Gyógyító pilleszárnyak - 45. fejezet

Szakdolgozat közben elég lassan készült el, de itt van az új fejezet. :) Előtte még egy hír... :)


Aki esetleg még nem hallott róla... A Libri Aranykönyv szavazáson jelölték a Kígyók sziszegése című könyvemet is. :) Nagyon klassz lenne idén bekerülni a Top 50-be. :) Aki úgy érzi, hogy ott a helye a könyvemnek a toplistán, az itt szavazhat rá. A Szórakoztató irodalom kategóriában a Magyar szerzőknél írjátok be a keresőbe, hogy Spirit Bliss, és ha kidobta a nevemet a kereső, akkor kattintsatok a SÁRGA kockára. :) Aki még ennél is többet szeretne segíteni, az pedig ossza meg az ismerőseivel is a hírt, hogy ők is szavazhassanak. :) Köszönök szépen minden támogatást! :)


És jó olvasást! :)


Jah igen... A fejezet 18 éven aluliaknak nem ajánlott! :D Bár a fejemet teszem rá, hogy úgyis elolvassák, de én szóltam. :D






45. VÁGYAK ÉS TERVEK






A szám úgy falta a meggypiros ajkakat, mintha soha nem akarna elszakadni tőlük. Így is volt, akár örökké tudtam volna csókolni Isist, ha neki nem kell időnként levegő után kapnia. A kezem a csípőjén nyugodott, kissé bebújva a felsője alá, hogy érezhessem a bőrét. Ahogyan minden férfi, arra vágytam, hogy bekalandozhassam a gyönyörök birodalmát, de nem mertem semmi olyat tenni, amire nem jogosított fel.


Ahogy kigombolta az ingem utolsó gombját is és megérintett, úgy éreztem, mintha repülnék. Az ujjai forrón melengették a bőrömet megbizsergetve a fagyott sejteket. Legszívesebben a világba kiáltottam volna a szerelmet, ami majd szétfeszített.


- Érints meg te is! – Isis hangja halk volt, az arcán apró tűzrózsák nyíltak, de a tekintetében határozott csillogást láttam. Képtelen voltam megmozdulni, mintha sóbálvánnyá váltam volna. A szépsége egyszerűen megbabonázott. Pillantásom úgy falta a látványát, akár egy éhező a friss kenyeret.


Ahogy hátrébb húzódott tőlem, és végigdőlt a párnákon, halk sóhajjal távozott a mellkasomból a csodálat. Nagy, barna tekintetét a bizalom olvadt kavargássá lágyította. Felkínálta magát nekem, átadva az irányítást és a legnagyobb kincsének ígéretét, én pedig, akár egy szűz suhanc, még mindig tétovázva pillantottam végig rajta. Azt akartam, hogy a lehető legjobb legyen neki, és úgy őrizgesse ezt a pillanatot az örökkévalóságig, ahogyan én is teszem majd.


- Szeretlek – mondtam ki hangosan a mellkasomat szétfeszítő érzést, miközben végigcirógattam az arcát. Felfelé mozdult a szája, de csak akkor teljesedett ki a mosolya, mikor lehajoltam hozzá egy csókra.


Sokáig kóstolgattam őt, hogy összegyűjtsem a bátorságomat a továbblépéshez. Olyan volt, akár a mennyország kapuja előtt állni. Mindennél jobban be akarsz lépni rajta, de félsz attól, hogy valamit elvétesz és végül megváltás helyett a kárhozat vár.


Végül megtettem az első lépést a végzetem felé, Isis blúzához nyúltam és lassan gombolgatni kezdtem. Szórakozottan somolyogtam magamban, mikor rádöbbentem, hogy ha ember lennék ez most nem menne – az izgatottságtól úgy reszketne a kezem, hogy képtelen lennék erre az egyszerű műveletre.


A blúz anyagát csak azután söpörtem félre, miután az utolsó gomblyukból is kicsúszott a gomb. Elakadt a lélegzetem a látványtól, ahogy a hetyke kis mellek vágyakozva meredeznek felém.


- Carlisle? – Isis hangjába, mintha aggodalom vegyült volna, ez pedig azonnal kirángatott a vágyakozó képzelgésekből. Talán meggondolta magát? Megijedt?


- Igen? – A hangom rekedt volt, de magamban már elhatároztam, hogy ha azt mondja, mégsem akarja, akkor szó nélkül engedelmeskedem neki, és tiszteletben tartom a döntését. Még akkor is, ha belepusztulok.


- Nem… nem tetszem? – jelentek meg apró ráncok a pisze orr tövében.


- Tessék? – lepődtem meg a kérdésen.


- Csalódást okoztam, igaz? - ült fel maga elé szorítva a karjait, hogy eltakarja a meztelenségét.


- Csalódást? Te meg, miről beszélsz? – szaladt össze a szemöldököm. Most már tényleg semmit sem értettem. Hogy okozhatott volna csalódást nekem? Mivel?


- Mert még nem vagyok elég nőies… - remegett meg a szája, de most nem jókedvében. A szavaitól majdnem elnevettem magam, de még időben rájöttem, hogy ezzel talán megsérteném.


- Szerintem nagyon is nőies vagy – simogattam végig a tekintetemmel.


- Füllentesz, hogy ne bánts meg – rázta meg a fejét. – Ha tetszenék neked, nem tétováznál.


- Ó, butuskám! – nyögtem fel bűnbánóan. Kezemet az arcára fektettem, és magam felé fordítottam. – Gyönyörű vagy! Tökéletes. És izgató. Annyira csodaszép, hogy félek megérinteni, hátha szertefoszlasz, akár egy tündérálom – próbáltam megértetni vele. A tekintete az enyémben kutakodott, hogy lássa, igazat mondok-e, aztán csillogni kezdett.


- Akkor tetszem?


- Hogy tetszel-e? – nevettem fel mély hangon. – Isis, legszívesebben most azonnal rád vetném magam! – A szeretett arcocska ismét lángokban állt.


- A tiéd vagyok – biztosított róla ismét.


- Tudom, de hadd szeresselek lassan – döntöttem hátra ismét a párnákon és elhúztam a kezét a melle elől. – Hogy mindketten minél tovább élvezhessük a gyönyöröket. Ígérem, hogy így sokkal jobb lesz – hajoltam a nyakára. Az ütőere kísértően lüktetett az ajkam alatt, de egyáltalán nem esett nehezemre ellenállni neki. A vére fele annyira sem vonzott, mint a lénye és a teste.


A kulcscsontja felé indultam, mire a mellkasa egyre gyorsabb emelkedésbe és süllyedésbe kezdett. A szám lassan felmelegedett a bőréből áradó forróságtól, ezért felemelkedtem róla és a kezemmel folytattam a kényeztetését. Körbesimogattam a csúcsos kis halmokat, olyan gyengéden és óvatosan, ahogy csak képes voltam rá.


- Gyönyörű vagy! – ismételtem meg sokadszorra. Nem mondhattam el elégszer, ezért újra és újra elmotyogtam neki.


Sóhajtozva viselte a cirógatásaimat, míg az ajkaim közé nem vettem a jobb mellbimbóját. Ekkor nyögés tört elő belőle, olyan igazi, mélyről jövő, amelyet csak a színtiszta élvezet tud előcsalni. A hangrezgés behatolt a fülembe, végigszaladt a sejtjeimen, és egyenesen az ágyékomba összpontosult, akár egy áramütés. Csak ez nem fájt. Egyáltalán nem fájt.


A játék, amibe ezután kezdtem, maga volt a kínzó gyönyörűség. Végigkalandoztam Isis minden egyes porcikáját, felkutatva azokat a helyeket, amik bármiféle örömet nyújtanak számára. A nyakán több olyan pont is volt, amit, ha megcsókoltam, beleremegett, és rájöttem, hogy ha a nyelvem hegyével végignyalom a tenyerét, akkor képtelen elfojtani egy nyögést. A legnagyobb felfedezést mégis akkor tettem, miután előröl már teljesen ismertem.


- Fordulj meg! – kértem elakadó hangon. Komolyan gondoltam, hogy tetőtől talpig meg akarom ismerni, mielőtt beteljesítjük a vágyainkat.


- Tessék? – kissé elhomályosult tekintettel pislogott rám, mintha csak most ébredt volna egy álomból.


- Fordulj a hasadra! – kértem ismét kuncogva. – Még nem fejeztem be a vándorutamat – simítottam végig a combján. Épphogy csak érintettem a bőrét, mégis libabőrös lett.


Kissé kelletlenül engedelmeskedett. Hogy amiatt, mert már túl sokáig húztam a türelme cérnaszálát, vagy mert ez a póz kiszolgáltatottá tette, nem tudtam eldönteni. Már majdnem visszavontam a kérésemet – nem akartam, hogy rosszul érezze magát bármiért -, de mikor elhelyezkedett, az izmai elernyedtek. Nem úgy tűnt, mintha bármi gondja akadna a helyzettel.


Finoman masszírozni kezdtem a hátát, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg semmi feszültség nincs a testében, de végül képtelen voltam megállni, hogy ne csókoljam meg a hófehér bőrt.


- Olyan jó az illatod… - lélegeztem mélyet a kipárolgásából. Az orrom végigszántotta a nyakát, hogy aztán szuszogva csókoljak a füle mögé. Isis ujjai kapaszkodót kerestek egy párnában, miközben felnyögött.


Ismét lefelé vettem az irányt, hogy aztán kipróbáljak egy kósza ötletet. A számat a gerincvonala aljához illesztettem, és egy kissé kidugva a nyelvemet lassan elindultam felfelé. Az ajkaim és a nyelvem egyszerre érintették az egyenes utacskát nedves csíkot hagyva maguk után.


Ahogy Isis hangosan felkiáltott és megfeszült, meglepetten emelkedtem fel róla. Aprókat rándult és remegett, combjait összeszorította, a lábujjai bekunkorodtak, míg keze elfehéredve markolta a párnát. Az egész nem tartott tovább pár másodpercnél, máris ernyedten pihegve lazult el a teste. A levegőt megtöltötte a nőies illat, amit a gyönyörnedvek okoztak.


- Jaj, istenem! – Isis elvörösödve könyökölt fel, és az arcát a kezébe hajtotta.


Időt akartam adni neki, hogy feldolgozza ezt az új élményt, de képtelen voltam megállni, hogy ne érjek addig is hozzá. A mutatóujjam önkéntelenül is ugyanazt az utat választotta, ahol korábban a szám járt, Isis pedig úgy rándult össze ismét, mint akibe áramot vezettek.


- Istenem! Ó, Istenem! – Meglepetten húztam vissza a kezemet, miközben levegő után kapkodva vonaglott kerekre nyílt szemekkel, hogy aztán zihálva zuhanjon ismét a párnákra.


- Azt hiszem, megtaláltam a gyenge pontodat… - konstatáltam elégedetten, miközben az arcát fürkésztem. Az arcbőre még mindig ki volt pirulva, a tekintete pedig úgy csillogott, mintha a két legragyogóbb csillag elhagyta volna égi otthonát, csak hogy őt még gyönyörűbbé tegye. – Jól vagy? – kérdeztem rá.


Kissé zavartnak tűnt, de ezt jelen helyzetben egyáltalán nem furcsálltam. Számára ez az egész újdonság volt, rácsodálkozott mindenre, ami egy felnőtt számára teljesen természetes volt már. A saját testére, az enyémre, az érzésekre, amiket kiváltottam belőle, a vágyaira és igen, az orgazmusra is.


- Nem is tudom… Én még sosem éreztem ilyesmit, és… Azt hiszem, kicsit szégyellem magam – jött a kissé halovány válasz. Elrejtőzött egy másodpercre a szempillái mögé, aztán összeszedve a bátorságát, ismét felfedte a pillantását előttem.


- Igazán nincs miért. Örülök, hogy ilyesmit tudok kiváltani belőled – biztosítottam róla, miközben magamhoz húztam és átöleltem. Tenyere a mellkasomra simult ismét felkorbácsolva az érzékeimet.


- Nem hittem volna, hogy ez ilyen… jó érzés – harapta be az ajkát.


- Ó, ez még semmi sem volt! – néztem rá megjátszott komolysággal. Láttam rajta, hogy egy pillanatra meghökkent, aztán vette a lapot.


- Igazán? – kezdtek simogatásba az ujjai. – Azt mondod, lehet még ennél is jobb?


- Sokkal-sokkal jobb – feleltem magabiztosabban, mint amilyen valójában voltam.


A női test anatómiáját jobban ismertem, mint bármelyik emberférfi a világon, és a szexben is valószínűleg sokkal több gyakorlatom volt, de ez semmit sem jelentett. Esméről pontosan tudtam, hogyan tegyem boldoggá, véletlenül arra is ráéreztem, hogy mi a jó Vaniának, de Isisszel egyelőre bárhogy alakulhat még. Nem akartam arra gondolni, hogy esetleg testileg mégsem illünk össze és ez felborítja az összes elhatározásunkat, amit végre nagy nehezen meghoztunk.


- Tényleg? Hogyan? – somolygott, miközben a tekintetét az enyémbe fúrta. Olyan magabiztosnak tűnt, hogy az nekem is erőt adott.


- Hát így… - csókoltam meg ismét hevesen. Kizártam minden aggodalmamat, és csak élveztem a forró test közelségét, az ujjaim alatti selymes bőrt, a halk hangszimfóniát, ami mindkettőnk torkából előtört időről időre.


A következő percek a végletekig hevítettek, végül képtelen voltam tovább várni, felgyűrtem Isis szoknyáját és becsúsztattam a kezem az apró bugyi pántja alá. Felhúzta a lábait, hogy segítsen megszabadulni a zavaró fehérneműtől, így gyorsan és könnyen megfoszthattam tőle.


Visszafojtott lélegzettel érintettem meg őt, a kis rés nedvezve fogadta a simogatásomat. Isis arcára néztem, ami elragadtatásról árulkodott, én pedig félretéve az ágyékom sürgető lüktetését, folytattam a kényeztetését.


A nyakamba kapaszkodva húzott magához, hogy zihálva tapassza az ajkait az enyémre, miközben a csípőjét ösztönösen előrenyomva a kezemhez dörzsölte magát. Már azelőtt tudtam, hogy ismét a mennyország küszöbén áll, hogy az élvezettől összerándult volna – az ujjai olyan erővel markoltak a hajamba, hogy az szinte már fájt. Szólhattam volna, de nem tettem.


Isist figyelni, miközben végigszalad rajta a gyönyör, olyan ajzószer volt, ami miatt azt is elviseltem volna, ha kitépi az egyik karomat. A férfiasságom lüktetve feszült a nadrágomnak egyre jobban sürgetve arra, hogy végre a saját kielégülésemmel is foglalkozzak.


- Ebbe bele fogok halni – nevetett fel Isis, miután ismét rendesen kapott levegőt.


- Én pedig a vágyakozásba – sóhajtottam fel kissé kétségbeesve. Nem akartam siettetni őt, de a várakozás minden pillanata növelte bennem a sóvárgó kínt.


- Akkor gyere… - kaptam meg a megváltó engedélyt, ám nem éltem vele azonnal.


- Biztos, hogy akarod? – Hallanom kellett a szájából, hogy meg tudjam tenni. Bármilyen szenvedést elviselek, kivéve azt, hogy Isisnek ártsak bármilyen módon. Akár csak azzal, hogy olyat kérek tőle, amit szívesen adna, hogy boldoggá tegyen, de amire ő maga még nem készült fel igazán.


- Nem érezted az előbb? – incselkedett velem.


- Az csak a tested… Biztos, hogy akarod? – ismételtem meg a kérdést. Tenyeremet ismét az arcára fektettem és komoly tekintettel vártam a választ.


- Soha semmit nem akartam még olyan nagyon, minthogy végre a részem legyél és a részed lehessek – kaptam meg a felszabadító választ. Kétségem sem volt, hogy Isis tényleg így érez, a tekintete elárulta a szavai igaz voltát. – Szeretlek – mondta ki most ő, miközben magára húzott.


Körém fonta a lábait, én pedig befészkeltem magam közéjük. Egy utolsó csókot nyomtam a szájára, aztán kissé megemeltem a csípőjét, és a lehető legnagyobb óvatossággal beléhatoltam. Azt vártam, hogy meg kell majd állnom, de Isis csak egyetlen halk szisszenést hallatott, aztán azonnal folytatásra ösztökélt.


Ha korábban féltem is attól, hogy nem illünk majd össze testileg, most minden kétségem varázsütésre semmivé foszlott. Hazaérkeztem. Mély morgás tört elő a torkomból, ahogy teljesen belecsusszantam a forró, nedves mennyországba. Egy pillanatra lehunytam a szememet, és mikor ismét felnéztem, a mogyorótekintet az enyémbe olvadt.


- Ó, Carlisle… Én annyira… - Apró könnycsepp gördült végig a barackszín bőrön.


- Én is boldog vagyok. Kimondhatatlanul… - simítottam le meghatottan a nedvességet a gyönyörű arcról.


A következő órát, ha ember lennék, sem tudnám soha elfelejteni. Isis volt az Istennőm, én pedig imádtam minden porcikáját, olyan rajongással, amely elméket bomlaszt meg, felrepít a magasba, aztán letaszít, hogy a föld fölött pár milliméterrel ismét rózsaszín lebegésre bírjon.


Isis reszketett alattam, és úgy kapaszkodott a vállamba, mintha az élete múlna rajta. A látvány, amit nyújtott, túlszárnyalta minden eddigi képzelgésemet és álmodozásomat. Az ajkai elnyíltak, a szeme hol lecsukódott, hol elhomályosulva meredt a felettünk lévő fadeszkákra. Az arcán apró rózsák nyíltak, amikhez ha hozzányomtam a számat néha, még forróbbá váltak.


Ha a csodálatba bele lehetne halni, most biztosan távozom a vámpírlétből. Korábban azt hittem, ennél jobban már nem szerethetem Isist, de tévedtem. Minden pillanattal csak egyre szerelmesebb lettem belé. A rebbenő szempillájába, az ujjai szorításába, a hangjába, ahogyan a nevemet suttogta.


Mikor megfeszült alattam és felsóhajtott, nem bírtam tovább, morogva-nyögve adtam át magam a gyönyörnek. Ez teljesen más volt, mint Vanessával. Nem követte lelki kielégítetlenség vagy megbánás, csak selymes elégedettség, amelybe úgy merültem bele, akár egy hatalmas kád habfürdős, forró vízbe. Pár percig zihálva feküdtem Isisen, és csak hallgattam a szíve heves verdesését.


- Ne! – Mikor végül le akartam gördülni Isisről, hogy kényelmesebbé tegyem a helyzetét, de nem eresztett. – Maradj még… Olyan jó így… - Már a szavaival sem tudtam volna ellenkezni, de a tarkóm cirógatása csak még inkább meggyőzött arról, hogy pont jó helyen vagyok. Csak egy valami hibádzott a tökéletesség közepén, amit minél előbb orvosolni akartam. A kor, amelyben születtem, ezt kívánta a tiszta lelkiismerethez.


- Meg kell beszélnünk valamit… - döntöttem el végül. Nem tudnék úgy Edward szemébe nézni, hogy ezt nem tisztázom.


- Jaj…


- Nem, ne félj, semmi rosszat – nyugtattam meg azonnal. – Ígérem, hogy nem rontom el ezt a csodás napot!


- Ajánlom is! – ráncolta össze az orrát, én pedig képtelen voltam megállni, hogy ne nyomjak egy puszit a hegyére.


- Tudod, hogy mi vámpírok nem igazán változunk… Vagy legalább is a személyiségünk alapjai csak nagyon nehezen változnak meg. Én nagyjából az vagyok, aki akkor voltam, mikor megharaptak.


- Igen, apa már mesélt erről – bólintott. Kíváncsian fürkészte az arcomat várva, hogy mire is akarok kilyukadni.


- Akkoriban teljesen más volt minden. Az emberek, a világ, az elvárások… A szerelem… - tértem a tárgyra. – Ha egy férfi beleszeretett egy nőbe, és ők… szóval, szerelmeskedtek, össze kellett házasodniuk, különben a végkimenetel akár végzetes is lehetett.


- Ha attól félsz, hogy apa megöl, amiért nem vagyunk házasok, nem kell emiatt aggódnod – kuncogott fel. – Ez egy másik kor. Nem kell elvenned, csak mert szeretkeztünk.


- És ha én el akarlak?


- El akarsz? – Isis meglepett nyekkenése teljesen összezavart. Jól esett a közelsége, mégis eleresztettem. Távolságra volt szükségünk, hogy józanul végig tudjunk mindent gondolni.


Az alsónadrágom után néztem, hogy időt nyerjek, miközben Isis ülő helyzetbe tornázta magát, és maga elé szorított egy párnát. A haja kuszán meredezett mindenfelé. Majdnem meggyőztem magam, hogy ez a téma még várhat, és inkább ki kéne használnunk az időt, amíg a többiek távol vannak, de végül erős maradtam.


- Carlisle? – szólított meg végül, mikor nem bírta tovább elviselni a csendet. Sóhajtva ültem vissza mellé.


- Próbálkoztam a laza kapcsolattal, és nem ment. Ez nem igazán az én stílusom – vallottam be.


- És egy kapcsolat erőssége azon múlik, hogy kimondtuk-e az igent?


- Nem, dehogyis! Én csak… Ez így helyes. Isten és mindenki más előtt is kinyilatkoztatni, hogy egymást választottuk – próbáltam megmagyarázni.


- Ha ezt akarod, rendben – bólintott, de azt az igazi lelkesedést, amit egy menyasszony arcán lát az ember, egyáltalán nem találtam.


- Te viszont nem ezt akarod – állapítottam meg.


- De. Én… Szeretnék veled lenni minden percben. Örökké. A feleséged akarok lenni – térdelt fel. A kétségbeesett aggodalom szinte sütött a hangjából. Az önzetlen szeretete mosolygásra késztetett.


- Hozzám akarsz jönni, hogy a közelemben legyél, és mert én ezt akarom. De tényleg hozzám akarsz jönni? – fektettem a tenyerem az arcára. – Isis, nem baj, ha nem állsz rá készen.


- Nem akarok csalódást okozni neked – telt meg könnyel a szeme. A saját vágyai és az én elvárásaim között vívódott, és a bevésődés ez utóbbi preferálására kényszerítette.


- Csalódást? Isis… Megkaptam a szerelmedet, nekem adtad mindened, hogy lehetnék bármi miatt csalódott? Gyere ide! – húztam az ölembe. A jobb karját a nyakamba fonta, míg a bal tenyerét a mellkasomra fektette. – Nézz rám! – Ahogy a barna tekintet rám emelkedett, egy pillanatig képtelen voltam megszólalni. Végül összeszedtem magamat, és feltettem az egyetlen kérdést, aminek a válasza most fontos volt számomra. – Mire vágysz?


- Rád – jött a kijelentés villámgyorsan. A nevetésem betöltötte a kis faházat.


- Ezt örömmel hallom, de rajtam kívül – világosítottam fel a kérdésem valódi mibenlétéről.


- Hát… Én nem is tudom… - mormolta, de a tekintete felélénkült.


- Dehogyisnem! – biztattam.


- Én szívesen kipróbálnám, milyen az iskola, és… Az is eszembe jutott, hogy esetleg utazhatnánk. Találtam egy könyvet, amiben egzotikus helyekről írtak. Olyan jó lenne látni őket! – sóhajtott fel vágyakozva. Nem csodálkoztam, arra vágyott, amire egy normális korabeli. Hogy is vehetném el tőle a tanulás és a világ felfedezésének lehetőségét, és láncolhatnám magamhoz? Én megvárom, de a világ vámpírgyorsasággal szalad el mellette. Fel kell fedeznie, hogy végül nyugalmat találhasson a karjaimban az örökkévalóságig.


- Mi lenne, ha… megkérném a kezedet Edwardtól? – kezdtem halkan. A csalódottság átszaladt Isis vonásain, de gyorsan eltörölte őket, hogy ne bántson meg.


- Rendben – törődött bele a kívánságomba.


- És mi lenne, ha az eljegyzésünk jó hosszú lenne? Öt, tíz vagy akár ötven év? Annyi, amennyire csak szükséged van. Közben pedig felfedezheted a világot. – A fény hirtelen tért vissza a csokoládébarna tekintetbe, mikor a szavaim jelentése eljutott a tudatáig.


- Komolyan? Ó, Carlisle! – A csók, amit kaptam, bizonyította, hogy Isisnek tetszik a tervem. Pár pillanat után somolyogva húzódott el tőlem, és elgondolkozva emelte a mutatóujját az ajkaihoz.


- Na, mi az?


- Hát, egy dolog azért hibádzik az elképzelésedben… - vonta meg a vállát.


- Igazán?


- Igen – bólintott határozottan.


- Na és, micsoda?


- Azt mondtad, felfedezhetem a világot – ismételte el a szavaimat.


- Igen, ezt mondtam – néztem rá várakozva. Az ajkai felfelé szaladtak, míg végül ragyogó mosoly nem ült ki az arcára.


- Felfedezhetjük. Én csak veled akarok bármit is csinálni – bújt még szorosabban hozzám. A kezét a nyakamból az arcomra csúsztatta, nekem pedig minden porcikámat végigjárta a határtalan szeretet, amit irántam érzett.