még ha csendben is vagyunk és jól viselkedünk, nem lehet rendesen pihenni. Szóval, én 2-3 embert tudnék befogadni. A többieknek 3 alternatívát tudnék felajánlani/tanácsolni:
1.) Ha van olyan pécsi olvasóm, aki hajlandó lenne megint elszállásolni olyan emberkéket, akik messziről utaznának Pécsre, az keressen meg engem. De csak akkor, ha 100%, hogy el tud szállásolni valakit vagy valakiket, mert ha aztán meggondolja magát, azzal nagyobb problémát okoz, mintha alapból nem lenne jelentkező... Előre is köszönöm, ha valaki segít ebben nekem! :)
2.) Megkérdezem Szandit, hátha ő is be tudna fogadni 1-2 embert. De ez nála is attól függ, hogy a párja hogyan áll a kérdéshez...
3.) Olcsó, de jó szállást keresek, amiért sajnos, fizetni kell majd, de minél többen jöttök, annál olcsóbb lesz, mert egy bizonyos létszám fölött kaphatunk kedvezményt.
5. Étkezés kérdése... Három lehetőség van...
1.) Mindenki maga gondoskodik az ételről. Hoz magával otthonról, és ha az elfogyott, akkor vesz magának Pécsett valamit, akár egy boltban, akár beülhetünk a Mekibe, vagy egyéb helyre.
2.) Mindenkinek én gondoskodom ételről. Ebben az esetben vagy pénzzel száll be valaki, vagy alapanyagot hoz magával. Múlt évben paprikáskrumpli volt az ebéd, és volt, aki krumplit hozott, volt, aki virslit, volt, aki lisztet a csipedetthez, na meg volt, aki pénzt adott, hogy megvehessük a nem szállítható alapanyagokat, mint a tojás a tésztába, a pirospaprika, só, egyéb dolgok.
3.) Van aki magának gondoskodik az ételről, és van, akinek én gondoskodom. Vagyis a fenti kettő közül mindenki választhat, hogy mit szeretne...
Azt hiszem, egyelőre ennyi lenne... Írja meg mindenki, hogy jönne-e, és hogy mit gondol a fenti kérdésekről, neki hogy lenne jó a találkozó. :)
Amit a találkozóval kapcsolatban meg tudok ígérni:
1. Nos, először is, jó társaság, sok nevetés, beszélgetés. :)
2. Érdekes, izgalmas játékok, programok. :)
3. Kisebb ajándékok.
4. Egy nagyobb ajándék annak az olvasómnak, aki megnyeri a főjátékot. :)
5. Ez még nem 100%, de... Megígérem, hogy megkérdezem a kiadót, hogy felolvashatnék-e újabb részleteket az Árnyékvilágból. Így csak a jelenlévők még a könyv megjelenése előtt többet tudhatnának meg a történetből. :)
6. Egy beszélgetős program, ahol ha van valami kérdésetek bármivel kapcsolatban (azért ne az atomfizikáról kérdezzetek :D ), akkor örömmel válaszolok nektek. :) Így még többet megtudhatunk egymásról, az írásról, a könyvkiadásról, az irodalomról és egyéb remélhetőleg, mindenki számára érdekes dologról. :)
Hát, egyelőre ennyi lenne... :) Várom a véleményeteket, ötleteiteket, kérdéseiteket. :)
Szóval, először csak nagy vonalakban el kéne döntenünk közösen, hogy mit is szeretnénk... :) Ami valószínű, hogy a nagy találkozó Pécsett lesz, mert fogalmam sincs, hogy addigra lesz-e pénzem utazni (főleg, ha valami nagyobb ajándékot is szeretnék majd készíttetni azoknak, akik eljönnek a talira :) ), és mert Pécset ismerem a leginkább. Előre is bocsánat azoktól, akiknek Pécs nem megfelelő helyszín. :-/ Ha addig mégis úgy alakulna, hogy lenne elég pénzem az utazásra, akkor egy Pesti találkozót is el tudnék képzelni, de egyelőre gondolkozzunk csak Pécsben.
A felmerülő kérdések:
1. Ki gondolja úgy, hogy el szeretne, és el tudna jönni?
2. Mikor legyen a találkozó? Egyelőre azt kéne eldönteni, hogy júliusban vagy augusztusban legyen-e. A pontos napot/napokat megbeszéljük később azokkal, akik jönnének. :)
3. Hány napos legyen a találkozó? 1, 2 vagy 3 napos. Én azért vagyok inkább a 3 napos mellett, mert ha sokan jönnek messziről, akkor 1 napos tali esetén a tali fele nekik azzal telik, hogy Pécsre utaznak, haza utaznak. Na meg, 3 napos tali esetén mindenki eldöntheti maga, hogy csak 1, 2 vagy mindhárom napon részt akar-e venni. Múlt évben is volt olyan, hogy valaki mindhárom nap részt vett a programokon, míg mások csak 1 vagy 2 napra jöttek. :)
4. A szállás kérdése... Nálam 2-3 embernél több most nem fog elférni, sajnos. Anyuék nagyon kedvesek voltak múlt nyáron is, hogy megengedték, hogy annyi embert idezsúfoljak, de nem akarom kihasználni őket. Keményen dolgoznak (anyu három műszakban, így éjszakázik is, az élettársa sokszor kora hajnaltól éjfél utánig), szükségük van a pihenésre, és annyi ember mellett még ha csendben is vagyunk és jól viselkedünk, nem lehet rendesen pihenni. Szóval, én 2-3 embert tudnék befogadni. A többieknek 3 alternatívát tudnék felajánlani/tanácsolni:
1.) Ha van olyan pécsi olvasóm, aki hajlandó lenne megint elszállásolni olyan emberkéket, akik messziről utaznának Pécsre, az keressen meg engem. De csak akkor, ha 100%, hogy el tud szállásolni valakit vagy valakiket, mert ha aztán meggondolja magát, azzal nagyobb problémát okoz, mintha alapból nem lenne jelentkező... Előre is köszönöm, ha valaki segít ebben nekem! :)
2.) Megkérdezem Szandit, hátha ő is be tudna fogadni 1-2 embert. De ez nála is attól függ, hogy a párja hogyan áll a kérdéshez...
3.) Olcsó, de jó szállást keresek, amiért sajnos, fizetni kell majd, de minél többen jöttök, annál olcsóbb lesz, mert egy bizonyos létszám fölött kaphatunk kedvezményt.
5. Étkezés kérdése... Három lehetőség van...
1.) Mindenki maga gondoskodik az ételről. Hoz magával otthonról, és ha az elfogyott, akkor vesz magának Pécsett valamit, akár egy boltban, akár beülhetünk a Mekibe, vagy egyéb helyre.
2.) Mindenkinek én gondoskodom ételről. Ebben az esetben vagy pénzzel száll be valaki, vagy alapanyagot hoz magával. Múlt évben paprikáskrumpli volt az ebéd, és volt, aki krumplit hozott, volt, aki virslit, volt, aki lisztet a csipedetthez, na meg volt, aki pénzt adott, hogy megvehessük a nem szállítható alapanyagokat, mint a tojás a tésztába, a pirospaprika, só, egyéb dolgok.
3.) Van aki magának gondoskodik az ételről, és van, akinek én gondoskodom. Vagyis a fenti kettő közül mindenki választhat, hogy mit szeretne...
Azt hiszem, egyelőre ennyi lenne... Írja meg mindenki, hogy jönne-e, és hogy mit gondol a fenti kérdésekről, neki hogy lenne jó a találkozó. :)
Amit a találkozóval kapcsolatban meg tudok ígérni:
1. Nos, először is, jó társaság, sok nevetés, beszélgetés. :)
2. Érdekes, izgalmas játékok, programok. :)
3. Kisebb ajándékok.
4. Egy nagyobb ajándék annak az olvasómnak, aki megnyeri a főjátékot. :)
5. Ez még nem 100%, de... Megígérem, hogy megkérdezem a kiadót, hogy felolvashatnék-e újabb részleteket az Árnyékvilágból. Így csak a jelenlévők még a könyv megjelenése előtt többet tudhatnának meg a történetből. :)
6. Egy beszélgetős program, ahol ha van valami kérdésetek bármivel kapcsolatban (azért ne az atomfizikáról kérdezzetek :D ), akkor örömmel válaszolok nektek. :) Így még többet megtudhatunk egymásról, az írásról, a könyvkiadásról, az irodalomról és egyéb remélhetőleg, mindenki számára érdekes dologról. :)
Hát, egyelőre ennyi lenne... :) Várom a véleményeteket, ötleteiteket, kérdéseiteket. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)