Újabb kérdések és válaszok a 29. fejezethez

Mivel sok-sok szép és érdekes kérdést kaptam az utolsó fejezethez, ezért úgy döntöttem, hogy kiemelem őket, és így válaszolok rájuk. :) Azt hiszem, hogy mindegyiket megválaszoltam, de ha mégis kimaradt volna egy, az a véletlen és a figyelmetlenségem műve, szóval, az írója jelezze nekem a dolgot, és azonnal pótlom. :)
Nagyon-nagyon köszönjük, hogy a kérésünknek eleget tettetek, és mertetek kérdezni. :) Szandi és én nagyon örültünk neki, és sokat beszélgettünk a kérdéseitekről, mielőtt megválaszoltam volna őket. :)
Szóval, arra gondoltam, hogy mostantól, ha kérdést kapok, akkor arra így kiemelve válaszolok, hátha jobban mertek majd kérdezni, ha látjátok, hogy mások is megteszik. :)
Természetesen a többi hsz-t is nagyon-nagyon köszönöm, és válaszolni fogok rájuk, amint lesz egy kis időm. :)
Hálás vagyok nektek, és imádlak titeket! (És Szandi is!)

A kérdésekben és válaszokban az eredeti könyvekre utaló spoilerek vannak, akit ez zavar, az ne olvassa el őket!





„Szóval: ember-vámpír-vérfarkas. Akkor benne most ez a 3 "lény" ötvöződött, eggyé vált?” (Anett kérdése)
„Amúgy akkor most félig vámpír félig farkas lett a kicsi Isabella?” (Solei kérdése)

Nem. Isabella ugyanolyan átlagos farkas, mint a többi quileute-farkas. (Egyébként, nem vérfarkasok, csak sima alakváltó farkasok. A kettő két különböző faj. :) ) Szóval, a vámpírméreg teljesen kitisztult a szervezetéből, mert úgy működött, mint egy oltás. A farkas-gén megtanulta legyőzni, mint egy vírust. :) Isabella csak egy dologban más, mint a többi farkas, de ez az emberi énjéből fakad. Még mindig képes lezárni Edward elől a gondolatait (és a farkasok elől is). És még egy különbség lesz, de az még titok, és idővel fog csak kiderülni. :) De a lényeg, hogy Isabella egyáltalán nem vámpír.



„Szóval ugyebár Isabella hófehér színű farkaslányka lett. Lehet hogy rosszul tippelek, de te azért gondoltad hogy legyen fehér színű, hogy valahogy egy hogy is mondjam... szóval hogy az ártatlanságát bizonyítsd?” (Anett kérdése)
„Az hogy fehér a bundája a tiszta lelkét hivatott jelezni vagy egyfajta fejedelmiséget? Ez csak azért érdekes, mert egyszer olvastam egy nagyon jó vérfarkasos könyvet és ott a fehér bundának egyfajta királynői jelentése volt. Összességében a ritkaságát és a különlegességét hivatott bemutatni.” (Drusilla kérdése)

Is. :) Igen, a fehér az ártatlanság színe, szóval, egyfelől, ez bizonyíthatja azt, hogy Isabella ártatlan testben és lélekben. Másfelől, Szandival beszélgettünk arról, hogy a fehér szín az előkelőség, uralkodás jelképe is. És ugye, a farkasok között a Black leszármazottak voltak eredetileg az Alfák. Nekik volt elsődleges joguk az Alfaságra. Ez nem jelenti azt, hogy Isabella lesz most a farkasok vezetője, hiszen, ez az ő döntése is, akárcsak Jacob esetében. Meg hát, szerintem, egy hófehér, dús bundájú farkas, egyszerűen gyönyörű. :D



„Még mindig nem voltak együtt úgy. vagy ezek után már nem is lesznek?” (Genevieve Beau Pre)

Mármint, Edward és Isabella? Nem, nem szerelmeskedtek még „igazából”. De ami késik, nem múlik. :) És így, hogy Isabella farkas lett, talán, még izgalmasabbra meg lehet majd írni, ha egyszer megteszik. :)



„Csak 1 kérdés: előre kitalálod h mit fogsz írni, mármint h elképzeltél már 1 alap sztorit vázlatosan (pl.: hogy 60 évvel később játszódik, hogy Bella unokája a kiköpött mása, Dominic, Benjiék, hogy átváltozik farkassá...stb.) vagy spontán találod ki, mert így is,úgy is piszok jó, kegyetlenül klassz!!!” (Blanco kérdése)
„Teljesen ledöbbentem attól, hogy nem is vámpír lett Isabellából, hanem farkas! Honnan jött ez az ötlet?” (Brigitta kérdése)

Hű, hát erre a kérdésre a válaszom nagyon összetett. :) A történet alapját, a végkifejletet, és azt, hogy Dominic és Isabella hogyan ismerték meg egymást az Internet segítségével, megálmodtam.
Az első álmom az volt, hogy egy Bellához nagyon hasonló lány (de álmomban tudtam, hogy nem Bella az) teljesen kétségbeesve szalad az erdőben egy kisbabával a karjaiban. Menekül valami elől, sír és retteg. Aztán kiér egy tisztásra, és meglát egy fehér, gyönyörű házat, és a verandán emberek állnak. Közelebb megy, és akkor jöttem rá, hogy azok az emberek Cullenék. Ennyi volt az alapálmom. Ezután kezdtem gondolkozni, hogy ki lehet a lány, miért menekül, ki a kisbaba, és vajon, mi történhet ezek után. Idegesített, hogy felébredtem, és nem tudtam meg a történet folytatását. Aztán elmeséltem Szandinak az álmomat, és rájöttem, hogy én ezt meg akarom írni. És megszületett A múlt árnyai. :)
A második álmom később volt, mert eredetileg úgy terveztem, hogy Isabella egy szórakozóhelyen ismerkedik meg Dominic-kal, flörtöl vele, és így kattan rá Dom. De ez nem illett volna Isabella személyiségéhez annyira, ezért rágódtam a kérdésen. Aztán jött a 2. álmom. Isabella az iskolában van, megcsörren a mobilja, és egy lágy, dallamos, de mégis jeges és rémisztő hang beszél a telefon másik végén. Azt mondja neki, hogy ő az a férfi, akivel a neten beszélgetett, és hogy most már hozzá tartozik, és figyeli. Isabella azt feleli, hogy nem hiszi el, de belül érzi, hogy a férfi igazat mondott, és szörnyen megijed. Felhívja az anyját, hogy nincs-e kedve elmenni elé az iskolához, mert nem mer egyedül hazamenni, de az anyja épp nem ér rá valami miatt. Ezért Isabella, hogy ne legyen egyedül, busszal indul haza, mert azt hiszi, hogy ha emberek között van, akkor a férfi nem bánthatja. Téved. Megcsörren újra a mobilja, és a férfi közli vele, hogy a háta mögötti széken ül, és kés van nála. Ha sikít, vagy bármivel felhívja magára a figyelmet, akkor megöli. Aztán a férfi átül a mellette lévő ülésre, és tényleg a kezében van egy hatalmas vadászkés. A hideg pengét végighúzza Isabella lábán. Nem vágja meg, csak hozzáérint. De az egész szörnyen rémisztő érzés volt, és emlékszem, hogy úgy ébredtem, hogy a szívem a torkomban dobogott, a gyomrom görcsben volt, és nem voltam teljesen magamnál. Nagyon rossz és ijesztő álom volt, pedig nem szoktam általában kiborulni a rémálmoktól, de ez…
Szóval, ez az álom ihlette végül a Dominic-kal való netes megismerkedést, és Dom alapszemélyiségét. A kedvesen beszélő, de mégis hideg és rémisztő pszichopatát. Szerintem, így sokkal ijesztőbb, mintha ordibálna vagy csúnyán beszélne, vagy ilyesmi. Egy tökéletes úriember álcája mögé bújtatott pszichopata, akit az ember elsőre még vonzónak is találhat…
A harmadik álmom most nemrég volt. Csak annyi, hogy Isabellát megharapja Dominic, én várom, hogy mikor lesz vámpír, de egyszer csak farkassá változik. :) Mert hogy eredetileg azt terveztem, hogy simán vámpír lesz. De hát, a jósálmaim eddig is bejöttek, így bíztam benne, hogy most is így lesz, és így még jobbá válik majd a történetem. :)
A történet alapfonalát egyébként általában jó előre (ha nem is végig) meg szoktam tervezni, persze, mint láthatjátok a fentiekből, néha változtatok a dolgokon, sőt, van, mikor teljesen az ellenkezőjét írom meg annak, amit eredetileg terveztem. :D De általában az alap megvan. Pl., már most tudom, hogy miről fog szólni a 2. könyv, A jövő reménységei. :)
A kisebb történések mindig írás közben alakulnak ki a fejemben. Leírok egy mondatot, abból következik a másik, és végül hirtelen eszembe jut, hogy Hé, ez itt tök jó és vicces lenne, biztosan tetszene az olvasóimnak! :) És beleírom a történetbe. :)
Ha pedig elakadok (mert igen, volt már ilyen, sőt, olyan is, mikor azt mondtam, hogy nem tudom tovább folytatni, mert olyan helyzetet alakítottam ki a történetben, amiből lehetetlenség kimászni), akkor hosszú-hosszú órákon át beszélgetünk Szandival a folytatásról, darabokra boncolgatjuk a karaktereket, aztán kitaláljuk, hogyan is kéne reagálniuk, hogy lehetne megoldani egy-egy helyzetet stb. Szóval, Szandi nélkül tényleg nem lenne fic, mert segít beindítani az agyamat a kérdéseivel, vagy akár csak azzal, hogy összefoglalja nekem a tényeket. Nagyon sokszor segített már megoldani bizonyos helyzeteket, és sok jó ötlete bekerült a ficbe. :) Ezért pedig nagyon hálás vagyok neki. Vagyis, többek között ezért is… Meg még sok minden egyébért. :)
Azt hiszem, ennyi, ami érdekes az alkotási folyamatról. :D Bocsánat, hogy ennyit meséltem, remélem, nem aludtatok be rajta. :D



„Csak az nem derült még ki, hogy ugye Isabella még mindig imádja Edward illatát, a többi vámpírét meg utálja, de ez érthető, mivel bevésődött, gondolom ezért nem undorodik az Edwardétól. De mi a helyzet Edwarddal? Neki is olyan kellemetlen Isabella szaga?” (Brigitta kérdése)
„Csak megint Edward gondolataira vagyok kíváncsi, hogy vajon milyen "szagot" érez?” (Flugi kérdése)

Igen, mivel Isabella bevésődött Edwardba, így ő Edward illatát még mindig kellemesnek érzi. :) És Edward… Én úgy hiszem, hogy ha szeretsz valakit, akkor szereted az illatát is. Ez valahogy ösztönös. Tudod, feromonok meg minden… :) Szóval, én úgy gondolom, hogy Edward sem találja büdösnek Isabellát, mert szereti, és a tudata valahogy az érzés miatt módosítja a farkasillatot, és emiatt Isabellát még mindig kellemes illatúnak találja, nem úgy, mint a többi vámpír. :D



„Isabella jövőjét Alice csak azért nem látja, mert a nagyapja farkas volt, vagy pedig, mert már akkor is tudni lehetett, hogy farkassá fog változni Dominic megjelenése miatt?” (Dorkuci kérdése)

Ez egy jó kérdés, de azt hiszem, lehet ez is, lehet az is a válasz rá. :) Mivel eddig senki sem tudta, hogy nő is átváltozhat farkassá, így Alice automatikusan azt gondolta, hogy azért nem látja Isabella jövőjét, mert az ősei farkasok voltak. Lehet, hogy igaza volt, és eddig tényleg ezért nem látta, most meg már azért nem, mert Isabella tényleg farkas lett. :) De az is lehet, hogy Alice tévedett, és már a kezdetektől azért nem látta Isabella jövőjét, mert meg volt írva a sorsában és a génjeiben, hogy egyszer farkas lesz, ha vámpírok közelébe kerül. :) Én inkább az elsőre tippelnék, vagyis, hogy eddig azért nem látta, mert Jacob unokája, most meg már azért nem, mert farkas. De persze, a második lehetőség is teljesen reális lenne. :) (Azért vicces ám, hogy biológiai tényekről és realitásról beszélgetünk, miközben vámpírokról és alakváltó farkasokról, valamint kitalált karakterekről van szó. :D Azt hiszem, kezdek egy kicsit létező személyként gondolkozni a szereplőkről… Ez gáz? :D )



„Azért nem hallotta Jonathan a gondolatait, mert Isabella örökölte a pajzsot Bellától, avagy azért, mert nem tartozik bele a farkasok csapatába, mint amikor Jacob kivált az eredetiben?” (Drusilla kérdése)

Ez egy érdekes kérdés. :) Mármint, nekem eszembe sem jutott, hogy azért nem hallják Isabella gondolatait, mert ő nem tartozik a falkához. :)
Szóval, Isabella gondolatait azért nem hallják a farkasok, mert az emberi énje továbbra is képes létrehozni a pajzsát mind Edwarddal, mind a farkasokkal szemben. Igazából, a másik változat azt hiszem, azért is lehetetlen, mert ha nem tagja a falkának, akkor ő sem hallaná a többi farkas gondolatait (bár ebben bizonytalan vagyok, mert Szandi valami olyasmire emlékszik halványan, hogy az Alfák, ha úgy akarják, képesek hagyni egymásnak a gondolatolvasást, de én nem emlékszem ilyesmire, szóval, ha valaki pontosabban emlékszik, az írja meg. :D ).
De a lényeg, hogy a ficben Isabella a falka tagja lett automatikusan, mivel Jonathan volt az egyetlen hivatalos Alfa a közelben. :) Hogy később a falka tagja marad-e, az még előttem is titok, mivel változhatnak a dolgok a fejemben idővel. :D



„Azzal, hogy egy Black is átváltozott megváltozik az alfa személye vagy ne menjek át ennyire feministába?” (Drusilla kérdése)

Alapból nem változik meg, ahogy Jacob sem vette át automatikusan az Alfa szerepét Samtől, hanem Sam felajánlotta, hogy lemond róla Jacob javára, csak ugye, ő visszautasította akkor még.
Szóval, valószínűleg majd Jonathan is felajánlja ezt Isabellának, de nem hiszem, hogy Alfa akarna lenni, hacsak később nem történik majd valami, ami miatt meg kell tennie… De erről még én sem tudok semmit, szóval, majd meglátjuk, mi lesz. :)



„Ha Edward Isabella bevésődése, akkor most a többi farkasnak is az a pálya, hogy Edwardot is meg kell védeniük, mint az összes többi bevésődést?” (Drusilla kérdése)

Úgy bizony. Még nem tudják, hogy Isabella bevésődött. Még maga Edward sem tudja, és Isabella is csak sejti, de eddig nem tudatosult benne a dolog, de ha kiderül, akkor a farkasoknak kötelességük Edwardot megvédeniük, mint Isabella „nyomát”.



„Akkor most Isabella is terméketlen, mint Leah volt? Vagy a te töridben nem? Csak mert egy esetleges vámpír-farkas bébi elég izgalmas lenne.” (Drusilla kérdése)
„De a könyvben arról volt szó hogy a lányok nem válnak farkassá, hacsak nem terméketlenek, mivel az átváltozást nem bírná a testük?” (Kimi kérdése)

Én úgy értelmeztem az eredetiben is ezt a női farkas kérdést, hogy csak addig terméketlenek, amíg farkasok. Leah volt az első női farkas, és igazából nem tudott tényeket arról, hogy lehet ez. Csak tippelgetett, elmélkedett. Így igazából, ez a kérdés elég nyitott maradt. Lehet, hogy Leah tényleg terméketlen, de nem emiatt lett farkas, hanem ez csak egy véletlen egybeesés. Az is lehet, hogy csak farkasként terméketlen. De az is, hogy farkasként is simán meg tud termékenyülni, csak még nem tette. Ahogyan Edwardék is azt hitték, hogy egy vámpír képtelen megtermékenyíteni bárkit is. Aztán mégis megszületett Nessie, mert hát, ezek nem bizonyított tények, csak találgatások a szereplők által. :)
Szóval, én úgy gondolom az eredeti könyv alapján, hogy a női farkasok csak addig terméketlenek, amíg farkasok. Ha lemondanak a farkasságukról, akkor képesek teherbe esni. És persze, bármikor újra farkasok lehetnek, ha veszély van, csak újra át kell alakulniuk. Szóval, akár lehetne az is, hogy Leah lemond a farkasságáról egy időre, szül egy gyereket, aztán újabb vámpírok érkeznek, ő meg ismét farkassá válik, mert így szükséges. :)
A lényeg, hogy szerintem, így vagy úgy, egy női farkasnak is lehet gyereke. :)



„Dominic miért mondta azt, hogy "nem fogsz bántani" Isabellának?” (Flugi kérdése)

Mert Dominic biztos volt abban, hogy Isabella nem gyilkolna (sem embert, sem vámpírt, sem senki mást), és főleg őt nem. Dominic pszichopata volt, és úgy vélte, hogy az áldozatai lelkileg valami furcsa, beteges módon, de kötődnek hozzá. Ilyen van is a pszichológiában… Mikor az áldozat kötődést érez a bántalmazója iránt. Furcsa, de tényleg előfordul.
Szóval, Dominic tudat alatt úgy érezte az elején, hogy Isabella egyszerűen nem bánthatja, az nem fordulhat elő, hogy az áldozatból vadász lesz, és ezért beszélt hozzá megnyugtató hangon, hogy Isabella is rádöbbenjen arra, hogy nem bánthatja, és leálljon.
Tudjátok, mint mikor a thrillerekben a főszereplőnő pisztolyt fog a gyilkosra, aki mondogatja neki, hogy úgysem fogod megtenni, nem tudsz megölni stb. Már az, hogy gyengének tartja a támadó az áldozatot, hatással van az áldozatra, és tényleg gyengébbnek érzi magát, és úgy érezheti, hogy tényleg nem képes még önvédelemből sem ártani a támadójának.
Ez is egy jó kérdés volt, mert nagyon érdekel a pszichológia, és a kriminálpszichológia az egyik legérdekesebb ága. :)



„Dominic hazudott vagy Carlisle?” (Kimi kérdése)

Érdekes, hogy eszedbe jutott, hogy Carlisle is hazudhatott. :) Másnak nem tűnt fel a habozása. :) Egyébként, a kérdésedre még nem tudom a választ. Az igazság az, hogy szörnyen vacillálok még mindig, mert egyfelől érdekes lenne, ha Dominic megtette volna, mert ez sok gondot okozna a továbbiakban, mivel Isabella szörnyen kiborulna tőle lelkileg, meg minden… Viszont minden egyes porcikám tiltakozik az ellen, hogy egy ilyen szemétláda legyen az első Isabella életében.
Ezért is hagytam egy kis kibúvót a fejezetben a magam számára, amíg dönteni nem tudok… Nagyon afelé hajlok, hogy Dominic személyisége nem engedhetné meg, hogy ájult állapotban erőszakoljon meg valakit, mert egy szadista, aki élvezi látni a rettegést az áldozatain. És Carlisle sem valószínű, hogy hazudna, mert előbb vagy utóbb úgyis kiderülne… De… Ennek ellenére nem lehetetlen, hogy Dominic mégis megtette a dolgot, és Carlisle hazudott. Ennyi egérutat meghagytam magamnak, ha később meggondolnám magam. :D




„Na meg milyen új fajt hoznak létre egy gyerekkel?” (Alinka kérdése)
„És mennyire terveztek bele gyereket, és neki milyen képességei lesznek, már csak azért, mert a kicsi egy elég érdekes keverék lesz. Arra célzok, hogy egy félig vámpír, negyed farkas, negyed ember, tuti megbolondulnak a gének. (egy vérrel táplálkozó, alakváltó)” (Bimbicsi kérdése)

Nem lesz új faj. :) Ahogy fentebb írtam, én úgy képzelem, hogy egy női farkas akkor tud gyereket szülni, ha előbb lemond a farkasságról. Ha pedig lemond, akkor újra ember lesz genetikailag. Szóval, ha egyszer Edward és Isabella gyereket vállalnak, akkor az egy vámpírtól (Edward) és egy embertől (Isabella, aki lemond a farkasságáról) fog származni, vagyis félig ember, félig vámpír lesz, csak az ősei farkasok. :)



„Megkérdezhetem a nevedet?” (Eszti kérdése)

Persze. :) Nem titok. :) Az igazi nevem Hujder Adrienn. :) De amúgy hol kerestél? :D



„Kicsi Ed, vele mi lesz, azért ő is Farkas, bár Rosalie és Esme tuti megvesznek tőle, azért elég füllesztő lehet neki annyi vámpír között?” (Bimbicsi kérdése)

Hát, kicsi Edward még nem farkas. Ahhoz el kell érni egy bizonyos kort, hogy aktiválódjon benne a farkas-gén, és ez még nem történt meg. :) Szóval, jelenleg kicsi Edward ember, farkas ősökkel. Így egyáltalán nem zavaró neki Rosalie és Esme közelsége.
És szerintem, ha egyszer átváltozik, akkor is, lehet, hogy eleinte nem lesz kellemes neki Cullenék szaga, de idővel hozzászokik a szeretet miatt, amit irántuk érez, ahogy az eredetiben Seth és Jacob is hozzászokott. :)



Aztán mi lesz Isa és Kicsi Eddel, már úgy értem, hogy jó hogy kiderült nem ő a gyilkos, viszont még mindig kiskorú, hogyan tovább? Valaki a rezervátumból jön, hogy távoli rokon, és ő lesz a két Black gyerek gyámja, vagy esetleg Carlisle fogadja örökbe, köszönhetően a nagy elismerésnek, ami őt körüllengi a környéken?” (Bimbicsi kérdése)

Azt hiszem, úgy lesz, hogy Isabella nem sokára 18 éves. Addig elintézik a hatóságokkal, hogy egy bizonyos ember (hogy ki, az még titok) felügyelete alatt legyenek, aztán pedig Isabella már kaphat felügyeletet a testvére fölött. Szóval, végül Isabella lesz a gyámja, vagy hogy is nevezik az ilyet… Csak még pár hónapot kell várniuk. :)



„És Josh, vele mi lesz, azon a vonalon indultok el, amin az írónő, hogy majd Isa és Ed lánya lesz az ő párja?” (Bimbicsi kérdése)

Truskának igaza van, mióta járom én Meyer vonalát? :D Nem, nem, nem. Amin lehet, változtatok, nem akarok Meyertől ötleteket koppintani az alaptörténeten és karaktereken kívül. :) Joshuának más sorsot szánok, mint Jacobé volt. :)



„"Még két teljes könyv van vissza". Szóval, szeretném tudni, hogy ez pontosan mit is takar…” (Fuka kérdése)

Hát, azt, amit írtam. :D Még két könyvnyi folytatása lesz A múlt árnyainak. Ahogyan a Twilightnak is még 3 könyvnyi folytatása volt. :)
A 2. könyv címe A jövő reménysége lesz, a 3. könyvé pedig A jelen boldogsága. :)



„Igaz, hogy Isabella vérfarkas lett, és nem öregszik, de csak addig, ameddig még átváltozik. Vagyis utána már öregedhet, nem? Vagy mivel Dominic megharapta ezért egy kis vámpírméreg is került a szervezetébe és ezért soha nem fog öregedni?” (Lou kérdése)
„De a halhatatlanság témát elmagyaráznád? Most akkor Isabella addig halhatatlan amíg átváltozik, vagy a Dominic által a szervezetébe jutott méreg miatt vámpír tulajdonságok is maradtak benne?” (Bella kérdése)

Nem, a vámpírméreg teljesen kitisztult a szervezetéből. Mint írtam, a farkas-gén vírusként kezelte, megtanulta semlegesíteni és legyőzte teljesen. :) Szóval, úgy van, ha Isabella egyszer lemond a farkasságról, akkor tovább öregszik. Ha aztán újra farkassá válik, akkor megint leáll az öregedésben. :) És nem halhatatlanok a farkasok. Csak erősebbek, mint az emberek, így kevés dolog árthat nekik… De azért könnyebb megölni őket, mint egy vámpírt, akivel ugye, csak a tűz végezhet véglegesen.



„Hova tűnt a kicsi Edward?” (Bella kérdése)

Rá még mindig Esme és Rosalie vigyáz. De jól van, semmi baja, és hamarosan megint több szerephez jut majd. :)



„Ha már így felvetetted a gyerek témát...szóval akkor számíthatunk egy kis létszámgyarapodásra igaz?” (Bella kérdése)

Ezt nem mondtam. :D Csak annyit, hogy Isabellának akár még gyereke is lehet Edwardtól úgy, hogy farkassá változott, mert lemondhat a farkasságáról. Míg ha vámpír lett volna, akkor már nincs visszaút, és gyerek sincs.
De hogy lesz-e gyerekük… Hát, ezt majd meglátjátok. :)



A következő fejezet azt hiszem, sajnos, csak csütörtök este jön majd, mert a hétvégén tanulnom kell a hétfői vizsgámra, hétfőn és kedden pedig a szerdaira. :-/ Nagyon sajnálom, hogy ennyit kell megint várnotok. :-/
Az igazság az, hogy tegnap meg akartam írni a fejezetet, de hirtelen lehetőségem nyílt egy alkalmi babysitterkedésre, és mivel a pénz jól jött, és imádom a babákat, így elvállaltam. Na meg, anyuék is örültek, hogy végre én is tudok adni valamit a családi kasszába, szóval, nekik sem okozhattam csalódást, ha már 24 éve eltartanak. :D
Egyébként, egy 8 hónapos kisfiúra vigyáztam (kb. annyi idős, mint a kicsi Edward :D ), és annyira nagyon édes volt, szörnyen élveztem a tegnapot. :) Igaz, hogy úgy jöttem haza, mint egy zombi, és nem bírom felemelni rendesen a karjaimat, mert izomlázam van (ti tudtátok, hogy ilyen nehéz egy 8 hónapos kisbaba? :D ), de nagyon klassz volt az egész. :)

Azért, ha lesz lehetőségem írni, nekiállok előbb is… De legkésőbb csütörtök este jön a folytatás. :) Előre is köszönöm a türelmeteket, és drukkoljatok nekem a vizsgákhoz! :)

Magyarázat a 29. fejezethez

Ezt csak a 29. fejezet olvasása után olvassátok el!!! De komolyan, különben a 29. fejezet összes meglepetése unalmas lesz!!! Bízom bennetek, hogy hallgattok rám. :D




Mivel mindenkire a frászt hoztam azzal, hogy Isabella farkas lett, ezért gondoltam, hogy kell valami magyarázat, hogy:

1. Hogy változhatott farkassá?

2. Most Edward és ő nem lehetnek együtt?


Szóval:

1. Ha elolvassátok a korábbi fejezeteket, akkor már a 24-től (azt hiszem…) vannak jelei annak, hogy Isabella készül farkassá válni. Ott van minden a sorokban és a sorok között. :D Kutassatok utána. :D
Szóval, mikor Dominic megharapta, még nem volt teljesen farkas, vagyis ezért nem ölte meg a vámpírméreg (a vámpírméreg elvileg halálos a már teljesen átváltozott farkasokra az eredeti könyv szerint). Viszont, már kezdett farkassá válni, és mivel a farkassá válása kezdődött korábban (lásd már a 24. fejezet óta), ezért változott végül farkassá és nem vámpírrá.
A vámpírméreg úgy működött Isabellában, mint egy oltás. Mikor meglátta Edwardot, bevésődött belé (igen, igen, megtette, csak nem tűnt fel nektek, de erről majd még később lesz szó :D ), és az, hogy Dominic bántotta a bevésődése tárgyát, annyira felidegesítette, hogy robbant benne a farkasgén. A robbanás kitisztította a szervezetéből a vámpírmérget, úgy, ahogy a mi szervezetünk is megtanulja, hogyan győzze le az oltásban kapott vírusokat. :) Hát, ennyi lenne. Egyszerű és logikus. :)
És az, hogy nő lett most farkas… Szóval, mivel Cullenék a New Moon elején elmentek, és sosem jöttek vissza, így Leah, sosem lett farkas. Vagyis, eddig se a farkasok, se a vámpírok nem tudtak arról, hogy ez női ágon is öröklődhet, pedig igen. Csak Isabella az első példa erre. :) Ennyi. :)

2. Ha elolvassátok még egyszer a fejezet elejét, akkor rájöttök, hogy Isabella bevésődött Edwardba. Igen, ott van benne! Meglátja, minden eddigi köteléke elszakad, és egy új, mindennél erősebb, elszakíthatatlan kötelék láncolja Edwardhoz, aki a világa közepe lesz. Pont úgy, mint az eredetiben, mikor Jacob vésődik be Nessie-be. :)
Ergo, a farkas nem hagyhatja el bevésődése tárgyát, mert belehalna, ha soha többé nem lehetne vele. Ez nem jelenti persze, azt, hogy nem mehet pár méternél messzebb tőle, csak hogy örökre mellette, a közelében kell maradnia. :)

Szóval, mindenki nyugodjon meg, mert úgy, hogy Isabella farkas lett, izgalmasabb lesz a történet. :) Így pl. még lehet gyereke is Edwardtól. :) És megmaradnak az emberi, szerethető tulajdonságai, mint a pirulás és a bénaság. :D Meg még egy csomó előnye van, hogy nem vámpír lett. :)

Az, hogy Edwardék hogy találtak a barlanghoz, kiderül majd a következő fejezetből, úgyhogy erre a kérdésre nem tudok válaszolni most előre, de türelem. Erre is van logikus és jól megtervezett magyarázatom, mint mindig. :D

Amúgy Szandi és én imádtuk a mostani hsz-eiteket. Szandi itt lelkendezett/ik nekem msn-en, hogy milyen édesek, okosak vagytok, és teljesen egyetértek vele. :) Jah, és arra kér titeket, velem egyetemben, hogy nyugodtan írjatok hosszú, kifejtős hsz-eket, sok-sok kérdéssel, gondolattal, mert imádjuk őket! :D

Szóval, bízzatok bennem továbbra is! Ígérem, hogy a legeslegvége happy end lesz. Addig még történhetnek bonyolult, vagy rossz dolgok, hiszen, még két teljes könyv vissza van, és unalmas lenne minden rózsaszínen, de a legvégén mindenki boldog lesz, ezt megígérhetem. :)

Szandi és én puszilunk mindannyiótokat! :)

A múlt árnyai - 29. fejezet

A fejezet 16 éven aluliaknak nem ajánlott...


29. ÁTVÁLTOZÁS



VÁGYTAM A HALÁLT, pedig korábban rettegtem tőle. De most, úgy hittem, az egyetlen dolog, ami elmulaszthatja ezt a kibírhatatlan fájdalmat, az, ha megszűnök létezni. Olyan volt, mintha már egy örökkévalóság óta égnék a pokol legmélyebb bugyrában, és rettegéssel töltött el a gondolat, hogy soha nem lesz vége. Hallottam a saját gurgulázó sikoltozásomat, ami irányíthatatlanul és akaratlanul tört elő az ajkaim közül. Öklendezve próbáltam megszabadulni a torkomba folyó vértől, de csak visszanyelni sikerült.

Aztán a fájdalom lángjai közepette hallottam egy ismerős hangot. Fájdalmasan és dühösen üvöltött, mintha a lelkét szaggatta volna valaki épp darabokra. Morgást hallottam és több csattanást, olyan volt, mint valami kutyaviadal. Mikor kinyitottam a szemem, újabb remegő roham tört rám, és a láva forrósága egyre közelebb kúszott a szívemhez, ami most már olyan gyorsan vert, mint egy tam-tam dob egy extázissal fűtött szertartáson. Tudtam, hogy amint eléri a méreg, örökre megáll. Aztán egy újabb csattanás után meghalhattam, mert egy angyal szállt le mellém. Szemeim ráfókuszáltak a gyönyörű arcra, és bumm…

A szívem olyan erővel ütött egyet, hogy egy pillanatra elfelejtettem az őrjítő fájdalmat. Újfajta lángok kerítették hatalmába a testemet, már nem fájdalmasak, inkább izzóak. Minden, ami eddig történt velem, nem számított. Mintha az eddigi kötelékek, amik a világhoz kötöttek, megszűntek volna létezni. A múltam csak egy átutazás volt, semmi több, azért, hogy elérkezzek ehhez a pillanathoz. Hogy egy új és minden eddiginél erősebb lánc kössön hozzá. Ahhoz a valakihez, aki a világom közepét alkotja. Edward…

Aztán az angyalomat valami elragadta tőlem hirtelen. Kiabálni akartam, hogy ne menjen el, ne hagyjon magamra. Minden erőmet összeszedtem, hogy elfordítsam a fejemet, és lássam, hová tűnt, megtudjam, miért hagyott magamra. A düh lángolva terjedt szét a sejtjeimben, mikor megláttam, mi történt. Az angyal egy démonnal küzdött.

Morgás tört elő a torkomból. A vér ízét még mindig éreztem, de már kaptam levegőt. Minden porcikám vibrálni kezdett, miközben minden egyes idegszálam darabokra akarta cincálni a démont. Az angyal lábai a magasba emelkedtek, ahogy a démon a torkánál fogva a falhoz nyomta. Nem hagyhatom, hogy bántsa, nem hagyhatom, hogy baja essen! – lüktetett az egyetlen gondolat a fejemben.

A düh és kétségbeesés, bombaként robbantotta fel a testemet, és a detonáció eloltotta az összes lángot, ami eddig kínzott. A másodperc egyetlen töredéke alatt ugrottam talpra, fel sem fogva, hogy mi történik velem. Lábamról csörögve esett le a lánc, mintha kitágult volna. Egyetlen cél vezetett: megölni a démont, aki bántja Edwardot.

Az egész alig pár pillanat alatt játszódhatott le. Olyan egyszerű volt… Sokkal egyszerűbb, mint gondoltam volna. A démon csak az utolsó pillanatban fordult felém, a szemei tágra nyíltak a döbbenettől. Elengedte Edwardot, és maga elé tartotta a karjait, de ez nem állíthatott meg. Felugrottam, fogaim belemartak a márványkemény húsba, és úgy vitték át, mint kés az olvadt vajat. Hallottam az ordítást, és a lábaim a levegőbe emelkedtek, ahogy Dominic megpróbált lerázni magáról. Ki akartam nyújtani a kezeimet, hogy megkapaszkodjam benne, de az ujjaim valamiért nem akartak görbülni, csak végigszánkáztak a sima mellkason.

Nem gondolkoztam ezen. Nem számított volna az sem, ha lebénulok, és sosem tudom többé használni a kezeimet. Csak egyvalami hajtott, széttépni, darabokra szaggatni, hogy Edwardnak ne eshessen baja. Hirtelen a földre zuhantam, és mikor rájöttem, hogy Dominic karja még mindig a számban van, morogva dobtam le a földre.

Dominic rémülten hátrált, mikor vicsorogva újra közeledni kezdtem felé.

- Nyugalom, Isabella… - suttogta azon a halk, hátborzongató hangon, amitől egyszerűen rosszul voltam. Megfeszültem, és a hidegtől, ami végigfutott a hátamon megborzongtam. – Tudom, hogy nem akarsz bántani – mondta, én pedig a szemébe akartam köpni, hogy életem leghőbb vágya a halála, de szavak helyett hangos vonyítás hagyta el a számat. A döbbenet ostorként csapott végig rajtam. Mi történt velem? Rémülten pillantottam a fal mellett álló Edwardra, aki elkerekedett szemekkel bámult vissza rám, mintha szellemmé váltam volna.

A következő pillanatban olyan sok dolog történt, hogy nem volt időm végiggondolni semmit. Edward a nevemet kiáltotta, láttam, ahogy Dominic felém veti magát vicsorogva, és hallottam végül az őt eltérítő csattanást, amit Edward nekiütődő teste okozott.

A barlang megremegett. A két verekedő felé fordultam, miközben az ínyem visszahúzódott a fogaimról. Edward megragadta Dominic karját, és a háta mögé csavarta. Hallottam a csontok és inak ropogását, és nem tétováztam. Valamiféle ösztön tudta, hogy mit kell tennem – a nyakra mentem, ami védtelenül és szabadon maradt.

Hallottam a hörgést, ami Dominic torkából tört elő, de nem érdekelt. Csak az volt a fontos, hogy soha többé egy ujjal se érhessen Edwardhoz. A lábak összecsuklottak, de a fogaim még mindig nem eresztették a zsákmányt. Aztán hirtelen felkaptam a fejemet. Újabb démon – kapcsolódott be valamiféle vészjelzés a tudatomban. Eleresztettem a még mindig meg-megvonagló testet, és figyelmeztetően morogva fordultam a barlang bejárata felé.

Az alak körvonalai ismerősnek tűntek, de az illata… Bűzlött. És valami azt súgta, hogy ellenség. Az egész testem megfeszült, hogy felkészüljek az ugrásra és átharapjam a torkát, de amint beljebb jött, és megláttam, összezavarodtam. A tudatom egy része barátként ismerte fel az újonnan érkezettet, míg a másik követelte, hogy tépjem szét. Szűkölve ráztam meg a fejemet. Nem értettem az egészet.

- Mi a…? – Jasper arcán kivehető volt a színtiszta döbbenet. – Ő… Isabella? – pillantott rám majd Edwardra. Még mindig nem értettem a dolgot. Mi a bajuk? Miért néz rám mindenki ilyen furcsán, és mik ezek az érzések bennem? Bármennyire is próbáltam, nem tudtam figyelmen kívül hagyni a gondolatot, hogy a veszély még mindig fennáll. Hiába tudtam, hogy Jasper áll előttem, a testem úgy reagált rá, mintha védenem kéne magam.

- Isabella… - az imádott hang felé fordítottam a fejemet. Edward felemelt kezekkel közeledett felém, és egyenesen a szemeimbe nézett. Oda akartam menni hozzá, hogy a nyakába vessem magam, érezzem az ölelését, a bőre megnyugtató hidegét, ehelyett morgás hagyta el a számat. Összezavarodott tekintettel néztem vissza rá. Nem értettem, miért morgok és miért ugrásra készek az izmaim még mindig. – Isabella… Én vagyok az, Edward.

Igen, tudom, ki vagy. Hogy ne tudnám? – akartam felelni, de valamiért nem voltam képes megformálni a megfelelő szavakat. Kétségbeestem, és ezt vinnyogó hanggal sikerült csak Edward tudtára hoznom.

- Semmi baj, Isabella. Minden rendben – Edward hangja lágy, nyugtató és dallamos volt, mégsem múlt az izgalom, ami átjárta az egész testemet. Aztán újabb lépések zaját hallottam, de ezúttal az érkezők illata kellemes volt. Két magas és izmos alak jelent meg Jasper mellett. Mikor felismertem őket megkönnyebbült vakkantás hagyta el a számat.

Jonathan közelebb jött hozzám, Daniel pedig intett Jaspernek és Edwardnak, valószínűleg azért, hogy hátráljanak el tőlem. Nem értettem, mi ez az egész… Jonathan teste rázkódni kezdett, és a következő pillanatban ott állt előttem a már jól ismert barna színű farkas.

Aztán olyasmi történt, ami sokkolt engem. Egy képet láttam magam előtt. Egy hófehér, dús bundájú, hatalmas farkas képét. Igaz, hogy a nyakán volt egy elég mély seb, és a lábán is véres volt egy kissé a szőr, de gyönyörű volt. Fogalmam sem volt, honnan jött ez a látomás hirtelen, és csak még jobban összezavarodtam.

Ez te vagy, Isabella! – hallottam meg a hangot a fejemben. Elkerekedett szemekkel pillantottam az előttem álló farkas szemébe, és tudtam, hogy igazat mond. Félrehajtott fejjel nézett rám egy ideig, mintha ő is valamin meglepődött volna, aztán közelebb jött hozzám. Nem hallom a gondolataidat, te hallod az enyémeket?

Bólintottam a fejemmel.

Rendben, ezzel ráérünk később is foglalkozni. Most vissza kell változnod. Tanácstalanul nyüszítettem fel. Azt sem értettem, hogy lett ez belőlem, hogyan tudnám visszacsinálni az egészet? Csak koncentrálj! Gyerünk, menni fog!

Behunytam a szemeimet, és próbáltam elképzelni magam előtt az emberi testemet. Aztán ismét felnéztem, de Jonathan pillantásából tudtam, hogy nem sikerült. Újra! – utasított, én pedig valami miatt nem tudtam ellenkezni vele. Mintha a szava parancs lett volna a számomra, amit lehetetlenség nem teljesítenem.

Kétségbeesve pislantottam Edward felé, aki engem figyelt. Meg akartam ölelni őt. Annyira akartam. Elképzeltem, ahogy a karjaimat a nyaka köré fonom, és belefúrom az arcomat a nyakába. A testemet apró remegés rázta meg. Edwardot akarom, Edwardot akarom – ismételgettem magamban mantraként, egyre több és erősebb remegést kiváltva magamból. Aztán jött az újabb robbanás, nem olyan erős, mint az előző, de furcsa érzés volt.

Éreztem, ahogy a lábaim megindulnak Edward felé, először csak lassan, aztán pedig, egyre gyorsabban. A szívem a torkomban dobogott – furcsa érzés volt, mivel már fel voltam készülve rá, hogy soha többé nem érzem az ütemét. Aztán a karjaim kinyúltak, és Edward ott volt közöttük.

Hallottam, ahogy Jasper és a farkasok kivonszolják a barlangból Dominic testrészeit, de nem akartam felnézni. Elégetik és vége. Örökre. Csak érezni akartam Edward illatát, ami még mindig ugyanolyan édes és megnyugtató volt.

- Ne… - nyöszörögtem, mikor Edward óvatosan eltolt magától. Ujjaim olyan erővel szorították az ingét, hogy beletelt pár másodpercbe, mire finoman lefeszegette őket.

- Csak egy pillanat – suttogta, aztán gyorsan kigombolta és levette az ingét, majd a vállaimra terítette. Rádöbbentem, hogy eddig meztelen voltam, és végigsöpört rajtam az a gondolat is, hogy miért. Reszketve kezdtem sírni. Azt hittem, hogy nem élem túl ezt az egészet, és a rettegés is elterelte a figyelmemet eddig, de most, hogy újra biztonságban voltam, tudatosultak bennem a történtek. – Semmi baj… - Edward halkan susogott, miközben kezei az inget gombolgatták rajtam. – Hazamegyünk, rendben? – mikor bólintottam, a karjaiba vett. A barlang kijáratánál becsuktam a szememet, és csak hagytam, hogy Edward lemásszon velem a sziklafalon. Éreztem az apró vízcseppeket, amik a vízesésből fröccsentek ránk, és hallottam a robajlást.

Miután szilárd talajra értünk, megéreztem a füst bűzös szagát is. Belefúrtam a fejem Edward vállába, mert hányingerem lett a gondolattól, hogy belőle lélegzek be valamit.

- Hazaviszem, te szólj a többieknek, hogy megvan – hallottam meg Edward hangját. Sejtettem, hogy Jasperhez beszél, de nem volt erőm felnézni. Alig két percbe telt, mire megérkeztünk a házhoz. A többiek addigra már ott toporogtak a verandán – Carlisle és Alice elénk lépett, mikor Edward megállt a lépcső aljában.

- Isabella… - Alice hangja ijedt volt. Meg akartam nyugtatni, de úgy éreztem, ha felpillantok rá, és a szemeimbe néz, az nem segít túl sokat ebben. Fáradtnak és üresnek éreztem magam. Mintha minden gondolatot és érzést kiszippantottak volna belőlem. Az egyetlen, ami még most is megmaradt, az igényem Edward közelségére.

- Carlisle, meg kéne vizsgálnod – éreztem, hogy elindultunk fel a lépcsőkön. Edward a szobámba vitt, és lefektetett az ágyamra.

- Mi történt? – kérdezte Carlisle, ahogy leült mellém az ágy szélére. – Ez… Ez az, aminek látom? – Óvatosan félredöntötte a fejemet, és közelebb hajolt a nyakamhoz. Próbáltam nyugodt maradni, de ez a fajta közelség zavart, és Carlisle-nak is olyan furcsa és zavaró illata volt – facsarta az orromat.

- Megharapta – felelte Edward fojtott hangon.

- Kiszívtad a mérget? – pillantott fel a fiára Carlisle.

- Nem.

- Akkor hogy…? – Carlisle értetlenül meredt újra a sebemre. – Az lehetetlen, hogy nem hatott rá! – hirtelen, mintha a hangja izgatottabb lett volna.

- Ő, átváltozott, csak… - Carlisle mély levegőt véve szimatolt felém.

- Ez… Ez nem lehet… - a döbbenet tisztán kivehető volt az arcán, én pedig kezdtem egyre feszültebb lenni. Egy csomó kérdés cikázott át az agyamon, amik mind akörül forogtak, hogy mi lesz most, hogy az vagyok, ami. Az egész életem, mintha egy csapásra száznyolcvan fokos fordulatot tett volna, és én ott ültem a sötétben teljesen összezavarodva. Át akartam ölelni a térdeimet, és olyan kicsire összehúzni magam, amekkorára csak sikerül, de a testem mozdulatlan fásultságban vegetált. Mintha belül megdermedtem volna, mint egy kocsonya.

Kopogtattak az ajtón, én pedig rémülten ugrottam meg. Edward megérintette egy pillanatra a vállamat. Alice dugta be a fejét a kis résen, az arca még mindig feszült volt – nyomát sem láttam annak a mindig vidám mosolynak, ami szinte a névjegye volt.

- Itt a táskád – nyújtotta át Carlisle-nak az orvosi kellékeket. – És hoztam egy kis vizet is, Isabellának.

- Köszönöm, Alice – vette át Carlisle mindkettőt, majd visszaült az ágyra. Alice is közelebb jött, és ahogy felpillantottam rá, láttam az ő arcán is a meglepettséget. Az orra aprókat rándult, miközben hitetlenkedve szimatolt a levegőbe, aztán Edwardra nézett megerősítésként. Halkan felnyögött a felismeréstől, aztán kisietett a szobából.

Automatikusan ittam pár kortyot a vízből, amit Carlisle a számhoz emelt, aztán a poharat átadta Edwardnak, hogy megvizsgálhasson. Nem akartam gondolkozni, sem a történteken, sem azon, hogy mi vár most rám. Behunytam a szemem, és próbáltam kiüríteni a fejemet. Éreztem Carlisle kezét – ami most még hidegebbnek tűnt, mint eddig -, ahogy a sebeimet lekezelte, és próbáltam mélyeket lélegezve legyőzni az érintése okozta apró, önkéntelen remegéseket.

- Rendben – szólalt meg végül. – A kisebb sebek estére be is gyógyulnak teljesen, a nyakadnak kicsit több idő kell, azt hiszem, elég mély volt a vágás, de azzal sem lesz gond – magyarázta. Kellett egy kis idő, amíg megemésztettem, hogy milyen gyorsan gyógyulok. Talán… Talán, ezért is nem volt nyoma annak, amit Dominic tett velem. Talán, már akkor is hamarabb gyógyultam. Bele kellett harapnom az alsó ajkamba, hogy ne zokogjak fel újra. – Akkor… pihenj egy kicsit – állt fel Carlisle, de a kezem önkéntelenül nyúlt ki, hogy megragadja a csuklóját. Tudnom kellett az igazat…

- Meg kéne vizsgálnod… máshol is… - sütöttem le a szemeimet. Ujjaim elengedték Carlisle-t, és a takarót kezdték szorítani. A torkom összeszorult a visszanyelt könnyektől.

- Máshol is megsérültél? – tette vissza az ágyra a táskáját.

- Nem tudom… - a hangom halk volt. – Elájultam egy időre, mikor… és… azt mondta, hogy… - A testem erőteljes remegésbe kezdett, miközben próbáltam megmagyarázni, mi is történt.

Nem… Meg kell nyugodjak… Nyugalom… - motyogtam magamban. Vettem pár mély lélegzetet, hogy elmúljon a remegés, és próbáltam úgy gondolni az utóbbi napra, mint egy meg nem történt rémálomra. Az senkinek sem használ, ha kiborulok. Főleg most…

Hálás voltam Carlisle-nak, amiért hagyott nekem pár pillanatot, hogy összeszedjem magam.

- Lehet, hogy megerőszakolt – mondtam ki, miközben az ujjaim elfehéredtek a takaró körül. Edward kezében az üvegpohár reccsenve tört darabokra, hogy aztán a darabok tompán hulljanak a szőnyegre. Nem mertem felnézni rá, ahogyan Carlisle-ra sem. Tudtam, hogy nem az én hibám az sem, ha Dominic igazat mondott, mégis szégyelltem magam a történtek miatt.

- Edward, kimennél, kérlek! – szólalt meg Carlisle. Edward egy pillanatig tétovázott, aztán elindult az ajtó felé. Egy részem megrémült attól, hogy elmegy. Egy láthatatlan kötelék vissza akarta húzni őt hozzám attól rettegve, hogy ha túl messzire megy, az elszakíthatatlan lánc szorítása fájdalmat okoz majd nekem. Egy másik részem viszont megkönnyebbült, hogy ezt nem fogja végignézni. Mikor meghallottam, hogy becsukódik mögötte az ajtó, felpillantottam. – Hátradőlnél, kérlek… - ahogy fekvő helyzetbe kerültem, Edward inge feljebb csúszott.

Az arcom égni kezdett, de szó nélkül hagytam, hogy Carlisle felhúzza a lábaimat szülőpózba. A gumikesztyű csattanó hangja úgy visszhangzott a fülemben, mintha közvetlenül mellette csapódott volna Carlisle csuklójának. Összeszorítottam a fogaimat, hogy rákényszerítsem magam, ne húzódjak el a keze elől. Az ablak felé fordítottam a fejemet, és próbáltam kizárni a tudatomból azt, ami velem történik. Figyeltem, ahogy néhány madár átszeli az eget – meglepődtem, mikor a csivitelésüket is tisztán hallani kezdtem. Csak most figyeltem fel rá, hogy a világ sokkal élesebb és hangosabb lett. Alice hangja felhallatszott a földszintről, holott a falak vastagsága miatt, nem hallhattam volna őt, és Edward lélegzését is hallottam. Gyorsabb volt, mint általában. Az ajtó előtt toporgott, cipője halkan kopogott, ahogy fel-le járkált. Szinte láttam magam előtt az arcát, a vonásai valószínűleg bűntudatosak és aggódóak lehettek.

Halkan felszisszentem, mikor valami kellemetlen nyomást éreztem a lábaim között.

- Bocsánat – motyogta Carlisle. Pár pillanat múlva összecsukta a lábaimat, és rám hajtotta a takarót.

Rettegve fordítottam vissza az ablak felől a tekintetemet, és néztem Carlisle-ra, aztán visszafojtott lélegzettel vártam, hogy levegye a kesztyűket, és elmondja nekem az igazat.

- Nem történt semmi – nézett rám.

- Biztos? – fürkészve figyeltem az arcát, és könnycseppek indultak el a szemeimből, mikor észrevettem a megkönnyebbülést a vonásain. – Köszönöm – suttogtam, aztán az oldalamra fordultam, és belefúrtam a fejemet a párnába.

Nem kellett felnéznem ahhoz, hogy tudjam, mi történik. Hallottam, ahogy Carlisle felemeli a táskáját – a bőr és az ágynemű találkozása halk, súrlódó hangot adott, aztán az ajtó kinyílt, Carlisle kilépett a folyosóra, Edward pedig visszatért a szobába.

Muszáj volt ránéznem. Nem csak azért, mert látni akartam az arcán, hogy mit érezhet és gondolhat, hanem egy belső késztetés miatt is, amely nem tudta elviselni, ha pár percnél tovább nem részesülhet Edward látványában, és a tudatban, hogy ott van mellettem. Belefúrtam a pillantásomat a mézszínű szemekbe, és igyekeztem biztonságérzetet meríteni belőlük.

Nem akartam elaludni, de végül úgy csukódtak le a szemhéjaim, hogy észre sem vettem. Annyira kimerült lehettem szerencsére, hogy az álmok messzire elkerültek. Mikor legközelebb felébredtem már sötét volt. Azonnal felültem az ágyban, és pillantásom Edwardot kereste. Az ablak mellett állt, de ahelyett, hogy kifelé nézett volna, engem figyelt elgondolkozva. A sötétben is tisztán láttam az arcvonásait.

- Edward… - szólaltam meg. Odasétált az ágyhoz, és megállt mellette. Megragadtam a kezét, és lehúztam magam mellé. Szükségem volt a közelségére. Kinyújtotta a kezét, és simogatni kezdte az arcomat. Hálásan bújtam bele az érintésébe.

- Itt járt a rendőrség – szólalt meg pár pillanat múlva. Elakadt a lélegzetem. Annyira zavart voltam az elmúlt pár órában, hogy a rendőrök ki is mentek a fejemből. Mintha egy másik életben üldöztek volna…

- Josh – hirtelen összerándult a gyomrom. – Mi van Joshuával? – a fejem kezdett kitisztulni, és hirtelen előtérbe kerültek azok a dolgok, amikkel a halál küszöbén és sokkos állapotban nem voltam képes foglalkozni.

- Jól van. Beszedett egy golyót a vállába, és Carlisle-nak elég szép summát kellett letennie óvadékként érte, de már otthon van – felelte Edward. Megpróbáltam feljegyezni gondolatban, hogy ezért hálát kell mondanom Carlisle-nak. Már, ha lesz még rá lehetőségem…

- Le fognak tartóztatni? – éreztem, ahogy a szorongás elönti a bensőmet. Igazából, nem az zavart, hogy bezárnak egy szűk cellába. Azt még kibírtam volna, ha muszáj. De ha elszakítanak Edwardtól… Abba bele fogok halni. Lehetetlenségnek tűnt, hogy kibírjam messze tőle.

- Nem – mosolygott rám halványan Edward. – Tudják, hogy nem te voltál.

- Honnan? – izgatottnak kellett volna lennem, de csak tompán éreztem valami reményfélét.

- Jasper átkutatta a barlangot, miután elhoztalak. Carlisle és én utána néztünk pár hasonló ügynek, és az ilyen pszichopaták általában gyűjtők is egyben. Eltesznek ezt-azt emlékbe az áldozataiktól, hogy… - magyarázta, de megállítottam. Tudtam nagyjából, hogy mire gondol – épp elég thrillert és krimit néztem már életem során hozzá -, és nem akartam hallani.

- Mit talált Jasper? – kérdeztem inkább. Edward szavaiból úgy vettem ki, hogy ő volt az, aki valószínűleg rálelt valami bizonyítékra Dominic ellen.

- Annak a… szörnyetegnek… – torzult el Edward szép arca a dühtől. – …volt egy ereklyés doboza. Az egyik kő alá rejtette. Voltak benne fényképek, levelek, különböző tárgyak és még egy-két dolog, ami bizonyítja, hogy több gyilkosságot is elkövetett, és hogy a szüleidet is ő… - hallgatott el Edward, hogy ne okozzon fájdalmat. – Ezen kívül az erdőben, a halott rendőrök holtteste mellett találtak tőle sáros lábnyomokat, amik egyeztek a barlangban lévőkkel. Ki akarnak majd kérdezni, de szabad vagy. Semmivel sem gyanúsítanak már.

- Az jó – bólintottam. Edward az arcomat fürkészve fogta meg a kezemet.

- Nem is örülsz neki? – kérdezte végül.

- De, de igen – sóhajtottam. – Csak… Még nem fogtam fel teljesen. Kell egy kis idő, amíg… - A szemeim megteltek könnyekkel. Összeszorítottam a szemhéjamat, de nem tudtam megakadályozni, hogy kicsorduljanak. Edward a mellkasához húzott, és simogatta a hajamat, amíg meg nem nyugodtam egy kicsit. A bőre hidege még az ingén keresztül is szinte perzselte az arcomat.

- Meg kéne beszélnünk azt is, hogy mi lesz most… - szólalt meg egy kis idő múlva.

- Hogy érted ezt? – emeltem fel a fejem, és az arcomat törölgetve felnéztem rá.

- Jonathan azt mondta, hogy beköltözhetnél a régi Black házba, ha akarsz… - kezdte Edward bizonytalanul. Az ujjaim ökölbe szorultak hirtelen.

- Azt akarod, hogy elmenjek? – valami forrón marni kezdte a gyomromat, és elindult a torkom felé.

- Nem, én csak… Lehet, hogy szeretnél a saját… fajtáddal lenni most, hogy… - Edward az ágyra szegezte a tekintetét. Eddig eszembe sem jutott, hogy el kell hagynom ezt a házat, hogy el kell hagynom Edwardot... Remegni kezdtem, és rémülten kapkodtam a levegőt. Mi lesz velem, ha nem akarnak velem lenni, mert farkassá váltam, ha nem mehetek Cullenék és Edward közelébe? A gondolattól átjárt a pánik.

- Nem, nem, nem – ráztam a fejem, miközben ujjaim belemartak Edward karjába. Úgy kapaszkodtam belé, mintha bármelyik pillanatban kitéphetnék a kezeim közül, és elvihetnék tőlem.

- Tudom, hogy most még zavart vagy, de nyugodtan át kéne gondolnunk mindent... Nem akarom, hogy miattam bármit megbánj később, és… - folytatta a monológját Edward. – Nem lenne olyan nehéz, mint itt… Tudom, hogy milyen ösztönök vannak benned irántunk, és bármennyire is szeretlek, nem várhatom el, hogy… szenvedj a közelünkben. A farkasok pedig… - A fejemben összemosódtak a szavak. Csak annyit értettem meg, hogy el kell mennem. Hogy elküldenek. El Edward közeléből. Nem láthatom őt. A rémült gondolatok visszhangoztak a fejemben, miközben éreztem, hogy a szívem veszett gyorsasággal kezdi püfölni a mellkasomat. – Isabella? Isabella, nyugodj meg! – hallottam a kérlelő hangot, de már nem tudtam engedelmeskedni neki. Egy dolgot akartam, megértetni Edwarddal, hogy maradni akarok, hogy nem tudok élni nélküle!

A remegés olyan erővel hullámzott végig a testemen, hogy időm sem volt felfogni és megállítani. Éreztem, ahogy a sejtjeim darabokra robbannak, és az érzés sötét ketrecbe zárta az emberi énemet, kieresztve a farkast. Elrugaszkodva ugrottam a hideg mellkasnak - valami reccsenés félét hallottam, de nem foglalkoztam vele -, és vicsorogva meredtem a sötétarany szemekbe.